(Élj megfontoltan!)
1.Pont egy pont?
Észlelünk egy pontot a térben. Egyszer csak ott lett? Megfogant a semmiből? Nemlétezőből létező lett ez bizonyos! De hogyan? És a legfontosabb kérdés: MIÉRT?!
Ha a semmiből lett, akkor a létezése is semmi, vagyis oktalan és cél nélküli? Esetleg maga a léte adja meg neki a célt? A további „élete” vajon megadja a kérdésekre a választ? Vagy még több kitöltetlen űrt hagy maga után a végén? De ha nem volt kezdete vajon lehet egyáltalán vége?
Ugyan miért kéne ezekre a kérdésekre válaszokat adni egy semmiből jövő és valószínűleg semmibe tartó apró pont miatt?
Talán ha játszunk egy kicsit vele megtaláljuk a választ!
Adjunk ennek a pontnak érzelmeket! Ruházzuk fel az emóció képességével!
A pontnak hirtelen energiája lesz. Mozgásba lendül. A cselekvések következtében kapcsolatba kerül a környezetével és az érzelmei okán reagálni kezd rájuk. De ez csak véletlenszerű, irányíthatatlan és kaotikus.
Akkor most kapjon értelmet, azaz Inteligenciát!
Értelmet, amelynek kapcsán véletlenszerű mozgása logikussá tehető. A reakciói kiszámíthatóbbak. És Öntudatra ébred!
Abban a pillanatban már 3 részből áll az Egyetlen Pont: nagy kezdőbetűkkel, mert már meg tudja -és meg is akarja- különböztetni magát más létezőktől, hiszen képes felfogni önmagát.
Vagy mégsem?
Hiszen a kezdeti örömei után ugyanazokat a kérdéseket fogja feltenni, amiket Mi nemrégiben feltettünk.
Itt elérkezik az a pont, ahonnan a Pontot nem tudjuk pontosabban meghatározni, mert saját emberi létezésünket, életünket és halálunkat (vagyis a sorsunkat) sem tudjuk ezek nélkül a megválaszolatlan kérdések nélkül leélni. És ebben nincs semmi pontatlanság! De ez nem lehet végpont sem! Innen tovább kell tudni menni összekötve a pontokat!
Ugyan merre?
Ismeretlen vizekre tévedtünk, ahol egyszerre kell felfedezni minden párhuzamot, felkutatni a Tudás minden morzsáját a körülöttünk lévő világról, hogy eljuthassunk vissza önmagunkig. A szubjektivitástól eljutni az objektivitásig és onnan újra vissza.
Minden tudományterület ezekre a kérdésekre keresi a választ csak más-más nézőpontból.
Sokan építettek erre a végtelen és rejtélyes óceánra bárkát. Akkor én miért ne próbálkozhatnék meg egy kis ladikkal, aminek ugyan a tervrajzait részben kölcsönöztem, de előttem sok nagy ember tette ugyanezt, így nem szégyenkezem emiatt.
Nah!
Kalapácsot, deszkát, szöget és tervpapírost elő, hogy ennyi parton való ücsörgés után végre kifuthasson az a vízi jármű!
2. „Eszembe jutott a kerék!”
A távolsági busz egy remek hely a gondolkodásra, ha az ember naponta utazik rajta: 10 kilométer, fél óra, folytonos mozgás, csupa azonos arc és táj. Relaxációs állapot.
Látni az ablakból a természetet. Növekedést, születést, halált. Láttam az összekapcsolódásokat. És hirtelen nevet tudtam adni a létezők közti kapcsolatnak: ok-okozati lánc. Minden mindennel összefügg! És egymásba fonódnak!
Aztán erről olvastam nem sokkal később könyvekben, és onnantól kezdtem el az ilyen jellegű ötleteimre (ami már valaki másnak is az eszébe jutott előttem) azt mondani: eszembe jutott a Kerék!
De ez a kerék már biztosította a továbbhaladásomat.
Semmi sem múlik el véglegesen. És semmi sem lesz a semmiből. Valahonnan már azelőtt réges-rég elkezdődött. A pillanatban csak egy állomását látjuk a folyamatos változásnak! Okokból lett okozatokat, amik újabb okozatok okaivá válnak. Végtelen hosszú és végtelen szerteágazó lánc, ami egy keringésbe kapcsol MINDENT!
Sokezer éves gondolatmag! Eszembe jutott a kerék… Újabb kerék…
Heuréka!
Ez már nem monocikli! 2 kerékhez már csak motor kell, hogy valami használható legyen belőle, amivel gyorsabban haladhatok az Önmegismerés Útján (mert ugye az lenne a célok-célja). Motorkerékpár kell ide, amibe Tudást töltünk benzin helyett, hogy jobban menjen. És a tudást az IQ-dugattyú berobbantja, hogy a Tanulás-főtengelyt meghajtva mozgásba hozza a kerekeket a Tapasztalat-lánc és száguldhassak végig az Úton. Az életutamon.
Hajót akartam építeni, hogy vízre bocsáthassam és crossmotor lett belőle, a legnehezebb terepekre kitalálva. Hát… ilyen az élet! Ezen már meg sem lepődöm.
3. Élj megfontoltan!
Valamiféle céllal születünk. Hiszen két ok-okozati lánc összekapcsolódott a szüleink által. Számtalan információ került a sejtjeinkbe és a genetikai memóriánkba általuk és később is a nevelésük hatására, amely nevelést az ő neveltetésük is befolyásolta és így tovább, és így tovább. Ez már meghatározza az életünk első szakaszát, az alapvető személyiségünket, amely a tudósok szerint 3 éves korunkig fejlődik ki.
Utána pedig a személyiségünk és az ezen a szűrőn átjutott külső ingerek (merthogy nem látunk egyszerre minden aspektust, így csak korlátozottan észleljük a környezetünket és a benne cselekvőket) változtatnak minket tovább.
Nana! De hol marad a szabad akarat?!
Azt hiszem a szabad akarat olyan, mint egy lufi-fújó verseny, ahol a rengeteg versenyző szorosan áll egymás mellett, felfelé tartott fejjel fújva a lufikat: csak addig tudod fújni, amíg a másiké tart. Akinek erősebb a tüdeje (nagyobb akarat és jobb születési adottságok) annak nagyobb lesz a lufija, míg a gyengébbeknek kisebb térrel kell beérniük. Az akaraterőnk pedig az egyéniségünk része, ami mint megállapítottunk ok-okozati láncszemként működik a Sorsnak nevezett masinériában. Vagyis a szabad akarat, mint idea működik csak.
Vagy mint a kraken: van óriási polip, de egyik sem akkora, mint a mítoszokban.
Eszerint a gondolatmenet szerint akkor létezhet Sors. Bizonyos történések előre megírva.
Vagyis nem sokat tehetünk a körülöttünk történő dolgok ellen?
De igen! Túlléphetünk önmagunkon. Bár az is egy eleve bennünk kódolt ösztön, hogy képesek legyünk kitágítani a határainkat; megfeszíteni az akaratunkat és nagyobbat fújni a lufiba; áttörni a korlátainkat és elérni a céljainkat. Hogy minden erőnkkel harcoljunk az önérvényesítésért.
De közben élj megfontoltan! Különben nincs értelme.
Mert ha elveszíted önmagadat egy cél érdekében, ha eszközzé redukálod magad, akit csak egyetlen irányelv vezérel: elbuksz. Ha meg is szerzed, amit akartál: nem ad majd örömöt, mert mindeközben elveszítetted a legjobb részeit a lelkednek. Kiüresedsz, mert másra nem figyeltél oda, pedig az is alapvető fontosságú. Mások nélkül üres az élet. Hisz emberek vagyunk.
Élj megfontoltan! És hogy mit jelent ez nekem?
l látom, hogy külön nekem szólnak, igennel felelek. Mint egy ókori harcos, egyenes tartással, a pokolban is úrként. ítéletekkel pedig nem nézek senkit és semmit, hanem inkább hagyom, hogy megmutassa magát a világ ezer arca és hogy ki milyen ember.
Elvárásaim pedig csak magam felé vannak, mert tisztában vagyok vele, hogy az egyetlen ember, aki felett uralkodnom kell az én vagyok. És mások elvárásainak nem kell megfelelnem, mert… minek is? Talán jobban tudják, hogy nekem mit kéne tennem? Szerintem nem. Azt nekem kell tudnom.
Csakis nekem!
Ez az én Célom. Önmagam maradni minden nap.
Élek megfontoltan!