Jobb, lábbal kelni fel...

JKlaci96, 2015, május 16 - 20:50

Csipás szemek, reggeli kábultság, az alsónadrág fura lakója ébren. A legtöbb férfi reggele így szokott indulni. Tamás reggele is így indult. Szerencsére szombat van. Nem kell sietni sehova ilyenkor. Az ember azt tesz, amit akar. Megcáfolhatja a relativitás elméletet vagy beülhet sörözni a haverokkal. Teljesen mindegy. A szombat csak a miénk, azt kezdünk vele, amit akarunk.

Tamás a fürdőszobába kezdte a reggelt. Belenézett a tükörbe és egy munkától meggyötört arc nézett rá vissza. Vizet fröcskölt hát a fószer képébe, aztán megmosta a fogát. Jólesően üdének és frissnek érezte magát. Belenézett még egyszer a tükörbe és beletúrt a hajába. Most már sokkal kellemesebb látványt nyújtott. Egy külső szemlélődő számára békából, királyfi jelenségnek hathatott volna. Természetesen nem volt ott a kis fürdőszobában egyetlen külső szemlélődő sem. Tamás egyedül élt, már régóta.

Nem volt asszony, nem volt gyerek. A családban élő barátai gyakran azt is megjegyezték, hogy "nincs probléma". Ez persze nem így van. Szomorú dolog magányosnak lenni. Tamás a tükörben látta ezt a szomorú szempárt. Fel akarta kicsit vidítani. Miért is ne tehetné?

Egy barátnő kell! Határozta el végül a fürdőszoba és a ruhás szekrény között. Honnan és ki? Számít az? Fekete farmer legyen? Ezek a kérdések merültek fel benne. Végül felvette a fekete nadrágot. Szép szín a maga nemében a fekete. Amolyan egyszerű, elegáns és tiszta... Levette. Mégis a sima kék, kopott nadrág mellett döntött. Nem neki való a fekete, túl melankolikus.

Miután elkészült, elindult. A lépcsőházban a szomszéd Marika néni még meg is jegyezte, milyen jól néz ki. Furcsa volt. Maris néni eddig mindig csak szidta. Biztos szenilis már. Elfelejthette, hogy nincsenek jóban. Nem számított, de azért jól esett neki. A léptei is sokkal magabiztosabbak lettek. Száguldott lefele a lépcsőn, érezte, hogy ez az ő napja lesz. A lépcsőkön lefelé még elővette a mobilját és megcsörgette Balázst. Nem vette fel. Megpróbálta Zolit is. Ő sem...

Nem igazán vette el Tamás kedvét a sikertelen telefgonálgatás. Máskor a fejét lehajtva bámulta volna a talajt, de a mai az ő napja volt. Egy ilyen apróság nem számít. Megpróbálta még Lacit is. A bal kezével a füléhez tartotta a telefont, a jobbal pedig nyitotta a bejárati ajtót. A készülék hosszú pittyegése megszűnt. Laci felvette. Sablon beszélgetés. Szia, mizujs, nem, veled, miért, komolyan, ennyi, ott, mikor, mert, rég volt, bezárt, nem jó hely, bezárt, ribanc-kocsma, még ki sem nyitott, ott jó lesz...

Jó lesz! Ez az egy mondat járt Tamás fejében. Jó lesz! Menetközben több lakóházat és játszóteret hagyott a háta mögött. Ott nem jó, de ahova megy, ott jó lesz! Ezt a gondolatot egy hosszas mélázás váltotta fel a lányokról. Hogyan fogja megszólítani őket, ha megszólította őket, mit fog mondani? Elképzelte az egészet. Fejben több szituációt is lejátszott. Olyan volt, mint egy régi VHS felvétel. Néha zavaros, de azért élvezhető. Egy egész beszédet írt meg a fejében, aztán azt átírta, majd rájött, hogy az átírat nem működő képes ezért hagyta az egészet.

Úgy gondolta, hogy nyugtatnia kell magát. Túl izgatott. Ezt kiszagolják. A nőknek különleges orruk van ezekhez a dolgokhoz. Ön-szugesszióként nézte az utat. Jól ismerte, de mindig volt valami új. Nézte az emberek arcát, de mindig látott rajta valami újat...

Már majdnem odaért. Nem volt messze. Az oroszlán barlangjába, miféle fenevaddal találkozhat az ember? Oroszlánnal! Magában mégis jól láthatóan felnevetett. Ezt talán nem kellett volna. Nem ezt nem. Már mindegy. Felnézett az égre. Nem voltak felhők, sütött a nap. Megnyugtatta a látvány. Vett egy nagy levegőt és bement.

A benti állott levegőtől kicsit megszédült. Talán a fények is rájátszottak. Bent sötét volt. Nagyon sötét volt. A reluxák mindenütt behúzva. Az asztaloknál csak egy pár ember ült. Ilyen a bizonyosságból a bizonytalanságba csöppenni. Laci ott ült a szélső kerek asztalnál. Tamás az asztalon két üveg sört látott. A mesterséges fény azért eltöltötte némi magabiztosságal. Az viszont zavarta, hogy a zenén kívül nem hall semmit. Nem baj legalább ha hülyeséget mond, nem lincselik meg a lányok.

Megejtették az ilyenkor szokásos köszönő formulákat. Hosszas beszélgetésbe elegyedtek és közben szemügyre vették a felhozatalt. Nem volt rossz; nem volt jó; volt... Talán Tamás és Laci is ráérzett, hogy itt, ezen a helyen, ma semmi sem fog történni. Beszélgettek hát egy kicsit, rendeltek még egy kört és hazaindultak.

Tamás már fél úton járhatott, mikor eszébe jutott, hogy nincs otthon kenyér. A paprikás krumplit, pedig elképzelhetetlenül töménynek érezte volna kenyér nélkül. Paprikáskrumpli, tipikus agglegény étel. A kisbolt még biztosan nyitva van. Nem volt tőle messze. Az irányt a boltnak vette.

Messziről látta, hogy a bolt előtt nincs senki. Mikor közelebb ért látta csak, hogy az ajtó nyitva van. Király! A boltban kellemes virág illat volt. Elvette a kosarat és betett egy kiló kenyeret. Az eladó valamit épp molyolt a pult alatt. Vörös színű volt a feje búbja. Tamás krákogott egyet halkan. A vörös fejtető beleütközött a pult szélébe. Bassza meg, elnézést, ennyi lesz ... Ennyi... villant be Tamásnak. Hiszen eddig még sose vette észre, milyen szép is Timi. Ismerte már kisiskolás kora óta és csak most tűnik fel neki, mi történhetett?

Édesapja jutott az eszébe. Részeg volt, mint mindig. Kiszórta az apróját a konyha asztal alá. Fel akarta szedni. Ha visszaviszi az üvegeket és nem szórja el a pénzt, az legalább még egy Vörös. Az édesapja mindig csak Vörösnek hívta a bort. Nem szerette a fehéret, így neki a Vörös volt a bor. Gyakran megszemélyesítette. Tamás esti meséjébe - ha mesélt neki, mert nem részegen feküdt valahol - mindig a  Vörösről szólt a mese. Szóval lehajolt az apróért, hogy megfizesse Vöröset és beverte a fejét. Felült, majd egy hosszas jajgatás után, ott fojtatta a mondandóját, ahol abbahagyta. Tamás a mai napig nem jött rá, honnan idézhetett az édesapja.... „Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani." Bárcsak ne egy Vörösről szőtt mesével folytatta volna.

Az emlékkép után valami hirtelen visszarángatta a valóságba. Timi hangja volt az. Azt mondta, siet. Nem ér rá a mélázásra, mindjárt vége a műszaknak. Tamás sose gondolta volna, hogy az édesapjának valaha is igaza lesz, bármiben. Akkor igaza volt. Rá kellett ébrednie Tamásnak, hát elhívta Timit magához paprikáskrumplizni és nem ez volt az első, hogy találkoztak. Utána még sokszor. Pár hét múlva összejöttek, pár hónap múlva megházasodtak és boldogan éltek volna, ha nem lettek volna...

*

Csipás szemek, reggeli kábultság, az alsónadrág fura lakója ébren. A legtöbb férfi reggele így szokott indulni. Tamás reggele is így indult. Szerencsére szombat van. Nem kell sietni sehova ilyenkor. Az ember azt tesz, amit akar. Megcáfolhatja a relativitás elméletet vagy beülhet sörözni a haverokkal. Teljesen mindegy. A szombat csak a miénk, azt kezdünk vele, amit akarunk. Ezért Tamás lenyomta a vekkert. Megpróbált visszaaludni.Kíváncsi volt mi történhet még... Az írás hossza kb. 5 ezer karakter