"Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani"
A feledés inkognitójában fürdök. Az aláírás grafológiája sem az a folyó már.
A "hódolás" ide készteti.
De még papíralapon sem tudok olvasni Maricsu szemeiből.
Feloldódik a feledés homályában? Majd elválik.
Ő mondjuk nem. Mégcsak 18. Vőlegénye tegnap még volt.
Azóta indokolt a feszültség. Látszik. Játszik érzelmi húrokon.
Bár ez komolyabb fizika. Esti tagozat. Fapados járat.
Egyszerűen undok. A vőlegényre értem.
Még egyszerűbben: dok, de mégsem, ez inkább nekem járna.
Nem kimondottan szép. Most kiöltözött, tőle a szék is csinosabb.
Mondani sem kell, Maricsu ül rajta. Horgaszt. Nagyon zavar.
Szeme az asztal látókörében, így nem lehet megtartani az órát.
Igen, azt is, az orrát magasabban kéne hordania.
Kérdéseimtől sós közegében oldódik a szó. Marokkó- játéka
mint az esti halszálkák válogatása közti témakeresés.
Néha találat. Kiszúrták a vőlegényt. Az osztály idegén
idegen testként robban.
Bátorításokban nincs hiány, felvillanyozódnak Maricsu szemei.
Ami az osztályban terem: érettség, felemel.
Fájdalomháza e történelmi hely. Isten háta mögött emberi rekesz.
Az internet keres, de nem találja. Maricsu távozott a szünetben.
Hoppon marad Berkeley, sarkon fordul Oxford egyetem?
De egyszerre megjelent. Ennivalóan tette
menyasszonyi tortáját az asztalra. Inkább ő köszöni szépen.