Évszám
2011
Beküldő
Kovács Noémi
Ennek a történetnek minden betűje úgy igaz, ahogy olvasod! Ezt biztosan állíthatom, mivel a saját szememmel láttam és a saját fülemmel hallottam.
De mint minden mesét ezt is eresszük útjára illendően.
Szóval hol volt, hol nem volt, hegyen innen, völgyön túl, kis hazánk északi részén volt egy városka. Ez a városka nem volt se gazdag, se szép, de egyvalamit elmondhatott magáról, gyönyörű erdők vették körül, melyek között úgy bújhatott meg, mint kisgyermek markában féltve őrzött kincse. Az itt élő emberek tették a dolgukat, aki szerencsés volt reggel munkába sietett, vagy épp munkát keresett, az iskolások versenyt futottak a szigorú és mindig pontos becsengetéssel, a nyugdíjasok bevásárolni mentek és az óvodások apró léptekkel közelítettek aznapi kalandjaik színhelyére, igen az óvodába.
Sok óvoda van a világon, sok csoport is létezik, de ilyen különlegesre bizony nagyítóval sem találnánk rá. Most kérdezheted kedves olvasó, hogy mi olyan különleges egy óvodában? Talán kinőttek a kacsalábai és hol forog, hol meg táncikál? Vagy esetleg négyfogásos csokitortás ebéd után habos-babos ágyacskákban alszanak a gyerkőcök? Hát elárulom neked, ha így gondolkodsz, nagyon rossz úton jársz.
Bizony nem volt itt semmi csillogó-villogó nagy csoda, de mégis különleges volt ez az óvoda. Főleg egy bizonyos csoportja. A neve, csak neked árulom el: Süni volt. Persze nem a szúrós, inkább a cirógatós fajtából.
Huncut egy társaság volt, annyi szent! Jártak ide három évesek, négy évesek, öt évesek, hat évesek, sőt még hét évesek is. Az óvó néniknek
bizony nem volt könnyű dolguk. El tudod képzelni milyen az, amikor a gazdasszony öt tyúkocskája mellé húsz kiskakast visz a baromfiudvarba? Mindennaposak voltak a viták, a szurkapiszkák, a csúfolódások, néha még verekedés is előfordult. Mindez annak ellenére történt, hogy az óvónők minden titkos receptet és bűbájt bevetettek. Az egyikük leginkább egy kengurura hasonlított, tudod olyanra, aki gyakran ugrál, meg vidám, hancúrozós dolgokat szeret csinálni. A másikuk egy kedves, melegszívű mackóra emlékeztet, akihez komoly külseje ellenére mindig jó érzés odabújni egy kis beszélgetésre.
Az udvar tágas, napos. Játékokkal, homokozóval felszerelt birodalom, ami egész nap arra készül, hogy a kis lurkók megszállják. Természetesen szakértő szemek más lehetőségre is rátaláltak. A felnőtt nem látna egyebet, mint egy kis füves placcot, de az öt, hat és hét éves fiúk egy gyönyörűen nyírt, gyeptéglával borított focipályát véltek felfedezni az udvar végében. Előkerült a labda és már indulhatott is a játék, nem is játék ez egyenesen mérkőzés volt! Csakhogy ez egy kicsit sem emlékeztetett a labdarúgásra, inkább birkózóverseny látványát keltette.
Szóval hogy tovább ne szaporítsam a szót, ez volt az a nap, amikor betelt a pohár és komoly döntés született. Kijelölték a büntetőpadot azok számára, akik helytelenül viselkednek, de ami ettől is rosszabb: elmesélték a történteket az anyukák nagy szomorúságára. Otthon aztán következtek a beszélgetések, mindenkinek a lelkére kötötték, hogy rendesen viselkedjen és természetesen mindenki meg is ígérte, hogy igen ő, nagyon rendesen fog viselkedni csak az anyukája ne legyen szomorú. De az ilyen ígéreteket nehéz ám betartani, amikor az ember gyerekének azt mondják, miért nem rúgtad be, vagy hogy miattad kapunk ki, vagy hogy nem lehetsz a csapatunkban, mert elbénáztad. Ugye lehet sejteni ebből mi következett, volna már megint, ha egy hang nem szól közbe.
- Sziasztok srácok!- mondta egy ismerősnek tűnő férfihang
- Szia Csati!- válaszoltak egyszerre a fiúk
- Nézlek itt benneteket és meg szeretném kérdezni, hogy mit csináltok ?- hangja nyugalmat sugallt.
- Hogy - hogy mit csinálunk?- méltatlankodtak a srácok .- Focizunk!- jelentették ki, némi felháborodással a hangjukban.
- Ne haragudjatok, de én kisfiú korom óta rúgom a bőrt és ilyet még sose láttam. Ez nem labdarúgás, hanem labdanyúzás és még finoman fejeztem ki magamat!- határozottsága csendre intette a kölköket.
Tehát egy férfi, aki csak úgy a semmiből ott termett. Jaj dehogyis az égből pottyant, az oviban dolgozott. Tudod, megpatkolta a hintalovat, felfújta a kisvasút kerekeit, babakarokat rögzített baleset esetén, széklábakat furkált és reggelente a falevél gyűjteményét bővítette egy seprő segítségével. Na de viccet félretéve, ő volt a karbantartó, ez volt a foglalkozása és kész. A karbantartók mindenhez értenek, a jelek szerint még a focihoz is.
- Gondoltatok már arra, hogy jól jönne egy edző?- tette fel a kérdést a megrökönyödött társaságnak.
- Ez komoly, tényleg tanítanál minket?- repestek örömükben a gyerekek.
- Persze előbb engedélyt kell kérnünk a főnökségtől. Tudjátok nekem ez a munkahelyem, és ez nem tartozik a feladataim közé. –magyarázta a fiúknak a felnőttek szabályait.
A főnökség rábólintott a dologra, persze egy feltétellel, a munkának mindig kész kell lenni, csak utána jöhet a szórakozás. Ami tulajdonképpen nem csak szórakozás volt, bár a kis pupákok észre se vették, mennyi minden megváltozott. Megtanulták betartani a szabályokat, kezdték megérteni, hogy csak együtt nyerhetnek, már nem egymás ellen, hanem egymással játszottak. Megérezték a veszteség keserű, szinte elviselhetetlen ízét, majd rájuk köszöntött a siker mámorító édes aromája. Már volt vesztenivalójuk, aki helytelenül viselkedett nem a büntipadon ücsörgött, nem, az kimaradt a fociból.
Az ősz száraz és hosszú volt, a napocska simogató sugarai kicsiket és nagyokat egyaránt jókedvre derítettek. A környékbeli erdők gyönyörű színeikkel elvarázsolták az emberek lelkét. Ezen a reggelen is látni lehetett, hogy bizony még nem kell szánkóért szaladni, a nap főszereplője ismét a labda lehet.
Senki sem számított arra, ami ezután következett. Szilvi néni érkezett a hírrel.
- Na drágáim, most én fújom le a meccset!- mondta huncut mosollyal az arcán. - Gyertek csak ide körém, te is kedves edző, ne maradj ki te se a jóból!- hangja valami izgalmas dolgot rejtegetett. - Kaptunk egy levelet, miszerint városi óvodás fociversenyt rendeznek és a vezető óvó néni arra gondolt, képviselhetnétek az ovinkat.
- Hurrá, ez szuper, én is megyek, én is mehetek, mi leszünk a bajnokok!- egy pillanat alatt óriási izgatott hangzavar kerekedett.
A nagy öröm után mind leültek a fűbe.
- Akkor fiúk, nézzük csak, mi hiányzik még ahhoz, hogy igazi csapat legyünk? - tette fel a kérdést Csati.
- Nincs nevünk, igen, és mezünk sincs!- bökték ki némi gondolkodás után.
- Tehát szükségünk van egy névre, mit szólnátok a sün, sün, sündörgőkhöz? –bökte ki korszakalkotó ötletét Szilvi néni.
A srácok arcán elégedett mosoly jelent meg, ezzel is mutatva, hogy bizony tetszik nekik ez a bolondos elnevezés.
- Jó- jó, de honnan lesz mezünk, az nagyon fontos!- hangzott kétségbeesve.
- Az ovinak sajnos erre nincs pénze, de beszélek az anyukákkal, hátha van valakinek ötlete.
Ez máris nyugtatólag hatott, mert igen, az anyuknak mindig akad egy- két jó ötletük a problémákra.
- Hűha, majdnem elfelejtettük, ha a mezről beszélünk, fontos szempont lehet a szám, ami a hátatokra kerül. - vágott közbe hirtelen az edző.
Ez bizonyult a legegyszerűbbnek, Félix az egyes lestoppolásával jelezte, hogy ő bizony a kapus szerepét fogja ellátni. A gondolatait azonnal szavakba öntő Roland a 19-es, a zsiványságok mestere, Öcsi a 9-es, míg a dinoszaurusz - szakértő Dávid a 11-es számot választotta. A tiszteletbeli csapatkapitány, mindenki barátja Koko kedvenc focistája után a 10-es, a játék közben gyakran elkalandozó Balázs a 8-as, a mindig éhes Barnó a hasa után a 6-os számot jelölte meg kedvencnek. A hosszú lábainak köszönhetően a leggyorsabb futó Benedek a 7-es, míg az apró termetű fürge-ürge Kis Kónya az 5-ös számot érezte magáénak.
Felvirradt a nagy nap, hihetetlen izgalom töltötte el a fiúk minden porcikáját.
Egy rejtélyes szatyor aljáról előkerült a hőn áhított felszerelés, a szitázott póló és az iskolából kölcsönkapott nadrág. Természetesen az edző sem jelenhetett meg akármilyen öltözetben, a jó tündér őt sem hagyta figyelmen kívül. A következő pillanatban az aréna közepén találták magukat, és már hallották is, ahogy a nevüket mondják. SÜNDÖRGŐK! Mint egy igazi, világhírű csapat, olyan büszkén és elszántan sorakoztak fel.
- Ide gyertek, gyorsan álljunk körbe!- hangzott a határozott utasítás.
- Most mutatok valamit, amit minden meccs előtt meg fogunk csinálni! - igazi varázslat kezdett kibontakozni.
- Számolok csendben háromig, és mint egy nagy csapat háromra elkiáltjátok magatokat, hogy SÜNDÖRGŐK!
A hatás nem maradt el, elszánt, harci kedvvel vágtak bele a mérkőzésbe. Az első meccs: győzelem, a második, a harmadik és a negyedik szintén nyertesként köszönt el tőlük. Boldog pillanatok voltak ezek kis életükben. Akik szeptemberben csak kötözködtek egymással, mára már egy csapatként küzdöttek, ki-ki legjobb tudása szerint.
Györgyi néni már nagy izgalommal várta őket. Ahogy beléptek a csoportba, máris indult a kérdezősködés.
- Meséljetek, mindent szeretnék, tudni!- az izgalom érződött a hangján.
- Képzeld, minden meccset megnyertünk, csak két gólt kaptunk, és továbbjutottunk a középdöntőbe!- mesélték szinte egyszerre mind.
- Nagyon büszke vagyok rátok és remélem ti is büszkék vagytok egymásra, hisz ezt az eredményt együtt értétek el.
Igen, tudták mind, hogy ez egy nagyon jó dolog. Talán nem voltak képesek pontosan szavakba önteni, de éreztek valami kellemeset ott belül amit eddig még soha. Véget ért az év, nagy családi focizással köszöntek el a Sündörgők 2010-től, volt kacagás, móka, torta az iskola tornatermében. A jó hangulat közepette Csati volt ismét az, aki meglepte a fiúkat.
- Tudjátok, az- az igazság, hogy nagyon megszerettelek benneteket, és arra gondoltam, adok nektek valamit, ami a számomra nagyon kedves. Ezt a serleget gyerekkoromban nyertem, arra kérlek benneteket, hogy mostantól ti vigyázzatok rá. - mondta némi szomorússággal a hangjában. - Sajnos lejárt a szerződésem és nem dolgozhatok tovább az óvodában. - ekkor már könnyeivel küzdött.
Döbbent csend támadt, nemigen értették miért kell elmenni a barátjuknak, az edzőjüknek, akit olyan nagyon szeretnek. Aki úgy fogadott el mindenkit, amilyen volt, aki nem tanulta soha, hogyan kell a gyerekekkel bánni, mégis belülről tudta és érezte, mikor mit kell tennie. Fogalmuk nem volt ezeknek a
srácoknak, mi az a megszorítás, ők csak egyet értettek Csati nem lesz az oviban reggel. A jókedv szomorúságba csapott át, míg egyikük meg nem szólalt.
- Akkor mi lesz a bajokságunkkal? Nélküled nem tudjuk megnyerni!- a gondolat villámként csapott be.
- Ez a másik, amit meg kell beszélnünk. Arra gondoltam, ha a szülők is beleegyeznek, az edzéseket folytathatnák itt a tornateremben, persze ezért fizetni kell, de csak amíg rossz az idő. Természetesen, ha kitavaszodik, mehetünk a pályára. Szívesen maradnék az edzőtök, ha továbbra is elfogadtok, csak úgy társadalmi munkában.
- A társadalmi munka az, hogy van egy társad, akivel munkázol?- tette fel a kérdést Barnó, aki aranyköpéseiről híres.
- Az azt jelenti, hogy nem pénzért csinálsz valamit, hanem azért, hogy örömet szerezzél másoknak. - hangzott el a válasz.
- Mi is szeretnénk örömet szerezni neked!- kiabálták mind.
· Van egy dalunk, amit azoknak szoktunk elénekelni, akik elmennek az iskolába és igaz te nem iskolás leszel, de elmész, ezért neked is jár. Így hát rázendítettek
· Végre elmúlt, ennek is vége,
Az óvodaudvara üresen áll.
Vége az évnek, pont ez a lényeg,
A csomagom kész van, a küszöbön áll….
De mint minden mesét ezt is eresszük útjára illendően.
Szóval hol volt, hol nem volt, hegyen innen, völgyön túl, kis hazánk északi részén volt egy városka. Ez a városka nem volt se gazdag, se szép, de egyvalamit elmondhatott magáról, gyönyörű erdők vették körül, melyek között úgy bújhatott meg, mint kisgyermek markában féltve őrzött kincse. Az itt élő emberek tették a dolgukat, aki szerencsés volt reggel munkába sietett, vagy épp munkát keresett, az iskolások versenyt futottak a szigorú és mindig pontos becsengetéssel, a nyugdíjasok bevásárolni mentek és az óvodások apró léptekkel közelítettek aznapi kalandjaik színhelyére, igen az óvodába.
Sok óvoda van a világon, sok csoport is létezik, de ilyen különlegesre bizony nagyítóval sem találnánk rá. Most kérdezheted kedves olvasó, hogy mi olyan különleges egy óvodában? Talán kinőttek a kacsalábai és hol forog, hol meg táncikál? Vagy esetleg négyfogásos csokitortás ebéd után habos-babos ágyacskákban alszanak a gyerkőcök? Hát elárulom neked, ha így gondolkodsz, nagyon rossz úton jársz.
Bizony nem volt itt semmi csillogó-villogó nagy csoda, de mégis különleges volt ez az óvoda. Főleg egy bizonyos csoportja. A neve, csak neked árulom el: Süni volt. Persze nem a szúrós, inkább a cirógatós fajtából.
Huncut egy társaság volt, annyi szent! Jártak ide három évesek, négy évesek, öt évesek, hat évesek, sőt még hét évesek is. Az óvó néniknek
bizony nem volt könnyű dolguk. El tudod képzelni milyen az, amikor a gazdasszony öt tyúkocskája mellé húsz kiskakast visz a baromfiudvarba? Mindennaposak voltak a viták, a szurkapiszkák, a csúfolódások, néha még verekedés is előfordult. Mindez annak ellenére történt, hogy az óvónők minden titkos receptet és bűbájt bevetettek. Az egyikük leginkább egy kengurura hasonlított, tudod olyanra, aki gyakran ugrál, meg vidám, hancúrozós dolgokat szeret csinálni. A másikuk egy kedves, melegszívű mackóra emlékeztet, akihez komoly külseje ellenére mindig jó érzés odabújni egy kis beszélgetésre.
Az udvar tágas, napos. Játékokkal, homokozóval felszerelt birodalom, ami egész nap arra készül, hogy a kis lurkók megszállják. Természetesen szakértő szemek más lehetőségre is rátaláltak. A felnőtt nem látna egyebet, mint egy kis füves placcot, de az öt, hat és hét éves fiúk egy gyönyörűen nyírt, gyeptéglával borított focipályát véltek felfedezni az udvar végében. Előkerült a labda és már indulhatott is a játék, nem is játék ez egyenesen mérkőzés volt! Csakhogy ez egy kicsit sem emlékeztetett a labdarúgásra, inkább birkózóverseny látványát keltette.
Szóval hogy tovább ne szaporítsam a szót, ez volt az a nap, amikor betelt a pohár és komoly döntés született. Kijelölték a büntetőpadot azok számára, akik helytelenül viselkednek, de ami ettől is rosszabb: elmesélték a történteket az anyukák nagy szomorúságára. Otthon aztán következtek a beszélgetések, mindenkinek a lelkére kötötték, hogy rendesen viselkedjen és természetesen mindenki meg is ígérte, hogy igen ő, nagyon rendesen fog viselkedni csak az anyukája ne legyen szomorú. De az ilyen ígéreteket nehéz ám betartani, amikor az ember gyerekének azt mondják, miért nem rúgtad be, vagy hogy miattad kapunk ki, vagy hogy nem lehetsz a csapatunkban, mert elbénáztad. Ugye lehet sejteni ebből mi következett, volna már megint, ha egy hang nem szól közbe.
- Sziasztok srácok!- mondta egy ismerősnek tűnő férfihang
- Szia Csati!- válaszoltak egyszerre a fiúk
- Nézlek itt benneteket és meg szeretném kérdezni, hogy mit csináltok ?- hangja nyugalmat sugallt.
- Hogy - hogy mit csinálunk?- méltatlankodtak a srácok .- Focizunk!- jelentették ki, némi felháborodással a hangjukban.
- Ne haragudjatok, de én kisfiú korom óta rúgom a bőrt és ilyet még sose láttam. Ez nem labdarúgás, hanem labdanyúzás és még finoman fejeztem ki magamat!- határozottsága csendre intette a kölköket.
Tehát egy férfi, aki csak úgy a semmiből ott termett. Jaj dehogyis az égből pottyant, az oviban dolgozott. Tudod, megpatkolta a hintalovat, felfújta a kisvasút kerekeit, babakarokat rögzített baleset esetén, széklábakat furkált és reggelente a falevél gyűjteményét bővítette egy seprő segítségével. Na de viccet félretéve, ő volt a karbantartó, ez volt a foglalkozása és kész. A karbantartók mindenhez értenek, a jelek szerint még a focihoz is.
- Gondoltatok már arra, hogy jól jönne egy edző?- tette fel a kérdést a megrökönyödött társaságnak.
- Ez komoly, tényleg tanítanál minket?- repestek örömükben a gyerekek.
- Persze előbb engedélyt kell kérnünk a főnökségtől. Tudjátok nekem ez a munkahelyem, és ez nem tartozik a feladataim közé. –magyarázta a fiúknak a felnőttek szabályait.
A főnökség rábólintott a dologra, persze egy feltétellel, a munkának mindig kész kell lenni, csak utána jöhet a szórakozás. Ami tulajdonképpen nem csak szórakozás volt, bár a kis pupákok észre se vették, mennyi minden megváltozott. Megtanulták betartani a szabályokat, kezdték megérteni, hogy csak együtt nyerhetnek, már nem egymás ellen, hanem egymással játszottak. Megérezték a veszteség keserű, szinte elviselhetetlen ízét, majd rájuk köszöntött a siker mámorító édes aromája. Már volt vesztenivalójuk, aki helytelenül viselkedett nem a büntipadon ücsörgött, nem, az kimaradt a fociból.
Az ősz száraz és hosszú volt, a napocska simogató sugarai kicsiket és nagyokat egyaránt jókedvre derítettek. A környékbeli erdők gyönyörű színeikkel elvarázsolták az emberek lelkét. Ezen a reggelen is látni lehetett, hogy bizony még nem kell szánkóért szaladni, a nap főszereplője ismét a labda lehet.
Senki sem számított arra, ami ezután következett. Szilvi néni érkezett a hírrel.
- Na drágáim, most én fújom le a meccset!- mondta huncut mosollyal az arcán. - Gyertek csak ide körém, te is kedves edző, ne maradj ki te se a jóból!- hangja valami izgalmas dolgot rejtegetett. - Kaptunk egy levelet, miszerint városi óvodás fociversenyt rendeznek és a vezető óvó néni arra gondolt, képviselhetnétek az ovinkat.
- Hurrá, ez szuper, én is megyek, én is mehetek, mi leszünk a bajnokok!- egy pillanat alatt óriási izgatott hangzavar kerekedett.
A nagy öröm után mind leültek a fűbe.
- Akkor fiúk, nézzük csak, mi hiányzik még ahhoz, hogy igazi csapat legyünk? - tette fel a kérdést Csati.
- Nincs nevünk, igen, és mezünk sincs!- bökték ki némi gondolkodás után.
- Tehát szükségünk van egy névre, mit szólnátok a sün, sün, sündörgőkhöz? –bökte ki korszakalkotó ötletét Szilvi néni.
A srácok arcán elégedett mosoly jelent meg, ezzel is mutatva, hogy bizony tetszik nekik ez a bolondos elnevezés.
- Jó- jó, de honnan lesz mezünk, az nagyon fontos!- hangzott kétségbeesve.
- Az ovinak sajnos erre nincs pénze, de beszélek az anyukákkal, hátha van valakinek ötlete.
Ez máris nyugtatólag hatott, mert igen, az anyuknak mindig akad egy- két jó ötletük a problémákra.
- Hűha, majdnem elfelejtettük, ha a mezről beszélünk, fontos szempont lehet a szám, ami a hátatokra kerül. - vágott közbe hirtelen az edző.
Ez bizonyult a legegyszerűbbnek, Félix az egyes lestoppolásával jelezte, hogy ő bizony a kapus szerepét fogja ellátni. A gondolatait azonnal szavakba öntő Roland a 19-es, a zsiványságok mestere, Öcsi a 9-es, míg a dinoszaurusz - szakértő Dávid a 11-es számot választotta. A tiszteletbeli csapatkapitány, mindenki barátja Koko kedvenc focistája után a 10-es, a játék közben gyakran elkalandozó Balázs a 8-as, a mindig éhes Barnó a hasa után a 6-os számot jelölte meg kedvencnek. A hosszú lábainak köszönhetően a leggyorsabb futó Benedek a 7-es, míg az apró termetű fürge-ürge Kis Kónya az 5-ös számot érezte magáénak.
Felvirradt a nagy nap, hihetetlen izgalom töltötte el a fiúk minden porcikáját.
Egy rejtélyes szatyor aljáról előkerült a hőn áhított felszerelés, a szitázott póló és az iskolából kölcsönkapott nadrág. Természetesen az edző sem jelenhetett meg akármilyen öltözetben, a jó tündér őt sem hagyta figyelmen kívül. A következő pillanatban az aréna közepén találták magukat, és már hallották is, ahogy a nevüket mondják. SÜNDÖRGŐK! Mint egy igazi, világhírű csapat, olyan büszkén és elszántan sorakoztak fel.
- Ide gyertek, gyorsan álljunk körbe!- hangzott a határozott utasítás.
- Most mutatok valamit, amit minden meccs előtt meg fogunk csinálni! - igazi varázslat kezdett kibontakozni.
- Számolok csendben háromig, és mint egy nagy csapat háromra elkiáltjátok magatokat, hogy SÜNDÖRGŐK!
A hatás nem maradt el, elszánt, harci kedvvel vágtak bele a mérkőzésbe. Az első meccs: győzelem, a második, a harmadik és a negyedik szintén nyertesként köszönt el tőlük. Boldog pillanatok voltak ezek kis életükben. Akik szeptemberben csak kötözködtek egymással, mára már egy csapatként küzdöttek, ki-ki legjobb tudása szerint.
Györgyi néni már nagy izgalommal várta őket. Ahogy beléptek a csoportba, máris indult a kérdezősködés.
- Meséljetek, mindent szeretnék, tudni!- az izgalom érződött a hangján.
- Képzeld, minden meccset megnyertünk, csak két gólt kaptunk, és továbbjutottunk a középdöntőbe!- mesélték szinte egyszerre mind.
- Nagyon büszke vagyok rátok és remélem ti is büszkék vagytok egymásra, hisz ezt az eredményt együtt értétek el.
Igen, tudták mind, hogy ez egy nagyon jó dolog. Talán nem voltak képesek pontosan szavakba önteni, de éreztek valami kellemeset ott belül amit eddig még soha. Véget ért az év, nagy családi focizással köszöntek el a Sündörgők 2010-től, volt kacagás, móka, torta az iskola tornatermében. A jó hangulat közepette Csati volt ismét az, aki meglepte a fiúkat.
- Tudjátok, az- az igazság, hogy nagyon megszerettelek benneteket, és arra gondoltam, adok nektek valamit, ami a számomra nagyon kedves. Ezt a serleget gyerekkoromban nyertem, arra kérlek benneteket, hogy mostantól ti vigyázzatok rá. - mondta némi szomorússággal a hangjában. - Sajnos lejárt a szerződésem és nem dolgozhatok tovább az óvodában. - ekkor már könnyeivel küzdött.
Döbbent csend támadt, nemigen értették miért kell elmenni a barátjuknak, az edzőjüknek, akit olyan nagyon szeretnek. Aki úgy fogadott el mindenkit, amilyen volt, aki nem tanulta soha, hogyan kell a gyerekekkel bánni, mégis belülről tudta és érezte, mikor mit kell tennie. Fogalmuk nem volt ezeknek a
srácoknak, mi az a megszorítás, ők csak egyet értettek Csati nem lesz az oviban reggel. A jókedv szomorúságba csapott át, míg egyikük meg nem szólalt.
- Akkor mi lesz a bajokságunkkal? Nélküled nem tudjuk megnyerni!- a gondolat villámként csapott be.
- Ez a másik, amit meg kell beszélnünk. Arra gondoltam, ha a szülők is beleegyeznek, az edzéseket folytathatnák itt a tornateremben, persze ezért fizetni kell, de csak amíg rossz az idő. Természetesen, ha kitavaszodik, mehetünk a pályára. Szívesen maradnék az edzőtök, ha továbbra is elfogadtok, csak úgy társadalmi munkában.
- A társadalmi munka az, hogy van egy társad, akivel munkázol?- tette fel a kérdést Barnó, aki aranyköpéseiről híres.
- Az azt jelenti, hogy nem pénzért csinálsz valamit, hanem azért, hogy örömet szerezzél másoknak. - hangzott el a válasz.
- Mi is szeretnénk örömet szerezni neked!- kiabálták mind.
· Van egy dalunk, amit azoknak szoktunk elénekelni, akik elmennek az iskolába és igaz te nem iskolás leszel, de elmész, ezért neked is jár. Így hát rázendítettek
· Végre elmúlt, ennek is vége,
Az óvodaudvara üresen áll.
Vége az évnek, pont ez a lényeg,
A csomagom kész van, a küszöbön áll….