„Amikor szabad kezet kapunk életünk irányításában, csak akkor válik nyilvánvalóvá az egyéni sorsunk vezetésére alkalmassá tevő képességünk megléte vagy annak hiánya. Mindenki hibázik, azonban nem mindenki akar vagy képes idejében tanulni a hibáiból. A tanulásra irányuló akarat a legalapvetőbb különbség a jó vagy a rossz választása között. Az ifjú Koltár György nem tanult idejében a hibáiból, de ez nem azt jelenti, hogy nincs is meg benne a szándék és így képtelen a jóra." -állapította meg csendesen, magában, ám annál nagyobb belső elégedettséggel Kiss, az egri jogász. Úgy érezte, hogy végre megtalálta a védőbeszéd megfelelő zárógondolatát. Majd sietve leült számítógépe elé, hogy az isteni szikrát karakterekké formálva, testet ölthessen a csodás konklúzió.
-Apa, itt vagy?! -kérdezte a kislány, elcsukló hangon.
-Igen, itt vagyok! Hagyj most, dolgozom. -válaszolt az egri határozottan.
-De, mutatni akarok valamit, ez fontos! -könyörgött a lány.
-Rendben van, csak kérlek, ne tarts fel sokáig, ahogy már említettem, dolgoznom kell!
A kislány könnyes arcát törölgetve lépett be a hatalmas bársonybrokátokkal és könyvespolcokkal borított falak közé. Mint általában, most se tudta, hogy hogyan közelítsen az óriási íróasztalhoz. Úgy érezte, hogy felesleges csűrni-csavarni a szavakat, hisz bárhogyan is fogalmazzon, a tények tények maradnak. Másrészről, élesen élt emlékezetében mindazon pillanatok összessége, amikor édesapja megszidta őt, lehetett bár helyes, vagy helytelen a kemény szavakat életre hívó cselekedet. Így hát, félelmét lenyelve, tiszta torokból bömbölni kezdett.
-Mégis mit képzelsz magadról?! Rám rontasz miközben dolgozom, hogy itt üvöltözz nekem? Mégis mi történt? -értetlenkedett a dühös Kiss. Erre a kislány elhallgatott, majd megszeppenve kezdte mesélni a tenyerei rejtekén lapuló halott madár történetét.
-Mostantól én is gyilkos vagyok, apám? Olyan, mint akiknek dolgozol? Én is rossz vagyok? -kérdezte szomorúan.
A férfi nem válaszolt. Némán kitessékelte a pityergő copfost, majd összeszedte iratait és eltűnt a tavaszi lombokkal szegélyezett szűk kis utcán.
-Mégis mely képességünk tesz minket alkalmassá az egyéni sorsunk vezetésére, ügyvéd úr?- kérdezte dr. Kovács Gergely ügyész, reflektálva az egri ügyvéd védőbeszédére.
Kiss határozottan válaszolt a kérdésre: -Mindenekelőtt, a józan ész. Igen, a józan ész és az önismeret, ügyész úr. De mégis, miért pont ezt az egy mondatot emelte ki a tíz perces védőbeszédemből, ha szabad megkérdeznem? Mosolygott Kis magabiztosan.
-A válasz egyszerű, ügyvéd úr, ugyanis úgy gondolom, hogy ez az egyetlen egy mondat, amely valóban értékelhető az elhangzott védőbeszédből.
Az egri ügyvéd azonnal tiltakozott, az ügyész sértő szavai ellen, apellációját azonban a bíró elutasított.
-Ha megengedi bíró úr, folytatnám. -vette vissza a szó jogát Kovács. „A tanulásra irányuló akarat a legalapvetőbb különbség a jó vagy a rossz választása között." Idézem az ügyvéd urat. -Eszerint, ha a tizennyolc éves Koltár György vádlott úgy dönt, hogy az egyetemi felvételire való készülés helyett, a Vadak Urai nevű vallási szekta körében tölti a délutánjait, majd egy év elteltével segédkezik egy előre megfontoltan, brutális kegyetlenséggel elkövetett emberölés megtervezésében és végrehajtásában, mindez csak a hibákból való tanulásra vonatkozó akarat hiányát tükrözné? Avagy, amennyiben a vádlott, a tizenhat éves korában elkövetett motorrablásból okul, és „jó útra tér", elképzelhető, hogy a harmincnyolc éves Szendi Klára nem lesz áldozata a szektának három évvel később? Ilyen egyszerű lenne a jó és rossz választás filozófiájának kérdése?
Kiss, hogy fenntartsa fogyatkozó magabiztosságának látszatát, nem reagált azonnal az elhangzott kérdésekre. Az ügyész azonban jól ismerte a kisimult álarc mögött rejlő ideges szempárt, hisz nem ez volt az első retorikai csata, amelyet egymás ellen vívott a két jogász.
-Mielőtt válaszolna ügyvéd úr, kérem hallgasson meg még egy ide vonatkozó kérdést. Platón is az értelemet, a józan eszet nevezte meg a magán sors irányítására való érettség fő kritériumaként. Ön szerint ügyvéd úr, az értelem és önismeret birtokában elkövetett bűncselekmény nem szignifikánsa-e még inkább az emberi gyarlóságnak, vagyis a választott rossznak, mint a bárgyúságból, meggondolatlanságból, elmezavartól vezérelve véghez vitt azonos tett? Köszönöm! -fordult az ügyész diadalitas mosollyal az arcán, a bíró, majd a publikum felé.
Az ügyész szavait érzékelhető zavar követte a tárgyalóteremben. Az ülnökök izgatottan vitatkoztak az elhangzottakról, egészen addig, amíg a bíró csendre nem utasította az összegyűlteket, majd fejbiccentéssel jelzett a válaszadásra készülő Kiss ügyvéd felé.
-Engedje meg a tisztelt bíróság, hogy én is, az ügyész úr által már említett athéni filozófus, Platón gondolataiból merítsek. A mester, Phaidón és Menón című dialógusaiban is foglalkozik a tanulás filozófiájával, miszerint a tanulás nem más, mint azon tudás felelevenítése, amellyel, már születésünk előtt is rendelkeztünk. Úgy vélem, hogy ez a gondolatmenet átültethető egy, a reinkarnáció fogalmát nélkülöző, szociálpszichológiai magyarázaba is, amelyet manapság „nevelési hibaként" definiálnak a szakemberek. Azaz, amennyiben a vádlott a tinédzserkori útkeresés, vagyis a tanulás folyamata közben a gyógyszerfüggő édesanyáról és a nem törődöm, bankrablásért bebörtönzött édesapjáról kell, hogy felelevenítse a felnőtt létről meglévő, gyermekkori emlékeit, ideáit; nem csoda, hogy a tanulás folyamata nem oly egyszerű és tiszta, mint ahogy az elvárható, egy átlagos, vagy jó szociális háttérrel rendelkező fiatal esetében.
Miután Kiss, az ügyvéd befejezte gondolatmenetét, villámcsapásként érte a felismerés kislánya reggeli kérdésével kapcsolatban. Dóra anyukája szintén az igazságszolgáltatásban dolgozott, így a család jó anyagi hátterének köszönhetően, a kislány mindent megkapott, amire vágyott. Legalább is, eddig a pillanatig így hitte az apa.
-Ügyvéd úr, kérem folytassa! Válaszoljon a vád soron következő kérdésére. -szakította meg a Kiss hirtelen támadt felismerésének nyomán keletkezett gondolatfolyamot a bíró.
-Igen, a vádlott, Koltár György vallomása alapján, önmaga metanfetamin típusú kábítószer hatása alatt állt a gyilkosság elkövetése során. Hadd idézem közénk ismét Platón mester szellemi örökségének egy igen figyelemreméltó darabját. A Kisebbik Hippiasz című művében Szókratész és Hippiasz közösen elmélkednek többek közt az akaratlagos, azaz szándékos illetve a vele született igazságtalanság -mint jellemhiba- kérdéséről. Szókratész szerint, jobb a szándékos igazságtalanság, mint a veleszületett, ahogy egy választott rossz testtartás is könnyebben korrigálható, mint a genetika által meghatározott, úgy az igazságtalanság is megváltoztatható, amennyiben az csupán egy felvett viselkedésforma. Mindez, a jelen esetre kivetítve azt szignifikálja, hogy amennyiben a vádlott valamely irreverzibilis pszichológiai rendellenesség okán, például pszichoticizmusa folytán követte volna el a vádiratban szereplő cselekmények sorát, helyénvalónak bizonyulna a szülők által kérvényezett permanens bentlakást magában foglaló pszichiátriai kezelés.
-Emlékeztetném a tisztelt bíróságot, és kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy még mindig nem érkezett meg a kriminálpszichológus szakvéleménye a vádlott, Koltár György esetéről. -szakította félbe hirtelen Kiss magyarázatát az ügyész, holott tudta, hogy a bírónak nem kötelessége számításba venni a szakértő véleményét. Az ügyvéd ekkor a vádlott felé fordult, aki lehajtott fejjel gubbasztott az első sorban.
-Ez az ifjú helytelenül cselekedett, amiért bűnhődnie kell. Van különbség azonban a bűnbánó és bűnét nem bánó bűnös között. A bűnbánó képes a jóra, Szókratész példájával élve, akaratlagos rossz tettét, akarattal jóvá formálhatja, ha kap rá esélyt.
-Mégis milyen esélyre gondol, ügyvéd úr? -vágott közbe Kovács pökhendin, szinte röhögve ellenfelén. A védelem képviselője visszamosolygott az ügyészre, és ezáltal valamiféle könnyed magabiztosság lett úrrá a korábban még haragos szívén.
-Ezen tárgyalási nap szellemiségét híven tükrözi, hogy az ügyész úr és én, többszörösen is idéztünk Platóntól, a filozófustól, aki az ész és igazságosság erényét mindennél többre tartotta. Engedje hát meg a tisztel bíróság, hogy ismét a nagy athéni szavaival reagáljak az elhangzott kérdésre. Ha jól emlékszem, a Gorgiász című művéből származik a következő idézet, miszerint: „A legfőbb jó az, ha az ember igazságos, a második jó pedig, ha az ember megbűnhődik az elkövetett igazságtalanságért és igazságos lesz." Ez az az idézet, amely a minap eszembe jutott, amikor a kislányom szembesített igazságtalan tettével, melyet egy veréb ellen követett el. Kioltotta az életét. A kislányom csupán hét éves, de mivel meg van benne a tanulásra, így a jóra való hajlam, felmérte tette súlyosságát, bekopogtatott hozzám és elmesélte részletesen, hogy mi történt. Én, abban a pillanatban gyerekesen reagálva, ignoráltam a helyzetet és kitessékeltem lányomat az irodámból.
-Kérem bíró úr, ez nem tartozik a tárgyhoz! -vágott közbe a vád képviselője.
-Folytassa, kérem, ügyvéd úr! -hangzott a bíró bíztató sürgetése a feszült szempárokkal szegélyezett ügyvéd irányába.
-A kislányom persze, nem szólt semmit, nem mert szólni, elfogadta ítéletemet és magamra hagyott. Hogy miért meséltem el mindezt, itt a tárgyalóterem közönsége előtt? Mert szeretném, ha nem követnék el ugyanazt a hibát a vádlottal szemben, amit én vétettem a lányom ellen, az által, hogy az esetek többségében ignoráltam a problémáit. Én is, ahogyan önök is itt a teremben, részei a játéknak, amelyet huszonegyedik századnak hívunk. Ebben a játékban nagyobb presztízse van a rossznak, mint a jónak. A rossz, mint vonzó, veszélyes, izgalmas; és a jó, mint unalmas, konzervatív, gyenge él tudatunkban. Vagy ott van egy másik, szintén manapság divatos megközelítése a jó és rossz fogalmának. Eszerint, a jó kifinomult, divatos, gazdag, törvénytisztelő, tanult, elit, fejlett; míg a rossz büdös, képzetlen, hétköznapi, bűnöző, szegény, elmaradott. Hol vannak már azok az idők, amikor a jó és rossz fogalmát az erények és nem a körülmények szabták meg? Mi mégis hiszünk az igazságszolgáltatásban és a törvények erejében, hiszünk benne, hogy léteznek normák és irányelevek, amelyek -mint például a tárgyalás folyamán több ízben is idézett Platón filozófiája- kiindulási alapot adhatnak az egyéni, illetve kollektív módon megvalósítandó sorsunk legjobb megoldása érdekében. Hisszük, hogy bölcsebbek és érettebbek, fejlettebbek vagyunk, mint elődeink. De kérdem én, hol van ez a hatalmas bölcsesség, érettség, fejlettség, amikor a jelentős technológiai innovációk ellenére a világ egyharmada éhezik; amikor hamis háborúkat vívunk, alaptalan hírszerzői beszámolók alapján; amikor a vádlott generációjának, a mai huszonévesek nagy részének nincs jövőképe a munkaerő-túlkínálat miatt, vagy hamis önképpel élnek, a médiamanipuláció okán? Mégis milyen szülők és nevelők vagyunk, amikor a pénz, a napi megélhetési gondok, vagy a hatalomvágy és nem a jó példa mutatása dominál a mindennapjainkban? Ha választaniuk kellene, mindenféle jogi konzekvencia nélkül, mik lennének inkább, gyilkosok, vagy áldozatok? Kérem, fontolják meg a kérdésre adandó képzeletbeli válaszukat és azon is gondolkozzanak el kérem, hogy vajon fiaik és lányaik milyen döntést hoznának manapság, amikor nem divat a lelkiismeret, viszont divat az erőszak; amikor emberek fagynak halálra vagy halnak éhen az utcákon, és az empátiát az egymástól való félelem uralja.
Koltár György, ahogyan azt önök is látták a vádlott vallomásából, önként jelentkezett és tett beismerő vallomást az Egri Rendőrkapitányságon, nem úgy, mint a vádiratban nevesített, F. Tamás és J. Attila gyanúsítottak, akiknek a tartózkodási helyét még mindig nem sikerült felderítenie a nyomozóhatóságoknak. Mindez azt mutatja, hogy Koltár György tanulni szeretne ebből a szörnyű tettből. A kérdés csak az, hogy megengedjük-e neki.
Kiss beszédének végeztével, a bíró szünetet rendelt el a feszült tárgyalóteremben.