Mici az öreg kandúr

Évszám
2015
Beküldő
uap2015

Mottó: „Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk.”

Az ébresztő óra ütemes kattogása és a mutatók kimért, egyenletes járása jelzi az idő múlását. A nagymutató szép lassan lépked előre 56… 57… 58… 59… 0. Az óra hangos csörgéssel jelzi, hogy pontosan hét óra van. Edina felébredt álmából. Álmosan dörzsölte meg szemeit, az éjjeliszekrényen megkereste szemüvegét és feltette az orrára. A szekrény alól kimászott Mici az öreg kandúr, nyújtózkodott egyet majd Edina ölébe ugrott, és halk nyávogással jelezte, hogy reggel van és éhes. Most meg kell dögönyöznie Micit, és meg kell vakargatni a Mici nyakát és állát. Mici hangos dorombolással jelzi, hogy minden rendben van. Ezzel eltelik még 5 perc, ez után Mici ismét egy halk nyávogással jelzi, hogy ideje kimászni az ágyból és jöhet a reggeli. Edina szokott mozdulatokkal bontja fel a kis zacskót amiben Mici reggelije van. És ez így történik már 4 éve minden reggel. Akkor kezdte el Edina a második évfolyamot az Egyetemen, és akkor örökölte meg Micit az előző diáklánytól, aki ebben a kis lakásban lakott. Ő már tudja, de az öreg kandúr még nem sejti, hogy ez a nap mindkettőjük életében sorsfordító lesz. Edina körbenézett a szobában az asztalon még ott hevertek az előző napi könyvek jegyzetek. Ez nap a legfontosabb vizsgájának a napja az Egyetemen. Edina megvárta amíg Mici befejezte a reggelijét, majd leült mellé a szoba közepén a padlóra és ölbe vette az öreg kandúrt, és simogatta, dédelgette. Nem akar megválni, tőle, az élete részéve vált. Ugyanúgy, mint az Egyetem, a tanulás. Edina elmúlt négy éve a tanulásról szólt, és arról, hogy Micivel játszik, és gondozza őt.

Nem hagyhatom itt Micit, nem hagyhatom itt… - gondolta - Ehhez ma rendkívülit kell, teljesítsek, és akkor felvesznek doktori képzésre és maradhatok még itt. Ha vigyázok Micire még legalább három boldog közös évünk lehet egymással, és utána szegény várhatóan el fog múlni. De erre a három évre nem hagyhatom el, számít rám! Igen, meg kell tegyem ma, hogy még jobb legyek mint eddig. Miciért is, magamért is szükségünk van egymásra. Tudta, hogy csak akkor sikerülhet, ha rendet tesz gondolatai között. Az öreg kandúr ebben mindig segít neki, amíg így ülnek egymás mellett a szoba közepén és játszanak a padlón, Edina át tudja gondolni a rá váró feladatokat.

- Edina! Legyen szíves, jöjjön be, maga következik! - Lépett ki a professzor a felvételi bizottság ajtaján.

Edina határozottan lép be a tanterembe, körbenéz a bizottság tagjain, látja, hogy az általa legjobban kedvelt tanárokból áll, és csak egy hallgató ül a bizottságban, akit nem ismer. Ez megnyugtatja, érzi, hogy nem lehet baj.

- Edina! Kérem, foglaljon helyet! A bizottság a beadott kérelmére, az eddigi teljesítményére, a megjelent cikkeire tekintettel úgy döntött, hogy a szabályzat adta lehetőséggel élve Önt további felvételi vizsga nélkül felveszi doktori képzésre. Mivel az eredményei eddig kiválóak, ezért kiemelt ösztöndíjban is részesül! - közölte kimért hangon a professzor

Edinát az elhangzottak összezavarták, egy pillanatra nem értette mi történt.

- Edina! - folytatta a professzor - Ez önnek egy hatalmas lehetőség, azonban ez kötelezettségekkel is jár. Már nem csak tanulnia kell, hanem a tudását át kell adnia. Amit eddig megtanult, alkalmaznia is kell. Gratulálok!

Edina összezavartan, de reflexszerű mozdulattal felállt a székről ahol eddig ült, és a bizottság tagjai egyenként odamentek hozzá és egyenként gratuláltak neki.

Az öreg ébresztő óra ütemes kattogása és a mutatók kimért egyenletes járása jelzi az idő múlását. A nagymutató szép lassan lépked előre 56… 57… 58… 59… 0. Az óra hangos csörgéssel jelzi, hogy pontosan hét óra van. Edina pontos, kimért reggeli cselekvés sorozata elindult, mint az elmúlt években minden nap. Edina a falra nézett és még látta, ahogy a naptár egykedvűen hullajtotta el augusztus feliratú lapját, és szeptemberre váltott. Tudja, hogy valami új elkezdődött. Arra azonban vigyázott, hogy a nap ugyanúgy induljon. Edinának biztonságot ad, és lehetőséget arra, hogy mindent átgondoljon az, hogy minden reggel ugyanaz történik.

- Edina! Kérem, engedje meg, hogy megmutassam ez lesz az új szobája. Itt fog együtt dolgozni Kittivel. - mondta a Professzor és kinyitotta a szoba ajtaját. - Kitti! Maga már megint ilyen rendetlen! Hányszor mondtam magának, hogy szeptember elsején fog jönni Edina és ehhez az asztalhoz le kell ülnie! Hogy ül ide le? Amikor tele van dobálva a maga könyveivel, jegyzeteivel! És itt van még a múlt heti szendvicse is! Miért nem képes rendet tartani! Hogy várjuk így el a hallgatóktól, hogy ők rendet tartsanak? Ezt nem hiszem el! Kap öt percet, hogy itt rend legyen! - Parancsolt rá hangosan a Professzor Kittire. - Edina, jöjjön velem tovább, bemutatom a többi kollégának is.

A Professzor körbevezette Edinát a tanszéken, majd beültek a Professzor szobájába, hogy megbeszéljék a további teendőket.

- Professzor Úr! - kezdte el Edina - Miért beszélt így Kittivel? - Maga mindig azt tanította, hogy higgadtan nyugodtan beszéljünk egymással! Majd én segítek Kittinek kitakarítani, rendet tenni.

- Edina! Maga ezt még nem érti. Kitti mindig ilyen. Nagyon sokat tanul, nagyon sokat tud, de egyszerűen mindig ilyen káoszt csinál a szobájában. A mi szakmánkban a rend a legfontosabb legyen rend belül és kívül, különben nem tudjuk a hallgatókat rendre szoktatni, rendre nevelni. Mindig át kell gondolni mit teszünk, mit nem. És mivel itt mi nem csak kutatunk, hanem oktatunk is e szerint kell éljünk! Nagyon sajnálom, de egyszerűen nincs már másutt hely, és csak Kittivel tudom egy szobába tenni. De már csak decemberig lesz itt, mert utána átkerül januártól egy másik Egyetemre. Azért próbáljon vele ne nagyon összeveszni.

Edina bekopogott a szobájába belülről kihallatszott egy álmos, kedvetlen "iiigeeen…. gyeree be". Majd belépett a szobába. A szobában ugyanúgy látta Kittit, a számítógépe mellett, mint néhány órával korábban, semmi nem változott.

Edina megszólalt: Szia, Edina vagyok, leülhetek?

Kitti hátra se nézett és megszólalt: "Ja…"

- Kitti hova tehetem ezeket a papírokat a székről, szeretnék lepakolni! - kérdezte meg Edina kicsit bátortalanul Kittitől

- Bárhova…

- Kitti, a szemetet, a romlott szendvicsedet és ezt a több hónapos penészes levest hova tehetem? - Kérdezte meg Edina?

- Bárhova…

- Kitti: Ebbe a dobozba tettem mindent, amit találtam és nem az enyém. Itt lesz. - mondta Edina

- Ja…

Edina kitakarította a szobát, berendezte a saját íróasztalát, majd hazament. Otthon Mici várta nagyon. Leüllt mellé a padlóra és megszólalt: "Jaj öreg kandúrom… Én nem fogom kibírni Kittivel… Reménytelen". Mici bekuporodott Edina ölébe és hangos dorombolással jelezte, hogy most itt ő a főszereplő. Edina simogatta, dögönyözte, vakargatta, szeretgette az öreg kandúrt. És közben gondolkodott… Holnap beszélnie kell Kittivel, ha nem akar megbolondulni. Az öreg kandúr mindig biztos támpontot nyújt, és lehetőséget arra, hogy kizökkenjen ebből a világból és szabadon gondolkodjon.

Az ébresztő óra hangos csörgése ébreszti Edinát. A reggeli rutin cselekmények a szokott rendben lezajlottak. És Edina sietve indult el az Egyetemre. Terveinek megfelelően Kitti előtt érkezett meg. Majd megjelent Kitt is.

- Edina, helló, és köszönöm! - Mondta Kitti.

- Mit? - Kérdezte Edina.

- Hogy kitakarítottál tegnap.

- Semmiség! Valahogy le kellett üljek, és a Professzor nagyon mérges volt tegnap.

- Ja… Már egy éve ez megyen. Reggel jön, körbe néz, kiabál, elmegy. Bejön délbe, körbe néz, kiabál, elmegy. Bejön este, körbe néz, kiabál, elmegy…

- És ezen nem tudsz változtatni?

- Nem mert, nem szeret. Szerinte rendetlen vagyok, és rendetlenül nem lehet koncentrálni. Pedig nagyon jók az eredményeim!

- Azért azt te se tagadhatod, hogy itt tegnap tényleg nagy felfordulás volt.

- Ja... Ebbe a nagy szobában, egyedül voltam, minek rendet tenni? Jól van az úgy, ahogy van. Minek foglalkozzak ilyenekkel. A tanulástól veszi el az időt. És két nap múlva megint kezdhetném elölről. A takarítók úgyse csinálnak semmit. Tudom, hogy néha rendet kéne tenni, meg kidobni a felesleges papírokat, de minek, ha elfér. Itt ezen az Egyetemen csak az számít, amit tudsz és nem, az, amit teszel. Szerintem neked se kéne ezzel foglalkozni. Ülj le, csináld a dolgodat. Lesz ép elég.

- De ilyen felfordulásban nem lehet normálisan koncentrálni. Ha kívül nincs rend, hogyan lesz belül rend?

- Ja…, mindenki ezt mondja állandóan és ezt is tanítjuk, de minek állandóan pakolni, rendet tenni? Belül így is tud rend lenni.

- Sokáig én is így gondoltam, de hogyan tudjuk majd átadni a hallgatóknak ezeket az eszméket, ha mi nem így élünk? Elsőben még én se így gondoltam, aztán egy olyan lakásba sikerült költözzek egy lány után, aki ott hagyta Micit a kandúrt. Mici elég hamar megtanította nekem, hogy rendszeresen kell élni. Ő minden reggel 7:05-kor kéri a reggelijét, bármit is akarsz csinálni. Nyilván ha korábban el kell, menjek oda adom korábban. De erre próbálok figyelni, és már egyre jobban megy. Amíg megetetem - már nem kell gondolkodnom, hogy mit kell, tegyek-, át tudom gondolni, mi lesz a napom.

- Jó reggelt! - Nyitott be a szobába a Professzor. - Látom sikerült kitakarítani, igen így kell ezt csinálni. Csak így tovább! Kitti, megírta végre a beszámolót, amit a múlt hétre ígért?

- Professzor úr, nem még nincs teljesen készen… De délutánra meglesz. - válaszolta Kitti.

- Jó, de tényleg legyen meg végre délutánra. - Majd ezzel a Professzor elment.

- Megint egy beszámoló, állandóan beszámolókat kell írni. Ahelyett, hogy a tanulással foglalkozhatnék. Nekem az legfontosabb. Ez teljes mértékig nem normális. Itt van még egy csomó könyv, amit meg kell tanulni. Most is kitalálta, hogy én irányítsam a módszertani csoportot, és meg kell, tanuljak egy csomó módszertani könyvet. Tényleg nem normális. - Morgolódott hangosan Kitti. - És akkor még téged is ide ültet, hogy el se férjek. Jó erről nem te tehetsz, de akkor is.

- És miért nem alkalmazod, amit a módszertani könyvekben olvasol és tanulsz? - Kérdezte Edina.

- Mert az elmélet, elméletben nagyon jó vagyok, de a gyakorlat az más. Teljesen más. Nekem elég elméletben tudni a dolgokat, de ha te úgy gondolod, hogy gyakorlatban akarod alkalmazni akkor, alkalmazd. - Válaszolta Kitti.

- Egy gondolatot engedj meg: „Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk.”, ha gondolod, ki írom a falra, hogy erre emlékezz! - mondta Edina. - Én már évek óta így élek, és működik!

Eltelt az ősz, eljött a tél, majd jött az újév. Az ébresztő óra még mindig szép lassan mutatta az időt. Mici elfeküdt Edina ölében, és hangos dorombolással jelezte, hogy részéről a világ rendben van. Edina megszólalt, igazán tudta, hogy Mici nem érti, de sok mindent szoktak így megbeszélni. "Láttod öreg kandúrom, hogy Kitti megváltozott, már sokkal nagyobb rend van a szobában, és sokkal hamarabb végez a feladatokkal?"

A Professzor belépett Kitti és Edina szobájába, és megszólalt: Gratulálok, látom sikerült rendet tenni, és Kitti észrevette, hogy minden feladattal időben elkészül? Csak így tovább!

 

Kitti körbenézett és megszólalt: "Ezt Edinának és Micinek köszönhetjük…"