"A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel – nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal"
Ha visszagondolok erre az időszakra, életem eme borzasztó részére, van néhány olyan epizód, amely mintegy kiemelkedik a többi közül, és a halványulás legcsekélyebb jelét sem adva, szilárdan és kiméletlenül tolakszik emlékeim közé.
A "borzasztó" jelen esetben nem annyira fizikai tragédiákat , hatalmas családi viszályokat jelent, mint inkább csendes, a külvilág számára nem nyilvánvaló belső dermedtséget, a lélek olyan kínját, amely nem keresi az enyhülést-mivelhogy nem is érzékel szinte semmit, ami rajta segíthetne- és nem is fogadná el akárkitől.
Nekem azért volt különösen rossz ez, mert elötte még csak halványan sem találkoztam ilyesféle, nem fizikai szenvedéssel, a kétségbeesés és a reménytelenség már-már kozmikus dimenziójával.Vagy legalábbis akkor nekem olybá tűnt...
Amint tapasztalom ,az emberek legjobban attól félnek, hogy a rossz dolgok,amik velük történnek,senki mással nem esnek meg,csak nekik lettek kimérve. Aztán amikor szembesülnek azzal, hogy más is hasonló cipőben jár, máris csökken a szenvedés, hiszen tudnak meríteni a tapasztalatokból. Persze ehhez szükségeltetne az is,hogy egyáltalán szóba álljunk embertársainkkal,ami az én esetemben ezidőtájt egyáltalán nem volt jellemző.Mondhatni: a szükséges minimumra korlátoztam az érintkezést másokkal.Ha kérdeztek válaszoltam illedelmesen, sőt néha még valami érdeklődés-félét is magamra erőltettem,ám soha,vagy szinte soha nem kezdeményeztem beszélgetést,s ha valaki ilyesmivel próbálkozott nálam,nem titkoltam,hogy terhemre van.
Aztán,mikor hazamentem,bőven volt időm e próbálkozásokat végiggondolni,s ilyenkor sűrűn kértem a bocsánatot magamban a megbántottaktól.
Abba most hadd ne menjek bővebben bele,mi volt a bajom.Ahogy mondani szokás:összejött minden,ráadásul,mivel én bonyolult lélek vagyok, a problémáim is szépen bonyolódtak,élték a maguk kis kusza életét,hogy aztán teljesen váratlan időközökben keresztezzék egymást, teljesen váratlan és sosem látott szituációkat előidézve.Arra viszont kínosan ügyelt a sors,nehogy túl sokáig jól érezzem magam a bőrömben.Ha éppen nem lelki nehézségeken gyötrődtem, megélhetési gondjaim támadtak.Olyannyira,hogy abban a házban,ahol laktam, - s ahol most is lakom- kikapcsolták az áramot,mert nem tudtam a felgyülemlett több százezer forintot kifizetni.
Vettem valamelyik áruházban egy kurblis viharlámpát és éjjelente ezzel világítottam.Na és persze gyertyával.
Azon a napon is,amelyikről beszélni szeretnék, s amely egy azok közül a világos és bármikor felidézhető emlékek közül,amelyekről már esett szó,és amely után-noha ez akkor még messze nem volt nyilvánvaló-elkezdtem felfelé kapaszkodni a gödörből, már estébe hajlott,amikor hazaértem a munkából.
A kert közepén tornyosuló cseresznyefa körül cserebogarak pattogtatták kitinpáncéljukat,vagy produkáltak surlódó-zizegő hangokat.Néha denevér vágott közéjük,majd tűnt tova a félhomályban.A nyugati horizont környékén még élénk szineket rajzolt a felhőkre a már alábukott Nap, de az ég már sötétkékben játszott keleten és feltűnt az Arcturus is,no meg a ház elötti diófa ágai közt bújkáló kékesfehér Vega.
A biciklit nekitámasztottam a kerítésnek,majd belűlről lelakatoltam a kertkaput.Gondolataim az elmúlt nap körül forogtak,de aztán eszembe villant,hogy tarka nősténymacskám nemrég két kölyköt ellett,viszont abból az egyiket elvitte egy kanmacska.A szerencsétlen jószág lerágott,apró lábát az ajtó elött találtam meg.
Vajon a másikat is elvitte?
Az ajtón macskabejáró van.A fenének sincs kedve éjnek évadján kimászni az ágyból,csak mert a macska ki szeretne menni.Ezért aztán egy kis csapóajtót szereltem fel és mondhatom,a macska igen gyorsan hozzászokott.Ezzel elkerüli az ember,hogy egész nap bent legyen az állat,bent végezze el a dolgát.Egyáltalán: hogy kis lakásomból trágyadombot csináljon.Viszont így mindenféle idegen macskának is bejárása volt a házba...
Ez a nősténymacska,akit egykori barátnőm Kleónak hívott, s akit a meglehetősen viharos szakítás után megörököltem, elémszaladt.A házban már sötét volt,hát felkattintottam a villanykapcsolót,majd amikor ismételten rádöbbentem arra,hogy teljesen felesleges, gyertyát gyújtottam.A sárgásfehér, hajladozó lángocska persze nem borította fényárba a lakást,de arra pont elég volt,hogy legalább biztonsággal közlekedjek a szobák közt.
A levegöben porszag érződött.És persze az imént kialudt gyufa füstje...
Laptoptáskámat az ágyra tettem,fújtam egyet,s úgy néztem körül,mintha bármi is megváltozhatott volna reggel óta.Kleo persze jött velem mindenüvé.Tudtam,ez addig így lesz,amíg enni nem kap,ezért kibontottam egy macskakonzervet és az egészet odaadtam neki.
Ekkor,valahonnét a sötétből,halk, vékonyka nyöszörgés ütötte meg a fülemet.
Azt gondoltam,a kismacska-tán egy hónapos lehetett-kimászott a kosárból,eltévedt,s most segítségre várva kuporog valahol.Hamar meg is találtam.Ott feküdt a konyhakövön .Egy árnyéknál feketébb,apró kupac.
- Na ,gyere csak vissza a kosaradba-mondtam neki.
Óvatosan felemeltem a földről,s eközben éreztem,hogy nincs túl jól.Valami baja van,ez nyilvánvaló.Furcsa,akadozó volt a légzése és minden lélegzetvételnél sipolt a tüdeje.
-Hiszen te egészen átfagytál! Várj,befűtök gyorsan...
A kis állatot egy törölközőbe csavartam és a hokedlire tettem.Az ablak elött,odakint, szél támadt.Hallottam a zúgását és láttam amint a fák ágai kusza táncba kezdenek.
Megpakoltam a kandallót gyújtóssal,majd száraz akáccal.Nehezen akart meggyulladni,hiszen mióta bejött a jó idő,nem fűtöttem.A kémény visszaöklendezte a füstöt,az meg szépen elnyomta a tüzet...ám végre pattogni kezdett a fa,és a füst is utat talált magának.A kandalló üvegajtaja mögött kevés idő múlva nagy lángon égett a tűz,de melegét egyelőre csak a közvetlen közelében lehetett érezni.
A kismacska alig mocorgott a törülközőben.A nyöszörgést is abbahagyta.Szemében visszatükröződtek a lángok.
Meggyújtottam még egy gyertyát és a konyhaasztalra tettem.Kész verőfény,gondoltam fanyarul.Kleo időközben felfalta a konzervet és a lábam körül tekergőzött.
-Inkább a kölyköddel törődnél-korholtam.
A hokedlit közelebb toltam a tűzhöz,óvatosan,nehogy hozzáérjen az üveghez.
Ekkor a kismacska hangosan felnyávogott.Ebben a hangban fájdalom volt.S szenvedés.
Hallottam én ezt,egy másik faj képviselőjeként,de érzékeny füllel a szenvedésre.De mire vélni nem tudtam.
Egészen közel mentem a kölyökhöz,kitakartam és a kandalló fényénél szemügyre vettem.Elsőre nem láttam semmi különöset rajta.Ennyire kihűlt volna a kövön töltött idő alatt?
Kleo is odajött,megszaglászta,aztán felugrott mellé.A kölyök megpróbált arrébb húzódni termetes anyjától, s eközben észrevettem valami furcsát a mozgásában.Mintha a teljes hátsó része mozdulatlan lenne...csak a két első mancsával kaparászta magát félűlő helyzetbe.
Egészen közel hajoltam hozzá,óvatosan a kezembe vettem,aztán sóhajtottam egyet és visszacsomagoltam a törülközőbe.
Kleo eközben érdeklődve nézte, mit csinálok.
Leültem a földre melléjük, néztem őket .Néztem a bohókás anyamacskát,amint épp a kölyke fejét mosdatja és néztem a haldokló kölyköt is.
A kurva kanmacska elroppantotta a gerincét.Az imént tisztán láttam a harapásnyomot...
A tűz egyre jobban rákapott.Hosszú,fehéres lángyelvek nyújtóztak a kéménnyílás felé, miközben a fahasábok, melyek táplálták őket a vöröstől a narancsig mutatták a színskálát.Odakinn a szél egyre erősödött,belopózott az ajtó alatt,meglebbentette a sötétítőket és táncba hívta a gyertyalángokat.A diófa lenyúló ágai nekikoccantak az ablaknak.
Kezdett jó meleg lenni.Kissé arrébbhúzódtam,de azért csak néztem a két állatot.Ha a híradóban nap mint nap látott rémségekhez hasonlítom ennek az állatnak a kínlódását,valóban nem is olyan nagy ügy.Mi egy kölyökmacska élete sok száz,ezer ember szenvedéséhez képest?
De mégis itt zajlik elöttem kicsiben valami,ami megidézi ezeket a rémségeket.
Ez az állat ugyanúgy az elmúlás szélén van,mint egy haldokló ember,aki elé még azért mikrofont dugnak,és arról érdeklődnek,hogyan érzi magát...
Nem tudom mennyi idő telt el.Amikor a kölyök elpusztult, anyja még egy darabíg mellette feküdt,majd érzékelve a test hidegét,egyszerűen kitolta a törülköző szélére.Kezembe vettem a testet és azon morfondíroztam a falon táncoló árnyékokat nézve,hogy van e ennél lejjebb nekem ?
Telt az idő,a szél viharrá erősödött, majd sűrű zápor kerekedett.A tűz kialvóban volt. Kleo még mindig a hokedlin feküdt, lassan,érzékien nyalogatta bundáját.
Megsimogattam a fejét,mire a kezemet kezdte mosdatni.
Miután a kertben eltemettem az elpusztult kölyköt, visszamentem a házba,megtörülköztem és leültem az ágyra.A magány, a reménytelenség ezen az estén telepedett mellém igazán utoljára,olyan finoman, mint ahogy a pillangó száll virágport csenni a szirmokra.
Albertirsa, 2012.június 12-13