A két kis tengercsillag

Évszám
2010
Volt egyszer hol nem volt, de biztos, hogy volt, kerek erdőn innen, Óperenciás tengeren túl, zöld pázsitos mező közepében volt egyszer egy kis házikó. Abban nem lakott más senki, csak egy szegény ember a feleségével. Nem a szegénység miatt bánkódtak, mert az, ha már így van, hát legyen, hanem inkább az volt a nagy bánatuk, hogy házukat elkerülte a gólyamadár s így gyereksírás, vagy még inkább, gyerekkacagás soha fel nem verte a ház csendjét, soha fel nem melegítette a szívüket. Imádkoztak is gyerekáldásért, nap el nem múlott imádság nélkül. - Ha csak egy mesére való csöppség lenne, azzal is boldogan megelégedném! – sóhajtozott az asszony az egyik átszomorkodott nap estéjén s azzal mély álomba merült. Csodálatos álmot álmodott. Maga az Óperenciás tenger tündére lépett be a kis házikóba. Tengerek zúgása, hullámok morajlása hallatszott és mikor megszólalt, a hangja olyan szépen csengett, mintha szellő játszadozott volna üveghárfán. - Ha megelégszel egy mesére való csöppséggel, akkor azt kell tenned, hogy amikor asztalhoz ültök reggelizni, ebédelni meg vacsorázni akkor tegyél az asztalra egy csupor tejet, mintha saját gyerekedet várnád. Másnap reggel az asszony így is cselekedett. Kérdi a férje, kinek van a tej. Akkor elmesélte az álmát. Az hümmögött egyet, aztán elővett még egy csuprot, s abba tejeskávét készített. - Akkor már hadd legyen két kis csöppség! – mondta. Így aztán minden alkalomkor kikészítették a csupor tejet meg a tejeskávét. Mire ők végeztek az evéssel, a csuprok is kiürültek, pedig ők senkit nem láttak, aki azokat megitta volna. Kíváncsian és reménykedve várták, hogy végül is az álom beteljesül, vagy sem. Egy reggel aztán mikor kikészítették az ennivalót, egyszer csak meglátták, hogy két kis csöppség szürcsölget a csuprokból. Csak abban különböztek egymástól, hogy az egyik, aki a tejet itta, az fehér bőrű csöppségleány, amelyik meg a tejeskávét itta, az meg barna bőrű csöppségleány volt. Ölbe vették, ölelgették - csókolgatták őket. Végre volt nekik is két szép gyerekük, igaz, hogy nem voltak nagyobbak, mint a csupor, amiből reggeliztek. - Akkorák vagytok, mint egy tengeri csillag! – csodálkozott az újdonsült apuka. - Igazad van Édesapám, eddig tengeri csillagok voltunk és az Óperenciás tengerben éltünk, de a Tengertündér megengedte, hogy a ti gyerekeitek lehessünk. Így aztán addig ittuk a nekünk előkészített ennivalót, míg gyerekekké nem változtunk. A két csöppség behozta a boldogságot a szegényes kis házikóba, de ugyanakkor a nagy gondot is, hiszen nekik nem lehetett mondani, hogy „ma semmi nincs a háznál, ma nem eszünk semmit”. Mikor megéheztek etetni kellett őket, mert ha nem, akkor bizony keservesen sírni kezdtek, és addig el nem hallgattak, míg meg nem etették őket. A fehér bőrű csöppségleányt tejjel kellett etetni, a barna bőrű pedig csak tejeskávét vagy kakaókávét evett. Egyik reggel tehénbőgésre ébredtek. Két kis tehén legelészett az udvaron. - Ez is a tengertündér ajándéka – örvendeztek. Az egyik fehér színű, a másik barna tehénke volt, és nagy meglepetésükre, a fehér tehén fehér tejet, de a barna tehén egyik nap tejeskávét, másik nap kakaókávét adott. - Ezek csodatehenek! – lepődött meg a szegény ember. A fehér bőrű leányka csak a fehér tehén tejét itta, a barna bőrű meg csak a barna tehénét szürcsölte. Soha éhen nem maradtak, így aztán mindig jókedvűek voltak és napról napra nődögéltek. Szinte észre sem vették, és egyszer csak arra ébredtek, hogy a két kis csöppség felcseperedett, és olyan szépleány lett belőlük, hogy hetedhétországon párjukat nem lehetett találni. Szépségük híre eljutott a királyi udvarokba is. Így történt aztán, hogy az egyik szép napsütéses nyári napon egyszerre három aranyozott királyi hintó állt be a kis ház udvarába. Mikor a szegény ember kinézett az ablakon s meglátta, hogy egyszerre három királyfi szál ki az udvaron a hintókból, bizony egy cseppet sem örvendett, hanem így szólt: - Kedves lányaim, rosszat sejtek, mert úgy látom három kérő érkezett hozzánk. Ha csak kettő lenne, az nem lenne baj, mert ketten vagytok eladósorban, és ha két leányhoz két fiú jön, abban semmi hiba nincs, de ha két leányhoz három fiú jön, abból bizony nagy baj lehet, mert az egyik hoppon marad, és egy hoppon maradt királyfi elronthatja a többiek örömét. Közben kopogtattak az ajtón és belépett a házba a fehérkirályfi, a barnakirályfi és a zöldkirályfi. A fehérkirályfi országában minden fehér volt. Nem azért, mintha sok hó hullott volna, hanem mert minden ház fehérre volt meszelve, a házaknak lapos volt a teteje és fehérek voltak, a kerítések fehérre voltak festve, mindenki csak fehér ruhákban járt, a kertekben csak fehér virágok nyíltak, a rengeteg gyümölcsfa mind fehéren virágzott, olyan szép volt ez az ország mindig, mint a Nyírderzsből - Hodászra vezető út tavaszi gyümölcsvirágzás idején. A barnakirály országában minden barna színű volt, mintha minden csokoládéból lett volna. Itt a fő étel valóban a csokoládé volt. Csokoládéból voltak a kerítések, a házak. A világon minden jó csokoládé innen származott. A zöldkirály országában az uralkodó szín a zöld volt. Zöldre voltak festve a kerítések, zöldre meszelve a házak, mindenki zöld ruhát viselt. Az emberek bőre nem volt ugyan zöld, csak akkor, mikor méregbe gurultak, de mivel nagyon haragos természetűek voltak, bizony sokszor voltak zöldek a haragtól. A fehérkirályfi és a fehér bőrű csillagleány, meg barnakirályfi és a barna bőrű csillagleány rögtön megszerették egymást, és mindjárt lakodalmazni is akartak, de zöldkirályfi mikor látta, hogy ő hoppon marad, rögtön bezöldült a haragtól és felkiáltott: - Itt bizony semmi lakodalom nem lesz, hanem háború! Megyek és hozom a hadsereget, és amit nem kaptam meg jószóval, elveszem erőszakkal: mind a két leány az enyém lesz! Azzal felugrott a hintójába és elrobogott. A másik kettő sem hagyta magát és ők is hazamentek, hogy összegyűjtsék a hadsereget, hogy felkészüljenek a nagy harcra. Nemsokára dübörgött a föld, jött a zöld király hadserege, de jött fehérkirály és barnakirály egyesített hadserege is. Nem lehetett tudni, ki lesz a győztes, de az biztos, hogy sokan elvesztek volna az ádáz küzdelemben. A két szép leány azon gondolkodott, hogy miként lehetne elkerülni a háborút, mert az csak szomorúságot hozhatott mindenkinek. Megkérdezték az édesapjukat, hogy mit lehetne itt tenni. Az édesapjuk azt javasolta, hogy szabjanak feltételt, és amelyik királyfiú teljesíti azt, ahhoz menjenek feleségül. Odaállt tehát a szegény ember a két hadsereg közé, odahívta a három királyfiút egyezkedni. - Beszéljük meg a dolgot, mielőtt háborúznátok! Ti feleséget akartok, és mivel az egyik hoppon maradt, az itt a hiba. A háború azonban nem hozhat senkinek boldogságot. Miért haljon meg itt annyi katona? Ha feleséget akartok, ne háborúval döntsétek el, hogy kié legyen a menyasszony. Mivel az én két lányomért vetekedtek, tudjátok meg, hogy annak adom őket, akik az általuk kiszabott feltételnek eleget tesznek. Az összegyűlt katonák nagy lelkesedéssel hallgatták a beszédet, mert bizony ők sem akarták a háborút. Tudták, hogy a háborúban bizony meg is lehet halni. Inkább legyen esküvő, ahol enni-inni és mulatozni lehet. Mit volt mit tenni? A három királyfiú már csak azt akarta tudni, hogy mik a feltételek. - Annak adom a fehér bőrű csillagleányomat, aki a makulátlanul hófehér csodatehenet, és annak adom a barna bőrű csillagleányomat, aki a makulátlanul barna csodatehenet visszaszerzi a sárkánytól, aki elrabolta őket, tőlünk! Ezek voltak a feltételek. A királyfiak hazaküldték a hadseregüket és elindultak, hogy megszerezzék a csodateheneket, ami nem volt könnyű feladat, mert a két csodatehenet a hétfejű sárkány a kertjében tartotta fogva. Onnan kellett kiszabadítani és elhozni őket. Indulás előtt a fehérkirályfiú odament a fehér bőrű csillagleányhoz. - A hófehér csodatehenet idehozom, és feleségem leszel! – fogadkozott. - Vedd ezt a sálat és járj szerencsével! Ha bajban vagy ez a kendő segíthet neked! Azzal a fehér bőrű hableány egy fehér selyemsálat kötött a fiú nyakába. A barnakirályfiú is búcsúzott a barna bőrű csillagleánytól. Ő meg egy zsebkendőt kapott ajándékba. Zöldkirályfi nagy zölden nézett a másik két királyfiúra és odakiáltott nekik: - Mind a két tehenet idehozom, és akkor a lányok mind az enyémek lesznek! – azzal felugrott a lovára és elvágtatott. A másik két királyfi elhatározta, hogy összefognak, és együtt mennek elhozni a csodateheneket. Az első kérdés az volt, hogy merre menjenek, mert bizony senki sem tudta, hogy merre van a sárkány birodalma. Ki is hirdették országszerte, hogy aki tud valamit a sárkányról, az jelentkezzen, mert nagy jutalmat kap. Nemsokára jelentkezett is egy juhászlegény és elmondta, hogy éjnek idején jött a hétfejű sárkány és legszebb tehenét elrabolta. Nem is kért jutalmat, csak azt kérte, hogy őt is vigyék magukkal, mert vissza akarja szerezni az elrabolt tehenét. Nagy szerencséjük volt a királyfiaknak a pásztorlegénnyel, mert az elvezette őket a bölcsek bölcséhez, aki a világ legidősebb embere volt, és félrehúzódva a világtól, egy eldugott sziklabarlangban lakott. - Tudjátok meg – mesélte nekik az ősz öregember,- hogy a hétfejű sárkány nagyon vigyáz a csodatehenekre, mert azoknak a tejéből meríti az erejét. A tehenek őrzését rábízta a vasorrú bábára, aki aztán az egyfejű farkassal, a kétfejű medvével, és a háromfejű oroszlánnal állandóan ott van a tehenek mellett. Aki oda merészkedik, azt azonnal széttépik. Egy esélyetek van arra, hogy a teheneket megszerezzétek. Ebéd után egy rövid ideig elnyomja őket az álom. Talán épp el lehetne hajtani a teheneket, de ha észreveszik, hogy hiányoznak, egykettőre utolérnek titeket, pláne, hogy a teheneket csak lassan tudjátok hajtani. Megint a juhászlegény találta ki, hogy miként lehetne becsapni a vasorrú bábát. - Szerintem, kéne vigyünk magunkkal két másik tehenet. Az egyiket fehérre festenénk, a másikat barnára, és azokat otthagynánk a valódi csodatehenek helyett. Így mikor felébrednek, észre sem veszik, hogy azok eltűntek, és mi nyugodtan elhajtjuk a teheneket. Így is cselekedtek. A lefestett tehenekkel odalopakodtak ahol a sárkány tehenei legeltek. A sok tehén közt rögtön meglátták a két csodatehenet, mert minden más tehén foltos volt, csak ez a két tehén volt makulátlanul fehér meg a másik makulátlanul barna. Megvárták tehát, míg a boszorka és az állatai rövid álomba merültek és akkor már nem volt nehéz kicserélni őket a festett tehenekkel, akik pont olyan szépre voltak festve, mint az igaziak. A juhászlegény is könnyen megtalálta a tehenét, mert csak kimondta a nevét, hogy Cifra, és a tehén rögtön odafutott hozzá. Mire az őrizők felébredtek, ők már eljutottak a közeli erdőig, és így azok észre sem vették, hogy mi történt, pedig a vasorrú bábának az első dolga mindig az volt, hogy kikereste a csodateheneket. Most is ott látta őket legelészni és valóban nem vette észre, hogy ezek csak festett tehenek. Minden jól sikerült volna, de hirtelen nagy zápor keletkezett, hogy csak úgy ömlött a víz. A zápor mindent tisztára mosott és bizony a festéket is lemosta a tehenekről. - Eltűntek a csodatehenek - rikoltotta ijedten a banya. Nemhiába volt boszorkány, vasorrával körbeszaglászott s már tudta is, hogy merre viszik a teheneket. Hátranéz a fehérkirályfi, hát látja, hogy fut utánuk a farkas, a kétfejű medve, a háromfejű oroszlán meg a vasorrú bába. Eszébe jutott, hogy kapott ő egy fehér sálat, és ha bajban van, az megmentheti őt. Gyorsan az üldözők felé hajította a sálat. Lássatok csodát, abból azon nyomban egy hatalmas folyóvíz lett. A farkas, a kétfejű medve és a háromfejű oroszlán, mivel féltek a víztől, nem tudtak keresztül menni rajta, és neki kezdtek egy hidat építeni. A boszorkány seprűnyélre ült és átrepülte a folyót. Utol is érte a királyfiakat és azt hitte, varázspálcájában van annyi erő, hogy legyőzze őket. A két királyfi azonban előkapta kardját, az egyik kiütötte a kezéből a vesszőt, a másik meg úgy odacsapott kardjával a hosszú vasorrára, hogy az rögtön letört. Mivel minden ereje a vasorrában volt, most már könyörgésre fogta a dolgot, és a két királyfi megkegyelmezett neki. - Ki látott még vasorrú bábát vasorr nélkül! – siránkozott szégyenkezve és úgy elbújt a fekete erdőben, hogy többé senki sem látta. A királyfiak meg gyorsan tovább indultak. Közben a farkas meg a társai megépítették a hidat, és hamarosan megint utolérték őket. Ekkor a barnakirályfi dobta feléjük a kapott zsebkendőt. Abból meg egy hatalmas tó lett s bizony azon már nem lehetett hidat verni. A farkas, a kétfejű medve és a háromfejű oroszlán csak vicsorgatta hatalmas fogait, de nem tudott tovább menni. Úgy látszott, most valóban megmenekültek az üldözőktől, de ekkor hatalmas surrogás, szárnycsapkodás hallatszott, az ég elsötétedett, hát a hétfejű sárkány maga repült feléjük. Mind a hét száját kitátotta és kénköves lángot fújt mérgében. - Végünk van, elevenen perzsel meg minket ez a bestia sárkány! - kiáltott fel a bojtárlegény. Szerencséjükre épp az Óperenciás tengerhez érkeztek, és amikor a tengertündér látta, hogy milyen nagy bajban vannak, egy hatalmas hullámot küldött segítségükre. A hullám pedig olyan magasra csapott, hogy elérte és beborította a sárkányt. A sárkány szeme-szája tele lett vízzel és bizony le is nyelt egy csomó vizet. A víz a tűztől gőzzé változott, hogy csak úgy sistergett ki a sok gőz száján – fülén – orrán keresztül. Ez aztán már nem tetszett a sárkánynak s úgy hazafutott, hogy soha többé senki tehenét el nem lopta. A királyfiak hazaérkeztek a csodatehenekkel, feleségül vették a lányokat, hetedhétországra szóló lakodalmat csaptak. A zöld királyfi semmit nem tudott mondani, mert ő nem tudta teljesíteni a feltételeket így aztán máshol keresett feleséget magának és ő is nagy lakodalmat csapott. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle.