Az író lány, A legnagyobb játék I. rész

Az író lány, 2015, május 16 - 14:31

Hosszú időbe telt, mire rájöttem, mit akarok kezdeni az életemmel. Mint mindenki másnak, nekem is voltak álmaim és vágyaim, de sokszor ért kudarc és csalódás is. Minden bizonytalanság ellenére azonban egyetlen aprócska fényfolt üstökösként világította be életem sötét egét: segíteni akartam másokon. Ebben az egy dologban maradéktalanul biztos voltam.

Szüleim bíztatására jogot kezdtem hallgatni. Egyetemistaként egy ismeretlen, új élet nyílt meg előttem. Olyan tudás birtokába akartam kerülni, amivel döntési helyzetben a helyes döntést hozzam meg. Hatalommal akartam rendelkezni, hogy jogomban álljon a közösség életét befolyásoló döntések meghozatalában részt venni, méghozzá mindezt azért, hogy az ő érdekeik érvényesüljenek az önérdekkel szemben. Szép álom, tudom jól, de akkor is az enyém! Mindezt pedig a huszadik születésnapomon határoztam el.

Gyönyörű, verőfényes nap volt. Azt hittem, a legboldogabb nap lesz az életemben. Butaság, nem igaz? Ha az ember húsz éves lesz, elgondolkodik azon, mi mindent élt már meg és mit tud felmutatni mindebből. Elárasztott a bizonyítási vágy, hogy képes vagyok előidézni a szükséges változást, hogy a dolgok jobbak legyenek, az élet pedig boldogabb.

Az első félév zárásaként, a vizsgák előtt megrendezésre kerülő vitafórumon a három évfolyamról és a szakkollégiumból öt-öt hallgató alkotta csapat részt vett a fórumon. A hallgatók figyelemmel kísérték, mert ez az esemény minden évben jó szórakozásnak ígérkezett, bár az igazat megvallva, nem hittem volna, hogy ekkora hatást fog rám gyakorolni.

A vitafórum vendégelőadója, Dr. Magyar Tihamért, Budapest főpolgármestereként örömmel fogadta egyetemünk meghívását. Megtartotta nyitóbeszédét, a hallgatók pedig türelmesen figyeltek, legfőképpen, amikor a témára tért.

-   Kedves hallgatók! Jól figyeljetek a feladat szövegére, mert csak egyszer mondom el! Hagyjuk magunk mögött a valóságot, és lépjünk kicsit az elmélet síkjára!- hangsúlyozta méltóságteljesen. - Ennek alapján a négy csoport egy tetszőleges település önkormányzatának képviselőtestületét alkotja. Kijelölöm a polgármestereket, a többi tisztséget pedig osszák el maguk között! A polgármesterek a testület döntését képviselve találkoznak egy konferencián, hogy az egész térség jólétét szolgálják. El kell dönteniük, hogy a településük a szociális ügyek vagy a gazdaság fejlesztését szorgalmazza! Íme, a feltételek: ha mind a négy település a szociális ügyek (egészségügy, oktatás, kultúra) fejlesztése mellett dönt, akkor minden csoport egymillió forint támogatást kap az államtól, azonban, ha mindannyian gazdaságot, akkor egymilliót mínuszban! Ha két település szociális ügyeket, kettő gazdaságot fejleszt, akkor aki szociális ügyeket fejlesztett, kétmillió mínuszba, aki gazdaságot fejlesztett, kétmillió pluszba kerül. Ha három települést fejleszti a gazdaságot, egy a szociális ügyeket, akkor akik gazdaságot fejlesztettek, egymilliót kapnak, aki a szociális ügyeket, az viszont hárommillió mínuszba kerül. Mindezt pedig négy éven keresztül fogjuk vizsgálni. Igyekezzenek úgy megbeszélni, hogy a többi csapat ne értesüljön idő előtt a döntésükről! Tehát, lássanak hozzá!

-   Az első évben mindenképpen fejlesszük a szociális ügyeket!- javasolta Ádám, akit a vendégelőadó az egyik polgármesternek választott. Ki hibáztatta volna azért, mert meglátta benne a politikust? Vezető szerepet töltött be az egyetemen, a szakkollégium elnöke volt, megnyerő stílussal és kifinomult modorral áldották meg, nem mellesleg jóképű, okos fiú volt. Nem véletlen, hogy odáig voltam érte. És tudtam, ő is olyannak szeret, amilyen vagyok, és ezért határtalanul boldog voltam vele. - Isten éltessen, szerelmem!

-   Köszönöm!- megcsókoltam és rámosolyogtam. - Egyet értek a döntésével!- helyeseltem azonnal, alpolgármesteri mivoltomban, mire Ádám rám kacsintott.

-   És mi lesz, ha a másik három csapat a gazdaságot fejleszti, és mi hárommillió mínuszba kerülünk?- kérdezte a gazdasági ügyekért felelős referensünk.

-   Bízzunk benne, hogy nekik is a térség jóléte a fontosabb, nem pedig egyedül a településüké!- adtam hangot véleményemnek, mire Ádám kezét a kezemre helyezte.

Egy kis idő elteltével, mialatt a hallgatók feszülten néztek körbe, a csapatok meghozták döntésüket. A főpolgármester úr minden csapattól csendben megkérdezte, hogy döntöttek, most pedig készen állt rá, hogy kihirdesse a térség első éves költségvetését.

-   Ahogy számítottam, megosztotta önöket ez a kérdés. Az első, a második és a harmadik évfolyam csapata is a gazdaság fejlesztése mellett döntött, míg a szakkollégium csapata a szociális ügyeket helyezte előtérbe. Ezek szerint az egyetértés nem született meg; a térség jóléte nem következett be. A szakkollégium csapata hárommilliót vesztett, a többiek pedig egymillióval növelték költségvetésüket. A polgármesterek fel kívánnak szólalni a konferencián?

-   Igen!- hallatszott azonnal Ádám szívélyes hangja. - A képviselőtestületünk fontosabbnak tartja a kultúra, az oktatás, az egészségügy és a vallás szorgalmazását, mert végső soron ezek az értékek tehetik naggyá nemzetünk. Csak azt szeretném mondani a polgármestereknek és a képviselőtestületeknek, hogy ne felejtsék, ha mindannyian a szociális ügyeket fejlesztjük, akkor mindenki jól jár, és együtt az egész térség jólétét valóra válthatjuk. Kérlek hát benneteket, a második évben döntsetek helyesen!

-   Hogy érdekesebb legyen a játék, megtízszerezem a támogatás értékét! Gondolják át a döntésüket! Lássanak hát neki!- szólt támogatóan a vendégelőadó.

-   Kitartunk a szociális ügyek mellett, igaz?- kérdeztem határozottan.

-   Megmásíthatatlanul. - Ádám komoly arckifejezéssel állta mások tekintetét.

-   Úgy látszik, jól haladunk az összhang felé! A második évben ketten fejlesztenek gazdaságot és ketten a szociális ügyeket. Így az állás: a szakkollégium és a harmadév csapata húszmilliót bukott, míg a másik két csapat ennyit nyert. A harmadik körben ötvenszer növelem a támogatást! Jól gondolják meg, hogy döntsenek!

-   Ötvenszeres támogatás?- hökkent meg a jegyzőnk. - Talán fontolóra kellene vennünk, hogy a gazdaságot fejlesszük, hátha a többiek mind a szociális ügyeket akarják…

-   Nem tehetjük!- határozott Ádám aggodalmaskodva.

-   A türelem rózsát terem - szólalt fel a főpolgármester úr. - Kedves hallgatók: a harmadik évben mind a négy csapat a szociális ügyek fejlesztését tűzte ki célul. Gratulálok: megvalósították az egyetértést a térség között! Arra kérem a polgármestereket, fáradjanak ki a teremből, és részt vehessenek a titkos megbeszélésen! Majd pedig jöhet a mindent eldöntő kör: immáron a támogatás százszorosan megnőtt!

-   Ha most gazdaságot fejlesztenénk, minden adósságunk megszűnne, és a településünk jóléte biztosított lenne!- sulykolta a jegyzőnk, és a többiek egy pillanatra elgondolkoztak.

-   Kizárt! Tudjuk, mi a helyes döntés: az egész térség jóléte a cél, ami a mi összefogásunkon áll vagy bukik! Eddig kitartottunk, miért adnánk most fel?- fakadtam ki.

-   Szóval mi a válaszuk? lépett oda diszkréten a vendégelőadó.

-   A válaszunk…- Ádám hezitált. A negyedik csapat felé fordult, rám nézett, majd szólásra nyitotta száját. - A válaszunk a gazdaság.

Ahogy Ádám meghozta döntését, elárasztott a düh, a harag, a csalódottság és a kétely. A fiú, aki korábban a világgal felért, ebben a pillanatban összement a szememben.

-        Hogy tehetted?- fakadtam ki értetlenül, mire értetlenkedve nézett vissza rám.

-        Ez csak játék…- mondogatta, és a csapat egy része dicsérte tettéért.

-   Ahogy gondoltam, a negyedik évben már nem tartották meg az összhangot: a harmadik évfolyam és a szakkollégium csapata, akik a második évben kitartottak a szociális ügyek mellett, ők a negyedik évben a gazdaság fejlesztése mellett döntöttek, az első és a második évfolyam csapata pedig a szociális ügyeket fejlesztette tovább. A költségvetés így mindenki számára világos. Ha mind megegyeztek volna, úgy mindenki jól járt volna, így pedig egyesek sok, mások kevés támogatást szereztek.

-   De hát megegyeztünk!- szólt oda nekünk Mária, az első évfolyamos csapat polgármestere. - A titkos megbeszélésen megígértük, hogy mind kitartunk a szociális ügyek mellett!

-   Kezet is fogtunk! Nektek ez semmit sem jelentett?- Viktor, a második évfolyam polgármestere hüledezve nézett körbe.

-   Ez igaz?- Megdöbbenve néztem Ádámra, aki lesütötte a tekintetét.

-   Ez csak játék volt, emberek!- hangsúlyozta Fanni, a harmadik polgármester. - Nem értem, mire ez a nagy felháborodás!

-   Véleményem szerint tanulságos élmény volt mind a résztvevőknek, mind a megfigyelőknek! Legalább mindenki szembesült a magyar valósággal - vette át a szót Dr. Magyar Tihamér. - Talán mind át tudják érezni, milyen nehéz a valóságban is egy térség egyben tartása, az érdekeinek előtérbe helyezése, miközben a települések dominanciája kimagasló. Kérdem én, miért döntött úgy a két település polgármestere, hogy megszegi a megállapodást?

-   Kapzsiságból…- kiabálta Viktor.

-   Becstelenségből… - tette hozzá Mária.

-   Én csak jót akartam a településünknek. Tudtam, hogy Fanniék sem fogják betartani…- mormolta Ádám.

-   És ez okot ad arra, hogy te is helytelenül dönts?- könnyes szemmel néztem bűnbánó szemeibe.

-   Ez csak játék volt…- ismételte, mintha már önmagát akarná meggyőzni.

-   Koránt sem! Az élet a legnagyobb játék. - A főpolgármester úr elégedetten nézett végig a megosztott tömegen. - Törekedjenek rá mind, hogy becsületesen és önzetlenül éljenek és a helyes döntést hozzák meg! Még akkor is, ha ez a politika világában kifejezetten nehéz. Én köszönöm ezt a jó kis délutánt, de lejárt az időnk. További sikerekben gazdag tanulmányokat kívánok önöknek!

-   Viszont látásra!- zengett a kórus, majd mindenki kiszivárgott a teremből.

-   Akkor este a szülinapi buliban!- búcsúzott Ádám a barátainktól, majd kézen fogott, és elindultunk a kollégium felé. - Nagyon csendben vagy. Hallgatással büntetsz? Tényleg ennyire haragszol rám?

Nem válaszoltam. Rá sem néztem. Hirtelen szembejött velünk egy szakadt ruhájú, megviselt külsejű, idős férfi, és pénzt kért tőlünk. Megesett rajta a szívem, és a pénztárcámért nyúltam. Ádám behúzott a háta mögé, majd közölte, hogy nincs nálunk pénz, és továbbmentünk.

-   Nem találod ironikusnak, hogy jogállamban élünk, ami az élethez való jogot és az emberi méltóságot hangsúlyozza, miközben ennyi hajléktalan szenved Budapest utcáin?- kérdeztem könnyes szemmel.

-   Ez most hogy jön ide?- kérdte értetlenkedve Ádám.

-   Attól, hogy mindenki elfordítja a fejét, nem oldódnak meg a problémák…- suttogtam.

-   De mégis mit tehetnénk mi? Én is sajnálom őket, de nem adhatunk pénzt mindenkinek!- adott hangot véleményének.

-   Szóval, szerinted nem segíthetünk mindenkin, ezért senkin sem segítesz?- feddő pillantásokkal jutalmaztam szavait.

-   Nem így értettem…- ellenkezett.

-   Pontosan így értetted - erősködtem, és könnybe lábadt a szemem. - Szerintem szakítanunk kellene.

-   Micsoda? Reni, ne butáskodj már! Nem mondhatod komolyan, hogy egy játék miatt véget vetnél a szerelmünknek!- Dühös pillantásai a szívemig hatoltak.

-   „Az élet a legnagyobb játék” - idéztem sírva a vendégelőadót. - Túlságosan különbözőek vagyunk. Korábban a világgal értél fel számomra, de a vitafórum után összementél a szememben A szakkollégium elnökekénk annyi mindent tehetnél az emberekért, de te leragadsz a hivatali, számodra előnyös dolgoknál. És épp ez a baj: az emberek szemében az önérdek fontosabb a közérdeknél. Nem téged hibáztatlak, hanem a kor, amelyben élünk. Nem várhatunk arra, hogy mások megoldják a problémákat, hiszen mi is tehetünk valamit. Mi is segíthetünk. Változtatni szeretnék a mostani helyzeten. Segíteni szeretnék, és fogok is!- határoztam el, majd elengedtem a kezét, és kisétáltam az életéből…

 

Mottó: „Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk.”

 

Az írás hossza kb. 10 ezer karakter

Örülök, hogy elnyerte a

Örülök, hogy elnyerte a tetszésed, Esvy! :)

Ha tetszik, olvasd el a II. részét is, mert abban történik az igazi változás.

Hiszek benne, hogy képesek vagyunk változtatni a dolgokon, és nem kell ilyennek lennie az életnek. A remény sosem múlik el, és erősebb mindenfajta kíđértésnél. 

Hiszen... az élet a legnagyobb játék.:)

játék

Gördülékenyen megírt történet, amely szomorú tanulsággal szolgál: tényleg ilyen a világ, amelyben élünk. Az önzés ott van kicsiben is, nagyban is, és Ádám ugyanúgy viselkedik a játékban, mint a valóságban. Biztosan nem könnyű politikusként ellenállni bizonyos, mindenki által ismert kísértéseknek (egyéni előnyök, kenőpénz), de az a baj, hogy a legtöbben nem is törekednek rá. Ha ilyen a világ, én is ilyen leszek - sajnos ez az átlag. Reménykedjünk, hogy azért akadnak kivételek! :)