A Professzor, gyors, határozott mozdulattal nyitotta ki az öreg vasajtót. A Professzor belépett az épületbe, a fejével biccentett egyet a portásnak, villámsebesen átszaladt a hatalmas előcsarnokon, fel a lépcsőn egészen a 3. emeletig. Belépett a terembe ahol tanítványai már várták.
A Tanítványok a terem közepén található nagy körasztal mellett ültek. A falak mellett mindenhol a Professzor könyvtára látható. Szemben az ajtóval egy erkély és két hatalmas ablak zárja le a termet. A terem egyik sarkába egy rozoga állványon van egy öreg, kopott tábla, mellette néhány kréta töredék. A tanítványok mindig úgy helyezkednek el, hogy a Professzor a táblához legközelebb eső székre tudjon leülni az asztal köré.
A Tanítványok minden foglalkozás előtt felállással köszöntik a Professzort, most is így tettetek.
- Üljetek le! - szólalt meg a Professzor, majd feldúltan elkezdett fel alá járkálni a teremben.
- Vége... Nincs tovább! Nézzétek ezt itt meg a falon! - mutatott körbe a könyvein, közben elégedetlenül jobbra-balra forgatta a fejét.
- Ez itt mind semmi... Egész életemben ezeket a könyveket gyűjtöttem! 6000 kötet, a legnagyobb gondolkodók írásai. És ma ez értéktelek kacat lesz?
A Professzor belenyúlt a zsebébe és elővett egy lapos szerkezetet, felemelte azt, és mutatta a Tanítványoknak.
- Látjátok mi ez? Ezzel rá tudok csatlakozni a világhálóra, és bárhol fellelhető könyveket percek alatt le tudok tölteni. Tegnap kaptam a lányomtól, már most 9000 kötet érdekesnél érdekesebb könyv van rajta!
- Professzor, ez a jövő útja, ülj le közénk és beszéljünk ma erről! - Szólalt meg Nanbuta, a csoport egyetlen lány tagja, és elindult a Professzor felé. Ezzel átkarolta a Professzort és odavezette a neki kikészített székhez, és leültette. - Nincs semmi veszve, ez a modern kor! - Tette hozzá.
A Professzor kezében a szerkezettel leült és meredt maga elé. Gyereki kíváncsisággal ütögette az érintő képernyőt.
Agaridész:
Professzor, inkább örülj most ennek! Azért egy könyv mégis más, mint a szerkezet képernyője. Egy könyv az mindig könyv marad! Inkább találjuk ki, mire tudod használni. Mennyivel lesz könnyebb az életed?
Nanbuta:
Például nem kell felmásznod a létrára a nehéz könyvért, hanem csak kisétálsz a kezedben az erkélyre és ott tudod olvasni azt a könyvet, amit szeretnél!
Professzor:
Igazatok van... Emlékeztek a múltkor is onnan fentről próbáltam levenni a könyvet, utána le estem a létráról..., három hónapig kórházban voltam... Ha akkor nálam lett volna ez a szerkezet... - Gondolkodott el a Professzor hangosan.
Agaridész:
Professzor, gondolj arra, hogy a kezedben tartod a "tudást". A kezedben van minden, amit tudunk. Emlékezz vissza mennyit utaztál egy-egy könyv elolvasásáért. Mennyi időd elveszett az utazások során. Mindig azt mesélted nekünk, hogy melyik utadra milyen könyvet vittél, és mit olvastál a repülőn, vonaton. Ha ezt az időt kutatásra tudod fordítani, mennyivel jobb lesz neked, nekünk?
A Professzor letette maga elé a szerkezetet, felnézett Tanítványaira, majd megszólalt:
Igen, igazatok van. Fordítsuk meg a kérdést, ne a könyveket sirassuk, hanem nézzük meg mire jó ez nekünk? Mire tudjuk használni? Jó ez nekünk?
Proidész:
Bizonyára jó, mert így akár mi is, otthon is, tudjuk olvasni a szeretett könyveidet. Közben a könyveid is megmaradnak! Úgy tudjuk haza vinni őket, hogy az eredeti könyv itt marad. Tudunk jegyzeteket beleírni és egy csütörtökön, amikor megint találkozunk, tudunk róla beszélni.
Nanbuta félbeszakítja Proidészt:
Állj! Mit mondtál az előbb? Haza tudjuk vinni a könyveket? Na de akkor mi lesz a Tudással? Bárkinek a kezébe kerülhetnek a Könyvek? Bárki olvashat olyan könyvet, amely nem neki szól? Bárki elolvashatja azokat a könyveket, amelyeket eddig csak a kiválasztottak olvashattak? Innen kezdve bárki könnyedén hozzájuthat a Tudáshoz?
Professzor:
Ez jó, vagy rossz?
Hambidész:
Professzor, mindig azt tanítottad, hogy a Tudásért meg kell küzdeni, a Tudás nem abból áll, hogy elolvasunk sok könyvet. A Tudás az, amikor meg is értjük, és a mindennapokban használjuk. Szerintem ez egy nagyon jó dolog, mert nem a Tudást tartod a kezedben, hanem csak a könyveket. Megkönnyíti az utat a Tudás felé, de az utat úgyanúgy végig kell járni.
Nanbuta:
Az út ettől még ugyanolyan göröngyös marad, ugyanazt kell bejárni. Amiben ez segít az, hogy mások gondolatait, a régi könyveket könnyebben lehet tanulmányozni. Semmi nem változik, a világ nem romlik el, csak megváltozik. A bölcsesség nem változik, az örök.
A Professzor kezdett megnyugodni, ahogy tanítványaival így beszélgetett. Egyszer felemelte a kezét és felállt.
Tartsunk egy fél óra szünetet, menjünk le a parkba, sétáljunk egyet és mindenki gondolkodjon el ezen. Aztán folytassuk.
Így is tettek, a Professzor és tanítványai elindultak a parkba. Van, aki leült egy bokor mellé, van aki sétált, van aki beszélgetett a másikkal. A fél órából majdnem másfél óra lett, amikor a Professzor elkiáltotta magát: "Menjünk vissza a terembe, van egy ötletem!".
A tanítványok a Professzort követve vissza mentek a terembe. Mindenki ismét leült a nagy asztal köré.
Professzor:
Ki mire jutott?
Nanbuta:
Ez egy jó dolog, csak meg kell tanulni használni. Az természetes nekünk, hogy bemegyünk egy könyvtárba, leveszünk egy könyvet a polcról, az még kevésbé, hogy ezt néhány kattintással tegyük meg.
Hambidész:
Igen, de ugyanígy a kezedbe tartod az összes újságot, a valóság showkat és mindent, ami rossz.
Agaridész:
Mi van, ha valaki gonosz célra akarja használni az így megszerzett információkat? Az információ hatalom, olyan, mint egy fegyver ...
Nanbuta türelmetlenül félbeszakítja Agaridészt:
Kétélű fegyver! Kétélű! Élni és visszaélni is lehet vele, de ha rosszul használod, az visszahathat rád. Téves információt használsz, vagy nem tudsz eleget ahhoz, hogy valamit használj, az árthat neked is. Meg kell tanulni ezt használni.
Hambidész:
Én arra gondolok, hogy mi van, ha valaki véletlenül, vagy szándékosan téves információkat, tévképzeteket, hamis tanításokat tesz fel a világhálóra! Ez nem lehet veszélyes?
A Professzor felállt, és megszólalt:
- Hallgassatok meg egy hasonlatot, az információs hulladék hasonlatát(1).
Régen, nagyon régen, élt egy tudós, hatalmas tudással bírt. A gondolatait lejegyzetelte, azt tanítványai lemásolták, tovább adták. Az öreg tudóst elérte a végzete, jegyzetei nagyrészt a dolgozó szobájában maradtak. A tanítványai nem tudtak mindent lemásolni. A tudós halála másnapján egy villám csapott a házába és az összes írása megsemmisült. Nekünk csak az a néhány gondolata maradt, meg amit tanítványai lejegyzeteltek. És ez így ismétlődött évtizedeken, századokon át, meg se tudjuk mondani hány tudós teljes életműve veszett így el. Csak az a gondolat tudott elterjedni, amit valaki lemásolt, értékesnek talált, majd róla ismét lemásolták, és így szép lassan egyre több példány keletkezett. De így nagyon sok gondolat elveszett, megsemmisült.
Majd bekövetkezett a csoda, Guttenberg feltalálta a könyvnyomtatást. A kiválasztott gondolatok, ismeretek nagy számban másolhatókká váltak. A tudás megőrzése, tovább adása egyszerűbbé vált, de még mindig csak az maradhatott fen, ami kinyomtatásra került. Mindehhez kellett jelentős tőke is. Ezért sorra alakultak a kiadók, amiknek az volt a célja, hogy a kiválasztott, arra méltó szerzők műveit kinyomtassák, elterjesszék. A szűrés szigorú volt, mert csak azt volt érdemes kinyomtatni ami "értékes" és "eladható" volt, a kiadónak, szerkesztőnek, lektornak is megfelelő volt. Ahogy telt múlt az idő egyre olcsóbbá, gyorsabbá vált a könyvnyomtatás. Az 1600-as évektől megjelentek a havi-, heti-, napilapok, nagy arányú elterjedésük azonban csak az 1830-as években kezdődött. Ezekbe már kevésbé szigorú szabályok szerint lehetett bekerülni. Azonban még mindig igaz volt, hogy a "leírt szó" egy biztos pont, mert valaki kigondolta, leírta, egy szerkesztő arra méltónak találta, egy lektor leellenőrizte, a nyomda kinyomtatta és a kereskedő terjesztette.
Mára a világháló lehetővé teszi, hogy bárki bármilyen gondolata akár egy másodperc alatt az egész világon elterjedjen. Így semmitmondó cikkek, téves elméletek, elképzelések, giccs nap, mint nap megjelennek. Ez olyan, mint a "hulladék": elönt mindent. Amikor kevésbé gyorsan tudott terjedni az információ ez a "hulladék" általában már a keletkezési helyén elenyészett, legtöbbször egy kályhában gyújtósként... Ma, egy ilyen gondolat percek alatt az egész világon elterjedhet, egyre nehezebb lesz kiválogatni az információs önzővízből mi az értékes mi a hulladék.
Herbert Simon, Nobel díjas közgazdász nem ok nélkül mondja a következőket: "Teljesen nyilvánvaló, hogy az információ mit fogyaszt: az őt befogadónak a figyelmét. Ezért az információ gazdagsága magával vonja a figyelem szegénységét, és szükséges, hogy a figyelmet hatékonyan osszuk fel az azt fogyasztó, túlságosan is bőséges információforrások között."
Az a tény, hogy valami le van írva innen kezdve önmagában nem garancia arra, hogy az igaz, hogy az érték, hogy az nem ártalmas, hanem hasznos az olvasó számára.
A Professzor ezzel befejezte gondolatait, néhány másodpercig állt még majd leült a székére. A tanítványok elgondolkodtak a hallottakon. Csend ült a teremre, mindenki elmélyülten gondolkodott.
Nanbuta szólalt meg elsőként:
Professzor, ez egy érdekes gondolat. Ez ellen tennünk kell, és csak közösen tudunk ez ellen tenni. Bármerre fordulunk hírek, információk... Hogyan tudjuk eldönteni, hogy melyik az, ami értékes, melyik az, ami hulladék?
Agaridész:
Nekem erről Platón barlangja jut az eszembe, azzal a különbséggel, hogy Platón barlangjában csak egy tűz világít, amely közvetíti az illúziókat. Itt, ha jól értem már van ezernyi tűz, amelyek nagy része maga is illúzió, ha elszakítjuk a láncainkat, még akkor se tudhatjuk, hogy melyik tűz igazi melyik hamis, sok zsákutcát látunk, amelyek közül csak egyik az igazi. Melyik úton jutunk ki a barlangból...
Proidész:
Tegyük fel, hogy valaki elszakítja a láncait, megfordul és látja mindezt. Ha mégsem elég bátor lehet, hogy inkább visszaláncolja magát, és nézi tovább az árnyjátékot? Inkább leláncolva hátradől, a fotelban bekapcsolja a TV-t és nézi az aktuális valóság show-t?
Nanbuta:
Professzor mi is ebben élünk? Milyen útravalót tudsz adni annak, aki ki akar ebből törni, meg akarja találni az igazi fényt az ezernyi hamis fény között?
A Professzor felállt elindult a tábla felé, de néhány lépés után megállt, majd megszólalt:
Nehezet kérdeztél lányom... Nagyon nehezet... Az információt a kezedbe tarthatod a világháló segítségével. A Tudást nem. Rengeteget kell, tanuljál, csak az ismereteidben bízhatsz. Szinte egyedül maradsz az információs dzsungelben. Egyedül kell, megküzdjél a hulladékheggyel. Neked kell megtalálni a valódi fényt. Meg kell, tanuljad meglátni a fényben az igazság szikráját. Nem lesz könnyű. Induljunk el, keressük meg együtt a valódi fényt!
Proidész:
Úgy gondolom tehát, hogy egyrészt könnyebb hozzájutni az információhoz, és a Tudáshoz, azonban nehezebb is lesz, mert sokkal több tudás kell, hogy kiválogassuk mi az, ami igaz, mi az ami hamis. Minek hihetünk, minek nem.
Nanbuta:
Rögösebb lett a kivezető út? Nem elég az írásokat tanulmányozni, először meg kell tudni, hogy amit olvasol az a kifelé vezető út, vagy egy zsákutcába, vagy egy szakadékba vezet?
Professzor:
Igen! Egy információs labirintusban járunk. De nem biztos, hogy a legfényesebb alagút az, ami a Fényre vezet... Köszönöm! Most mindenki menjen haza gondolkodjon ezen, és egy hét múlva itt folytatjuk!
(1) Telbisz Ferenc: Az Információs Társadalom kihívásai - Informatikai a felsőoktatásban'96 konferencia, 1996. augusztus 27-30. http:// http://www.niif.hu/rendezvenyek/networkshop/96/eloadas/02e06.pdf , valamint a Wikipedia szócikkei alapján.