Káli felkéri Platónt egy keringőre

Évszám
2013
Beküldő
Sundari
Minden az egymásba kapcsolódó ellentétek mély misztériuma,

A sötétség csak a rejtett fény múló mágiája,

A szenvedés - tragikus, átalakító álarc mögé bújt boldogító eksztázis,

A halál - eszköz, mely lehetővé teszi az örök élet megszakítás nélküli megnyilvánulását a világban."

(Sri Aurobindo: Savitri)

 

Hölgyválasz. Csípőjét ringatva siklik a fekete szépség a görög bölcselőhöz. Hogyan is lehetne visszautasítani ilyen kegyet. Megigazítja a kusza szakállát, mert mégsem illene, hogy megcsiklandozza vele e telt keblű hölgyet, majd tőle telhetően minél férfiasabban karját nyújtja az Időnek.

Semmi sem áll meg, semmi sem múlik el, semmi sem tűnik el. Minden folyamatos átalakulásban van. Az indiai szépség jellemét csak az érti, kit érzelmei arra késztetnek, hogy ne az eszével gondolkozzon. Fekete, mint az éjszaka, hatalmas, mint a világmindenség és kívánatos, mint a szerelmes kurtizán. Egyik kezével kéjesen simogat, a másikkal a halál magjait szórja a világ felett suhanó széláramlatba. Szexualitás és halál. Ez nálunk nyugaton elég morbidnak tűnhet. Platón a fejét csóválja, „na de ilyet hölgyem, talán mégsem illik". De Káli kacéran mosolyog: „nincsenek határok, miért lenne az élet e két oldala egymásnak ellentmondó. A vágy energia, az energia élet, az élet átalakul és folyamatosan a halál felé közelít, hogy majd visszatérjen és újra vágyakozzon".

Káli most már tombolva kacag, mellei kívánatosan remegnek a kicsattanó nevetés ritmusára.

- Lássuk hát, te görög bölcselő. - mondja, majd kitárja karjait és egy ezüstszínű port hint a levegőbe.


A por kering egy ideig, majd friss hópelyhek hullnak egy fiatal férfi vállára, aki serény léptekkel halad Budapest utcáin. A férfi megáll egy pillanatra, mintha valami hirtelen eszébe jutna, de elhessegeti a gondolatokat. „Butaság!", mondja magában.

Hazaér és benyit az ajtón.

- Csakhogy megjöttél, drágám. - köszönti egy kedves kis hang, a felesége.

A férfi tétován megáll, olyan különös érzése van, mintha valamit elfelejtett volna. Ott van a nyelve hegyén..., de nem jön. Ejnye, de bosszantó!

Gépiesen leveti a kabátját és felakasztja a fogasra. Az asszony sürgölődik, tesz vesz, készíti az ebédet. Közben mindenféléről csacsog, és észre sem veszi, hogy a férfi most képtelen figyelni rá. Megeszi az eléje tett ételt, de mintha egy másik világban lenne, nem is érti, mi történik vele. Nagyon fáradtnak érzi magát. Alig hajtja le a fejét a díványra, máris elalszik.

Nem tudja meddig aludhatott, egyszer csak arra ébred, hogy döngetnek az ajtón.

- Ejnye ki lehet ilyenkor! Még aludni sem hagyják az embert... - bosszankodik, majd felhúzza a papucsát és az ajtóhoz megy. Kovács Józsi áll az ajtóban felhevült képpel, szemei idegesen rángatóznak és hadonászva kiabál.

- István bátyám, jöjjön gyorsan. Igaza volt! - kiáltja.

Istvánt elönti a forró verejték. Fejében ezernyi dühös gondolat kavarog.

- Megölöm! - kiáltja és szívére feketeség nehezedik. Az asszony! Csak megcsalt a hátam mögött! Felszarvazott a bestia, hogy mindenki rajtam röhögjön! Na adok én majd neki! Velem teszi ezt? Velem? Aki olyan jó voltam hozzá? Hát ezt érdemlem? Nincstelen volt az istenadta, se anyja, se apja neki, mégis elvettem, minden hozomány nélkül. És most ezt teszi velem? Megölöm!...

Gépiesen a fejsze után nyúl és erősen megragadja. Na adok én majd nekik, mind a kettőnek!

Kovács Józsi megy elől, utána István, kezében fenyegetően csillog az éles fejsze. Nem is kérdi merre mennek, majd megmutatja a Józsi. Betérnek a Lajcsi deák házához, úri ház, jómódú ez a Molnos család és Lajcsi az egyetlen fiúk.

Józsi megáll az ajtó előtt, utat engedve Istvánnak. István egy pillanatra megtorpan az ajtó előtt. Ha bent azt találja, amit Józsi mond, akkor vége mindennek. Talán jobb lenne nem is tudni... De Józsi itt van, és ő már tudja. Micsoda szégyen... Már késő, nincs visszaút!


Kopognak.

- Ejnye, ki lehet? Még aludni sem hagyják az embert- morogja, majd felkel, gépiesen az ajtóhoz megy és elfordítja a zárat.

- Na, csakhogy kinyitottad, már a mobilodon is hívtalak. Fontos mondandóm van!- lép be a szobába Albert, az öccse.

Zsoltnak rossz érzése van. Mintha ez már megtörtént volna. Talán jobb lenne nem hallgatni az öccsére. Ejnye de más most az öccse, érdekes, hogy amikor idegesen beszél, felhúzza az egyik szemöldökét. Már gyerekkorukban is így tett, de most kifejezetten zavaró.

Alber nem vesz tudomást Zsolt gyanakvó pillantásáról, folytatja a mondandóját:

- Mint a testvéred, köteles vagyok felvilágosítani arról, hogy pletykálnak rólad! - mondja - Nem szívesen ábrándítalak ki, de inkább tőlem tudd meg, mint mástól.

- Ugyan mit pletykálhatnak rólam? - kérdi rosszat sejtve.

- Nem is annyira rólad, hanem inkább Krisztináról...

- Bökd már ki, hogy mire gondolsz. - Zsolt türelme már fogytán és egyre nő az a nyomasztó érzés a mellkasán.

- Az a helyzet, hogy úgy tűnik, hogy megcsal téged. Sajnálom, hogy így kell megtudnod. A nők már csak ilyenek. Ne vedd a szívedre. - mondja szánakozva.

- Ki mondja ezt róla? És ugyan kivel csalna meg? - kérdezi már elfulladó hangon.

- Látták Király Palival, tudod, az orvossal sétálni elég meghitten a Margit szigeten. Folyton körülötte lebzsel, ha te nem vagy mellette. Most mennem kell, csak szólj ha segíthetek valamiben. Tudod, hogy mindig melletted állok. - mondta és megveregette a bátyja vállát.

Zsolt nem is tudja meddig ült a kanapén a semmibe meredve. Két éve ismeri és fél éve házasodtak össze.

Hát ennyi lenne?

Különös, sajgóan ismerős érzés keríti hatalmába, mintha nem először történne ez vele.

Csak most veszi észre hogy egyedül van, vajon hol van Krisztina? Amikor néhány órája hazajött, még itt volt és ételt főzött neki. Biztos elment valahová, talán bevásárolni. Vagy talán a szeretőjéhez... Erre a gondolatra érezte, hogy elönti a forró düh. A féltékenység és a sértett férfi öntudat a bosszú ezernyi árnyalatát eleveníti meg, amelyek kegyetlenül táncra kelnek a képzeletében és rémes jelenteket rajzolnak ki.

Majd hirtelen megrázza a fejét, mintha ezzel kirázhatná belőle ezeket a gyilkos gondolatokat is.

- Szeretem ezt a nőt, és tudom hogy valamikor ő is szeretett. De miért kellett így elromolnia mindennek?!! - mondja magában.

Lépteket hall, megismeri a nő könnyed járását.

- Nem akartalak felkölteni, épp csak leugrottam a boltba venni néhány dolgot.- mondja és már a konyha felé is veszi az irányt.

- Itt járt Albert az előbb. - mondja és figyeli Krisztina reakcióját. - Szeretnék egy kicsit beszélni veled.

Krisztina rosszat sejt, de nyugalmat erőltet magára és leül a kanapéra. Zsolt nem köntörfalaz, rögtön a tárgyra tér. Magában reméli, hogy hátha még van esély, hátha csak félreértés minden... Isten nem lehet ennyire kegyetlen.

- Albert azt mondja, hogy szeretőt tartasz. - mondja tettetett nyugalommal. - Így van, vagy nem így van?

Zsolt látja, hogy Krisztina elsápad és megremeg. Tehát igaz... Bárcsak nem így lenne... Még mindig reméli, hogy hátha nem... hátha azt mondja, hogy „butaság" és elfelejthetik az egészet.

- Így van. - mondja Krisztina, és a zokogástól elcsuklik a hangja - Annyira sajnálom, el akartam mondani.

Földrengés, mennydörgés, világvége - Zsolt azt hitte ez következik.

De nem. Nem ért véget a világ. Valami még mindig fáj belül, de azt is érzi, hogy nem csak a nő bűne, ő is valahol tévedett, talán nagyot is tévedett, ki tudja mekkorát. Neki kellene elbújnia szégyenében. Itt áll előtte ez a nő, és akármit tett, akkor is ugyanaz a nő, akit szeret. Szívébe lassan melegség költözik, szeretné boldoggá tenni ezt a nőt, nagyon boldoggá. Ha pedig azt egy másik férfi adná meg, hát legyen.

- Szereted őt? - kérdi halkan.

- Tévedés volt, megbántam. - mondja Krisztina - Folyton környékezett amióta összeházasodtunk. Az öcséd barátja, csak nemrég összevesztek valami üzlet miatt.

Zsolt fejében kezd újra felsejleni egy elfeledett régi kép, ahogy egy elhamarkodott pillanatban olyat tett, amit egész életében nem tudott helyrehozni, büszkeségében eltaszította magától az egyetlen nőt akit szeretett, és bár egy faluban éltek továbbra is, soha többé nem szólt hozzá. Be ostoba dolog volt, úgy elfecsérelni az életet. Ennek nem szabad többé megismétlődnie. Mindenki tévedhet néha és a meg nem bocsátás is egy hatalmas tévedés. Nem mindig könnyű helyesen élni, de a hibáiból tanul az ember.

Gyengéden magához öleli a feleségét és úgy zárja a karjaiba, mintha egy egész életen át hiányzott volna neki. Alig várja, hogy lelke minden titkát újra kiöntse neki és elmerüljön az ő lelkének tavában. „Istenem, bárcsak örökké tartana"-remegi, és nem is tudja, mennyire igaza van.


Budapest felett az ég lassan szürkülödni kezd és a felhők között egy kacér fekete nő kacagva világrengető keringőt jár egy görög bölcselővel. Alattuk az élet és a halál velük együtt táncol az égi muzsika dallamára, és Káli csak kacag és kacag, mint aki már elrendezte a világ színfalait és jól ismeri mi zajlik a kulisszák mögött.