Merengő a világról

Virens, 2015, május 16 - 23:01

Megtapasztalni a világot … reménykedni… szeretni…örülni a legkisebb apróságnak… nevetni… s rájönni, hogy minden, úgy jó , ahogy van, változatás nélkül, pont így… , de mi van, ha a változás egy szebb világhoz vezet? Ha azzal, hogy megváltozol, másokat is jobb irányba változtatsz? Vagy épp ellenkezőleg?

   Az élet- a világ egy szép hely, szépnek kell lennie …”csak” úgy kell látni, azt kell akarni, hogy a szépet lásd benne. S ha csalódás is ér, ha néha úgy is érzed, hogy elvesztél az állandóan sürgő-forgó világban, ha úgy gondolod, hogy minden összeesküdött ellened, s ha sehogy sem lelsz békére, ha messzinek látod a célt amit kitűztél magad elé, akkor is, úgy kell látni, hogy szép, mert valóban gyönyörű. A nap, az ég, a fák, az állatok, a csillagok, s az emberi lélek. Ezek melyek körülvesznek, s szinesítik napjainkat.
Ha mindig csiszolgatunk magunkon, mint egy gyémánton, ami mindig apró változtatásokkal lesz egyre csillogobb, egyre fényesebb, akkor mi is egyre inkább ragyogni fogunk, akár csak a gyémántok. S a mi ragyogásunk másokra is „átragad” ők is boldogabbak lesznek azáltal, hogy boldognak látnak bennünket. Változtatni azonban csak akkor érdemes, ha szívünk is úgy akarja. És ez így van jól.

„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

A legnagyobb átalakulás igazából nem álmaink megvalósításához, céljaink eléréséhez szükséges, hanem saját magunk formálásához. S azzal, hogy mi változunk, minden változik körülöttünk. Ahogy az is igaz, hogy ha minden változik mi is változásra kényszerülünk. Hatással vannak ránk a környezetünkben lévő emberek, a hely ahol élünk, és saját „belső akartunk” . Talán azért van, hogy bizonyos helyzetekben nem tudunk dönteni, mert két lényből áll minden ember, és van amikor a kettő egymásnak feszül, és egyszerre szeretnénk is valamit,  meg nem is.

A szeretet is képes változni.
S mi is a szeretet? A szeretet olyas valami ami megfoghatatlan, olyas valami, ami másokkal összeköt egy láthatatlan szálon. De ez a szál erősebb, mint bármely szikla, mert a sziklát bár nagyon lassan, de koptatja a víz, formálja a szél. Erősebb, mint bármely ember által épített építmény, mert az előbb utóbb tönkre megy, szétesik, lerombolódik. Mert az igaz szeretetet soha nem szakíthatja szét semmi. Erősebb kötelék ez mindennél, ott él benned. Ott van a nappalokban, az éjszakákban, nem szakad el a szál. Mert ha egyszer kialakult, az már örök. S a legcsodásabb benne, hogy önzetlen, ha kistály tiszta szívből fakad.


Talán túlzás, mindent és mindenkit szépnek látni, talán sokszor fáj, de nincs szebb dolog egy igazi mosolynál, s igazán csak akkor mosolygunk,  ha elhisszük, hogy a maga módján tökéletes a „világunk”.
Lehet, hogy nem az, lehet, hogy van sok rosszakaró, sok szörnyűség, de minden felhő mögött ott a selymesen sütő nap, akkor is ott van, ha nem látjuk, ha nem akarjuk tudomásul venni.
Mert csak egy dolog van a világban, ami valóban tökéletes és ez a hit. Hinni bármikor, bármit tudunk. Egy szebb világot, egy álmot, szeretetet, egy célt, szerelmet, barátságot, mindent,  ami valóban kincs, ami nélkül élet nincs. S a hit valós, ezt nem lehet csalni, hazudni, mert mindenkinek saját magába, a saját életének, világának, álmainak szépségében kell hinnie. És ez így van jól.
Mert amit hiszünk, az valórá válik, amiért kitartóan küzdünk az egyszer teljesül, s majd csak akkor értékeljük igazán. Mert ott volt mögötte a kitartás, sok-sok verejték, kemény munka, fáradozás. Képzeljünk csak el egy világot, ahol bármit megkaphatnánk… Elvesznének-e az értékékek. Ha nem kéne megküzdeni a dolgok szépségéért, akkor nem is lehetne örülni a sikernek, hisz nem tettünk hozzá semmit ahhoz, hogy teljesüljenek álmaink. Ami azt jelentené, hogy nem is értékelnék, egy idő után természetesnek látnánk.

   A világ egy rendkivűl sérülékeny egyensúly, s azzal, hogy nap, mint nap felkelünk, élünk, mosolygunk, érzünk, sírunk, szeretünk… azzal ez az egyensúly fentmarad. S az élet során természetesen változunk. Változik a küllemünk, bölcsebbek leszünk, más meglátásokra jutunk. Ám a  sors keze mindenben ott van, s úgy intézi a dolgokat, hogy valamikor kiszámíthatatlan ugyan, de minden rossz egyszer jóra fordul. S ha valami jó, akkor se bízzuk el magunkat! Mert élni csak szertetettel telve, szerényen és boldogan érdemes.  És ez így van jól!

 

/Virens/

Az írás hossza kb. 3 ezer karakter