Lidércmese avagy felnőttként is nehéz

Évszám
2010

Egy lidérc, a neve Hanna megismerkedett egy kentaurral, akit Vis Majornak hívnak. És egy tanonc amazon, Tara Lorelei beleszeretett egy másik kentaurba, akinek a neve Kiméra. A két nő ekkor még csak felületesen ismerte egymást, és egyedül próbálkoztak megszelídíteni a saját makacs, és fajtájukra oly jellemzően büszke félszerzeteket.
A tanonc amazon és a lidérc szövetséget kötött. Két démon indult neki az éjszakának. Két teljesen különböző karakter, akiknek egy volt a sorsuk és a céljuk.
A fiatalabb nő csodálkozva nézett az idősebbre. Hanna hosszú fekete hajával, és kreol bőrével inkább hasonlított egy nem emberi lényre, mint egy átlagemberre. A szemében tűz égett, mint a lápos mocsarak kis lidércfényei. Tulajdonképpen önmaga is egy lidérc volt, legalább is Tara ennek látta. Ahogy Hanna kitartására gondolt, mindig úgy érezte, ez már nem emberi, ahogy az sem, amilyen intenzitással megéli mások és önmaga érzéseit, majd hirtelen kifáradva összeomlik, mint amikor a lidércfények kihunynak a láp fölött.
Tara teljesen más volt. Vörös hajával, és tejfehér bőrével inkább írnek hatott. A neve, a legszebb ír női név volt, amely nem titkolt utalás is egyben az Elfújta a szél c. könyv Tara nevű vörös földjére. Ő maga volt az összetartozás jele, a mindig biztonság, az állandóság. Ahogy a vörös föld szívósan kitart, és minden háború és "világégés" után újrakezd, úgy nevének hordozója is, mindannyiszor küzdve (néha önmagával) újraéled, és új erőre kap. Ahogy a főnix, az amazonok tisztel madara is, mindig hamvából éled újra.
Ez az ő meséjük.

Tara beviharzott a szobába, nem vette észre az asztalon üldögélő lidércet.
- Hello, amazon! Milyen napod volt?
- Rossz. Neked is szia.
- Kentaur bántott így meg?
A tanonc amazon felhorkant. Hanna inkább nem kérdezett tovább, kinavigálta magát a konyhába kávét főzni. Tara pár perc múlva, csendesebben utána ment.
- Azt hittem a tegnapi után már nem jöhet semmi. Megőrülök.
- Azt látom. Paci virtuózul játszik az idegeiden.
- Nem ő. Vagyis nem csak ő. Na de mesélj, Vis Major?
A lidérc szemei felszikráztak és kigyulladt a konyharuha.
- Jesszus, látom események voltak! Csillapulj Hanna!
- Az is csak egy kentaur! Kiborító! Persze hogy ideges vagyok, az a pasas egészségkárosító hatású! Valahányszor megjelenik, nekem 200 a vérnyomásom, szívinfarktus környékez, és szinte megnémulok!
- Mit csinált?
- Semmit! Ez a baj! Itt ülök, és várom, hogy felhívjon, elrebegje mi lesz a munkahelyén. Hát szerinted? Nem hívott. Esküszöm egy töltött flintával fogom fogadni ha még egyszer megjelenik a közelemben. És akkor végre én leszek káros az ő egészségére.
A tanonc amazon elvigyorodott. Felváltva rendezték a kentaurszidó jeleneteket. Vicces volt, mikor szemlélték egymást, szívet tépő mikor vigasztalták egymást.
Kiméra és Vis Major rendszeres beszédtéma volt. A két félszerzet teljesen fel tudta borítani a két nő életét, már ha persze ezt hagyták nekik.
- Most pont olyan vagy, mint egy lápi boszorkány!
- Ne viccelődj, Tara Lorelei! Attól, hogy te nem tudsz meggyújtani haragodban dolgokat, még nem vagy kevésbé nyugisabb. Nem poén, nem uralkodni az érzelmeidet, és azok hevességét! Ráadásul kimerülten összeesni!
- Tudom. Nem jó, és azt is, hogy te intenzívebben élsz meg dolgokat, és néha ez totál kimeríti a szervezeted.
Hanna leült a székre. Szeretett lidérc lenni, soha nem vágyott rá, hogy ember legyen. Csak ne járt volna együtt áramszünettel. Úgy törtek rá ezek a rohamok, mint amikor a tűz hírtelen kialszik oxigén hiányában.
- Mesélj, mi van Kimérával!
- Öljük egymást. Üvöltenek a lelkek, de ennyire? Hogy csinálja, hogy mindig tudja, mikor kell megjelennie? Mikor ragad be a csizma cipzárja, mikor megy agyamra a suli?
- Tényleg üvölthet utána a lelked, ha meghallja.
- Azt hittem ez csak legenda.

A lidérc felnevetett:
- Jaj ne, egy amazon, egy lidérc, meg két kentaur, és még kételkedsz abban, hogy bármi lehetséges? Hello! Elvileg nem létezünk! Az emberek azt hiszik, legendák vagyunk, és láss csudát, élsz te is meg én is. Milyen bizonyítékot akarsz még? Te, akinek az apai nagyanyja egy szirén, az anyja meg amazon? A legendák igazak.
De Tara már nem figyelt, egy cikk kötötte le a figyelmét az újságban.
- Te, Hanni! Nem megyünk esküvői kiállításra?
- Miért, kinek ment el az esze, hogy férjhez menjen? Mert most megmondom, ha te vagy Becca mentek férjhez, vagy engem adtok nőül, akkor sütés terápiába fojtom a felesleges energiáim egy hétig a nagy nap előtt.
- Dilis vagy lidérc. Csak nézzük meg, kikapcsolódunk. Nevetünk a habos ruhákon és a csipke záporokon. Meg a dilis arákon, az extra kéréseiken és a nyavajgásukon! Naaa!
- Nyertél tanonc amazon, menjünk. Nevetés terápia a legjobb orvosság, de utána ágyba kell tenned, mert úgy ki fogok dőlni a sok érzelemtől! …

- Menjünk most már haza, jó? Totál kikészített a sok röhögés, és parodizáció, és el fogunk oda jutni, hogy neked kell hazacipelni, mert kihunynak az életjeleim, mint lidércfények a láp fölött. És részegekhez hasonlóan félre fogok beszélni, fehér ruhákról, csokrokról, és egyéb ara paráról, ami nálam az idültség jele lenne. - Hanna elmosolyodott.
- Rendben, megyünk. - sóhajtott Tara - Mondd, lidérc az ilyen bolond romantikus hangulatban is a fegyver ravaszán tartanád az ujjad, ha Vis Major megjelenne?
Hanna összehúzta a szemöldökét. Próbált erősen koncentrálni, majd megrázta a fejét.
- Tudok nélküle élni ..... csak nem akarok. Ez az igazság! Hűűű, túl sok volt az esküvősdi, meg a mindhalálig szerelem, totál megfertőztek, hogy már félrebeszélek.
- Oké fejezd be, mert a legjobb halállal halok! Halálba röhögöm magam rajtad!
- He -he. nagyon vicces! - mondta csúfondárosan a lidérc.
- Na, ez totál úgy hangzott, mint ha a kentaurod mondta volna. Megnyomva a nagyon gy-jét, hogy éreztesd ironikus vagy!
- Nem is!
- Áááá nem.
- Jól van, veszem át a szokásainak egy részét.
- Ha bagózni kezdesz, kiraklak az erkélyre, jobb ha tudod. - jó kedvűen sétáltak a járdán egymás mellett. Élvezték a havat, ami ropogott a csizmájuk alatt. Néha egy -egy nagyobb hóbuckánál meglökték a másikat. Majd Hanna hirtelen felkapta a fejét és a távolba nézett.
- Tara, megint Kimérára gondolsz?
- Gondolatolvasó lettél vagy mi van? Ez új képesség nálad pszichonéni?
- Nem én, de Kiméra igen.
- Na ne, ez viccnek is rossz, hogyha rágondolok megjelenik! Hogy csinálja?
- Te hogy csinálod? Ezen nem gondolkodtál? Szirén génjeid vannak, ergo magadhoz énekeled a hapsikat. Hát hallod nem az eszedért szeretlek, de ez van. Szublimáljak míg ideér a lovagod?
- Nem tudom. Csak akkor veled mi lesz?
Lidérc gonoszul elvigyorodott.
- Ne akard, hogy találkozzak vele, és okulására előadjam Vis Major és az én történetemet azzal a csattanóval, hogy a kentaur túl sokáig játszott velem, én meg bepörögtem és leléptem. Mert szívinfarktus erős gyanúja állna fenn, ha magára venné az esetet, hogy így járhat ő is. A mobilomon semmi pénz, roham mentőt se tudnék hívni neki, maximum a sarki hentest. Ezt szeretnéd?
- Komolyan Hanna, néha megdöbbentően őrült tudsz lenni!
- Akkor én balra el, és elcsábítom az egyik szintünkön lakó fiút. - azzal gyorsan útnak eredt.
   

Hanna a szoba sarkában ült, felhúzta a térdeit, és próbált észnél maradni. Úgy szakadt rá ez a nap, mint talán soha egyetlen sem az évben. Bármit elbírt viselni, csak a Valentin napot nem. Az ital már lassan szobahőmérsékletűre melegedett a kezében. Tara így talált rá, kora este, mikor hazaért.
- Megviseltnek látszol.
- Rám férne egy elemcsere. Gyűlölöm ezt a napot. Tavaly is csak az tette elviselhetővé, hogy Vis Major megjelent haza fele az állásinterjújáról és kávézni mentünk. Ha akkor azt mondom: nem érek rá, most nem itt tartanánk! - a szeme teljesen elfénytelenedett.
- Találkoztatok?
- Majdnem. Melózni hívtak, és pont azzal a busszal mentem, amelyikre ki szokott jönni elém, mikor várja az ő csatlakozását. Tudtam, hogy ma is ott lesz, de a másik lánnyal .... nem akartam látni a vörös rózsát a lány kezében, mert persze annyira tömeg tucat lány, hogy még külön saját kedvenc virága sincs! Nemhogy kék rózsa, még az Írisz sem! Leszálltam egy megállóval korábban, és mentem dolgozni. Pedig megfogadtam, hogy ma itt maradok a szobába és nem megyek ki, mert ki fog ütni a sok érzelem körülöttem a szerelmes párok, meg a szomorú szinglik. Csak ne kellene ennyire a pénz! Pedig már végre napok óta nem gondoltam rá!
- Mi az utolsó híred tőle?
- Hogy gondok vannak a munkahelyén, ez volt kicsit több mint egy hete.
- Hogy vagy?
- Mint egy elvonós drogos, túl a holtponton. Ha most nem esek vissza, akkor soha! De most bemászom az ágyamba ... nem bírom tovább ... aludnom kell.
Tara szépen betakargatta a lidércet. Látta a lány egyre halványuló körvonalait, az élettelen tüzeket a szemeiben. Ő pedig lassan felöltözött, hogy a többiekkel megnézze a város éjszakáját. Kiírta Hannának hova mentek, és ha felkelt jöjjön utánuk.
A tanonc amazonnak is szörnyű napja volt. Kiméra minden volt csak épelméjű nem a nap folyamán. Persze nem lehet rá sokáig haragudni, mert két villanás a zöld szemével, és a lány minden haragja elpárolgott.
Kellő alkohol mennyiség után Tara feloldódott, táncolt. A bár felé menet megpillantotta Vis Majort. A tanonc amazon kellő mennyiségű gátlásoldó után úgy döntött elintézi ezt a hólyagot.
- Üdv.
- Hello Tara! Kikkel vagy itt? - a kentaur szinte félvállról beszélt vele.
- Nem azzal, akivel kellene, szóval kösz szépen. Tegyél nekünk egy szívességet, szublimálj a lidércem életéből, mindegyikünknek csak jót tennél vele!
- Nem értem miről beszélsz. - mosolygott lekezelően a férfi.
- Neeeem? Akkor emlékeztetlek! - amazonhoz méltóan kapta ki a srác kezéből a whiskis poharat és öntötte a képébe. Majd diadal ittasan elvonult, a többi férfi nevetésétől pedig jócskán hízott a mellbősége.
A kentaur, dohogva s dúvadként távozott. Először hazafelé indult, majd lépteit inkább a lidérclak felé fordította. Nem éppen kedves gondolatok jártak a fejében, és megtorlást kívánt a megszégyenítés után, amit teljesen jogtalannak érzett. Mire felbaktatott a kilencedikre némiképpen lejjebb csúszott az agypumpája, és csak az erőlködéstől volt piros az arca. Nem vacakolt csengetéssel és kopogtatással, belépett a lakásba, mint aki csak hazatér.
"Végül is - gondolta - hazajövök."
Tudta, hogy a két nő egy szobában alszik, méghozzá a kisebbikben. Automatikusan arra vette az irányt. Megállt a szobaajtóban és nézte a látszólag békésen alvó lidércet. Eszébe jutott pár alkalom, mikor közelről csodálhatta ezt a jelenséget, persze akkor jóval kellemesebb érzelmek okoztak áramszünetet a szemek fényességében.
Hanna a bejárati ajtó nyitódásától kezdve tudta, hogy nem szobatársnője jött haza. Elmaradtak a megszokott neszezések a kabáttal a fogasnál, és a csizma lerugásának jellegzetes tompa hangja. Kezét finoman a párnája alá dugta, ahol kitapintotta a kis fegyvert. A finoman fölé hajoló Vis Major homlokához kapta a flintát.
- Hé, tedd le azt a csúzlit! Csak én vagyok!
- Tudom, pont azért van megtöltve. Megmondtam, még egyszer idejössz, káros leszek rád!
- Látom ép ezen vagy. Csak semmi heveskedés, Kicsim. Tudod, hogy az árt neked. Ha áramszünetet csinálsz magadban, én nyerek. - Hanna kifejezetten nyugodt maradt- Le tennéd? Kicsit feszélyez.
- Jól teszi. Most pedig indíts kifelé! Nem érdekel miért jöttél. Gondolom nem azért, hogy közöld: maradjak veled végleg, szóval, kifelé!
A meglepődött kentaur engedelmeskedett. De fogalma sem volt, mi történt köztünk, hogy minden ennyire a viszályára fordult.
Hanna visszafeküdt, és valóban nyugodtan aludt most már. Hajnalban ébredt csak fel, Tara megszokott kis neszeire.
- Szia, milyen volt az éjszakád? - kérdezte felülve az ágyon.
- Ne is kérdezd! Kiméra a világ összes nőjét egy éjszaka alatt begyűjtené, ha megtehetné! És hazudik, mint a vízfolyás. De persze, hogy én vadászgassak, arról szó sem lehet, mert jelenetet rendez! Fellini nem csinálná jobban! Komolyan, eszem meg áll a pasektól.
- Lókolbász embertestben. Már bocsi.
- És a te estéd?
- Eseménytelen volt.
- Aha, és mik a patanyomok a szőnyegen?
- Ja, az? Vis Major tiszteletét tette.
- De mit keresett itt? Mikor megmondtam neki, hogy tűnjön el.
- Legközelebb hívd meg teára. Biztosra veszem, távol marad. - a tüzek újra fellobbantak a szemében.
 

Hanna feltúrta az ágyát, és idegesen kutakodott a szekrényben, mikor Tara a konyhából szólította:
- Keresel valamit, Lidérc?
- Aha, a fegyverem.
- A szádban van, nyelvnek hívják, és egy fegyverarzenállal felér az élessége.
- Bohócot reggeliztél? - kérdezett vissza csúfondárosan a lidérc lány.
- Miért kell a stukkered? Itt nincs se bagó, se bomba, se fegyver. Egy rendes fiúnak se fogsz kelleni, ha zűrös vagy. - mondta kioktatón az amazon.
- Kösz. El akartam zárni.
- Én már megtettem.
Hanna egy félmosolyt villantott. Pakolászgatott a konyhában, majd kiment az erkélyre. Tisztán látszódott a telihold. Felült a korlátra, előbb lebámult a 10 emelet mélységbe, majd fel a Holdra. Meghintáztatta a hátát. Tara az erkélyajtónak dőlt.
- Mondd Lidérc, szereted te azt a kentaurt?
- Nem. Határozottan nem. - de a hangjában ott volt egy kis hamis él, amire az amazon azonnal lecsapott.
- Naaaa!

-Tegyük fel, mondom, csak tételezzük fel, hogy lehetséges. Félnék szeretni őt, mert félnék, hogy megint egyszer csak eltűnne, és én megint ott maradnék egyedül. Félnék, hogy valami terve van velem, hogy nem önmagamért lenne velem, és félnék, hogy megint lecserélne egy apuci kis emberlányra. Rettegnék, hogy mikor megint hinnék benne, a seb a kulcscsontom alatt újra felszakadna. Na és ezt még egyszer nem akarom végigcsinálni. És különben sem nagyon tudom, hogy mi a legendák lényei tudunk-e egyáltalán szeretni?
- Több mint valószínű, különben nem lennénk tele hegekkel, és egyéb gondokkal.
- Kimérával mi a helyzet? - kérdezte a lidérc, továbbra is a Holdat bámulva.
- Zűrzavar. Ha egyszer rájövök, hogy mit akar, kérem a Nobel-díjat!
- Nem te kapsz Nobelt, ő kap szeretetünk jeleként egy Citrom díjat!