Egyszer volt, hol nem volt, volt egy csodálatos kastély. Ez a patinás épület évek óta nevelőotthonként szolgált. 90 csemete vallhatja otthonának a Zichy bárók ősi fészkét. Idilli környezet ez, olyan gyerekek számára, akik átmenetileg, vagy végleg elveszítették szüleiket.
A kastélyparkban élt évszázadok óta, egy vidám öreg kobold is, Miskó, akit csak néhányan láttak, de mindenki tudott róla. Féktelen jókedve felülmúlta a legelevenebb csemetékét is. Elveszett fél pár zoknik, szétdobált ágyneműk, a konyhában, levert üstök csörrenése jelezte, hogy aznap sem tétlenkedett. Aprócska, zöld sapkás, nagy orrú, szakállas kis emberke volt, aki nem csak a rosszaságban volt társa a fiúknak, hanem segítette is őket. Mindig megjelent, ha valaki bajba került. A legtöbb idejét, azonban a nagy vadnarancs fán töltötte. Ott volt egy kis kuckója, ahonnét rálátott mindenre, amire szerinte, érdemes volt.
Focimeccs volt éppen. Hangosan visongott a csapat, de egy pillanat alatt elcsendesedtek. Klári néni, a felügyelő tanár, meglepetten körülnézett.
Az Igazgató közeledett felé, mellette egy barna bőrű kisfiú jött. Aprócska volt, ijedtében még össze is húzza magát.
- Új gyerek!- mosolyodott el Klári néni.
- Új gyerek, új kihívás! - fejezte be magában a gondolatot.
- Jó napot Klárika!- köszöntötte az Igazgató,- Hoztam egy fiatalembert. Mutatkozzál be a Tanár néninek, fiam! - bökte oldalba a húzódozó gyereket.
- Lakatos Dániel a nevem! - suttogta alig hallhatóan.
- Köszöntelek Dani!- mondta Klári néni, és megsimogatta rakoncátlanul kunkorodó fekete fürtöket.
A kis kobold az ágak közül figyelt.
- Gyerekek! – kiáltotta Klári néni a zajongóknak,- bemutatom nektek Danit! Fogadjátok szeretettel. Mától ő is közénk tartozik!
Döme elbiggyesztette száját:
- Na, még egy cigány!
A maga részéről le is zárta volna a témát, de megjegyzését meghallotta a mellette álló János, aki nagy verekedő hírében állt. Volt közöttük sok cigánygyerek. Nem is volt velük semmi baja, de ez a félénk aprócska fiú valahogy, azonnal előhozta belőle a rosszat.
Odakacsintotta magához, csatlósát, Gábort, és a Dani sorsa meg volt pecsételve.
Koboldunk, eztán gyakran ráncolta homlokát. Nem tetszett neki, amit látott. Dühösen tépkedte ősz szakállát, mint mindig, ha valami gondja akadt. Törte a fejét, hogyan segíthetne az új fiún, mert látta, hogy szegénynek nincsen megállása Jánosék előtt. Ha csak a közelébe kerültek, elgáncsolták, vagy kigúnyolták, és mindezt olyan ügyesen, hogy a nevelők közül senki sem vett észre semmit.
Hiába volt finom, és bőséges az étel, puha az ágy, a kisfiú nagyon boldogtalan volt.
Igyekezett a park elhagyott részein megbújni, ahol kínzói nem találták meg..
Élete eddigi 11 éve nem volt egy sikertörténet, és most még ez a János is…!
Szökésen gondolkodott. El innen! Bárhová, de el.
Miskó ekkor jelent meg előtte először. Próbálta jó tanáccsal eltéríteni az elkeseredett gyereket, de jó szándéka nem vezetett sikerre. Dani, bár jócskán elképedt a kobold láttán, tervét nem adta fel.
Az, mérgében csaknem elveszítette szakálla felét, a nagy, dühös tépkedésben. Ilyen tehetetlennek még nem érezte magát. Bosszúsan látta, amikor két hét elteltével, a gyerek elég bátorságot gyűjtött, és elbújt. Nem ment vissza a kastélyba a vacsorához. Megvárta, míg a park elcsöndesedett, és elindult a szőlőhegy felé. Tudta, hogy a víz vájta löszút egyenesen egy présházakhoz visz. Azt is tudta, hogy az öreg Sándor bácsit a napokban temették. Gondolta megbújik az ő kisházában. Úgy okoskodott, hogy ott kút is van. Szomjan tehát, nem hal, és meg is tud mosakodni..
Hirtelen valami surrogást hallott, ami megrémítette.
- Mi lehet ez? – kérdezte, és foga vacogni kezdett.
- Én vagyok! Ne ijedezz már! – suttogta a kobold. - Csak nem képzeled, hogy magadban engedlek el?
Dani, bár örült, hogy nincsen egyedül, de tettetett haraggal igyekezett a kisembert elűzni. .
- Békén hagynál végre?
- Nem én! – replikázott Miskó – Oda sem találsz ilyen sötétben!
- Egyedül akarok lenni! – kiáltotta Dani, és futni kezdett, de a sötétben elbotlott egy fatuskóban. Alaposan felsértve a lábát.
- Na, látod, hogy milyen ügyetlen vagy? – dohogott a kobold, és egy fújással begyógyította a vérző sebet. – Add már a kezed, majd én vezetlek.
Dani megadta magát, és most már együtt mentek tovább.
Lassan odaértek Sándor bácsi présházához. Szerencsére az ablak nyitva felejtődött, így Dani könnyedén bemászott rajta. Miskó követte példáját.
- Na, most akkor jön az, hogy szépen éhen halunk! –morogta mérgesen.
Ekkor a hold fényénél, egy összetákolt kis faasztalon, megláttak egy jókora darab szalonnát, és egy agyonszáradt kenyér csücsköt.
- Utálom a szalonnát. Azonnal felmegy tőle a koleszterinem! – nyafogta a kobold.
- Nem fognád be végre? Kezdesz az agyamra menni! – mondta a fiú, és éhesen falni kezdett. A száraz kenyérrel, ugyan nehezen bírt, de így is jól lakott. Végig terült az ócska lócán, és a tücskök cirpegését hallgatva álomba szenderült.
Miskó megbántottan húzogatta a szakállát. Határozottan meg volt sértve, és nagyon éhes is volt.
Közben a kastélyban Klári néni észrevette Dani eltűnését.
Rettenetesen megijedt. Önmagát vádolta, hogy nem vette észre a jeleket.
- Gyerekek! Ki tud Daniról? – kérdezte szigorúan.
Néma csönd fogadta a kérdést, de többen János felé nézegettek. Klári megértette.
- János! Állj fel fiam! Mit tudsz Daniról? – a kérdés ostorként csattant. A fiú megdermedt. Ilyennek még nem látta Klári nénit.
- Én…semmit! – dadogta
- Ne hazudj! Itt, ha valami rossz történik, abban te biztosan benne vagy fiam! – szép arca piroslott a dühtől.
- Hát….egyszer-kétszer megvertük…– dadogta.
- Egyszer-kétszer?! – szólt közbe Döme, – Folyton üldöztétek! Nem volt nyugta tőletek.
- Miért? – kérdezte Klári néni feldúltan, – Válaszolj azonnal! Miért?!
- Mert…..mert…cigány! Nem magyar….– nyögte kínjában.
Nagy csend lett.
János is érezte már, hogy valami nagyon rosszat mondott.
- Úgy!...Cigááááány! Tehát ez volt a bűne! Ezért kellett bántanod! Akkor holnap Lacit verjük meg, mert szlovák származású, sőt, ha jól tudom, akkor te meg sváb vagy?! Édes fiam, jegyezd meg, ebben az országban sokféle népcsoport él, békességben egymás mellett! Ez teszi ennek a szép országnak a történetét izgalmassá, művészetét színessé….. Soha többé nem akarok ilyet hallani senkitől! Megértettél János? És ti is megértettétek? – Klári néni kedves hangja elcsuklott az idegességtől.
János vérvörösen állt, és életében először igazán szégyellte magát.
- Hol lehet most Dani? – kérdezte a tanárnő. – Kinek van ötlete?
- Esetleg valamelyik présházban. Újabban gyakran járkált arrafelé! Talán, Sándor bácsi présházában. – mondta, az egyébként mindig szótlan, Jóska.
- János fiam! Te velem jössz! – mondta Klári néni.
Megkérte még a gondnokot, Lajcsi bácsit, hogy tartson velük.
A kobold már messziről meghallotta a közeledők lépteit, de elhatározta, hogy nem kelti fel Danit. Igazán megharagudott rá.
- Úgy kell neki! – mondta, és végig dőlt a lócán - Vigyék csak vissza!
Hajnalban azonban nem csak arra ébredt, hogy éhes, hanem, nagyon bántotta a lelkiismeret. Igyekezett ő is vissza a kastélyba.
Megérkezvén látta, hogy Dani újra menekülni próbál. Éppen le akart mellé huppanni a fáról, amikor meglátta Jánost, aki a fiú felé tartott.
Nagyon figyelt. Elhatározta, hogy minden varázserejét latba vetve megvédi a gyereket, az újabb megaláztatástól. Ám ekkor valami egészen meglepő dolog történt. János kezét nyújtva közelített Danihoz:
- Ne haragudj rám! – suttogta
Dani nem hitt a fülének, /mondjuk, Miskó sem/ János bocsánatot kért!
- Nem is haragudtam! – mondta Dani, mikor feleszmélt, és megrázta a felé nyújtott maszatos kezet.
- Gyere! Klári néni azt mondta, hogy az a büntetésünk, hogy fel kell, hogy olvassam neked, a falu történetét. – somolygott bűnbánóan János.
- Essünk túl rajta! – vigyorgott már Dani is, felszabadultan.
A kobold, menekülőre fogta.
- Na, ebből én nem kérek! – mondta, és bebújt az odújába.
A két fiú leült a nagy gesztenyefa alá, és János olvasni kezdett:
„…a 710 lakosú község, Balatonföldvártól 24 kilométerre, délre fekszik. 1138-ban villa Nagasu, 1264-ben Nagach alakban említették az oklevelek…”
Közben, egyre többen csatlakoztak hozzájuk, és hallgatták János felolvasását.
- Nagasu! – röhögött Döme, de a többiek azonnal lepisszegték.
A könyv, többek között, még arról is írt, hogy a falucskában téglaégető, és sajtüzem is működött.
- Sajt!...Irtó éhes vagyok! – nyögött fel a kövér Boldizsár halkan, mikor János a felolvasásban idáig jutott. Elosont a konyha felé, a szakácsnőtől valami harapnivalót kérni.
János, azonban rendületlenül folytatta.
Olyan nagy volt a csend, hogy Klári néni aggódva körülnézett, majd a látványtól megnyugodva, visszatemetkezett a könyvébe.
János a felolvasás végére ért.
- Na, kész! – nevetett fel megkönnyebbülten. – Gyerünk srácok focizni! Gyere, te is Dani! – kiáltotta, és a kis csapat indián üvöltéssel elszáguldott a focipálya felé.
A vén kobold vigyorogva lógázta felettük a lábát.