Évszám
2012
Beküldő
Angel
A „Paradicsom” és az anarchiába fulladt világunk
Bibliai utalások az ember lényére
Manapság az életben tényleg, mintha minden a feje tetejére állt volna. Fontosabbnak tartjuk saját kis önző elképzeléseinket, mint az emberiség érdekeit. Úgy társadalmilag, mint gazdaságilag, vagy ki, hogy, nézi, a világ kezd el korrumpálódni. A korrupció most már nemcsak a zárt ajtók mögött történik, hanem világszerte egyre gyakoribb jelenség. De vajon miért van most így a világ? Ha visszatekintünk a történelem elágazó szálain egészen a Teremtés kezdetéig, ahol az Isten megteremtette a Paradicsomot és a szívének legkedvesebb teremtményt, az embert, láthatjuk, hogy akkor volt a világ a legteljesebb képében. Ekkor volt az ember legközelebb a természethez, embertársához és saját magához is. Ami után az első emberpár evett a tudás fájának gyümölcséből jelképesen kinyílt szemük meglátták saját meztelenségük és itt nemcsak a test meztelenségére gondolok, hanem tudásuk, bölcsességük meztelenségére, meglátták saját belső énük és így nem voltak képesek elfogadni sem maguk sem egymást. Onnantól kezdve mindenki takargatni kezdte hibáit, gyarlóságait, hiányosságait és saját meztelenségét. Az évek teltek múltak a történelem szálai gyarapodtak és elérkeztünk Noé és az özönvíz történetéig, ahol Isten már nem volt képes nézni, hogy szeretett teremtményei bűnben élnek és el akarta pusztítani a világot mindenestül. Úgy gondolta, hogy a világ nem jó, amit teremtet, de ekkor meglátta Noét és családját, őket bízta meg, hogy építsenek bárkát és gyűjtsenek össze a világ minden állataiból egy párt, s helyezzék biztonságba a bárkán, mert nagy özönvíz várható, ami elpusztít mindenkit és mindent, amit az útjában talál. Az özönvizet követően a szivárvány jelképezi, hogy a Mennyei Atya megkegyelmezett az emberiségnek, és megígérte, hogy többé nem lesz még egyszer rá példa, hogy Ő, el akarja pusztítani a világot. Ebből is láthatjuk, hogy a világ az emberiség hanyatlása már egyszer megtörtént (...)
A történelem futószalagján utazó ember képe
A hanyatlást követően több mint 2000- évvel ezelőtt volt az epifánia, amikor Jézus Krisztus eljött közénk megváltóként és megváltotta az emberiséget a bűneitől evvel is új lehetőséget tárva eléjük, amivel egyesek éltek, mások pedig nem. Mind emellett a kor civilizációja is utat tört magának, persze a társadalmi szétosztottság megakadályozta, hogy mindenkihez egyformán elérjen. Akkor még úgy a világ, mint az emberiség fejlődésben volt többet tudtak és evvel a tudással többre voltak képesek, mint anno az ősemberek, akik hajdan egy villám becsapódás következtében rátaláltak a tűzre, de mégis kevesebbet, mint a most a kor emberei. Továbbá az ember megalkotta sorba a veszélyesebbnél veszélyesebb, halálosabbnál halálosabb fegyvereket, amivel a cél az ellenség legyilkolása volt. A háborúk az embereket ösztön állatokká tették, a szívüket megkeményítették, a fejlődést az ember magába fordulását megakadályozták. Ekkor rettegés fogta körül az egész emberiséget és a világot is. S ezt csak felületesen szemléljük írásomban, hiszen mennyi kegyetlenség, halálra ítélés, és szimplán a származásból adódóan történt gyilkosság volt, amiről úgy gondolom, hogy tabu mostanság nyíltan beszélni. Pedig ezekről is kell és muszáj, beszéljünk, mert a hallgatással a tettek nem vállnak nem megtörténtté. Ha összehasonlítjuk a Teremtés utáni időszakot, amikor az első emberpár gondtalanul élt a Paradicsomban és a mostani időszakot, ahol az életszínvonal, a kapcsolattartás csökken, megnézhetjük a konklúziót, ami megmutatja a lényegében való nagy különbségeket. Ha statisztaként szemléljük a világunk és bele vesszük múltunk s jelenünk ráébredhetünk, hogy mekkorát változott a világ mondjuk például 100- év alatt. A kapcsolatok megromlottak, irigyek a szomszédok a szomszédokra vagy családtagok a családtagokra, a világ megváltozott igaz nem egyből, hanem szukcesszíven történt ez a folyamat. De szerintem innen is van visszaút a Paradicsomba persze fontos megfigyelnünk a kor embereit magunkat is. Amit lehet hallani manapság az emberkék szájából, ha magukkal kell foglalkozniuk például lelkileg, hogy nincs idő erre vagy arra, de azt nem vesszük figyelembe, hogy mennyi időt töltünk el olyan dolgokkal, amik hasztalanok és pótolhatók.
Az ellentét és a „vakság” betegsége
Az írásomba nagy ellentét játszódik a Paradicsom és a ma világa között, egy olyan világ, ahol minden a helyén és egy olyan, ahol anarchia uralkodik. Erről eszembe jut egy lány, akiről olvastam egy könyvben, aki nem volt megelégedve életével, lesújtották a gondok és öngyilkos lett beszedett egy csomó tablettát, de időben rátaláltak és korházba szállították. A lány eszméletét vesztette, megébredése után az orvos közölte, hogy a sok gyógyszer hatására nagyfokú szív romlása van, még egy hete van hátra az életéből és meghal. A lány erre a hírre megijedt és még ki akarta élvezni az életét. Az első két nap visszatértek a lány gyerekkori szeretett tevékenységei, ez közben a korházban megismerkedett egy skizofrén fiúval, akibe bele szeretett, kedvese lett. Kettesben szerelmével megszöktek a zárt korház területéről. A lány ki bulizta élete utolsó napjait és az utolsó napon szerelmével egymáséi lettek. Másnap reggel megébredtek és rájöttek a hazugságra, a lány élt mégsem halt meg, ahogy kellett volna történnie állítólag. Végül kiderült, hogy az orvos hazudott a lánynak, de ezzel a hazugsággal kétszeresen mentette meg a lány életét. Először a tabletta beszedések után és most utoljára, amikor rávezette az élet szeretetére. Ráébredt, felnyílt szeme, hogy a gondok, a problémák nem lehetnek okok az öngyilkosságra, és ki kell élvezni minden egyes napunk az életből, amit kaptunk. Mindig a jelenben kell élnünk, mert „a gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel – nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal.
Érdekes (… ) ahhoz képest, hogy még magam pelenkásnak mondhatom az élethez képest sok mindent átéltem jót, rosszat egyaránt. Mindenből kaptam, a Fentiek nem hagytak ki a dolgok lényegéből. Megtanultam a gondokat átlépni, de persze ide évek kellettek, amelyek fájdalommal teltek el. Sokszor elgondolkozom, hogy miért én és miért pont ezt a nehézséget kaptam, amit néha úgy érzek, hogy sok és ettől csak szenvedés az élet. Pedig mindenki akkora súlyt kap, amit eltud, viselni, amit meg tud kamatoztatni és fel tud állni belőle. Mindenki a szenvedésektől lesz bölcsebb. Most szerintem, akinek fájdalma van és olvassa, ezt az írást azt gondolja, hogy nem így van, pedig ez az igazság én már csak tudom, lelkileg túl hamar felnőttem megakadályoztak benne, hogy kiéljem hőn szeretett gyerekkorom, amit most élegettek néha napján. Tudom milyen benne élni a fekete levesben, együtt tudok érezni a fent említett lánnyal is persze mindig kell tudnunk, hogy hol a határ, hiszen az élet nem pótolható, ahogy egyesek gondolják és gondoltam. Erről Csernus Imre szavai jutnak eszembe: „ A határ mindig ott van, ahol tudom és érzem, hogy ártok magamnak vagy másik embernek.” Persze azt is mondják, hogy az élet tiszta szenvedés és majd a transzendes világban éljük ki boldogságunk. Vajon mi az igazság?
Utópikus látomás kép
Szerintem mindenki másképp vélekedik erről az állításról. Mindenki más és pont ettől szebb ez a dolog, mert a kérdésekről vagy állításokról lehet vitatkozni, mert minden emberke másképp látja a dolgok lényegét. De ebben a meglátásban is sok minden tud manipulálni. Az ember rá tudja akaratát nyomni a másik emberre vagy az is döntő pont lehet, hogy ki miben hisz a hitt is sok mindent meg tud változtatni. Én a szenvedést, a gondokat vagy a problémákat úgy képzelem el, mint egy kaktuszt, amit, ha ápolunk, gondozzunk, foglalkozunk, vele egy csodaszép virág nyílik rajta, de, ha nem nagyobb tüskéket növeszt, amik csak fájdalmat okoznak a kéznek, ami hozzá akar érni. Miért gondolom így? Mert nem szabad az efféle dolgokat eltemetnünk lelkünk mélyén, mert még több gondot szül. Gondokat, betegségeket, amiket nem könnyű elrejteni és ezekkel nem könnyű együtt élni sem. Ezután egy kérdés vetődik fel bennem, hogy hogyan lehet vissza térni a Paradicsom, védelmező szférájába? Ez nagyon jó kérdés, de ez sajnos egy utópia, egy idilli jövő kép, mert a múltat nem lehet vissza forgatni. Csak a jelent lehet megváltoztatni, s a jelenben saját magunkat és felfogásunkat, ahogy a lány is tette, aki öngyilkos lett, de nem sikerült. S amikor megtudta, hogy még egy hete van hátra megijedt a haláltól, az elmúlástól, és ekkor megszólalt benne az élet szeretette. Meg akarta fordítani a múlt homokóráját, de ez lehetetlen. Abban a pillanatban élete legboldogabb hete utána, amikor a halála nem érte utol. A perfektcionizmus embere lett, aki elérte élete új céljait. Néha mindannyiunk életébe kell egy ilyen megrázó esemény, hogy megébredjünk, hogy jobbak legyünk el kell, mélyüljünk a csendben, meg kell látnunk azt, ahogy a nálunk kisebb élőlények például a mádárkák megtalálják a párjuk vagy, ahogyan kicsinyüket etetik boldogan. Ez kell, a leginkább a kor emberének mindenki meg kell találja saját pusztaságát és lírai énét, figyelnie kell belső sodrására. Ennél több nem szükséges a megváltozásra!
(Guardian angel)
Bibliai utalások az ember lényére
Manapság az életben tényleg, mintha minden a feje tetejére állt volna. Fontosabbnak tartjuk saját kis önző elképzeléseinket, mint az emberiség érdekeit. Úgy társadalmilag, mint gazdaságilag, vagy ki, hogy, nézi, a világ kezd el korrumpálódni. A korrupció most már nemcsak a zárt ajtók mögött történik, hanem világszerte egyre gyakoribb jelenség. De vajon miért van most így a világ? Ha visszatekintünk a történelem elágazó szálain egészen a Teremtés kezdetéig, ahol az Isten megteremtette a Paradicsomot és a szívének legkedvesebb teremtményt, az embert, láthatjuk, hogy akkor volt a világ a legteljesebb képében. Ekkor volt az ember legközelebb a természethez, embertársához és saját magához is. Ami után az első emberpár evett a tudás fájának gyümölcséből jelképesen kinyílt szemük meglátták saját meztelenségük és itt nemcsak a test meztelenségére gondolok, hanem tudásuk, bölcsességük meztelenségére, meglátták saját belső énük és így nem voltak képesek elfogadni sem maguk sem egymást. Onnantól kezdve mindenki takargatni kezdte hibáit, gyarlóságait, hiányosságait és saját meztelenségét. Az évek teltek múltak a történelem szálai gyarapodtak és elérkeztünk Noé és az özönvíz történetéig, ahol Isten már nem volt képes nézni, hogy szeretett teremtményei bűnben élnek és el akarta pusztítani a világot mindenestül. Úgy gondolta, hogy a világ nem jó, amit teremtet, de ekkor meglátta Noét és családját, őket bízta meg, hogy építsenek bárkát és gyűjtsenek össze a világ minden állataiból egy párt, s helyezzék biztonságba a bárkán, mert nagy özönvíz várható, ami elpusztít mindenkit és mindent, amit az útjában talál. Az özönvizet követően a szivárvány jelképezi, hogy a Mennyei Atya megkegyelmezett az emberiségnek, és megígérte, hogy többé nem lesz még egyszer rá példa, hogy Ő, el akarja pusztítani a világot. Ebből is láthatjuk, hogy a világ az emberiség hanyatlása már egyszer megtörtént (...)
A történelem futószalagján utazó ember képe
A hanyatlást követően több mint 2000- évvel ezelőtt volt az epifánia, amikor Jézus Krisztus eljött közénk megváltóként és megváltotta az emberiséget a bűneitől evvel is új lehetőséget tárva eléjük, amivel egyesek éltek, mások pedig nem. Mind emellett a kor civilizációja is utat tört magának, persze a társadalmi szétosztottság megakadályozta, hogy mindenkihez egyformán elérjen. Akkor még úgy a világ, mint az emberiség fejlődésben volt többet tudtak és evvel a tudással többre voltak képesek, mint anno az ősemberek, akik hajdan egy villám becsapódás következtében rátaláltak a tűzre, de mégis kevesebbet, mint a most a kor emberei. Továbbá az ember megalkotta sorba a veszélyesebbnél veszélyesebb, halálosabbnál halálosabb fegyvereket, amivel a cél az ellenség legyilkolása volt. A háborúk az embereket ösztön állatokká tették, a szívüket megkeményítették, a fejlődést az ember magába fordulását megakadályozták. Ekkor rettegés fogta körül az egész emberiséget és a világot is. S ezt csak felületesen szemléljük írásomban, hiszen mennyi kegyetlenség, halálra ítélés, és szimplán a származásból adódóan történt gyilkosság volt, amiről úgy gondolom, hogy tabu mostanság nyíltan beszélni. Pedig ezekről is kell és muszáj, beszéljünk, mert a hallgatással a tettek nem vállnak nem megtörténtté. Ha összehasonlítjuk a Teremtés utáni időszakot, amikor az első emberpár gondtalanul élt a Paradicsomban és a mostani időszakot, ahol az életszínvonal, a kapcsolattartás csökken, megnézhetjük a konklúziót, ami megmutatja a lényegében való nagy különbségeket. Ha statisztaként szemléljük a világunk és bele vesszük múltunk s jelenünk ráébredhetünk, hogy mekkorát változott a világ mondjuk például 100- év alatt. A kapcsolatok megromlottak, irigyek a szomszédok a szomszédokra vagy családtagok a családtagokra, a világ megváltozott igaz nem egyből, hanem szukcesszíven történt ez a folyamat. De szerintem innen is van visszaút a Paradicsomba persze fontos megfigyelnünk a kor embereit magunkat is. Amit lehet hallani manapság az emberkék szájából, ha magukkal kell foglalkozniuk például lelkileg, hogy nincs idő erre vagy arra, de azt nem vesszük figyelembe, hogy mennyi időt töltünk el olyan dolgokkal, amik hasztalanok és pótolhatók.
Az ellentét és a „vakság” betegsége
Az írásomba nagy ellentét játszódik a Paradicsom és a ma világa között, egy olyan világ, ahol minden a helyén és egy olyan, ahol anarchia uralkodik. Erről eszembe jut egy lány, akiről olvastam egy könyvben, aki nem volt megelégedve életével, lesújtották a gondok és öngyilkos lett beszedett egy csomó tablettát, de időben rátaláltak és korházba szállították. A lány eszméletét vesztette, megébredése után az orvos közölte, hogy a sok gyógyszer hatására nagyfokú szív romlása van, még egy hete van hátra az életéből és meghal. A lány erre a hírre megijedt és még ki akarta élvezni az életét. Az első két nap visszatértek a lány gyerekkori szeretett tevékenységei, ez közben a korházban megismerkedett egy skizofrén fiúval, akibe bele szeretett, kedvese lett. Kettesben szerelmével megszöktek a zárt korház területéről. A lány ki bulizta élete utolsó napjait és az utolsó napon szerelmével egymáséi lettek. Másnap reggel megébredtek és rájöttek a hazugságra, a lány élt mégsem halt meg, ahogy kellett volna történnie állítólag. Végül kiderült, hogy az orvos hazudott a lánynak, de ezzel a hazugsággal kétszeresen mentette meg a lány életét. Először a tabletta beszedések után és most utoljára, amikor rávezette az élet szeretetére. Ráébredt, felnyílt szeme, hogy a gondok, a problémák nem lehetnek okok az öngyilkosságra, és ki kell élvezni minden egyes napunk az életből, amit kaptunk. Mindig a jelenben kell élnünk, mert „a gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel – nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal.
Érdekes (… ) ahhoz képest, hogy még magam pelenkásnak mondhatom az élethez képest sok mindent átéltem jót, rosszat egyaránt. Mindenből kaptam, a Fentiek nem hagytak ki a dolgok lényegéből. Megtanultam a gondokat átlépni, de persze ide évek kellettek, amelyek fájdalommal teltek el. Sokszor elgondolkozom, hogy miért én és miért pont ezt a nehézséget kaptam, amit néha úgy érzek, hogy sok és ettől csak szenvedés az élet. Pedig mindenki akkora súlyt kap, amit eltud, viselni, amit meg tud kamatoztatni és fel tud állni belőle. Mindenki a szenvedésektől lesz bölcsebb. Most szerintem, akinek fájdalma van és olvassa, ezt az írást azt gondolja, hogy nem így van, pedig ez az igazság én már csak tudom, lelkileg túl hamar felnőttem megakadályoztak benne, hogy kiéljem hőn szeretett gyerekkorom, amit most élegettek néha napján. Tudom milyen benne élni a fekete levesben, együtt tudok érezni a fent említett lánnyal is persze mindig kell tudnunk, hogy hol a határ, hiszen az élet nem pótolható, ahogy egyesek gondolják és gondoltam. Erről Csernus Imre szavai jutnak eszembe: „ A határ mindig ott van, ahol tudom és érzem, hogy ártok magamnak vagy másik embernek.” Persze azt is mondják, hogy az élet tiszta szenvedés és majd a transzendes világban éljük ki boldogságunk. Vajon mi az igazság?
Utópikus látomás kép
Szerintem mindenki másképp vélekedik erről az állításról. Mindenki más és pont ettől szebb ez a dolog, mert a kérdésekről vagy állításokról lehet vitatkozni, mert minden emberke másképp látja a dolgok lényegét. De ebben a meglátásban is sok minden tud manipulálni. Az ember rá tudja akaratát nyomni a másik emberre vagy az is döntő pont lehet, hogy ki miben hisz a hitt is sok mindent meg tud változtatni. Én a szenvedést, a gondokat vagy a problémákat úgy képzelem el, mint egy kaktuszt, amit, ha ápolunk, gondozzunk, foglalkozunk, vele egy csodaszép virág nyílik rajta, de, ha nem nagyobb tüskéket növeszt, amik csak fájdalmat okoznak a kéznek, ami hozzá akar érni. Miért gondolom így? Mert nem szabad az efféle dolgokat eltemetnünk lelkünk mélyén, mert még több gondot szül. Gondokat, betegségeket, amiket nem könnyű elrejteni és ezekkel nem könnyű együtt élni sem. Ezután egy kérdés vetődik fel bennem, hogy hogyan lehet vissza térni a Paradicsom, védelmező szférájába? Ez nagyon jó kérdés, de ez sajnos egy utópia, egy idilli jövő kép, mert a múltat nem lehet vissza forgatni. Csak a jelent lehet megváltoztatni, s a jelenben saját magunkat és felfogásunkat, ahogy a lány is tette, aki öngyilkos lett, de nem sikerült. S amikor megtudta, hogy még egy hete van hátra megijedt a haláltól, az elmúlástól, és ekkor megszólalt benne az élet szeretette. Meg akarta fordítani a múlt homokóráját, de ez lehetetlen. Abban a pillanatban élete legboldogabb hete utána, amikor a halála nem érte utol. A perfektcionizmus embere lett, aki elérte élete új céljait. Néha mindannyiunk életébe kell egy ilyen megrázó esemény, hogy megébredjünk, hogy jobbak legyünk el kell, mélyüljünk a csendben, meg kell látnunk azt, ahogy a nálunk kisebb élőlények például a mádárkák megtalálják a párjuk vagy, ahogyan kicsinyüket etetik boldogan. Ez kell, a leginkább a kor emberének mindenki meg kell találja saját pusztaságát és lírai énét, figyelnie kell belső sodrására. Ennél több nem szükséges a megváltozásra!
(Guardian angel)