Kormos királykisasszony

Évszám
2011
Beküldő
trivizisza
Hol volt, hol nem volt, de valahol mégiscsak volt, hiszen nagy ez a világ és elfér benne egy olyan királylány is, mint a Kormos királykisasszony. Az üveghegyeken túl élt egy csillogó palotában. Gyönyörű volt a királylány, de mégsem kopogtattak a kérők a palota kapuján, nem álltak hosszú sorban, hogy megkérjék a kezét, mint a szomszédos királyok lányainál, merthogy ez a királykisasszony bizony nem szeretett sem mosakodni, sem öltözködni. Mindig koszos volt és rendetlen: haja bogáncsos, körmei piszkosak, a harisnyája pedig szakadt. Nem engedte szobalányainak, hogy szép ruhába öltöztessék, megfésüljék és kényeztessék, nyakláncokat aggassanak rá, és lábát kopogós cipellőbe bújtassák. Mindenki már csak Kormos királykisasszonynak hívta őt az Üveghegyen innen és túl onnan is. Azt mondogatta mindig, így is majd megszereti őt valaki, ne a szép ruhájáért és csillogó ékszereit látva szeressék meg.Ugyan várhatta ő, hogy ilyen herceg, olyan báró vagy gróf akadjon, mert bizony még a legszegényebb szolgalegény sem vette a fáradságot, hogy megkérje a kezét. Még annak sem volt ínyére a koszos királylány.

Édesapja, az öreg király már elérkezettnek látta az időt, hogy tegyen valamit, hát kihirdettette, hogy aki rá bírja venni lányát a tisztálkodásra, nemcsak a királylányt kapja meg feleségül, de odaadja hozzá az egész birodalmát is. (Már előre megbeszélte ezt az öreg királynéval.)

Erre aztán már csak eljöttek mindenfelől a bátor vitézek, minden rendű és rangú kérők, hogy szerencsét próbáljanak. Egyikük vödör vízzel érkezett, a másik jóféle pacsulit próbált rátukmálni, a harmadik kicsalogatta az esőre, mikor megeredt és zuhogni kezdett, hogy az majd csak lemossa róla a sok piszkot, de a királylány rájött a turpisságra és ellenkezni kezdett. Már-már feladták a reményt, hogy valaha is sikerüljön megtisztítani a királylányt, mikor váratlanul a király elé kéredzkedett Ferkó, a kertészlegény:

- Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, én is szerencsét próbálnék, ha megengednéd nekem!

- Édes fiam, te lennél a századik, akinek a fejét vétetem és én ezt nagyon nem szeretném, mert kedvellek; olyan szépen ápolod a kertem és azt a sok virágzó növényt benne. De legyen, ahogy kívánod! Eredj és beszélj vele! – hangzott a király válasza.

A királylány maga is sokat sétálgatott a kertben, szerette szagolgatni az illatozó virágokat. Amint egyszer ott sétálgat, elébe toppan a kertészlegény és megszólítja:

- Felséges királykisasszony, megérkeztek a távoli országból a csudálatos tulipánok, jöjj, nézzed meg magad is, párját ritkítja színük!

Amikor a királylány megpillantotta a virágokat, mindjárt elszontyolodott:

- De, hiszen, ezek elhervadtak a hosszú úton. Parancsolom, hozz mindjárt vizet és öntözzed meg őket rögvest!

Hát, csak ez kellett a legénynek, nyomban ugrott a locsolókannáért és nemcsak a virágokat, de magát a királykisasszonyt is megöntözte, jó bőségesen. Kormos királykisasszony ugyancsak felháborodott:

- Hogy merészeled, hogy engem is megöntözöl?

Ferkó így felelt:

- Felséges királykisasszony, hiszen azt parancsoltad, hogy öntözzem meg a virágokat. De én hogy hagyhatnám ki a legszebbet ezek közül, aki te magad vagy?

Ezen a talpraesett válaszon aztán a királylány nagyon megörvendett, hiszen titokban neki is tetszett a kertészlegény. Nyomban a nyakába ugrott és megcsókolta. Az öreg király abban a pillanatban nézett ki a palotaablakon, hát látja, mi történik a kertben, örömében nagyot tapsolt és ugrált az ablakban, mire a koronája kiesett és ímhol a legény fejire esett, éppen jó helyre!

A királykisasszonynak azon nyomban megint kedve lett megmosdani és felölteni legszebbik ruháját és cipellőjét. Csaptak íziben akkora lakodalmat, hogy még most is sajog a lábam, annyit táncoltam én magam is. Legközelebb idejében szólok, hogy ti is ott tudjatok lenni. Ha meg mégsem hiszitek, hát járjatok magatok utána, így volt-e vagy sem! Itt a vége, fuss el véle!