Mentőangyalok

Évszám
2010
Fut a Trabant a városon keresztül, hátsó szélvédőjén felírat: „Hycomat”; a piros jelzés mellett még egy embléma, a mozgássérültek nemzetközi kék jelzése. Az autóban egy asszony és a hatéves kislánya. Épp egy nagy kanyarban haladnak, amikor éktelen kattogással, csörömpöléssel leáll a motor. Még van benne akkora lendület, hogy a sofőr az út szélére húzódjon. Hiába próbálja újraindítani, a motor csak hörög néhányat, de azután elhallgat. Párszor még próbálkozik, de hiába. Kiszáll, kicsit nehézkes léptekkel előre megy, felnyitja a motorháztetőt, nem lát letört alkatrészt, az autószereléshez nem ért. A kislány is kiszáll az autóból.

-         Anya, most mi lesz?

-         Nem tudom, Kincsem. Én nem tudok semmit tenni. Várunk egy kicsit, hátha jön valaki, aki tud segíteni, mert még azt se tudom, merre keressünk egy műhelyt. Valaki csak meg tudja mondani. Remélem, van itt a közelben, mert anya nem tud messzire menni.
 

Az autók jönnek-mennek az úton, de a járdán senki nem jön. Ők ketten állnak a Trabant mellett, várnak. Végre egy biciklista! Az asszony megszólítja:

-         Elnézést, asszonyom, tudna nekem segíteni. Leállt a Trabantom, hol találhatnék itt a közelben egy műhelyt?

-         A mi utcánkban van egy autószerelő – néz végig rajtuk a megszólított. – Maradjanak csak itt, majd én szólok neki.

Azzal az asszony felül a kerékpárjára és elhajt. A kislány és anyukája tovább beszélgetnek, nézik az úton elsuhanó autókat, a házakat. Várnak.

-         Nézd, anya, autó! – mutat a kislány egy idő múlva az utca felé, ahol a biciklista eltűnt.

Közeledik feléjük a gépkocsi. Ketten ülnek benne. Amikor közelebb ér, látják, hogy az imént megszólított asszony ül a sofőr mellett. Megállnak.

-         Ő a szerelő – száll ki a nő az autóból.

-         Mi történt? – kérdi a férfi.

Az asszony elmondja, a szerelő felnyitja a motorháztetőt, nézi, vizsgálgatja, majd megrángatja a kerekeket.                                                      

      -    Eltört a féltengely, ezt bizony ki kell cserélni – mondja.

      -    Meg tudja csinálni? Nagy bajban vagyok, nem tudom, hogy jutunk haza, ha nem segít – kéri az asszony.

      -   Megpróbálom, várjanak kicsit, hazamegyek alkatrészért és visszajövök – azzal a szerelő beül az autójába és elmegy. A segítséget hozó asszony is vele megy.

Ők ketten pedig újra csak várnak. Kis idő múlva megjelenik a már ismerős autó az utca végén, most két férfi ül benne. Megállnak a Trabant mellett. Kiszállnak. Előkerül az emelő, a szerszámos láda, alkatrész – és nekilátnak a javításnak.

Az asszony kézen fogja a kislányt és sétálnak. A közelben felfedeznek egy cukrászdát, beülnek egy fagylaltra. Fagyi mellett kellemesebben telik az idő, talán még az óramutató is gyorsabban fut, legalábbis ők úgy érzik. Elfogy a hideg finomság, isznak még egy kis vizet, aztán elindulnak. Mire visszasétálnak az autóhoz, a férfiak elkészülnek a szereléssel.

-         Ezzel most nyugodtan folytathatják az utat, de holnap mindenképpen ellenőriztessék le a csavarokat, használt féltengelyt tudtam csak hozni, de egy ideig még ezzel is működik az autó.

Az asszony fizet, a szerelő csak az alkatrész árát fogadja el, a nő hálásan megköszöni  a szívességet, aztán anya és lánya beülnek kocsijukba, és boldogan folytatják útjukat.