A Nagy Titkok Őrzője

A Nagy Titkok Őrzője Hol volt, hol pedig nem, Kárpátokon túl, ahol a szegény dunántúli paraszt túr, és még azon is túl élt egy család. Látszólag egy egyszerű parasztcsalád volt, félig kidőlt-bedőlt nádtetejű vályogházzal, néhány sertéssel, tyúkkal, libával és egy tehénnel. Ám ez csak a látszat volt. A ház ura nagy Titkok Őrzője. Létezéséről egész Magyarhon tudott, de hogy ki ő, hol él, avagy már nem él… és legfőképp, hogy milyen titkot is őriz, azt nem tudhatta senkifia.
Bizony a ház ura nagyúr volt valamikor, a király fő-fő főtanácsosa! De amikor a titkot rábízták, hogy ne legyen veszélybe se ő, se felesége és leginkább a titkok, elköltöztették, és elhíresztelték, hogy az irigyei felégették a házát, és ő is, a felesége is bennégett. Nagy változást jelentett számukra a nemes feladat. Könyvek és számok helyett immár a földet kellett bújnia. Nehezen szokta meg az új életet, de miután megszületett két gyönyörű lánya, minden gondját elfeledte. Annyi erőt merített belőlük, hogy tíz ember munkáját képes volt egyedül elvégezni. Az ikrek, mert hogy egyazon napon születtek, szépen felcseperedtek.
Az idősebbet Annának, a fiatalabbat Pannának hívták (minthogy pici Anna). Annyira hasonlítottak egymásra, hogy néha még szüleik is összekeverték őket. Ám ez csak kívülről volt így. Anna idősebb lévén talpraesett volt, az álmodozást fölösleges naplopásnak tartotta. Húga, bár szorgalmas volt, de gyakran azon kapták, amint fekszik egy szalmakötegen és álmodozik a szerelemről, ami fehér lovon érkezik.Egy napon Panni épp a közeli patakba vitte a ruhákat mosni, amikor meglátott egy fiút a fűbe feküdve. Nem is lett volna különös, ha a fiú nem lett volna annyira díszes ruhába. Panni odament hozzá és látta, hogy a fiú megsebesült, olyannyira, hogy nem volt eszméleténél. Mivel nem bírta volna el egyedül, elszaladt a közeli házhoz, ahol jópajtása, Karesz lakott. Ketten elvitték terhüket Panniék házába, és a vendég ágyra fektették. Anna és édesanyja csak este ért haza, mert a vásárba voltak.
Az ifjú egész éjszakát átaludta, és még reggel is aludt, és Anna elválallta,hogy a beteg ágya mellett marad. Panninak meg be kellett fejeznie a félbehagyott mosást. Mire a fiatalabbik lány hazaért, nővére és az idegen már javába beszélgetett. Amennyire az ifjú szépsége, és nemesi kinézete tetszett a lányoknak, olyannyire tetszett Anna is a fiúnak. Panni nagyon megharagudott fivérére, amiért az idegent jobban leköti ő, pedig nem is ő talált rá.hogy elkeltse magára a figyelmet apjától kapott zafir gyűrűt is megmutatta Mátyásnak, merthogy ez volt a nemesifjú neve. Amikor meglátta az égszert, egy pillanatra szikra gyúlt a szemébe, de ezt a lányok nem vették észre. Vacsora után Anna és Mátyás beültek a kályha mellé beszélgetni, kirekesztve Pannit, aki megsértődvén kiment kedvenc helyére, a pajtába, ahol már ott ült Karesz.

A lány kisírta magát a vállán. A szomszéd fiú nem örült, hogy szomorkodni látja a lányt, de annak igen, hogy az a „széltoló“ nem az ő Panniját vette célba. Két nap múlva Mátyás eléggé megerősödött, a vásárba vett egy lovat, és elindult haza. A két lány ott maradt összetörten, de a szülők és Karesz is megkönnyebbült, hogy a „ifjú nem szédíti többé lányukat, és pajtásukat. Az élet visszaállt a régi kerékvágásba. Panni kinn feküdt egy szalma kötegen, és elveszettnek hitt szerelmét siratta, amikor csörömpolést hallott. Azt hitte, nővére kukucskált, és eltört valamit, felkapaszkodott hát a tetőgerendára, hogy ráijesszen testvérére. Az ablakon lesett ki, amikor meglátta, hogy három sötét alak mászik ki a szobájuk ablakán, és egy zsákot cipelnek ki. Ekkor a hold rásütött a zsákra, és Panni majdnem felsikoltott, amint felismerte nővére vöröses szőke hajának csillogását. Amikor a sötét alakok elmentek, lemászott, berohant a házba, és szólt szüleinek. Annáék szobájának ablaka be volt törve és Annának nyoma se volt. A szülők elküldték Pannit aludni, de ő nem tudott aludni. Sokáig hallgatózott. Csak szövegfoszlányok jutottal el hozzá, de annyit összerakott, hogy édesapja valamilyen titkot őriz, és azért lophatták el testvérét, hogy így vegyék rá a titok elárulásra az idős családfőt. Egy idő után Pannit elnyomta az aggodalmas álom. Másnap átjöttek hozzájuk Kareszék. Míg a szülők beszélgettek, a két gyerek a pajtába beszélgetett.
Panni elmondta, mit hallott előző este szüleitől, Karesz meg összeillesztette a mozaikdarabokat. Mivel sokat járt a városba hallotta már a Nagy Titkok Őrzője legendát, miszerint mielőtt az előző király, akit mindenki csak a Nagy Király néven emlegetett, egy árulás áldozata lett, rábízott egy titkot egyik emberére. Miután az összes hű embere vagy meghallt, vagy elbújdosott az árulás közbe, nem tudta senki, él-e még a étszóródnak, Nagy Titkok őrzője.
- Karesz! Nekem el kell mennem megkeresni Annát. Apa nem árulhatja el a titkot, de akkor lehet, hogy megölik. Vagy őt, vagy apát! Ezt nem engedhetem. Elmegyek, és megkeresem.
- Rendben van. Veled megyek. Ha Leopold király rabolta el, pesten kell lennie valahol.

Aznap kevés élelmiszerrel megpakolva elindultak az éj leple alatt. Szüleiknek egy rövid üzenetbe megírták, merre vezet útjuk. Három nappal később, ahogy elérték a budai hegy lábát összefutottak egy vándor zenésszel Dániellel. Esteledett, úgyhogy leültek egy fa tövébe, Panni elővette azt a kevés élelmet, amit az előző városba vettek, Karesz rőzsét gyűjtött, Dalnok Dániel pedig elővette kobozát és azon kezdett játszani. Vacsora közbe elmesélték egymásnak, merre, miért mennek, Dániel még azt is elmondta, hogy csúfneve dalnokból Dali. Így értek el két nap alatt Buda kapuját. Itt megbeszélték, hogy próbálnak hírt szerezni Annáról. Amikor három nappal később még mindig semmit nem tudtak meg, már épp kezdtek kétségbe esni. Csak annyit sikerült kideríteniük, hogy nem nagyon szeretik Leopold királyt. Nagy az éhínség, sok az adó, és a király beteges üldözési mániája miatt bárkit, bármiért, bármikor letartózhattak, főleg a férfiakat, így a napi betevő még nagyobb veszélybe került. Pedig senki nem volt, aki összefogta volna a lázadó népet, és mit ér a csorda pásztor nélkül…

Aznap egy másik szegénynegyed béli fogadóba szálltak meg (Dali pénzén). Épp amikor a vacsorájuk közepén tartottak, amikor két őr lépett be, és pár perc múlva se szó, se beszéd a tulajdonos urat toloncolták ki. Senki nem mert közbe avatkozni, csak a tulaj felesége sopánkodott, darálta a „szép magyart” ami csak nyelvére jött. A három utazó viszont nem volt rest, azonnal az őrök nyomába szegődtek, hátha, oda viszik ezt az embert, ahol Annát tartják fogva. Fél órán keresztül követték a katonákat, amikor azok hirtelen eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Panni már épp elkezdte a „cifra magyart”, amikor Dalinak eszébe jutott, hogy sokat hallott, sőt énekelt is a híres-neves várlabirintusról. Lehet, hogy azt használják börtönnek? Pár perc keresgélés után véletlenül találtak rá a bejáratra. Két katona állt őrt, és azonnal rájuk rivalltak.

- Hát ti kik vagytok, és mit kerestek itt? - szólt az egyik.
- Kérem alássan - kezdett hozzá Dali - mi vándorzenészek vagyunk, azért jöttünk, hogy a ragoknak énekeljünk.
Az őrök nem nagyon akarták beengedni őket, de Dali folytatta:

A király biztos nem örülne, hogy ha tudná, hogy nem engeditek az ő dicső tetteit zengjük! És amúgy is mi rosszat tudnánk csinálni? Hiszen még gyerekek vagyunk!
Az őröknek ennyi épp elég volt. Féltek a királytól, és úgy gondolták, három kisgyerek nem árthat meg ötven katonának. Adtak hát melléjük egy őrt, és elindultak. Dali kobozzal játszott, és egy kanyarba elküldte két társát a másik irányba, a legrosszabb esetbe majd azt mondják, eltévedtek. Panni és Karesz ügyeltek arra, hogy észbe tartsák, merre van a visszaút. Egyik kanyar után hangokra lettek figyelmesek, és amikor odaértek látták, hogy egy kisebb rabcsoportnak sikerült kijátszania az őröket, és így a rabok voltak a rácson kívül, az őrök meg belül. Panniék segítségével a szabadultak tudhatták, merre van a kiút, cserébe keresni kezdték Annát. A körülbelül húszfőnyi rab, a könnyebb haladás érdekébe, ötfős csapatokba osztódott. Karesz csapata egy óra múlva, megnövekedett számmal ott várt a megbeszélt helyen a többieket. Megtisztították a kijáratot, őrt állítottak mindenhova, a király őreit bezárták a cellákba, de Panniék csapata még mindig nem érkezett vissza.

Mindeközben Dali őre is észrevette a hiányt, és már épp kiáltani akart társainak, amikor Dali egy pillanat habozás alatt fejbe csapta hangszerével. Elvette tőle fegyverét, és így folytatta útját. A következő elágazásnál egy tágasabb üregbe ért, ahol börtöncella volt kialakítva, két őr vigyázott a rabokra. Dali hamar felmérte előnyét (ugyanis az őrök fegyvere a földön feküdt, mert azok kártyáztak) és gyorsan kicserélte a cellákon belül lévőkre a kívül helyezkedőket. Így folytatták ők is az útjukat. Néhány kanyarral később Dali és a többiek gyönyörű énekre lettek figyelmesek, azonban a barlang visszhangzása miatt nem tudta senki merre lehet a hang forrása, kivéve Dali, akinek muzsikus lévén kiváló hallása volt. Ő pillantotta meg először a lányt. Nem őrizte őt senki (valószínűleg nem gondolták, hogy idáig bárki bejut kísérő nélkül), de Dali nem ezen lepődött meg leginkább, sőt nem is azon, hogy a lány mennyire hasonlít Pannira. Attól maradt tátva a szája, hogy itt ül egy lány, aki, mint az esthajnalcsillag csillog ebbe a koszos, nedves labirintusba. Teljesen elállt a szava, de még a zárral is bajlódott, pedig a kulcsokat már rég megszerezték egy őrtől. Amikor Dalinak végre sikerült összeszednie magát, és elmondania, azért jött, hogy kiszabadítsa, már megérkeztek a többiek is, és elindultak arrafelé, ahol a kijáratot sejtették. Már túl voltak rengeteg kanyaron, és kereszteződésen túl, amikor hangokat hallottak. Szerencsére kiderült, hogy nem ellenségbe, hanem Panniék csapatába botlottak. Panni mikor meglátta nővérét a nyakába ugrott, de örömkönnyei hamar átváltoztak kétségbeesés könnyévé.

- Eltévedtünk! - mondta.

Amikor így hangosan is kimondta, akkor tudatosult mindenkibe, mekkora veszélybe is vannak. Ennél azonban jobban megijedtek, amikor Panni nyakában a zafír gyűrű elkezdett világítani. Az ékszer fénye kísértetiesnek hatott a barlang sötétjébe. Senki nem tudta, hogy vajon Isteni, vagy ördögi erővel van-e felruházva a gyűrű. Panni érezte, hogy a lánc húzza őt az egyik irányba. Mivel nem volt más esélyük, követte a gyűrű által mutatott irányt, és nem sokkal később, már érezték, hogy emelkedik a talaj, aztán meghallotta Panni, Karesz, és a többi kiszabadult rab hangját is. Karesz nagyon megörült nekik (főleg Panninak), de a nagy örömnek hamar véget vetett egy öregember, aki figyelmeztette a tömeget, hogy ez most már lázadás, és hogy még csak most kezdődik a neheze. Ezzel mindenki egyetértett, és elkezdtek tanácskozni. Két választás volt, vagy sikerül levenniük a trónról a királyt, vagy árulásért mindannyijukat kivégeztetik. Az öreg vezette a szót. Kiderült, hogy egyetlen esélyük az, ha megtalálják a Nagy király meghaltnak hitt fiát, ehhez viszont meg kellene találniuk a Nagy Titkok Őrzőjét. Erre Panni felkapta a fejét.

- Hiszen a mi apánk a Nagy Titkok Őrzője! - Mondta, és erre minden fej a lányok felé fordult. Valaki a szoba másik feléről felkiáltott:
- Hát persze, a gyűrű! - mindenki egy pillanatra felé fordult, de aztán megint, még tüzetesebben szemügyre vették a két szőke lányt. Ekkor Panni halkan felsikoltott. Eszébe jutott a vers:

„Eltévedt nemes,
Ki utat keres,
Vállald tévedésed,
A gyűrű fogja kezed.
Tiszt szívet kivezet,
Gonosz lelket elveszejt.
Légy tehát nemes,
S az utat megleled.”

Mindenki megrettent az elhangzott szavaktól. Eddig kivezette őket a barlangból, de a lázadás, akár a végzetük lehet. ám már nem volt visszaút. Még egy órát tárgyaltak, eldöntötték, hogy csendes támadást indítanak, fogságba ejtik a királyt, és megpróbálják sakkban tartani, amíg néhányan megkeresik az ikrek apját, a Nagy Titkok Őrzőjét. A csapat egyik része szétszóródik a várba, egy része marad és tartja a börtönt, tizenöt ember a várba rejtőzik el, és négyen (köztük Panni) a Nagy Titkok Őrzőjéért megy. Nem a leghibátlanabb terv, de nem volt más ötletük. Sokáig nem maradhat észrevétlen ennyi ember. Engedélyeztek maguknak egy óra pihenőt. Megették a katonák vacsoráját (vagy talán reggelijét), felvették a ruhájukat, és mindenki elindult elfoglalni a kijelölt helyét.

Aznap este nagy csönd volt a várba, csak a király üvöltözött, nem ízlett a vacsorája. A lázadóknak sikerült beépülni észrevétlenül a várba, és örültek, mert még nem tudódtak ki, a labirintusba történtek. Egyszer csak hangos kiabálásra figyeltek fel a várba tartózkodók. A kapuba egy nagyobb elégedetlenkedő tömeg tartózkodott, fegyverekkel felszerelve, de többnyire csak házilag gyártott nem túl éles, nem túl hegyes eszközök voltak ezek. A várba lévő lázadóknak ez jól jött, mert a király kiküldte a katonák többségét a „csőcselék” elüldözésére. És míg a királyhű katonák a váron kívül harcoltak, a bent lévő lázadóknak sikerült elfogniuk, és jól védhető helyre vinniük a királyt, aki persze őrjöngött, és halálos ítélettel fenyegetőzött. Fél óra múlva sikerült minden királyhű katonát kapun kívülre zárni, beszorítva az elégedetlenkedők közé, és a vár teljesen a lázadók kezébe került. Szépen lassan lecsendesült minden. Megjelent a szívekbe a félelem. Rájöttek, ha nem találnak alkalmas királyt, akit a környező országok is elfogadnak, akkor az ellenséges szomszédaink pillanatok alatt darabokra szaggatják Magyarországot. Csak a Nagy titkok őrzőjében bízhattak, és abban, hogy a Nagy Király fia nem halt meg, és nincs veszélybe.

Éjfélt ütött a nemrég épített Bazilika órája, amikor a lódobogást és kiáltásokat hallottak a várbeliek. Azt hitték, hogy máris itt az ellenség, de csak öt lovas érkezett. Karesz, aki többek között a királyt őrizte, felismerte a szőke hosszú tincseket. Szólt a frissen avatott őröknek, hogy engedjék be őket. Amikor a Nagy Titkok Őrzője belépett, néma csönd lett. A király, aki nemrég ébredt fel, úgy elsápadt, hogy ha vízszintes helyzetbe lett volna, azt hitték volna, hogy három napja halott.

- Te? - kérdezte dühösen, és amilyen hirtelen elsápadt, olyan gyorsan lett vörös. A lányok apja meglepetten nézett rá. - azt hittem, miután elraboltad a lányom, hogy rájöttél!
- Én nem raboltattam el senkit!, ezt a vörös boszorkányt még életemben nem láttam - mutatott Pannira, aki apja mellett állt. Mindenkit nagyon meglepett.
- De akkor ki rabolta el Annát? - tették fel a kérdést.
Ekkor lépett be Dali egy foglyot taszigálva maga előtt. Panni felsikoltott, ugyanis a fogoly Mátyás volt.
- Ezt a kutyát találták a hűséges ebek, épp szökni próbált, gondoltam, csak az szökik, aki sunyi, így elhoztam, hátha tud valamit.
- Jól sejtetted! – kiabált Mátyás. - már csak két nap kellett volna, és enyém lenne a korona. De ti mindent elrontottatok. Komolyan azt akarjátok, hogy ez a bugyuta legyen a trónon, akinek fogalma sincs, hogy a sajtot eszik-e vagy isszák? – mindenkit megdöbbentett a nemes úrfi kirohanása. Tehát a király csak egy bábu volt?

Azonnal börtönbe zárták Mátyást, és összeültek megbeszélni a teendőket. A király idegösszeomlást kapott, majd szépen elaludt a trónján, az ujját szopizván. A nagy titkok őrzője vezette az ülést.
- Először is tudjátok meg, milyen titkok bízott rám szeretett királyotok. Hamar rájött, hogy árulást szerveznek, és miután a felesége belehalt a szülésbe elhíresztelte ugyanezt a fiáról is. Én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy ez nem igaz. Mivel nem volt akkor gyermekem, nem kockáztattam, hogy én neveljem fel, ezért kerestem egy családot, ahol jó helyen lehet a fiú. Találtam is egy megbízható házaspárt, akik épp meghalt fiúkat temették. Elvállalták, hogy felnevelik a fiút, bár nem tudták, kinek is a fia. A király fia most itt van köztünk, és nagy bátorságáról, királyi mivoltáról szemetek előtt tett tanúbizonyságot. Károly, akit a faluba mindenki csak Kareszként ismer, lépj elő! Tudd meg, hogy te vagy a nagy Titok! Te vagy ennek az országnak megmentője, te vagy annak a trónnak a jogos örököse, ahol az a mimóza nagybátyád ül. - Karesz nem tudott mit mondani. Lába tudtán kívül lépett elő. Az egybegyűltek éljeneztek.

Megbeszélték, hogy lemondatják Leopoldot, cserébe meghagyják az életét, és száműzik egy jelentéktelen kastélyba. Károlyt pedig megkoronázzák.

Két nap múlva állt a bál. Az esztergomi püspök örömmel jött el megkoronázni a Nagy Király fiát, és a szomszéd országok is elküldték zászlajukat elismervén az új királyt. Anna és Dali dolguk nem lévén naphosszat sétálgattak a Duna partján. Panni viszont szomorúan, és egyedül járta be a palotát.

- Hát itt vagy! Már mindenütt kerestelek! Beszéltem apáddal, megkértem a kezed, azt mondta, hogy tőled kell megkérdeznem. Hozzám jössz feleségül?
Egy hét múlva felzúgtak a harangok. Egy hónapig állt a bál, folyt a bor, és végre eljött a bőség ideje.
Ha nem jött volna, az én mesém is tovább tartott volna.