Egy szép napon kapott egy remek állás ajánlatott egy ember. El is indult az úton egy számára nagyon szép reményű helyre, ahol a táj festői volt. A kék hegyek, völgyek vonzóvá tették az ott tartózkodást.
A kedves emberek, akik ezt a tájékot lakták, hamar a szívébe férköztek. Minden nap, amit ott töltött el, egyre távolabbra vezette a meglévő hazájától. Már már azt hitte, hogy ez az a haza, ami igazán a hazája lett.
Mire is alapozta ezt? A jó kereseti lehetőség, aminek reményében oda ment. Telt múlt az idő, és egyre eltávolodott a régi barátaitól, családjától. Egyre szürkébbnek látta már a hazáját az új haza csillogó hegyei mögött. A tavak, folyók amik körül vették az utakat, nagyon lenyűgözték főhösünk szemét. Vissza sem pillantott már a rég múltjára. Elhagyva otthonát, egyre jobban dobogott a szíve, mikor az új hazába lépett, hónapról- hónapra. Végül évekre kiment erre a helyre.
Soha nem gondolta volna, hogy ilyen kevés idő is elég ahhoz, hogy elfelejtse a valódi szülőföldjét.
Mi tette ilyen széppé szemében a tájat, az ottani embereket? Sajnos egyértelmű lett a szívében a válasz!
A pénz volt az, ami vonzotta más földre emberünket. A több pénz hatalma! Ez az ami elfordította a szívét a saját hazájától.
Most gondolhatnátok azt, akik olvassátok - e sorokat, hogy a szülőföld önmagában nem elég ahhoz, hogy ott boldogan élhessünk? Nem volt az ennek az embernek, mert rájött, hogy a pénz az hatalom. Itthon nem élt soha olyan jólétben, mint külhonban. És már nem számítottak az emberi kapcsolatok, csak az lebegett a szeme előtt, hogy mennyi mindent megkaphat pénzért külföldön, amit ide haza nem!
Kérdem én ettől az embertől, hát vajon minden csak a jólét? Ezen kivül már semmi sincs, ami itthon tartsa?
A válasz erre az volt, hogy semmi sincs ami már itthon tartsa. Elfelejtette ez az ember, hogy a szeretet a legfontosabb és nem a pénz!
Ennek az embernek a szivét csak a mammon irányította és mind a mai napig is csak az irányítja.
A vagyonát eldorbézolta, elköltötte rossz dolgokra. Sajnos a cél amiért eredetileg kiment semmivé lett. Nem lett belőle sem lakás, sem autó, sem olyan javak, amiért általában az emberek külföldön keresnek munkát.
Hogy miért is érdekes ez a történet számomra? Csak azért mert ebben a történetben én lettem a vesztes. Aki elhittem, hogy ez az ember a jövőjét építi kint! De ez nem így lett! Óriásit csalódtam benne. Rájöttem, hogy a más országban megkeresett javak, nem mindíg hoznak látható javakat! Inkább csak szétszakítják az emberi kapcsolatokat az itthon maradt barátokkal, barátnőkkel. Sokszor még a családok széthullásához is vezetnek.
A lényege ennek a történetnek, hogy inkább vállalta volna a kevesebbet, mint sok haszon reményében az emberi veszteségeket a barátságokban.
Nem jött rá ez az ember, hogy hiába ment ki dolgozni, ha a kapcsolatrendszerében kárt vallott! Nem lett semmivel sem több, hanem inkább csak kevesebb. Az anyagi jólét hiába való, ha a szeretetünket nincs kivel megosztani. Pillanatnyi örömöket hajszolva élni nem erkölcsös dolog. Félre vezetni az otthon maradottakat nem tisztességes dolog.
Sok ilyen embert ismerek még, akik nemhogy gazdagságra nem tettek szert, hanem csak szaporították a széthullott családok számát.
Mivel nagyon ritkán járt csak ez az ember haza, talán havonta csak egyszer 1-2 napra ezért nem is maradt olyan társa, aki már megbízhatott volna benne.
Emberünk ugyanis nagyon megváltozott, felfuvalkodott. Elfelejtette azt, aki jó volt hozzá. Könnyen megkapott mindent kint, és itt mindenki gondoljon arra, amit csak akar. Mert pont erről van szó!
Elfelejtette, hogy honnan ment, és a szülőföldje már nem is érdekelte. Csak a pénz lett az Istene, semmi más.
Gondoljátok csak végig, mi értelme van az ilyen munkának, aminek a gyümölcse csak a hűtlenség gyökere?
Sok félrevezetett ember azt hiszi, ha elhagyja az otthonát, szülőföldjét, akkor a szívét is kicserélheti.
Egyszer majd mikor idősebb lesz, talán elgondolkodik azon, hogy megérte - e? Nem vett részt a gyereke felnövésében. Egy mesét nem tudott évekig elmondani neki, mert nem volt vele otthon. Ha meg még nem is volt házas, akkor a kedvesét, aki hűségesen várta - végleg elveszítette.
Mikor ez az ember haza tért néha, egy jó szava sem maradt a barátnőjéhez. Állandóan csak az önmaga érdekeit tartotta szem előtt. Semmi más nem érdekelte, csak a saját jövője, jóléte. Elfelejtette már a másikat is megkérdezni, vajon te hogy vagy? Én neked miben segíthetek? Ez az ember, akiről írok mind a mai napig kint dolgozik külföldön. Egyre jobban negatív irányba változik.
Hogy mégis miért írom ezt a történetet meg? Csakis azért, hogy lássák a Magyarország felelős vezetői, mennyire nem jó dolog, hogy idegen honba mennek ki a férfiak dolgozni,ahelyett, hogy a saját hazájukba becsülnék meg a munkájukat! Mennyire nem jó politika ez, hogy a családok több hónapig, évekig férfi ember nélkül maradnak. Családok nőnek úgy fel, hogy az apjukat alig látják, mégcsak nem is ismerik. Olyan mintha mindíg külföldi rabságban lennének. Nem látogathatják Őket, nem jöhetnek haza, csak akkor, ha a munkáltató megengedi nagy ritkán.
Nem családcentrikus a Magyar munkáltatók nagytöbbsége, mert pont a családok együttlététől rabolja el az időt. Nem ad szabadságot a dolgozóinak, mikor az kijárna. Mindíg csak a pénz a profit az ami számít, nem az emberi kapcsolatok megszilárdítása!
Akik itt ebben a helyzetben igazi hősök, a hétköznapok és az élet hősei: az asszonyok, akik a vállukon hordozzák egyedül a terheket.
Az Ő kitartásuk miatt épülnek kint külhonban is az utak. Mert, ha ilyen asszonyok, barátnők nem lennének, a férfiak nem is tudnának kint hosszú távon dolgozni.
Lehet, hogy ez nem egy szép mese, amit vártak az olvasók, de az élet nem mindíg szép és mesés.
Csak az olyan dolgokról érdemes beszélni, ami itt és most Magyarországon nagyon is valóságos dolog.
Több már a kinti munka, mint az itthoni? Nem, egyáltalán nincs ez így! Csak a munkavállalás feltételei nem jól vannak megteremtve.
Ez nem politikai kérdés csak csupán, hanem emberi hozzá állás is!
Ugyanis, ha mindenki a saját hazájában tudna boldogulni, nem kellene idegen honban leéllni az életét sok csalódást okozva az itthon maradottaknak.
Sokkal nagyobb lenne a szülési kedv és arány is, ha lenne jövőképe a mai fiataloknak.
A munkáltatók nem kényszerítenék rá a csalásokra az útépítőket, építőiparban dolgozókat a fekete, vagy minimálbéres munkával.
Jobban fejlődne, épülne, gazdagodna az országunk, ha a tényleges munkabérrel bejelentett dolgozóikat alkalmaznák!
Az ország szegénysége a munkáltatók hibája is. Mert ők legalizálják a csalásokat, hogy zsebbe fizetik a munkások bérét. A közteherviselésből nem vesznek ki részt. Csak a profitból.
A mesét a valóság formálta írásomba, és nem akartam mást elérni vele, csak azt, hogy elgondolkodjanak rajta azok az emberek, akik a törvényeket alkotják. Az életünket formálják, a családok jövőjét alapozzák meg a döntéseikkel.
A szép Magyarországért szól minden sorom, hogy ne az legyen, hogy csak a pénz dominál mindíg és mindenben. - Mert egyszer csak ráébredünk, hogy a pénz csak eszköz, és nem lehet az életünk értelme, forrása!
Mindent a helyére kellene tenni, és a fiatalokat arra buzdítani, megtanítani, hogy a cél szentesíti az eszközt, és nem fordítva!
Ezt azok az emberek sajnos nem fogják olvasni, akiknek és akikről szól. De talán olyanoknak hasznos lehet, akik azon gondolkodnak, hogy egyszer hátat fordítanak a saját hazájuknak, a jobb kereseti lehetőségért! Jól gondolják meg, hogy vajon készen állnak - e olyan útra, ami küzdelmekkel, fájdalmakkal és sokszor régi emberi kapcsolatok megtörésével járnak!
Én már ezen túljutottam, itt maradottként. És egy 10 éves kapcsolat széttörését átélve, arra jutottam, hogy nincs az a pénz, amiért én a hazámnak hátat tudnék fordítani. Mert az igazi nyomorúság csak olyan embereknél jön el, akik a lelküket is oda adják a pénzért.
Semmi nem lehet fontosabb a családnál, emberségnél, hűségnél, tisztességnél, becsületnél, őszinteségnél.
Az útravaló: az a tartás megmaradjon egy emberben, mint ahogy elment szerencsét próbálni más országba!
Ez csak egy emberi történet a sok közül, ha valaki magára ismert, az nem a véletlen műve!
Üdvözlettel:
elgondolkodtató
2009.12.12.