Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos Varázserdő a Sötét sziklák völgyében. Ezt az erdőt azért hívták Varázserdőnek, mert minden tavasszal tündérek látogatták. Bátor Mackó nagyon szerette nézni a hajnalt, amikor a tó mögül előbukkantak a napocska rózsaszín sugarai. Olyankor a sötét sziklák csillogni kezdtek és a Varázserdő egészen délig szivárványfényben pompázott. Délután a napsugár megkerülte a sziklákat és a magas hegy másik oldalát fürdőztette meg sugárzó fényében.Bátor Mackó a varázserdei iskolába járt és Teknős Hencivel ült egy padban. Teknős Henci jószívű teknős volt, csak nagyon lassú. Mire eszébe jutott a válasz a tanító néni kérdéseire, a többiek már rég a következő kérdésen gondolkodtak. Ez sokszor nagyon mulatságos volt, de Bátor Mackó sohasem hagyta, hogy kigúnyolják padtársát. Mikor Varangy Lencse, a békalány az iskolába került, kinevette Teknős Hencit, amiért a hátán hordja a teknőjét. Erre Bátor Mackó azt kérdezte tőle:
- Ha neked lenne egy ilyen szép ékszerteknőd, otthon hagynád?
Varangy Lencse elpirult és többé sohasem bántotta Teknős Hencit. Persze Teknős Henci annyira jószívű volt, nem is vette észre, hogy kigúnyolták. Még ő sietett Varangy Lencse védelmére:
- Jaj, miért kérdezel ilyet? - kérdezte lassú, szelíd hangján Bátor Mackótól. - Hát persze, hogy ha lenne teknője, ugyanúgy a hátán hordaná mint én! Ha esne az eső vagy meg akarná enni az oroszlán, belebújna mint én! Ugye, Varangy Lencse? - aztán sajnálkozva jegyezte meg Bátor Mackó felé: - Szegény békalánynak még teknője sincs! - és ez minden esetben hasonlóképpen zajlott le!
Történt egyszer, egy tavaszi napon, hogy Bátor Mackó Teknős Hencivel egy eldugott erdei kút mellett játszadozott egy kaviccsal. Azt játszották, hogy milyen messziről tudják a kavicsot a kútba dobni. Mikor bele esett a kútba a kavics, egy mély hang szólt ki belőle.
- Ej! Ki merészeli megzavarni a nyugalmamat?
Bátor Mackó nagyon megijedt! Teknős Henci ránézett barátjára: - Mi a baj, Bátor Mackó?
- Henci! Hát nem hallottad? Beszélt hozzánk a kút!
- Én csak a kavicsot figyeltem! - mondta lassú , szelíd hangján Henci.
- Kik vagytok és miért zavarjátok a nyugalmamat? - kérdezte ismét a kút.
- Én csak egy gyerekmaci vagyok, ő a barátom, Teknős Henci. - szedte össze a bátorságát Bátor Mackó. - Hát Benned kit tisztelhetünk?
- Én vagyok az elátkozott kút szelleme. - egy fekete csuklyás alak emelkedett ki a kútból. Teknős Henci fel sem tudta odáig emelni a fejét, így hát Bátor Mackót kérdezte: - Ennek a feketeségnek van teteje is?
- Van! - mondta izgatott hangon Bátor Mackó . - Nagyon magas teteje van!
- Akkor mondd meg neki, hogy ne ijesztgessen bennünket, mi csak gyerekek vagyunk! - mondta Teknős Henci lassú, szelíd hangon.
Bátor Mackónak most nem volt ideje Hencivel vitatkozni, mert a kút szelleme így folytatta:
- Már vagy ezer éve senki sem talált rá erre a kútra. Ti hogy kerültetek ide?
- Henci megérezte a víz szagát és letértünk az erdei ösvényről a bozótosba.
- Bátor Mackó! - mondta Henci lassú, szelíd hangján - nekem nincs is szaglásom!
- Mégis megérezted, hogy itt a kút! - mondta Bátor Mackó. - Most nem érek rá vitatkozni veled! Miért van elátkozva ez a kút? - kérdezte a szellemtől. A szellem könnybelábadt szemekkel válaszolt.
- Történt egyszer, nagyon régen, Tündérországban élt egy gyönyörű tündér. Csodaszépnek hívták. Hosszú haja, mint az ében, szeme mint a türkiz, bőre mint az alabástrom. Ő volt a legszebb tündér a tündérek között. Egyszer ő is eljött a Varázserdei tóhoz a többi tündérrel tündértáncot járni tavasz kezdetén. Én akkor éppen a tóparton lovagoltam. A nevem Szivárvány Bendegúz, Szivárványország királyának, Miksának vagyok a legidősebb fia. Ahogy megláttam Csodaszépet, elállt a lélegzetem! Bejártam sok országot, sok vidéket, de ilyen szép leányt még sosem láttam! Ám amikor a tündérek észrevettek, gyorsan harmattá változtak, így Csodaszép is eltűnt a szemem elől! Az utolsó pillanatban rám mosolygott. Sohasem fogom elfelejteni azt a gyönyörű mosolyt! Napokig nem mozdultam a helyemről. Erdei gyümölcsön éltem, hátha újra láthatom Őt! Ám a tündérek nem jöttek el többet azon az éven. Kifigyelte ezt a gonosz boszorkány, Szikla Szenna, aki abban az időben férjet keresett magának. Felvette Csodaszép alakját és odalépett hozzám. Sajnos, először nem vettem észre, hogy ő nem az igazi tündérem és teljesen a hatalmába kerített! Hópehely paripám jelezte, hogy valami nincs rendben, mert ficánkolt, rúgkapált, nem engedte, hogy Szikla Szenna a hátára üljön.
- És hogy jöttél rá az igazságra? - kérdezte Bátor Mackó.
- Ez buta kérdés! - szólt közbe Teknős Henci lassú, szelíd hangján. - Az igazság abszolút létezik. Nem emlékszel? Ezt tanította a tanító néni is az erdei iskolában! - Bátor Mackó barátját válaszra sem méltatva, tovább figyelt a szellemre.
- Gyanússá vált, hogy amerre csak néz a szemével, a fák levelei összezsugorodnak és valami furcsa szag árad a testéből. Tulajdonképpen dohos, izzadtság- és penész-szag volt az. Hópehely, igaz, hű társam, sok csatát éltünk át együtt, mikor Szivárványország és a szomszédos Szürkület földje harcban állt egymással. Tudtam, hogy őbenne bízhatok. Hol ő mentette meg az én életemet, hol én az övét. Mikor már biztos voltam benne, hogy nem Csodaszép az, aki előttem áll, a gonosz Szikla Szenna megátkozott! - Légy átkozott, Szivárvány királyfi! Ebben a kútban fogsz élni, mint a kút szelleme és soha többé nem fogsz találkozni Csodaszéppel! - és abban a pillanatban felvette igazi alakját. Görnyedt, púpos hátára rőzsehalom volt erősítve és bibircsókot viselt az arcán. Töredezett, ősz, borzos kontyából csúnya, fekete bogarak másztak ráncos homlokára. Belevetett a kútba. Hópehely a kút mellé telepedett és nem hagyott magamra sohasem. Következő éven, mikor újból eljött a tavasz, Hópehely a varázserdei tisztáson legelészett, mikor megjelentek a tündérek. Látták, milyen gyönyörű ez a hófehér, szilaj mén. Tanakodtak magukban, vajon mit keres itt egyedül ez a csodálatos paripa? Mivel a tündérek értik az állatok nyelvét, Csodaszép megkérdezte:
- Miért legelészel itt ilyen szomorúan szépséges paripa? És hol van a daliás gazdád?
- Nagy az én bánatom, Tündérkisasszony! A gonosz boszorkány szellemmé varázsolta a gazdámat, Szivárvány királyfit, amikor a múlt éven meglátott Téged és beléd szeretett! Magának akarta férjül, de Bendegúz szíve csak Teérted epedezik, szépséges Tündérleány! - elpirult Csodaszép és idekísérte Hópelyhet a kúthoz. Akkor beszéltem vele először és utoljára. - A szellem bánatában zokogni kezdett. Teknős Henci és Bátor Mackó szíve nagyon megesett a szellem szomorú történetén.
- Még a teknőmet is odaadnám, ha segíthetnék rajtad, kedves szellem! - mondta Teknős Henci lassú, szelíd hangján.
- Bármit megtennék érted én is! - helyeselt Bátor Mackó. Abban a pillanatban csillagok jelentek meg a kút felett és Csodaszép arca lebegett a magasban. Olyan volt mindez, mint egy látomás.
- Ha segíteni akartok, kövessétek a legfényesebb csillagot, amit küldök. Ő majd elvezet a Csodaforráshoz Titeket! Ha a Csodaforrásból hoztok Bendegúznak, megtörik a varázslat és a gonosz Boszorka ereje szertefoszlik örökké! - azzal, mintha igaz sem lett volna, a Tündérkép eltűnt a kút fölül. Bátor Mackó dörzsölgette a szemét, hátha újból láthatja Csodaszépet, de hiába. Végül Henci törte meg a csendet, lassú, szelíd hangon: - Bátor Mackó! Te is láttad amit én láttam, vagy csak álmodom?
- Igen, Henci, láttam. - sóhajtott nagyot Bátor Mackó. - Vajon hol lehet az a csillag, amit említett Csodaszép?
- Hát nem látod? - kérdezte Henci. - A fejed fölött ragyog! - abban a szempillantásban felnézett bátor mackó a feje fölé és lám! Ott ragyogott a gyönyörű ezüst- aranyfényű csillag!
- Szervusz, Bátor Mackó! - szólt a csillag.
- Szervusz! Te tudsz beszélni?
- Hogyne tudnék! Én vagyok Hópehely! A gonosz boszorkány engem is elvarázsolt, de Csodaszép varangyos békából csillaggá változtatott, így enyhítve a varázslatot. Minden este bevilágítok az elátkozott kút mélyére, hogy láthassam gazdámat és beszélgethessek vele. Csodaszépnek köszönhetem, hogy mostmár nemcsak az állatok nyelvén, hanem az emberek nyelvén is tudok beszélni. De induljunk, útközben beszélgethetünk tovább ! - Teknős Henci megszólalt lassú, szelíd hangján:
- Kedves csillag! Igazán nem akarlak megbántani, de nagyon zokon vennéd, ha én inkább a Szellemmel maradnék? Ha én veletek megyek, sohasem értek vissza! - célzott ezzel saját lassúságára udvariasan Henci.
- Ó, egyáltalán nem venném zokon, sőt! Örülnék neki, hogy a gazdám nem lenne egyedül, amíg Bátor Mackóval megkeressük a Csodaforrást! - azzal el is indultak. Hópehely-csillag haladt elől, mögötte Bátor Mackó, a segítőkész, nemesszívű jó barát. Bátor Mackó dudorászott magában:
"Lenn a varázsvölgyi réten,
Varázserdő közepében,
Nyílik ezer-sok virág,
Szellő hordja illatát.
Kora reggel madárdalban,
Szivárvány ébred a falban,
Csillagot szórnak a sziklák,
Körülölel a szivárvány,
Ránk ragyog a napsugár!"
Bátor Mackó egyre elszántabb lett, ahogy hallgatta Hópehely elbeszélését. - Mikor eljött velem Csodaszép az elátkozott kúthoz és meglátta a gazdámat, mint fekete csuklyás szellemet, majdnem meghasadt a szíve! Ám Szikla Szenna észrevette a kristálygömbjén keresztül a szerelmesek találkozását és égtelen haragra gerjedt! Mérgében megjelent a kútnál és Csodaszépet is el akarta varázsolni, ám Csodaszép varázserejével nem bírt. Csodaszépet ugyan nem tudta kígyóvá változtatni, de vont egy varázskört a kút köré, hogy a tündérek többé ne tudjanak a kút közelébe jutni, engem pedig varangyos békává varázsolt. Csodaszépnek volt még annyi tündérereje, hogy engem csillaggá változtasson. Aztán lement a tisztásra és keservesen sírni kezdett. Annyit sírt, hogy könnyeivel megtelt a tó. Azóta hívják Szomorú-tónak.
- És most hol van Csodaszép?
- Csodaszép a tó szellemévé változott. Ő most a Szomorú-tó tündére. Testvérei minden tavasszal meglátogatják és vígasztalják. Csodaszép tündér ereje enyhített az átkon, eszerint, ha egyszer eljön valaki, aki felfedi a kút titkát és hoz a Csodaforrás vizéből, az csillagporral keverve varázsszerré változik, és véget vet az átoknak és a boszorkány gonosz hatalmának!
- Hópehely! Ha a Tündéreknek ilyen hatalma van, akkor miért nem ők hoznak a Csodaforrás vizéből?
- Azért, mert a varázskörön nem tudnának átjutni és csak tovább gyengülne az erejük!
- Közben megérkeztek egy fehér sziklafalhoz. - Most kopogtasd meg háromszor a sziklafalat és mondd utánam a varázsigét: - " Egy- kettő - három- négy, Csodaforrás velem légy! Nyíljon szét a sziklafal, ömöljön a víz hamar! "
Ahogy kimondta Bátor Mackó a varázsigét, fülsüketítő dübörgés támadt! Bátor mackó mindkét kezét a fejéhez kapta. Hópehely is remegni kezdett. Ám a falból a nagy robajlás közepedte egy kicsi repedésen keresztül utat vágott magának a Csodaforrás és Bátor Mackó megtöltött vele egy üvegkorsót, amit a kút mellől hozott magával. Hópehely feléereszkedett és jól megszórta csillagporral a forrásvizet. Bátor Mackó vidáman lépegetett Hópehely-csillag után, egyszercsak forgószél kerekedett az alacsony bokrok között és megjelent előtte Csodaszép!
- Bátor Mackó! Mostmár ideadhatod nekem a Csodaforrás vizét! Majd én elviszem az elátkozott kút szelleméhez! - Bátor Mackó megtorpant egy pillanatra, és elgondolkodott. "Várjunk csak! Hiszen Hópehely azt mondta, a varázskörön nem tudnak a kúthoz férni a tündérek! Ráadásul olyan penészszagot érzek!" - Hirtelen megvilágosodott előtte, hogy ez nem az igazi Csodaszép! Olyan rideg és számító a tekintete! És ez a szag, förtelmes!
- Te nem vagy Csodaszép! A gonosz boszorka vagy! Távozz tőlem azonnal! - A boszorka minden áron meg akarta akadályozni Bátor Mackót küldetése teljesítésében! Most hízelgéshez folyamodott:
- Ó, te aranyos, kis maci! Ha nekem adod a korsódat, teljesítem minden kívánságodat! Tudom, hogy a legfőbb vágyad eljutni az igazi világba, ahonnan a szüleid származnak és bátor vitéz akarsz lenni, akit senki sem győz le az egész világon! A világ urává teszlek, ha nekem adod a korsódat! - Bátor Mackónak nagyot dobbant a szíve, hogy vajon honnan tudhatta ezt meg a boszorkány, de nem ült fel a hamis ígéreteknek! Elég volt csak arra gondolnia, mit tett Szivárvány királyfi és Csodaszép szerelmével Szikla Szenna és máris össze tudta szedni a bátorságát.
- Takarodj innen, gonosz boszorkány! Nem fogom cserben hagyni a barátaimat még az életem árán sem! - kiáltotta bátran , miközben észrevette, hogy a boszorkány nagyon fél a forrás vizétől. Úgy nézett a korsóra, hogy a tekintetéből áradt a rémület! Bátor Mackónak támadt egy gondolata. - Szívesen adok neked egy pohárka forrásvizet! Biztosan megszomjaztál!
- Jaj! Nem! Nem! Nem kérek , csak a korsót add ide! Csak a korsót add ide! - kiabálta a boszorkány. Akkor Bátor Mackó hirtelen a mancsába öntött egy kis vizet és szembefröcskölte a boszorkányt. A boszorkány nyomban rikácsolni kezdet :
- Jaj! Jaj! Elolvadok! A víztől elolvadok! Nem bírom a vizet! Mentsd meg az életem és a szolgád leszek örökké! - ám Bátor Mackó még egy jókora adag vizet fröcskölt Szikla Szennára és az teljesen elolvadt, mint napsütésben a hóember. Hópehely abban a pillanatban visszaváltozott szilaj paripává. Bátor Mackó a hátára pattant és vágtattak vissza a kúthoz. A kútnál Teknős Henci hangja hallatszott, ahogy mesélte Szivárvány Bendegúznak Bátor Mackó hőstetteit. Bátor Mackó lepattant Hópehely hátáról és a korsóból körbeöntötte a kutat, hogy feloldódjon a varázskör. Az utolsó cseppet a kútba öntötte. Hatalmas robaj kerekedett, és a következő pillanatban ott állt talpig szivárványmentében Bendegúz királyfi. Nagy volt a boldogság, hogy megtört az átok. Teknős Hencit felültették Hópehely hátára, hogy le ne maradjon Csodaszép és Bendegúz örömteli találkozásáról. Mikor a tópartra értek, nagyon meglepődtek! Millió tündér repkedett a tó felett, s a tündérkirály és a királyné egyenesen Bendegúz elé vezette Csodaszépet. Bátor Mackó és Teknős Henci elámult a tündérek szépségétől.
- Kedves Bendegúz! Itt a lányom keze! Mától legyen a Te párod, ha ő is úgy akarja! - Csodaszép elpirult és beletette kecses kis kacsóit Bendegúz kezébe, azt suttogta: - Akarom!
Bendegúz felültette Hópehely hátára Csodaszépet és elbúcsúzott Bátor Mackótól és Teknős Hencitől. - Kedves Barátaim! Köszönöm, amit értünk tettetek! Egész életünkben hálásan fogunk rátok gondolni!
- Bátor Mackó! Ez itt egy illatüvegcse. Tündérország illata van benne.- mondta Csodaszép. - Ha bármikor beleszagolsz, kapcsolatba tudsz lépni Tündérországgal és Veled leszünk azonnal! Természetesen az esküvőnkre elvárjuk Tündérország és Szivárványország minden lakóját!
Bátor Mackó és Teknős Henci úgy érezte, mintha egy meséből ébredt volna fel. Még jó , hogy az a kicsi üvegcse náluk volt és így tudták, hogy ez még sem álom volt, hanem valóság. Varázserdőben attól kezdve mindig tündérillat terjengett, amit a langyos szellő szétrepített az egész völgyben. Szomorú-tó többé már méltatlan volt a nevére. Át is keresztelték az Örök-Boldogság tavának, és az állatok minden tavasszal együtt táncoltak a partján a tündérekkel.
A kör közepén Bátor Mackó és Teknős Henci táncolt. Csodaszép és Bendegúz boldogan nézte őket!
Kassai Csilla