Madarak és virágok

krisztike, 2015, május 14 - 20:17

Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

Kilenc óra elmúlt. Vastag, nyomasztó sötétség borította be az udvart, mintha ez is előre akarná jelezni az előtte álló eseményeket. Tudta, hogy a férfi ma éjfél előtt nem ér haza. Kimerülten rogyott a konyhai fémvázas székre és írni kezdett...

Pedig olyan szépen indult. Először magas termete, világító kék szeme igézte meg. Később mosolyába s elszántságába szeretett bele. Határozott egyéniség volt, mint aki mindig pontosan tudja, mit akar. Tetszett neki, hogy a férfi a tenyerén hordozta. Szülei is megkedvelték, hiszen behízelegte magát a szívükbe. Később kezdődött csak, hogy hátuk mögött egyre inkább leszólta őket. Szerinte rossz hatással vannak rá. Különösen az anyja.

Hamar összeköltöztek, hiszen a férfinak a falu szélén állt a háza, ami asszony után kiabált. Volt is dolga bőven vele, főleg az első időkben. A ház, az udvar igencsak elhanyagolt volt. Bár mindig is zavarta, hogy utolsó ház lévén nem voltak szomszédjaik, de mire az itt töltött hetek során rendbe tette és kitakarította a házat, kicsinosította az udvart, virágoskerttel emelve szépségét, nagyon megszerette a birtokot. Minden nap boldogan várta haza párját, aki egy mezőgazdasági vállallatnál dolgozott. Estéik meghitten, boldogságban teltek. Nemigen jártak el sehová, a ház körül mindig adódott munka, s ha nem, akkor meg kiültek a hatalmas teraszra, egy pohár bor mellett, beszélgetéssel töltve az estét. Néha megjegyezte, hogy a csipripelő madarak hangja felvidítja őt s mennyire szeret gyönyörködni az éppen nyíló virágokban, illatukról nem is beszélve. A férfi, mintha nem vette volna jó néven, hogy mást is észrevesz rajta kívül, vicceses megjegyezte, jobban örülne, ha csakis őrá figyelne.

A szerelmi életük rendben volt, s ha ágybabújtak, már annak is hasznát látta, hogy a közelükben nincsenek szomszédok, akik tanúi lehetnének a hálószobából kiszűrődő, boldogságból fakadó hangoknak.

Egyik hétvégén szüreti mulatságot szerveztek a kis faluban. Megbeszélték, hogy elmennek. Ha jól érzik magukat, akkor maradnak, ha meg nem, hát hazajönnek. Az első órák jó hangulatban teltek, ettek, ittak, kicsit táncoltak. A férfi aztán fáradtságra hivatkozva javasolta, hogy induljanak haza. Ő is úgy érezte, elég volt a bálból, ám ekkor hozzálépett régi osztálytársa, aki felkérte táncolni. Mosolyogva mondott igent, hiszen a férfivá érett egykori fiú volt táncpartnere annak idején az iskolai bálon. Lassú számot játszott a zenekar, ők pedig hamar egymásra hangolódtak; tánc közben megbeszélték, kivel, mi történt az elmúlt években. Gyorsan véget ért a zene, elbúcsúztak s ő a férfihoz lépett. Kölönös, kissé ijesztő fényt látott megcsillanni a szemében, de rákérdezni már nem tudott; a férfi könyökénél fogva vezette ki a teremből. Alig léptek ki a kultúrház kapuján, amikor hirtelen fájdalom hasított a jobb fülébe s ő egy szempillantás alatt a homokos földön találta magát. A férfi, az imént ütésre használt kezét dörzsölgette, arca elborult a dühtől; sziszegő hangon préselte ki magából a szavakat: "Azt mondtam, hogy hazamegyünk!"

Fel se ocsúdott a történtekből, amikor ura karjánál fogva rángatta talpra, és megindult hazafelé. Ő meg utána. Nem akarta elhinni, hogy ilyet tett az, aki a mindent jelentette neki. Reszketve vonszolta haza magát, s zokogva a fürdőszobába vonult. Miután az összes könnyét elsírta, az időt húzva megmosakodott, majd óvatosan bemerészkedett a szobába. Nem lett volna szükség óvatosságra, hiszen a férfi hangosan horkolva adta jelét, hogy régóta alszik.

Másnap korán ébredt. A füle zúgása az előző este történéseit jutatta eszébe. De mielőtt bármit átgondolhatott volna, a férfi viharzott be, egy tálcán frissen főtt kávét tálalva az ágyban fekvő nőnek. Mintha semmi sem történt volna, boldog csókot lehelt az asszony homlokára, a kávét az éjjeli szekrényre tette és gyorsan elindult a munkába. Az ajtóból még visszakiáltott: "Ma korábban jövök!"

Már nem tudta, megtörtént-e a tegnap esti pofon vagy csak álmodta. Bár a fájdalom, amit érzett, nagyon is valódinak tűnt.

A nap folyamán próbálta összeszedni magát, s a férfit azzal mentette fel magában, hogy bizonyára a több pohár bor miatt volt az egész, amit este megivott. Meg aztán, ha jól belegondol, ő is hibás, hiszen a férfi kérte, hogy menjenek haza, erre ő még elment táncolni. Érthető volt a dühe.

Délután meglátogatta otthon a szüleit, s amikor kettesben maradt anyjával, óvatosan rákérdezett, őt bántotta-e valaha az apja. Az anyja a meglepettségtől egy pillantra megállt a zöldség darabolásában, majd tettetett természetességgel dolgozott tovább s így szólt: "Jól jegyezd meg, kislányom: egy asszonynak sok mindent ki kell bírni egy kapcsolatban. Az a fontos, hogy ne panaszkodj senkinek, takard el, tagadd le, ami történt! Az urad csakis így fog megbecsülni." A hallottak szíven ütötték, de mintha nem törödne vele, egy másik témával hozakodott elő. Már nem tudott többé érdemben az anyjára figyelni, automatikusan bólogatott szavai hallatán. Alig várta, hogy visszaérkezzen apja s gyorsan elbúcsúzhasson. Hazaindult.

A portához közeledve messziről látta, hogy a terepjáró már az udvaron áll. Hazaérkezett a férje. Most talán végre megbeszélhetik a tegnap esti félreértést. Az udvarba behajtva leállította saját kocsiját, majd belépett a házba. A férfi az ajtóban várta. Üdvözlés helyett akkorát taszított rajta, hogy az előszobai széket feldöntve, a tükörnek esett. Csoda, hogy nem tört össze, gondolta magában, hiszen az 7 év balszerencse. De miért ez jár a fejében?! És hová lett a kedves, szerethető férfi és ki ez a vadállat, aki testi erejével visszaélve bántja őt?! Mi történik velük?! Messziről hallja csak a férfi hangját, aki dühödten ecseteli sérelmét, miszerint nem volt itthon, amikor ő hazaérkezett. Összekucorodva húzza meg magát a tükör mellett, sírni sem tud már, csak reszket. Várja a vihar végét. A férfi kimegy a konyhába, majd hosszú idő elteltével egy pohár vizet nyújt felé. Miután ő tudomást sem vesz a vízről és a gesztusról, leteszi a vizet az asztalra, kisiet a házból, kocsiba ül és lehajt.

Bántalmazás, bántalmazó férfi, bántalmazó kapcsolat... Mennyit tanult erről a főiskolán, de sose gondolta volna, hogy egyszer ő is egy ilyen csapdába kerül. Vagy lehet, hogy nem is erről szólnak a tankönyvek? Lehet, hogy mégis a férfinak volt igaza, és jogos volt a dühe? Hiszen előre szólt, hogy korábban jön. Nyilván jól esett volna neki, ha itthon várja az asszony, akit eddig annyira szeretett. De lehet, hogy ezzel már el is rontott mindent és többé nem szereti. Lehet, hogy ő egyáltalán nem is szerethető. Mi lesz vele, ha a férfi elhagyja. Ő már biztosan nem kell senkinek.

Ahogy telt az idő, egyre inkább aggódó szívvel várta, hogy hazaérkezzet az ura. Amikor meghallotta az udvarra bekanyarodó autó hangját, elébe sietett. A férfi egy csokor virágot szorongatott a kezében, de látva az elébe siető nőt, ledobta a csokrot és őt kapta fel helyette. Össze-vissza csókolgatták egymást, s hamar a hálószobában kötöttek ki. Kimerítette őket az órákon át tartó szeretkezés, s most végre, az utóbbi napokban először, mosolyogva aludt el.

Két hétig tartott a szerelmes időszak, míg egy hétköznap délben elejtett, félreérthető szó váltott ki gyilkos dühöt a férfiből: ott ütötte asszonyát, ahol érte, s hátra sem nézve művére, elrohant otthonról. A testi fájdalom nem számított. Nem érezte. A lelke sikított az ütlegek miatt. Nem kereste már a kifogást, nem mentegette magában a férfit. Felhívta egy távol élő barátnőjét s megtudakolta, pár napig befogadná-e őt. A barátnő nem kérdezett semmit, csak nagylelkűen felajánlotta üres szobáját.

Gyorsan összecsomagolt, a pakkot berakta az autóba, visszament a lakásba s a konyhaasztalnál búcsúlevelet írt. Az asztal közepére helyezte a papírt, majd gondosan lekapcsolta a villanyt, bezárta az ajtót, kocsijába pattant és elhajtott. Egy óra múlva bekapcsolta a rádiót s immár zene töltötte be az autó utasterét. Egy hónap múlva már újra felfigyelt a madarak csicsergésére és élvezni tudta a virágok illatát...

Az írás hossza kb. 6 ezer karakter