Az ördög leánya

Gondtalan élete volt az ördögök királyának. Naphosszat az embereket ugratta, ha meg nem, palotája kertjében ült, és lábát lógatta.
Volt ennek az ördögkirálynak egy gyönyörű leánya. Hiába született ördögnek, szépsége párját ritkította. Minden ördögfiók az ő kegyét kereste, de ő úgy válogatott közöttük, mint kismadár a köles között. Apja már-már azt hitte, sose akad kedvére való kérő, amikor egy délután ismeretlen lovas vágtatott a palota udvarára.

A délceg királyfi szőke haja csak úgy csillogott, mindjárt lehetett tudni, nem ördögök közül való. Elvágtatott az ördögök királyának lányához, majd nyeregbe kapta, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt vele.

Lett is mindjárt nagy bánata az ördögkirálynak. Naphosszat törte a fejét, ki tehette ezt, de nem jutott megoldásra. Végül kihirdette az Alvilágban:
– Aki visszahozza egy szem leányomat, annak adom feleségül, fele birodalmammal együtt.

Támadt is lelkesedés íziben. Több ördög pattant nyeregbe, mint amennyit a király meg tudott számolni.
Ezekben az időkben, a királyi birtok határában élt egy fiatal ördögfi. Patái még alig keményedtek meg, de úgy döntött, lesz, ami lesz, szerencsét próbál. Batyujába szénpogácsát és italt pakolt, felszerszámozta szeretett kakasát, nyeregbe pattant, és már indult is.

Kietlen, köves tájon vágtattak, alig-alig láttak fát vagy bokrot. Egész addig hajtotta az ördögfi a kakas, míg meglátta a tizenkétfejű sárkány palotáját. Ott aztán lefékezett, és illendően köszönt.

– Adj isten, Sárkányok legnagyobbika. Hogy s mint szolgál a kedves egészséged?
– Köszönöm, öregesen. De te mi járatban errefelé, amerre még a legmerészebb ördögsuhancok se járnak?
– Keresem felséges királyom egy szem leányát, aki egy dali herceg ragadott el, alig három napja. Nem láttad errefelé?
– Szerencséd van, ördögfiók, éppenséggel láttam egy lovast, de az nem evilági lény volt. Egyenesen a Felvilágról érkezett.
– Mond csak, Sárkányok legnagyobbika, hogy jutok én a Felvilágra?
– Biztos, hogy jól meggondoltad, te, ördögfi? Nem túl barátságos világ az a magadfajtáknak.
– Tudom én jól, de mégis szeretném, ha megmondanád, hogy jutok oda.
– Hát nem bánom. Van itten egy magas fa. Annak a tetején szétnyílik az ég. Azon a hasítékon feljuthatsz egyenesen a Felvilágba. De vigyázz magadra, nem fogadnak majd örömmel!
– Az már az én gondom, Sárkányok legnagyobbika. Köszönöm útbaigazításod, ha nem bánod, menten útnak indulnék.
– No, csak ne olyan sietve! Mégis, mit adsz cserébe a segítségért?
– Nincs nekem egyebem, csak ez a kakas. De ha én ezt neked adom, hogy jutok tovább?
– No, legyen, ahogy akarod. A kakast majd visszafelé adod nekem a szolgálataimért cserébe. Most pedig indulj! Lassan jön haza az öcsém, aki nem igazán szívleli a magadfajta ördögfiókokat. Túl sok csínyt követtetek el már ellene.

Az ördögfióknak sem kellett kétszer mondani, megsarkantyúzta kakasát, és már vágtatott is tovább. Hamarosan elérte a fát, és meglátta az égen a hasítékot is. Nagyon fújtatott, majd minden erejét összeszedve nekiindult az útnak. Ágakon és bogokon keresztül haladt, míg végre felért Felvilágba. A nap fénye elvakította, ördögszemei nem szoktak efféle pompához.

Amint körbenézett, észre vette az alacsony háza. A kéményéből füst szállt fel, így hát arra vezette kakasát.
A ház előtt egy vénséges anyóka ült. Az ördög már messziről megérezte rajta a sárkányok szagát, tudta, ő a sárkányok nagyhatalmú anyja, a Banya. Amint közel ért, leszállt kakasáról, gyalogszerrel állt Banya elé.

– Adj isten, Banya. Hogy s mint szolgál kedves egészséged? – kezdte hízelegve.
– Úgy, úgy, öregesen. De mi járatban vagy Felvilágon, ördögfiók?
– Királyom lányát elrabolta egy lovas, őt kergetem. Fiad, a tizenkétfejű sárkány segített útbaigazítani. Most a te segítséged kérem. Láttad-e erre felé vágtatni?
– Mit kapok cserébe, ha segítek?
– Nincs egyebem, csak a kakasom, Banya. Mit adhatnék mást?
– Legyen. Kakasért segítséget. No, add csak szépen oda!
– Ha most neked adom, hogy érem utol királyom lányát?

Elgondolkodott a banya. Aztán ránézett az ördögfire és bólintott.

– Legyen. Majd megfizetsz, ha jössz vissza. Addig is, itt ez a főzet. Cseppents belőle a királyi asztaltársaság étekébe, menten elnyomja őket a buzgóság. Akkor aztán kiszabadíthatod királyod lányát.

Ördögfi elvette Banyától az aprócska fiolát, szarva mellé kötötte. Hanem mégsem indult íziben, megvárta, míg beesteledik, és csak utána vágtatott tovább.
Egész addig sarkallta a kakast, míg rájuk virradt. Akkor aztán letelepedett egy fa tövébe, hozzá közötte az állatot – mert hát sose tudni, ki vet szemet egy gyönyörű fekete kakasra –, majd álomba merült. Álmában látta magát a trónon királya leányával.

A napnyugta utolsó sugarai már úton találták az ördögfit. Vágtatott-vágtatott kakasával keresztül Felvilágon, míg végre meglátta a palotát. Már egészen beesteledett. Lelassította madarát, majd mikor egész közel ért a kastélyhoz, kakasostul keresztülbukkombázott a fején, és láss csodát! Lett is belőlük olyan szép herceg és paripa, hogy aki csak meglátta, elámult csodálatától. Az ördögfi peckesen vonult be a palotába, s bekopogott az ajtón. Személyesen a király jött elébe.

– Adj isten, király uram! Messzi útról tartok hazafelé. Kaphatnék vacsorát és szállást ma éjszakára?
– Kerülj beljebb, hercegem! – tessékelte kedélyesen az öreg király az ördögfit. – Aztán mesélj nekem, merre jártál?

Az ördögfi lepattant paripájáról, hagyta, hogy a készséges lovászfiú elvezesse a lovat az istállóba.
A hatalmas, fényűző teremben már javában készülődtek a lakomára. Felszolgálók hozták a színarany, megpakolt tálcákat, és rakták őket az asztalokra. Az ördögfi közelebb somfordál az egyik leveses fazékhoz, és mint aki csak az illatára kíváncsi, fölébe hajolt. A füle mellé kötött fiolából egyenesen a levesbe folyt a banya főzete. Az ördögfi felegyenesedett, és jólesőt cuppantott.

– Ennek a levesnek már az illata is eltelített. Minden elismerésem a szakácsnőnek.
– Várd csak meg a másodikat. Megnyalod utána mind a tíz ujjadat.

Majd ha lesz második – gondolta az ördögfiók, de mondani nem mondott semmit.
A kanalak hangosan koppantak, ahogy a palota népe nekilátott a levesnek. Nem sokkal később a király hatalmasat ásított, majd követte mind, aki az asztalnál ült. Egy szempillantás múltán, mind mélyen aludtak, a hortyogás betöltötte a termet.

Erre várt csak az ördögfi. Felugrott a székről, és már szaladt is az emeletre. Minden szobába benyitott, de sehol sem lelte királya leányát. Egész addig keresgélte, míg elérte az utolsó, a toronyba vezető ajtót. Kinyitotta, felszaladt a grádicson, és meg is lelte a rémült leányt.

– Érted jöttem, királyom leánya – mondta mindjárt köszönés nélkül az ördögfi.

Hanem a királya leánya hatalmasat sikított, és az emberi ördögnek esett. Az ördögfi nem értette, mi ütött a leányba, mígnem meglátta magát a tükörben. Ekkor ismét átbukkumbázott a fején, és láss csodát! Újra ördög képében állt. Az ördöglány akkor abbahagyta a sivalkodást, és már együtt szaladt le az ördögfiókkal a lépcsőkön, ki az udvarra, be az istállóba, ahol a kakas hátára pattantak, és vágtattak is hazafelé.

Hanem útközben volt gondja az ördögfinek, nem is egy. Hisz kakasát Banyának és a sárkánynak is odaígértet, holott mindennél jobban szerette. Lógatta is miatta az orrát tisztességesen.

– Miért vagy szomorú, ördögfi? – kérdezte tőle az ördögleány
– Hogy ne lennék szomorú, amikor hamarosan neki kell adnom szeretett kakasomat az Alvilág lejáratát őrző banyának.
– Ha csak ez a baj, könnyen segíthetek. Amikor a banya a kakast kéri, csak adj oda engem cserébe.
Az ördögfi nem értette, mire lesz ez jó, de beleegyezett.

Már esteledett, mire elérték az Alvilág bejáratát. A banya már messziről integetet nekik.
– Látom, sikerült kiszabadítanod királyod leányát. Így most már én is megkaphatom a jussomat.
– Nesze, Banya, itt a leány. Használd egészséggel – mondta az ördögfi, és azzal a banyának adta a leány.
Banya öröme határtalan volt. Egyből a házába vitte, és rázárta az ajtót.

– Jól van, most távozz szabadon –intett a banya, mire megnyílt az Alvilág kapuja, és az ördögfi elindulhatott haza.
Volt is nagy bánata. Minek a kakas, ha a leány a banyánál maradt? Egész addig szomorkodott, míg csiklandást nem érzett a tarkóján. Amikor odanyúlt, hát egy egér mászott a karjára, amiből pillanattal később az ördögleány vált.
– Mondtam én, hogy bízz bennem!
– Most már nem kételkedek.
– Ha a sárkány is lovad kéri, megint csak adj neki oda engem. Meglásd, nem fog tiltakozni.

Amint leértek az égig érő fáról, már várta őket a tizenkétfejű sárkány. Mind a tizenkét feje egyszerre szólalt meg.
– Látom, sikerrel jártál. Most már nekem adhatod a kakasodat.
– Kakas helyett, itt a leány – mondta most is az ördögfiók, és a sárkány karmai közé lökte a leányt. A sárkány bezárta a palotájába, majd útjára engedte az ördögfit.

Az ördögfi lassan poroszkált a kakassal, hogy az ördögleány utolérje. Már azt hitte, nem is jön, amikor megérezte a csiklandást, és meglátta a kisegeret, és a belőle váló leányt.

– Már a sárkánnyal sem lesz gondod többé – mondta a lány, és cinkosan az ördögfire kacsintott.
Az ördögfi boldogan lovagolt be királya udvarára. Amikor az ördögök királya meglátta leányát, azonnal kihirdette az esküvő napját, és az ördögfinek adta fele királyságát.
A lakodalom után a fiatalok boldogan éltek, amíg meg nem haltak.