Isten mosolya

Kocsis László, 2012, július 25 - 23:43
Motto:  A szabadság az egyén tudatosságára épül, önmaga és a világ megismerésének képességére. Ha az ember nem ismeri önmagát és a világot, önnön szabadságát korlátozza.

   Az embert, akiről a történet szól, ti is jól ismeritek. Lehet, hogy más az éveinek száma, és a neve is, és akár az is lehet, hogy egy más korban is élt, de tudjátok, hogy kiről beszélek. Az Istenek furcsa tréfát űztek vele, vagy egy általam nem ismert tette miatt büntetni akarták és teljesítették minden kívánságát.

A férfi a saját vágyaival volt elfoglalva és ettől üressé vált, követelőzővé és még többet akart mindig. A sors ott loholt a mellette és mindig elétolta azokat az életpillanatokat, amire vágyakozott.

De amire a Férfi a neki megírt apró időfonálon araszolva, ezekhez a pillanatokhoz odaért, már meg is feledkezett arról, amire korábban vágyott, és unottan, egykedvűen élte át eme beteljesüléseket, mert már valami más, valami újabb vágy járt az eszében.

Ami elől ez az ember a vágyain keresztül menekült az a félelem volt. Félelem a haláltól, hogy egyszer mégis csak meg kell majd halnia és akkor, abban a világos és tiszta pillanatban ráismer az akart beteljesülésekkel teli élete ürességére.



Legújabb óhaja az volt hát, hogy örök életre vágyott! Akart! Isten elé állt és kérte, hogy ne kelljen félnie a haláltól soha többé, mert ő meghalni bizony NAGYON fél és nem akar soha.   

A kérés azonban túl nagy volt, hiszen csak a megtisztult szent emberek kiváltsága volt a halhatatlanság. Azé a néhányé, akik lemondással érték el a tiszta állapotot és nem az új éhet szülő beteljesülések folyamatosságával töltötték idejüket a földön.

Emlékszem arra a mosolyra, ami az Isten arcán megjelent, amikor a férfi előadta, amit akar, de akkor sem mondott nemet. Mivel azonban egy olyan dologról volt szó, ami a lét alapjait tagadja, az Isten most először feltételhez kötötte a kívánság teljesítését. Egyetlen feltételhez.

A férfi hozzá volt szokva, hogy kívánságai kéretlenül, kimondatlan is megtalálják az időben és nem akart, várakozni. Azt kérte, hogy előbb kapja csak meg az örök életet, és majd ő teljesíti azt a feltételt. Az Istent akkor láttam másodjára mosolyogni, de a szeme nem volt vidám…

A követelőző férfi magkapta az örök élet vizét, a palackot kezével erősen megmarkolta, mohón ivott belőle, arcára locsolta és megfürdette benne nyugtalan testét, ami megfiatalodott és megszépült tőle.  Pergamenné száradt bőre kisimult, füléből a szőrök eltűntek, anyajegyei lestek. Friss erős örökéltű lénnyé vált.

Akkor az isten előadta a teljesítésre váró feladatot. A férfit, aki meghalni már nem tudott, bevezette egy labirintusba, és azt mondta neki, hogy a feladata csak annyi, hogy ki kell találjon a labirintusból és ezzel meg is szolgálta a nagy ajándékot…

A történetre mindenki emlékszik, pedig már nagyon régen volt, hogy az Istenek utoljára szóba álltak az emberekkel és történeteket meséltek el.

A labirintus falai láthatatlanok voltak. Soha nem tudta, bentvan-e, vagy kiszabadult. A férfi  azóta is a labirintusban kóvályog. Elméje megbomlott és az útvesztő átlátszó falai között rohangálva a kijáratot soha meg nem találja. Számára nincs megváltás! És az örökké fiatal testbe zárt lélek ki nem szabadulhat, hiszen meghalni nem tud.

Ha találkoztok vele simogassátok meg az arcát, nézzetek bele a szomorú szemébe, és imádkozzatok, hogy végre meghalhasson…
Az írás hossza kb. 2 ezer karakter