Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.
Azt gondolom, hogy minden embernek szüksége van JÓT tenni. Mint beépített gén, egy hang folyton megszólal: „Vigyázzunk egymásra!” -mondja. Azonban komplex, gyors és sokszor anyagias világunk sorra nyomja el eme hangocskát. De létezik, van, és nem hagyja magát!
Ha az emberek kezébe adod a lehetőséget, ha teremtesz neki alkalmat arra, hogy megálljon és megkérdezze miért is vagyok, miért is vannak körülöttem emberek, miért is kell a szűk világomon túl is figyelnem, akkor a belső hang felerősödik és utat tör!
Kupakgyűjtés 1 kg kupak= 60 ft
A kupakot magam Szintiának kezdtem el gyűjteni. A kislány, napi 24 órás felügyeletet igényel, de Édesanyja nem bízta az államra! Ha forintosítani akarnék: nem a mi adónkból ápolják a kislányt! A bejövő pénzt a kislány gyógyszereire fordítják. 1 kg kupak kb. 60 ft-ot ér. Rengeteg kupaknak kell összejönnie egy kilóhoz, egy hónapban kb. 100 000 ft-nak kellene összejönnie. Elképzelhetetlenül sok zsákot jelent ez! Mikor magam gyűjtök otthon egy kis csomagnyi is csak két hónap alatt gyűlik össze. Számtalanszor gondoltam azt, hogy inkább adok 200 ft-ot, mint többzacskónyi kupakot.
Kupaktörténetek?
Honnan is ered a cím? Egyszerűen a gyűjtés során tapasztalt különböző emberi történetekből. Megismertem tucat olyan embert, ki otthon gyűjt kupakokat. Amit azelőtt kidobott szemetesbe, most gondosan lecsavarja, elteszi, helyet foglal a konyhájában, szívében. Elhozza egy gyűjtőhelyre fáradságot nem nézve, sosem látott, sosem ismert kislány gyógyítása miatt. Egyszerűen hihetetlen!
Minden kupakokkal teli zacskónak, szatyornak van története! A kisszatyornak, ugyanúgy mint az alkoholos italokkal átitatott nagyobb szórakozóhelyről kapott óriási zacskóknak! Mögöttük mind mind egy emberi szív áll!
Mikor a ruhatárban egy férfi zavartan áll, előkotorja a szögletes aktatáskájából kis zacsikat és elmeséli, hogy óvodából, otthonról és munkahelyről hozta, valamint elnézést kér, mert nincs sok, de most csak ennyit tudott hozni. „Vigyázzak”- mondja, mert az egyiket a kislánya zárta be és lehet, hogy kinyílik útközben.
Ruhatáros néni is átnyújt, egy csak rózsaszín kupakokból álló zacskót, közben megtudom, hogy nem iszik mást, mint szénsavmentes ásványvizet.
A kollégista hallgatók is gyűjteni kezdtek, az egész második emelet. És a szóban forgó hallgató közli, hogy hiába van távol most egy félévet, a többiek folytatják a hagyományt, gyűjtik tovább viszik majd a könyvtárba.
És a könyvtár! Az ottani alkalmazottak eleinte kis üvegcsébe hozták az olvasók kupakokat, de nagyon hamar betelik, kérték hozzak nagyobb üveget. Majd az olvasók és ott dolgozók folyamatosan kisebb szatyrokat hoznak be és immáron a pult mögött külön dobozba gyűjtik a zacskókat, ami bizony egy hét alatt feltornyosul. Néha olyan sokat hoznak egyszerre, hogy hetekig kellett továbbszállítanom, amit addig a könyvtárosok a konyhájukban őriztek. Hetekig nem lehetett belépni a konyhájukba. Nagyon meghatódtam. Kerülgették a műanyag óriási szatyrokat. Egy kiállítás után megmaradt két-három nagy szatyornyi kupak, így azt is felajánlották.
Az intézmény dolgozói összekacsintanak, majd elmesélik, hogy „Biza’ másoknak is gyűjtünk kupakokat”- majd rám kacsint, és közli, hogy ebben a hónapban csak nekem adják. Rengeteg kupaktörténet hever még parlagon. Talán minden egyes kupaknak megvan a története.
Van, mikor járok a könyvtár épületében és csak úgy megszólítanak, „Te gyűjtöd a kupakokat? Kinek lesz?” És máris beszélgetésbe elegyedünk.
A saját munkahelyemen is, megkeresnek külön zacskókkal, mindig kifejezik, hogy most csak ennyit sikerült hozniuk, „de nagyon hosszú idő ez a kupakgyűjtés”.
Azt tudom én miért kezdtem el. Nem eltűnni szeretnék másik kiszolgálásában, mások megsegítésében, hanem egyrészt örülök, hogy két kézzel is lehet segíteni, másrészt így olyan kicsinyesnek tűnnek hétköznapi problémáim, harmadrészt bűntudatból. Önző okból mentem először önkéntesnek. Magam alatt voltam, önsajnálatban olyan szinten elmerültem, hogy képes voltam álomba sírni magam, majd folytatni másnap. Így arra gondoltam, hogy másokkal kezdek el foglalkozni, lefoglalom magam egy kicsit. S utána már találtam is jóra, alkalmat. Ételt osztottam szegényeknek.
Utána ért a felismerés, hogy kommunikálni kell, meg kell adni az embereknek a lehetőséget, hogy két kezükkel segítsenek! Az ételosztás alatt is érkeztek felajánlások, mert csak épp látták a híradóban, hogy hozhatnak ők is, egyszerű emberek felajánlásokat, még kismértékűeket is. Érkezett cukrászsütemény, játék, gyümölcskosár. Jó hasznosnak lenni, és olyan ritka az a pillanat, mikor az ember valóban az! Névtelenül, ismeretlenül ott állsz valakivel szemben, és kezébe adsz egy halavát egy jókívánsággal.
Önkéntesség még egy számomra váratlan fordulatot hozott. Nemcsak az egyén önkéntes, hanem a család is. Mindenki hoz áldozatot. Az én családom is. Idén volt először, hogy kifakadtak otthon, hogy nem támogatom őket eléggé, hanem másoknak segítek. Nehezen értettem meg indokaikat, aztán rájöttem, hogy az emberi erő, energia, támogatás nyújtás egyrészt valaki felé irányul, másrészt ugyanígy időt, energiát von el máshonnan. Ezt is számon kell tartani az önkéntesnek. Nem csak magáról dönt, ha vállalkozik, hanem azokról is, akik együtt élnek vele.
Kupakgyűjtésbe miért is kezd az ember?
Valaminek a része akarunk lenni. Szinte vágyunk arra, hogy egy közösség tagja legyünk. A közösség tagjai pedig vigyáznak a másikra. Ez egy nyer-nyer szituáció. Mindkét fél jól jár. Nyerünk mi, mert minden egyes kupakkal jót teszünk, van fizikai megnyilvánulása annak, hogy helyén van valakinek a szíve. Nyer a kislány, mert a kupakból nyert támogatás jó helyre megy. Ennél szebb tranzakció a világon nincs!
És én is továbbadom valakinek, aki a számos pontról összegyűjtött kupakot viszi tovább a jogos tulajdonosához.
Mennyit ér egy kupak? Kb .semmit egy háztartásban. Mennyit ér kb. 1 kg kupak? A legtöbb továbbfeldolgozó számára: 60 ft-ot. Egy kupak nem csinál nyarat, de egy kis tavaszt lelkünkben biztos!