Megfagyott könnyek

Évszám
2009

- Nekem sikerülni fog! – mondta a Fiatal Csillag.
- Tudod, hogy még senki nem jött vissza – válaszolta a Barátja.
- Én nem senki vagyok, épp ezért fogok visszajönni. Nem tehetem meg, hogy ne próbáljam meg.
- Mind ezt mondják.
A többi hullócsilagjelölt már a szürkülő ég szélén gyülekezett.
- Miért akar a legtöbb csillag augusztusban meghalni? – kérdezte a Barát.
- Nem akarunk mi meghalni. Látni akarjuk a Földet, találkozni az érett gyümölcsökkel, jó utat kívánni a fecskéknek. Ha az emberek utazhatnak a csillagok közé, miért ne utazhatnának a csillagok az emberek közé?
Vett egy mély lélegzetet, majd leugrott. Százak követték. A Barátja látta, ahogy az ellenszél kioltja a fényét, de nem sírhatott. Tilos volt. Az ég visszavárta a hullócsillagokat. Két, néha három hónapot is várni kellet, mire a Holdkirály halottnak nyilvánította őket. A Barát így aztán megpróbálta szívéből kiűzni a bánatot, helyet csinálva születendő gyermekének.
Decemberben eljött a halottak napja. Egy hullócsillag sem tért vissza. A halotti szertartást szokás szerint a Holdkirály vezette. Halotti lepelnek hatalmas, szürke felhőket rendeltek aznapra. A csillagok végre kiengedhették fájdalmukat. Mindenki sírt, kivéve a gyerekeket. Ők nem tudták, mi történik, csak a Barát Kislánya. Édesapja nem tudta elrejteni előle a bánatát, a történet a bátor Fiatal Csillagról, aki meghalt még mielőtt találkozhattak volna, a kedvence volt. A vastag felhők nem egyenletesen terültek el az égen; a köztük lévő réseken a Kislány lepillanthatott a Földre, amely teljesen fehér volt! Szép kis fehér csillagok hullottak az égből. A Kislány megmutatta édesapjának, aki erre abbahagyta a sírást. Megmutatták a többieknek, akik meglepetésükben mind abbahagyták a sírást. Észrevették, hogy nem hullik több fehér csillag a Földre.
Ekkor megértették. Nem tudták levenni a szemüket a megfagyott könnyeik borította Földről. Odalenn kicsi emberek golyókat gyúrtak belőle, és nevetve dobálták egymást.