Évszám
2009
1. Fejezet - Öcsi színre lép
Már csak távoli emlékképek lebegnek szemem előtt, hogyan is kerültem gazdáimhoz. Talán egy kis bulgárföldi díszmadár üzletből származom, többedmagammal itt éltem hónapokig. Mindig nagy volt a zsúfoltság, és a zaj, ennek ellenére elvoltam, mígnem egyszer csak emberi hangokra lettem figyelmes:
- Azt a kis fiatal zöldet elvinnénk…
Az eladó benyúlt védett bástyáim falai mögé: határozott, gyors mozdulattal betuszkolt egy papírzsákba, és már csak akkor eszméltem, mikor egy fényes „aranypalota” tárult szemem elé. Az új otthonom.. .Nem mondom szívesen lecseréltem a régivel. Volt abban minden: csengettyű, tükör, etetők és itató, hinta és a lakomák: jobb és bal oldalról is kedvenc csemegéim „kacsingattak”. De volt ami megbénított: féltem. Hol vagyok? És hol vannak szomszédjaim, akikkel sokszor egymás agyára mentünk ugyan, de mégiscsak fajtársaim voltak. Kétségbeestem, mígnem egy gyönyörű gyermekarc nyomta a rácshoz pisze orrát.
- Öcsi, öcsi! - valami efféléket mondogatott egyfolytában, ami már már kezdett néha az agyamra menni, de megtanultam: Ez Én vagyok! Vékony ujjait, melyek simán elfértek a kalitka rácsai között, mindennap szorgalmasan bedugdosta a kisfiú. Eleinte hatalmas vergődéseket levágtam, ilyenkor a szívem majd átdöfte mellemet, úgy zakatolt… Aztán ezt is megszoktam, sőt mi több, ha kimaradt, már hiányoltam.
– Hol van a bájos arc, a vékony ujjak? Szociális fejlődésem során hozzárendeltem ezeket a testrészeket egy emberhez, a kisfiúhoz, aki egyre kedvesebb lett szívemnek. Belső órám megsúgta, mikor jön haza a suliból, sőt ilyenkor már hallottam is lépteit a lépcsőház felől. Egy este szokás szerint ismerkedtünk, én megacéloztam bátorságomat, 3-ig számoltam, majd lassan oldalazva közelítettem. Csőrömmel finoman megtapogattam, megszagolgattam, majd hálásan felborzoltam fejemet, örömömben hangosan ujjongtam, és nyakamat hozzádörgöltem kicsi kezéhez.
- Jelentem, szelídített példány vagyok, nevem Öcsi, fajtám hullámos papagáj!
2. Fejezet - Alex bemutatkozik
A kisfiú menthetetlenül szégyenlős volt. Hogy honnan eredt e gátlásosság, kár boncolgatni, mindenesetre szülei sokszor feltették maguknak a kérdést: kitől örökölte ezt a gyerek? Az apjától semmiképp, ő kicsiként is talpraesett volt, ifjúként pimasz, felnőttként is szókimondó.Az anyukája azonban más volt: sokszor magára ismert gyermekében, egy- egy mozdulatában, fejtartásában, lesütött tekintetében. Legszebb éveibe érve megtanulta, hogy a kommunikáció jó és hasznos dolog, nem kell az emberektől félni: fontos a beszéd, a szó ereje. Ági anyu is már csak ebben bízott:
- Majd csak kinövi! – mondogatta gyakran. Mert ha számba vesszük Alex külső jegyeit, nagyon is elhalmozta a természet. Bájos pofija már csecsemőkorában megmutatkozott: kiemelkedett szépségével társai közül. Az emberek felkapták fejüket, ha beléptek valahova:
- Olyan, mint egy Murillo angyal! Göndör, erős fürtjeivel, szikrázó szemével, valóban több volt, mint bájos. Így elérve a tízedik életévhez, kezdtek más vonást mutatni arcának részletei, de már közelítettek a jelek: bizony igen jóképű legény lesz belőle! Egy dolog hibádzott csak:szépségével egyenes arányban nőtt gátlásossága is. Érzékeny, kicsi lelkével, kirítt osztálytársai közül is, elég volt egy élesebb szó, szeme gyanúsan csillogni kezdett. Ilyenkor anyja szíve elszorult, de fegyelmezte magát:
- Szedd össze magad Alex, egy fiú nem sír! Tulajdonképpen ezt a kicsi madarat karácsonyi ajándékként kapta, s lám megindult a változás: valami történni kezdett…
Már csak távoli emlékképek lebegnek szemem előtt, hogyan is kerültem gazdáimhoz. Talán egy kis bulgárföldi díszmadár üzletből származom, többedmagammal itt éltem hónapokig. Mindig nagy volt a zsúfoltság, és a zaj, ennek ellenére elvoltam, mígnem egyszer csak emberi hangokra lettem figyelmes:
- Azt a kis fiatal zöldet elvinnénk…
Az eladó benyúlt védett bástyáim falai mögé: határozott, gyors mozdulattal betuszkolt egy papírzsákba, és már csak akkor eszméltem, mikor egy fényes „aranypalota” tárult szemem elé. Az új otthonom.. .Nem mondom szívesen lecseréltem a régivel. Volt abban minden: csengettyű, tükör, etetők és itató, hinta és a lakomák: jobb és bal oldalról is kedvenc csemegéim „kacsingattak”. De volt ami megbénított: féltem. Hol vagyok? És hol vannak szomszédjaim, akikkel sokszor egymás agyára mentünk ugyan, de mégiscsak fajtársaim voltak. Kétségbeestem, mígnem egy gyönyörű gyermekarc nyomta a rácshoz pisze orrát.
- Öcsi, öcsi! - valami efféléket mondogatott egyfolytában, ami már már kezdett néha az agyamra menni, de megtanultam: Ez Én vagyok! Vékony ujjait, melyek simán elfértek a kalitka rácsai között, mindennap szorgalmasan bedugdosta a kisfiú. Eleinte hatalmas vergődéseket levágtam, ilyenkor a szívem majd átdöfte mellemet, úgy zakatolt… Aztán ezt is megszoktam, sőt mi több, ha kimaradt, már hiányoltam.
– Hol van a bájos arc, a vékony ujjak? Szociális fejlődésem során hozzárendeltem ezeket a testrészeket egy emberhez, a kisfiúhoz, aki egyre kedvesebb lett szívemnek. Belső órám megsúgta, mikor jön haza a suliból, sőt ilyenkor már hallottam is lépteit a lépcsőház felől. Egy este szokás szerint ismerkedtünk, én megacéloztam bátorságomat, 3-ig számoltam, majd lassan oldalazva közelítettem. Csőrömmel finoman megtapogattam, megszagolgattam, majd hálásan felborzoltam fejemet, örömömben hangosan ujjongtam, és nyakamat hozzádörgöltem kicsi kezéhez.
- Jelentem, szelídített példány vagyok, nevem Öcsi, fajtám hullámos papagáj!
2. Fejezet - Alex bemutatkozik
A kisfiú menthetetlenül szégyenlős volt. Hogy honnan eredt e gátlásosság, kár boncolgatni, mindenesetre szülei sokszor feltették maguknak a kérdést: kitől örökölte ezt a gyerek? Az apjától semmiképp, ő kicsiként is talpraesett volt, ifjúként pimasz, felnőttként is szókimondó.Az anyukája azonban más volt: sokszor magára ismert gyermekében, egy- egy mozdulatában, fejtartásában, lesütött tekintetében. Legszebb éveibe érve megtanulta, hogy a kommunikáció jó és hasznos dolog, nem kell az emberektől félni: fontos a beszéd, a szó ereje. Ági anyu is már csak ebben bízott:
- Majd csak kinövi! – mondogatta gyakran. Mert ha számba vesszük Alex külső jegyeit, nagyon is elhalmozta a természet. Bájos pofija már csecsemőkorában megmutatkozott: kiemelkedett szépségével társai közül. Az emberek felkapták fejüket, ha beléptek valahova:
- Olyan, mint egy Murillo angyal! Göndör, erős fürtjeivel, szikrázó szemével, valóban több volt, mint bájos. Így elérve a tízedik életévhez, kezdtek más vonást mutatni arcának részletei, de már közelítettek a jelek: bizony igen jóképű legény lesz belőle! Egy dolog hibádzott csak:szépségével egyenes arányban nőtt gátlásossága is. Érzékeny, kicsi lelkével, kirítt osztálytársai közül is, elég volt egy élesebb szó, szeme gyanúsan csillogni kezdett. Ilyenkor anyja szíve elszorult, de fegyelmezte magát:
- Szedd össze magad Alex, egy fiú nem sír! Tulajdonképpen ezt a kicsi madarat karácsonyi ajándékként kapta, s lám megindult a változás: valami történni kezdett…
3. Fejezet - Öcsi fogságban
Öcsi kiválasztotta Alexet, párjának tekintette. Bár fajtájára nézve fiúként vették, talán még a mai napig sem tudták eldönteni a szülők, hogy hím vagy tojó-e. Azért később beigazolódott a barna viaszbőr alapján, hogy lány, Alex váltig állította, hogy nem, így maradt természetesen Öcsi…
Jó volt rájuk nézni, amikor Öcsi befészkelte magát Alex füle tövéhez, közvetlenül a szemüveg szárához. Ilyenkor kerek formát öltött, sűrűn pislogott, és kis fejét a vékony gyereknyakhoz nyomta. Igazi párja lett… A kisfiú és papagája közötti kommunikáció egy titkos nyelv volt, melyet csak ők értettek. Még anya sem, pedig ő aztán mindig elvállalta a takarító személyzeti munkát. E hármas egység jól működött, a hétvégék különösen hosszak voltak, mindenki megelégedésére. Így történt ez akkor is, mikor egy szombati nap anya és fia cirkuszba készültek. Természetesen Öcsit nem hagyta Alex otthon, gondosan berejtette belső zsebébe, a szíve fölé…
A cirkusz fényei kigyulladtak, az előadás kezdetét vette.
- Pssz Öcsi! - maradj nyugton, ne fészkelődj annyit! - súgta bele Alex a „kabátba”.
- Nem látok semmit, igazán jobban lehúzhatnád a zipzárt! - méltatlankodott a tollas.
A show műsor javában folyt, mikor Öcsi nem bírta tovább, és a dzseki oldalán talált egy kis menekülési útvonalat. Először csak kíváncsisága vezérelte, de később már annyira megbabonázta a kinti világ, hogy merész, óvatlan lett. A széksorok közül ügyesen megszökött, de nem akart repülni, nem…Az túl feltűnő lett volna. Kis kapaszkodólábaival hamar eljutott a függönyig, ott aztán feltárult a manézs csodálatos világa. Nagyon félve lépkedett, mert itt olyan nagy volt a rohangálás, hogyha egy percre is elkalandozik a fegyelme, még rátaposnak! Valami csalta beljebb, egyre beljebb… Itt már elérte az állatok ketreceit, volt itt minden! Oroszlán, lovak, teve, elefánt, kígyók. Az egyik rá is pisszent:
- Szssss! - te kis tollas! Gyere csak közelebb! Szsss! – Lady, a hatalmas óriáskígyó szeme csábítóan villogott. Öcsit valami delejesen vonzotta. Még, még..- de akkor hatalmas bődület hasította ketté a levegőt…
- Lady!- Vedd le róla a szemedet is, csak nem cirkusztársadra fáj a fogad?!
A kígyó nemtetszése jeléül villás nyelvét kidugta, majd gyorsan eltekeredett…
-Új szereplőhöz van szerencsém? Nevem Leó, az ötödik számban tűzkarikát ugrok.
-Öcsi vagyok, de csak a nézőtérről. Kicsit elkalandoztam, szétnézhetek?
-Parancsolj csak, a fajtársaid hátrébb vannak!
A manézs teljesen bűvkörébe vonta kis hullámos hősünket. Megannyi látvány, színes, szemgyönyörködtető flitterek, csillogás, ideges lovak prüszkölése. Ez mind mind feltárult szeme előtt, mígnem papagáj országba érkezett. A hangzavar olyan óriási volt, hogy saját magát sem hallotta:
-Nézzétek gyerekek! – rikácsolta Arabella, a főszereplő- új jövevény! Mit tudsz?
-Csak nézőként jöttem. Kíváncsiságom hozott ide, szétnézhetek nálatok?
Kedélyes beszélgetés vette kezdetét, de ekkor hirtelen ,mint a szélvész, két ezüst ruhás fura figura penderült a kalitkák közé, és már tolták is Öcsit ki a porondra! Teljes szíve a torkában dobogott: - Most mi lesz, hogy menekül? Papagájtársaival, akikből volt mindenféle, fajtára, nemre és színre vonatkozóan, nyugodtan ültek ülőrúdjukon, még nagyokat is ásítottak…
Öcsi következett. Még öt másik társával együtt kitették egy nagy asztalra, Arabella állt középen, körülötte rengeteg kisbicikli, kisautó.
-Ne izgulj – magyarázott a fő papagáj, most már mindegy! Próbáld utánozni a többieket! Tudsz bicajozni? Most ez következik!
Öcsi maradék erejét is összeszedve küzdött, közben fülében hallotta a méltatlankodás hangjait:
- Ejnye,ejnye, ez a lusta kis Lóri, ma nem akar nekünk kerékpározni, de mit csináltok ti ott hátul? Csak nem parti volt a tollasok között, mert még csak fel sem tudsz ülni a bringára! -az idomár próbálta poénnal elütni a sikertelenséget, persze kívülről nézve csak kacagott, mosolygott… Mikor már vagy harmadszorra sem sikerült a produkció, arca vörösre váltott,és gyorsan egy pótszámmal próbálta a helyzetet menteni, de a bensője tombolt az idegességtől.
Alex mindezt észlelte a nézőtérről, egyből észrevette hullámosát a tömegben. Nagyon megijedt:
Öcsi, hogy a fenébe kerültél te oda? Most hogy szerezlek vissza? Gondolatai sebesen jártak, de nem volt idő a tétlenségre, cselekedni kellett! A cirkusz végén szerencsére anya talált egy ismerőst, így még ők beszélgettek, Alex körülnézett.
- Anya, elengedsz megnézni az állatokat? Lehet?
Menj csak kisfiam, de nagyon vigyázz magadra, itt várlak!
Öcsi kiválasztotta Alexet, párjának tekintette. Bár fajtájára nézve fiúként vették, talán még a mai napig sem tudták eldönteni a szülők, hogy hím vagy tojó-e. Azért később beigazolódott a barna viaszbőr alapján, hogy lány, Alex váltig állította, hogy nem, így maradt természetesen Öcsi…
Jó volt rájuk nézni, amikor Öcsi befészkelte magát Alex füle tövéhez, közvetlenül a szemüveg szárához. Ilyenkor kerek formát öltött, sűrűn pislogott, és kis fejét a vékony gyereknyakhoz nyomta. Igazi párja lett… A kisfiú és papagája közötti kommunikáció egy titkos nyelv volt, melyet csak ők értettek. Még anya sem, pedig ő aztán mindig elvállalta a takarító személyzeti munkát. E hármas egység jól működött, a hétvégék különösen hosszak voltak, mindenki megelégedésére. Így történt ez akkor is, mikor egy szombati nap anya és fia cirkuszba készültek. Természetesen Öcsit nem hagyta Alex otthon, gondosan berejtette belső zsebébe, a szíve fölé…
A cirkusz fényei kigyulladtak, az előadás kezdetét vette.
- Pssz Öcsi! - maradj nyugton, ne fészkelődj annyit! - súgta bele Alex a „kabátba”.
- Nem látok semmit, igazán jobban lehúzhatnád a zipzárt! - méltatlankodott a tollas.
A show műsor javában folyt, mikor Öcsi nem bírta tovább, és a dzseki oldalán talált egy kis menekülési útvonalat. Először csak kíváncsisága vezérelte, de később már annyira megbabonázta a kinti világ, hogy merész, óvatlan lett. A széksorok közül ügyesen megszökött, de nem akart repülni, nem…Az túl feltűnő lett volna. Kis kapaszkodólábaival hamar eljutott a függönyig, ott aztán feltárult a manézs csodálatos világa. Nagyon félve lépkedett, mert itt olyan nagy volt a rohangálás, hogyha egy percre is elkalandozik a fegyelme, még rátaposnak! Valami csalta beljebb, egyre beljebb… Itt már elérte az állatok ketreceit, volt itt minden! Oroszlán, lovak, teve, elefánt, kígyók. Az egyik rá is pisszent:
- Szssss! - te kis tollas! Gyere csak közelebb! Szsss! – Lady, a hatalmas óriáskígyó szeme csábítóan villogott. Öcsit valami delejesen vonzotta. Még, még..- de akkor hatalmas bődület hasította ketté a levegőt…
- Lady!- Vedd le róla a szemedet is, csak nem cirkusztársadra fáj a fogad?!
A kígyó nemtetszése jeléül villás nyelvét kidugta, majd gyorsan eltekeredett…
-Új szereplőhöz van szerencsém? Nevem Leó, az ötödik számban tűzkarikát ugrok.
-Öcsi vagyok, de csak a nézőtérről. Kicsit elkalandoztam, szétnézhetek?
-Parancsolj csak, a fajtársaid hátrébb vannak!
A manézs teljesen bűvkörébe vonta kis hullámos hősünket. Megannyi látvány, színes, szemgyönyörködtető flitterek, csillogás, ideges lovak prüszkölése. Ez mind mind feltárult szeme előtt, mígnem papagáj országba érkezett. A hangzavar olyan óriási volt, hogy saját magát sem hallotta:
-Nézzétek gyerekek! – rikácsolta Arabella, a főszereplő- új jövevény! Mit tudsz?
-Csak nézőként jöttem. Kíváncsiságom hozott ide, szétnézhetek nálatok?
Kedélyes beszélgetés vette kezdetét, de ekkor hirtelen ,mint a szélvész, két ezüst ruhás fura figura penderült a kalitkák közé, és már tolták is Öcsit ki a porondra! Teljes szíve a torkában dobogott: - Most mi lesz, hogy menekül? Papagájtársaival, akikből volt mindenféle, fajtára, nemre és színre vonatkozóan, nyugodtan ültek ülőrúdjukon, még nagyokat is ásítottak…
Öcsi következett. Még öt másik társával együtt kitették egy nagy asztalra, Arabella állt középen, körülötte rengeteg kisbicikli, kisautó.
-Ne izgulj – magyarázott a fő papagáj, most már mindegy! Próbáld utánozni a többieket! Tudsz bicajozni? Most ez következik!
Öcsi maradék erejét is összeszedve küzdött, közben fülében hallotta a méltatlankodás hangjait:
- Ejnye,ejnye, ez a lusta kis Lóri, ma nem akar nekünk kerékpározni, de mit csináltok ti ott hátul? Csak nem parti volt a tollasok között, mert még csak fel sem tudsz ülni a bringára! -az idomár próbálta poénnal elütni a sikertelenséget, persze kívülről nézve csak kacagott, mosolygott… Mikor már vagy harmadszorra sem sikerült a produkció, arca vörösre váltott,és gyorsan egy pótszámmal próbálta a helyzetet menteni, de a bensője tombolt az idegességtől.
Alex mindezt észlelte a nézőtérről, egyből észrevette hullámosát a tömegben. Nagyon megijedt:
Öcsi, hogy a fenébe kerültél te oda? Most hogy szerezlek vissza? Gondolatai sebesen jártak, de nem volt idő a tétlenségre, cselekedni kellett! A cirkusz végén szerencsére anya talált egy ismerőst, így még ők beszélgettek, Alex körülnézett.
- Anya, elengedsz megnézni az állatokat? Lehet?
Menj csak kisfiam, de nagyon vigyázz magadra, itt várlak!
4. Fejezet - A tett
Alex szinte lábujj hegyen jutott egyik ketrectől a másikig. Olyan óvatosan lépkedett, mint a macska bőrpárnás talpain. Óvatossága kis vészcsengettyűk sokaságát hegyezte ki fejében, mindent látott, érzett, hallott.
- Hol vagy Öcsi? Hol keresselek? A percek elteltével szívét aggodalom húzta össze, megtalálom vajon? És akkor egy sarokban megpillantotta kedvencét. Hatalmas kalickában volt összezsúfolva több papagájjal. Nem volt idő gondolkodni, cselekedni kellett! De szabad ezt, feltörni egy „idegen lakást”? Mit csinálok?
Kétségek milliárdjai kavarogtak, de tiszta volt a levegő, a látogatók a lovaknál nézelődtek, cselekedni kellett! Egy pillanat tört része alatt kikapta Öcsit a többiek közül, már fordult is, mikor egy recsegő hang megállította:
- Kisember, engem is vigyél magaddal…- Arabella a sztár nézett könyörgően Alexre.
- Ő is velünk tart, megbeszéltük - hahotázott Öcsi.
Így a kisfiú immáron két madárral a kabátja alatt futott a kijárathoz. Arca égő pirossá vált, a szégyen hullámokban öntötte el. Ez lopás! Valódi lopás. Léptei lelassultak, gondolkodni kezdett:
- Cirkuszi papagája lesz! Öcsivel jó barátokká válnak, sokat tanulhat tőle. Az autóban ülve, útban hazafelé még mindig tele volt reménnyel, de most hol rejtse el, anya rögtön észreveszi!
Alex szinte lábujj hegyen jutott egyik ketrectől a másikig. Olyan óvatosan lépkedett, mint a macska bőrpárnás talpain. Óvatossága kis vészcsengettyűk sokaságát hegyezte ki fejében, mindent látott, érzett, hallott.
- Hol vagy Öcsi? Hol keresselek? A percek elteltével szívét aggodalom húzta össze, megtalálom vajon? És akkor egy sarokban megpillantotta kedvencét. Hatalmas kalickában volt összezsúfolva több papagájjal. Nem volt idő gondolkodni, cselekedni kellett! De szabad ezt, feltörni egy „idegen lakást”? Mit csinálok?
Kétségek milliárdjai kavarogtak, de tiszta volt a levegő, a látogatók a lovaknál nézelődtek, cselekedni kellett! Egy pillanat tört része alatt kikapta Öcsit a többiek közül, már fordult is, mikor egy recsegő hang megállította:
- Kisember, engem is vigyél magaddal…- Arabella a sztár nézett könyörgően Alexre.
- Ő is velünk tart, megbeszéltük - hahotázott Öcsi.
Így a kisfiú immáron két madárral a kabátja alatt futott a kijárathoz. Arca égő pirossá vált, a szégyen hullámokban öntötte el. Ez lopás! Valódi lopás. Léptei lelassultak, gondolkodni kezdett:
- Cirkuszi papagája lesz! Öcsivel jó barátokká válnak, sokat tanulhat tőle. Az autóban ülve, útban hazafelé még mindig tele volt reménnyel, de most hol rejtse el, anya rögtön észreveszi!
- Kisfiam, itt most kiraklak, menj szépen föl, még van egy kis dolgom. Alex mellkasából óriási megkönnyebbülés szakadt fel, van idő a tervre. Berontva a lakásba, egyből kiengedte a tollasokat. Azok keresztül-kasul hangos öröm ujjongásba kezdtek. Arabella úgy érezte, megszabadult! Nincs több gyakorlás, próba, egrecíroztatás. Csak a mának fog élni, ezzel az Öcsi gyerekkel majdcsak elboldogul valahogy – gondolkodott a „nagy”. Hármasban remekül múlatták az időt, az órák csak úgy repültek, közben anya hazajött, este lett.
- Hova dugjam Arabellát? - morfondírozott a kisfiú. Búvóhelye a szekrény mögötti sarok lett. Itt ébredt, ide tért vissza aludni. Csak sajnos csöbörből-vödörbe került, pár nap után ugyanúgy fogoly volt itt is…Sőt! Alex is kezdett kimerülni, az állandó rejtőzködés felőrölték idegeit. Már akkor is anya lépteit hallotta, mikor otthon sem volt.
Felébredt a lelkiismerete. Milyen életet is tudna nyújtani így ennek a különleges kakadunak, aki ráadásul cirkuszi sztár is? Szabad ezt? Hogy megy a műsor nélküle? Mikor az aznapi újság pár soros cikkben közölte a madár eltűnését, döntött: visszaviszi! A pillanatnyi mámor ködén át nem látta akkor, de most már tudta, helytelenül cselekedett. Belátta, rossz lépés volt. Ez volt az ő bölcsessége tíz évesen.
- Hova dugjam Arabellát? - morfondírozott a kisfiú. Búvóhelye a szekrény mögötti sarok lett. Itt ébredt, ide tért vissza aludni. Csak sajnos csöbörből-vödörbe került, pár nap után ugyanúgy fogoly volt itt is…Sőt! Alex is kezdett kimerülni, az állandó rejtőzködés felőrölték idegeit. Már akkor is anya lépteit hallotta, mikor otthon sem volt.
Felébredt a lelkiismerete. Milyen életet is tudna nyújtani így ennek a különleges kakadunak, aki ráadásul cirkuszi sztár is? Szabad ezt? Hogy megy a műsor nélküle? Mikor az aznapi újság pár soros cikkben közölte a madár eltűnését, döntött: visszaviszi! A pillanatnyi mámor ködén át nem látta akkor, de most már tudta, helytelenül cselekedett. Belátta, rossz lépés volt. Ez volt az ő bölcsessége tíz évesen.
5. Fejezet - A tanulság
Futott a busz után, s míg apró lábait szedte, kicsi szívét jeges kéz markolta.
- Odatalálok egyáltalán? Olyan messze van, s még sosem utaztam egyedül! – De más gondolatok is fogva tartották elméjét, s mikor már robogtak a cirkusz felé, tudata hevessége is csillapodott. Ő már döntött, nem hagyta nyugodni lelkiismerete, míg kezdetben rózsaszín szemüvegen keresztül látta a dolgokat, mára tudatosult benne a rossz. Józan önmérséklete felülkerekedett pillanatnyi fellángolásán, s belátta, így lesz a legjobb mindenkinek, a manézsnak, Arabellának és nem utolsósorban neki. Ami kezdetben varázslatosnak mutatkozott, az hogy legyen egy csodapapagája, mára lecsillapodott, leülepedett benne. Reálisan látott mindent , két lábbal a földön járt ismét. És vajon meddig tudta volna szülei, és a világ előtt titkolni bűnét? Pár napig, esetleg hétig? Nem tovább.
Megérkezett. Délelőtt lévén alig volt mozgás a cirkusz körül, gyors terepszemlét tartva, máris a kalitkák között állt. Hátul, egy múltkor felfedezett lyukon át préselte be magát, de vékony gyerekteste is csak alig-alig fért be… Annyira kicsi volt ez a rés, hogy nem is szenteltek rá kellő figyelmet, úgy hagyták…
- Ne haragudj papi! - szólította a madarat, de ezt kellett tennem.
Arabella hálásan nézett új barátjára, és egy utolsó fejvakarásra ajánlotta be magát.
- Sose feledlek, gyere el a következő műsorra is! - krécselte érthetően.
A vissza úton Alex már nem félt, jó kaland volt, úgy érezte bátorságból jelesre vizsgázott. Eltűnődött, mi is jobb egy emberhez szokott madárnak? Visszaadni szabadságát, kiragadni a megszokott életritmusából, vagy nem beavatkozni a már kialakult szokásokba? Hiszen Arabellának is kellett a siker, nélküle már unatkozott, hasznavehetetlennek érezte magát. És akárhogyan is csűrte-csavarta elméleteit Alex, azért valljuk be, ha megtartja a papagájt, ugyanúgy fogságban élhet, csak nem ugyanott. Ő így látta igazságosnak tettét, de sietett, hiszen várta Öcsi.
Fázósan összehúzta magán kabátját, de reménytelin nézett a közeli fákra. A madarak versenyt fütyültek a széllel.
Futott a busz után, s míg apró lábait szedte, kicsi szívét jeges kéz markolta.
- Odatalálok egyáltalán? Olyan messze van, s még sosem utaztam egyedül! – De más gondolatok is fogva tartották elméjét, s mikor már robogtak a cirkusz felé, tudata hevessége is csillapodott. Ő már döntött, nem hagyta nyugodni lelkiismerete, míg kezdetben rózsaszín szemüvegen keresztül látta a dolgokat, mára tudatosult benne a rossz. Józan önmérséklete felülkerekedett pillanatnyi fellángolásán, s belátta, így lesz a legjobb mindenkinek, a manézsnak, Arabellának és nem utolsósorban neki. Ami kezdetben varázslatosnak mutatkozott, az hogy legyen egy csodapapagája, mára lecsillapodott, leülepedett benne. Reálisan látott mindent , két lábbal a földön járt ismét. És vajon meddig tudta volna szülei, és a világ előtt titkolni bűnét? Pár napig, esetleg hétig? Nem tovább.
Megérkezett. Délelőtt lévén alig volt mozgás a cirkusz körül, gyors terepszemlét tartva, máris a kalitkák között állt. Hátul, egy múltkor felfedezett lyukon át préselte be magát, de vékony gyerekteste is csak alig-alig fért be… Annyira kicsi volt ez a rés, hogy nem is szenteltek rá kellő figyelmet, úgy hagyták…
- Ne haragudj papi! - szólította a madarat, de ezt kellett tennem.
Arabella hálásan nézett új barátjára, és egy utolsó fejvakarásra ajánlotta be magát.
- Sose feledlek, gyere el a következő műsorra is! - krécselte érthetően.
A vissza úton Alex már nem félt, jó kaland volt, úgy érezte bátorságból jelesre vizsgázott. Eltűnődött, mi is jobb egy emberhez szokott madárnak? Visszaadni szabadságát, kiragadni a megszokott életritmusából, vagy nem beavatkozni a már kialakult szokásokba? Hiszen Arabellának is kellett a siker, nélküle már unatkozott, hasznavehetetlennek érezte magát. És akárhogyan is csűrte-csavarta elméleteit Alex, azért valljuk be, ha megtartja a papagájt, ugyanúgy fogságban élhet, csak nem ugyanott. Ő így látta igazságosnak tettét, de sietett, hiszen várta Öcsi.
Fázósan összehúzta magán kabátját, de reménytelin nézett a közeli fákra. A madarak versenyt fütyültek a széllel.