Pampogi Otronka és a citromló

Pintér Milán, 2011, március 3 - 19:47

Pampogi Otronka, egy korhadt, moha lepte fatönkön ült, és az eget kémlelte.
- Pocsék ez az idő! - morogta egykedvűen - Ilyenkor az embernek semmihez se volna kedve.

És valóban, ha ott lettetek volna, és felnéztek az égre, akkor láthatnátok, hogy épp esőre állt, az égen sötét, felhők úszkáltak unalmasan, elborítva és homállyal teliszórva a tájékot. Szóval, igazi rosszkedv-csináló időjárás volt.

De álljunk csak meg egy percre! Az hagyján, hogy éppen olyan idő volt, amilyen, de Pampogi Otronkának ez édes mindegy volt, ugyanis Ő pocséknak tartotta, ha:
- Esik az eső,
- Vagy süt a nap,
- Avagy szállingózik a hó,
- Vagy éppen fúj a szél.

Bármelyik a fentiek közül, vagy azoknak akármilyen egyvelege sem teremtett nála jókedvet. Csak dünnyögött, mormogott, zsémbelődött, zsörtölődött, hogy megint emilyen, és miért nem pont amolyan.
-    Ha hét ágra sütött a nap, akkor egy kis szellőre vágyott
-    Ha fújt a szél, akkor esőre
-    Ha az eső esett, akkor már miért nem a hó
-    Ha meg a hó esett, akkor meg miért nem a nap süt.
De nem csak ám az időjárásba tudott belekötni, nem ám! Bárki az Ő vidékére vetődött, legyen az barátságos szerzet vagy barátságtalan, mindig megkapta magáét Pampogi Otronka stílusban, valahogy így:
-  Hé, ne itt legelj, Te mamlasz! Nem látod, hogy letapostad a gombáimat?
-  Ácsi komám, a szarvadat ne a kedvenc fatörzsemen élesítsd! Még meg találod sérteni!
-  Lassan a testtel pajtikám! Itt aztán nem dagonyázol kényedre-kedvedre! Még befröcskölöd a kerítésemet sárral, meg lucsokkal. Nézze meg az ember!

Szóval elhihetitek, hogy nem sok lénynek támadt kedve arrafelé járkálni.

Egy reggel a szokásosnál is rosszabb kedvvel ébredt, és valahogy nem akaródzott kikecmeregni a durván ácsolt tölgyfa ágyából. Forgolódott, fészkelődött, fészkalódott, és minden egyes mozdulatánál nagyot nyekkent a fekhelye.

-  Nyamvadt, vacak, ósdi ágy - nyöszörgött - be kellene már olajozni, de lehet, hogy inkább tűzifának aprítom fel.

Jó ötlet, gondolhatnánk, de tudni érdemes, hogy Pampogi Otronka minden reggel ezekkel a szavakkal ébredezett.

Hogy miért nem olajozza be a nyekergő részeket? Hát akkor mire morogna a nap első pillanataiban? Úgy már nem is lenne érdekes az ébredés.

Végül aztán erőt vett magán, és kikászálódott az ágyából, és a megszokott mozdulatokkal itta a csorba bögréjéből az aludttejet, miközben lábával unottan kalimpált előre-hátra, s persze mint mindig, a rongyos papucsa a bal lábáról le-leesett.

Jól gondoljátok, Pampogi Otronka vehetne magának rendes bögrét, meg rendes papucsot, ami persze eszébe nem jutna, hiszen az egy leheletnyit talán javítgatna az általánosan rossz közérzetén. Ezt meg azért mégsem engedheti meg magának! Hogy Ő elégedett legyen? Egy fityfenét!
Ahogy álmosan vakarózva, nyújtózkodva a rozsdás zsanérú ajtó nyikorgásától kísérve kitámolygott a verandára, és éppen a hátát vakargatta, mikor valami furcsa, valami egészen érdekes, valami egészen megdöbbentőn, oda nem illő illat csapta meg az orrát.

-  De hisz ez... - szimatolt a levegőbe az orrát nyújtogatva
-  De hiszen ez... - szuszmákolt az orrcimpáit a lehető legnagyobbra nyitva
-  De hát ez CITROMILLAT! - csodálkozott, és szinte alig akarta észrevenni - no meg bevallani magának - hogy jól eső érzés kerítette birtokába.
Ugyanis az egyetlenegy dolog, amiért Pampogi Otronka odavolt, az nem más, mint a citromillatú dolgok. Legyen az citromfű, citrompótló, citromízű banán vagy bármi egyéb, aminek citromillata volt. Még a citromillatú toalett illatosítót is szerette. No persze csak szagolgatni.
- Meg kell tudnom, honnan ered - morfondírozott magában.
Nem is teketóriázott sokat, az orrát felfelé tartva, nagyokat szippantva a levegőben, elindult az illatkompozíció irányába.

Olyannyira hatalmába kerítette a kedvenc szaga iránti vonzalom, hogy észre sem vette a lába előtt azt a valamit, amiben elbotlott, és egyszer csak, nyekk, esetlenül terült el a nedves, nyirkos földön.
- Az áldóját annak, aki... - kezdett bele, majd megfordult, hogy megnézze magának, mi okozta ezt a rettenetes esést - de elakadt a szava.
Egy ló állt ott. Jól mondom: állt. Ugyanis ez egy törpe méretű ló volt, azért tudott benne elhasalni Pampogi Otronka. Vagyis inkább egy paci. Azaz pacika. Vagy paciló. És ami a legérdekesebb volt benne:

CITROMILLATOT ÁRASZTOTT MAGÁBÓL!
- Hát Te? - tért vissza Pampogi Otronkába a rosszmájúság - mit keresel a területemen?
A citromló, merthogy az volt az, a szempilláit a legédesebben rebegtetve, szelíd, és alázatos hangon megszólalt.
- Ez a te területed? Nagyon bűbájos! - mondta kedvesen
- Hogy bűmicsoda? Itt? - Hüledezett Pampogi Otronka, miközben lopva végigtekintett a gyökérerdőn.

Moha lepte, ingoványos, mocsaras, sűrű, pókhálós, rémisztő, undok, visszataszító, nyálkás, rozoga - valamiért efféle szavak jutottak róla eszébe. Még hogy bűbájos? Szúrósan nézett rá a citromlóra.

-  Gúnyolódsz, mi? Élcelődünk, élcelődünk? - Kérdezte epésen - Nem elég, hogy ide evett a fene, még bántjuk is a másikat, mi?
-  Ej, Pampogi Otronka, Pampogi Otronka - válaszolta csilingelő hangján a citromló - már miért bántanék egy ilyen jóravaló fizimiskájú lényt, mint amilyen Te vagy?

Pampogi Otronkát mellbe vágta ez a kijelentés. Jóravaló fizimiskájú? Még hogy Ő?
Szemlesütve méregette magát: A karika lábait, a felemás cipőit, a kacska kezeit. A tömpe orrát ugyan nem tudta éppen meglesni, de azt igen jól ismerte, hiszen sokat csúfolták érte az erdő lakói:

Pampogi Otronka! Az orra is otromba!- Skandálták a háza előtt járva sokszor.

Jóravalónak még soha senki sem mondta az életében. És most itt áll előtte ez a furcsa, de annál finomabb illatú ló, és ilyeneket hadovál neki.
-  Miért mondasz engem jóravalónak, mikor engem... - Kérdezte Pampogi Otronka, de szégyellősen elakadt
-  Mikor Téged senki sem szeret, igaz? - Fejezte be a citromló - Efelől ne aggódj egy percig sem. Én már régóta figyellek. És tudod, mit? Egészen megkedveltelek!
-  Figyeltél? De hát mikor? És miért nem éreztem az illatod?- Álmélkodott Pampogi Otronka.
-  Azért nem érezted - felelte a citromló - mert én akartam így, tehát nem árasztottam magamból. Csak, amolyan közönséges ló szagom volt. De most - folytatta - eljött az ideje, hogy megbarátkozzunk.
-  De hát miért szeretnél Velem megbarátkozni, mikor én..., mikor én... - akadt el újra, de nem tudta folytatni. Valahogy nehezére esett az igazságot kimondani.
-  Mikor olyan zsémbeskedő, zsörtölődő, perlekedő, pörlekedő vagy? - ezt akartad mondani, ugye? - Fejezte be újra a citromló, aki egyáltalában nem tűnt okoskodónak
-  Hát valahogy úgy - lógatta az orrát Pampogi Otronka, de azért nem haragudott rá.
-  Lárifári! Badarság! - harsant fel a citromló - De tudod, mi hiányzik Tenéked? Egy kis napfény! Gyere, szedjünk pár nyaláb napsugarat!
-  Napsugarat? - hüledezett Pampogi Otronka - Az meg hogyan lehetséges?
-  Könnyedén - egyszerűsítette le a dolgot a citromló - Hoztam is magammal selyemzsineget, mellyel összekötözheted őket, aztán otthon szépen vázába teheted, hogy ragyogjanak a szobád sarkában.
-  Még hogy összekötni őket? - kötözködött Pampogi Otronka - A napsugarakat nem lehet csakúgy megfogni. Átcsuszamlik az ujjaid között. Na meg aztán - folytatta az érvelést - ha túl sokat fogdosod, még a végén, csúnyán leégnek a tenyereid, aztán megnézheted magadat. Ne mondd, hogy én nem szóltam!
-  Jaj, drága Pampogi Otronkám - csóválta a fejét a citromló - Ha ügyesek leszünk, bizony, hogy ma napfényt fogsz a vázádban rendezgetni. Nekem elhiheted.

A citromló ezt olyan nyugodtan, de olyan határozottan és olyan meggyőzően adta elő Pampogi Otronkának, hogy Ő egyszerre csak hinni kezdett neki.
-  És hol lehet szedni... vagyis gyűjteni... szóval szüretelni vagy hogyismondjákolni azt a napsugarat? - kereste bizonytalanul a megfelelő szót Pampogi Otronka.
-  Egy kicsikével a gyökérerdőd mellett van egy tisztás - mutatott egy bizonyos hely felé a citromló - ott, ni!
-  Ki kell mozdulni? - kérdezte félszegen Pampogi Otronka - A gyökérerdőn túl?
Pampogi Otronka habozott egy pillanatig. Idejét sem tudja már, mikor mozdult ki utoljára a hőn szeretett - vagy éppen utált - gyökérerdejéből.

Valami nagyon homályos, fátyolködbe vesző régi emlék sejlett fel előtte, volt az már vagy kétszázharmincnégy esztendeje is talán.

Éppen egy csapat döngicsélő, zümmögő méhecske rebbent fel előtte, a háza körüli citromfű-ültetvényről, már ha egyáltalán lehet a citromfűvel borított kertrészt ültetvénynek nevezni.

És mert, hogy éppen citromfű szezon volt, gondolta, a kaptárban biztosan egy csomó citromfűből készített, friss méz leledzik, amit Ő, mint jogosult erdőlakó, megszerez magának.

Ekkor Pampogi Otronka fogta a méhész kalapját, merthogy a biztonság az első, a repedt szárú gumicsizmáját, no meg a füstölőjét, aztán nyakába szedte a lábát, és rohant, ahogy csak bírt, a zümik után.

A méhek persze sejtették a bajt, hiszen a kaptár-táborban ki voltak képezve az ilyen esetekre. Ezért úgy csináltak, mintha észre sem vették volna az utánuk ólálkodó Pampogi Otronkát, de eldöntötték, hogy galádul lépre csalják, akarom mondani a lépre nem csalják. Szóval kitervelték, hogy orránál fogva vezetik, de nem ám a kaptárba, nem ám!

A vezérméh, egy kiszolgált katona vezette a rajt, aki már sok hasonszőrű bevetésen vett részt. Pampogi Otronka nem érezte meg, hogy a méhek jóformán körbe-körbe vezetik a gyökérerdő határán. Bevitték minden szúrós cserje alá, vagy minden csalitosba, avagy éppen minden csarabosba.

Pampogi Otronkának annyira elvette az eszét a citromfű méz gondolata, hogy a huszonharmadik körnél - mikor már sokadszor kerülték meg ugyanazt a csalánost, és már jól össze volt szurkálva, böködve, csipkedve - vette csak észre, hogy valami nem stimmel. Valami egészen gyanús.

Sóhajtozva és szánalmasan keseregve leült egy kis dombocskán, és a fejét vakarászta. Gondolkodott. Aztán megint megvakarta a fejét. Aztán a hátát. Majd a talpát. Aztán ismét a feje következett. No, nem éppen így szokott gondolkodni Pampogi Otronka, hanem történetesen egy hangyabolyra sikerült leheverednie.

Lett ám ebből haddelhadd! Nem elég, hogy mindenféle sebeket szerzett a méhecskék üldözésénél, hanem a tetejébe még ezek a nyamvadt hangyák is rajta fenik a fogaikat vagy csáprágóikat, vagy mijük is van!

Pampogi Otronka - Nem hasznos a futás, de ráadásul szégyen is, sajátos elve alapján - rohanni kezdett, ahogy csak tudott, közben csapkodta magát a méhészkalappal, hogy lesöpörje magáról a hatlábú szörnyeket.

Ha látta volna valaki - de hát nem látta senki - azt hihette volna, hogy egy sültbolondot, vagyis inkább futóbolondot eresztettek szabadon, hadd tombolja ki magát a semmi közepén.

Végül Pampogi Otronka a gyökérerdő szélétől egészen máshová keveredett és jó pár vízhólyagot összegyűjtött, mire visszabattyogott a kunyhójába.

Szóval most már érthetitek, miért tétovázott Pampogi Otronka a citromló invitálására, miért fancsalodott el egy pillanatra.

Észre is vette ezt a citromló. Megkérdezte hát:

-  Pampogi Otronka, csak nem félsz valamitől? - kérdezte kedvesen
-  Hát- kezdte tétován - Ez a gyökérerdőn túl mendegélés nem esik ínyemre, ha éppen tudni akarod.
-  Ó, arra a régi történetre gondolsz a méhekkel, meg a hangyákkal? - tudakolta a citromló
-  Honnan tudsz Te erről?- harsant fel Pampogi Otronka - Én nem is..., én még senkinek...
-  Ó ne aggódj, Te drága - kedveskedett a citromló - senkinek sem mondtam el, és nem is fogom. Citromló becsületszavamra mondom! - húzta ki magát büszkén.
-  Ha nem, hát jó - nyugodott meg Pampogi Otronka - De én akkor sem megyek sehová!
-  Pedig, ha napsugarakat szeretnél gyűjteni a kuckódba, meg kell mozdulni értük. Különben sem megyünk túl messze. Gyere, no! Itt van egy kis tisztás a közelben. Pont naplemente van, ez a legjobb alkalom. Gyere, hát!
Ezzel a citromló kecsesen előrelódult. Olyan légiesen, olyan könnyedén, de ugyanakkor kimérten lépdelt, hogy szinte olybá tűnt, mintha patái nem is érintenék a talajt a pihe-puha avarban.

Pampogi Otronkának annyira kedvére volt ez a bájosság, no meg persze kíváncsi is volt, hogyan lehet napsugarat tördelni, és selyemszalaggal csokorba rendezni, hogy nem tudott ellenállni. Átadta magát a citromló hatásának, és maga sem tudja miért, de hasonlóképpen szökdelve követte Őt.

A citromlónak igaza volt. Valóban nem mesze kellett eltávolodni a jól ismert gyökérerdőtől, hiszen egy nyírfákkal körülvett, apró kis tisztásra szökdécseltek át, éppen pár méterre a gyökérerdő határától.

A nap már éppen elérte a fák tetejét, és percről-perce egyre inkább alábukott az égbolton.

-  Ez az! - jött izgalomba a citromló - már csak néhány perc és a fa ágain átfénylő napsugarak elérhető magasságban lesznek. Akkor majd megmutatom, hogy törj le belőlük óvatosan. De szigorúan csak a vékonyabbakkal próbálkozz. - magyarázta - a vastagabbakkal még egy behemót sem tudna elbánni.
-  Éééértem - bólintott bizonytalanul Pampogi Otronka, és igazán próbált olyan képet vágni, mintha tényleg értené.
-  Majd megérted - kuncogott a citromló - Figyelj csak!
Amikor a nyírfák lombjain a levelek közötti apró kis réseken a lemenő nap fénye karnyi vastag, ujjnyi vékony, no meg cérnaszálnyi sugarakra bomlott szét, a citromló kinyújtotta a mellső lábát és az egyik fény-nyaláb felé nyúlt.
-  Először felülről megcirógatod - okította - majd alulról megcsiklandozod, aztán köröskörül az ujjaddal megtekered, majd zsupsz, hirtelen letörsz belőle egy kis darabot. Jól megjegyezted?

Amikor a citromló a vékonyka napsugár ágat leszakította, apró kis csilingelés hallatszott. Olyan büszke, és olyan megelégedett arcot vágott a citromló, hogy ettől még inkább citromillatot árasztott magából.

Pampogi Otronkát annyira lenyűgözte a finomsága, kecsessége, hogy rögvest meg szerette volna próbálni a műveletet.
-  Szóval először felülről - kezdte - majd alulról, aztán köröskörül, és zsupsz! Jaj! Ez éget! - Pampogi Otronka hirtelen elengedte a megmarkolt napsugarat.
-  Ó, Te butuska - korholta le szeretetteljesen a citromló - ez azért van, mert a szíved mélyén félsz. Nem hiszel abban eléggé, hogy meg tudod csinálni. Most próbáld meg becsukott szemmel, de nyitott szívvel - javasolta, miközben Pampogi Otronka fújkálta, nyalogatta fájós pracliját.

Pampogi Otronka tehát behunyta a szemét, és amennyire csak tudta, kitárta szívét-lelkét, kinyújtotta újra a kezét. A citromló gyengéden megfogta, és úgy vezette közel egy másik napsugárhoz. Pampogi Otronka megcirógatta felülről, megcsiklandozta alulról, ujjaival megtekerte, és ripsz-ropsz, már tenyerében is volt az első napsugár-szerzemény, amit az elbűvölő barátja irányítása mellett még másik négy követett.

Pampogi Otronka egészen odavolt a gyönyörűségtől. Még soha senki nem szerzett neki efféle örömöt.
-  Sosem gondoltam volna, hogy velem ilyesmi megtörténhet ebben az életben - ujjongott
-   Hát jobb később, mint soha - örült vele a citromló - még sok szép dolog vár rád. Például, ha van kedved, elmehetünk kacagást begyűjteni.
-  Kacagást? - lepődött meg Pampogi Otronka - Hát a fénysugár aratás még úgy, ahogy oké volt, de kacagást gyűjteni!
-  Ne feledd Pampogi Otronka, hogy ehhez is csak hit kell - mondta a citromló - Amúgy tündérkacagásra gondoltam. Az a legjókedvűbb a világon.
-  Mit keresnének errefelé tündérek? - nézett körül Pampogi Otronka - És csak úgy ne kacarásszanak ám itt nekem! - tette hozzá felháborodva
-  Pedig fognak, nekem elhiheted - mosolygott a citromló - de nem éppen neked, mert amúgy nem szabad észrevenniük, hogy a közelükben vagyunk.
-   Na, jó feladom! - legyintett Pampogi Otronka - végül is a napfény-szüret után már semmin sem csodálkoznék.
A citromló barátságosan nyomott egy barackot Pampogi Otronka fejére, majd a gyökérerdő egy másik szegletébe vezette őt, onnét is pár arasznyival jobbra.

A lápi tündérek kacagása felel meg a célnak a legjobban - magyarázta a citromló - ezért megyünk a Tündér-tavi mocsárhoz. Ebbe fogjuk gyűjteni a kacagást, ni!
Ezzel mutatott Pampogi Otronkának egy különös, mosoly alakú dobozkát, aminek a tetején kicsinyke, zárható nyílás volt. Pampogi Otronka nem tudott rájönni, hogy a citromló honnan vette elő, mert hát zsebe ugyan nem volt, de azért mégsem mert rákérdezni.

-  Mikor jönnek a lápi tündérek, és elkezdenek játszadozni, majd kacarászni, akkor óvatosan, nehogy a Hold fénye megcsillanjon a dobozon, a nevetés irányába kell tartani a nyílást, hogy a kacaj bele tudjon menni - ecsetelte a használatát a citromló.
-  Megmutatnád, hogyan kell? - kérlelte Pampogi Otronka
-  Sajnos nem lehet - sajnálkozott a citromló - Neked kell megpróbálnod, ugyanis csak annak működik, aki még sosem gyűjtött tündérkacagást, csak annak megy bele a dobozba. Már jönnek is - suttogta még halkan

Ekkor három, aprócska, sárga színű, sápadt fényű tündérkisasszonka jelent meg a láp felett, szárnyaikkal meg-megrebbentették a víz felszínét. Olyasminek tűntek, mint három eltévedt szentjánosbogárka, akik valami édes nektártól megrészegedve keresik a hazavezető utat.

A lápi tündérek először körbe repkedtek egymás körül, majd a pajkosan fröcskölni kezdték egymást. Először alig látható somolygás jelent meg a szájuk szegletében, majd egy széles mosoly, aztán már fülig ért a szájuk, s végül, óriási hahotázásban kötöttek ki, persze a maguk kis vékonyka hangján.

-  M-O-S-T - betűzte ki tátogva Pampogi Otronka felé a citromló, mert nem szeretett volna megszólalni hangosan, nehogy a tündérkék megijedjenek.

Pampogi Otronka először ügyesen beállította a nyílás nagyságát, majd becélozta a tündéreket, aztán hopsz, felemelte gyorsan a dobozkát.
-  Meddig kell tartani? - kérdezte Pampogi Otronka tekintete, hiszen Ő sem akart megmukkanni.

A citromló egy karjelzéssel jelezte, hogy elég lesz, amire Pampogi Otronka leeresztette a karját, majd csendben rázárta a doboz fedelét.

A citromló mutatta, hogy kövesse, és a tündérek kacajától kísérve elsompolyogtak a tett helyszínéről.

-  Nem hallok benne semmit - rázogatta a dobozkát Pampogi Otronka - biztos, hogy jól csináltam?
-  Tökéletesen! - nyugtatta meg a citromló - de nem is hallhatod. A tündér-kacagás lényege, hogy miután begyűjtötted, vigyázz, hogy ki ne nyisd a dobozt, amíg hazaérsz. De ha már otthon vagy, csak nyugodtan bonts fel, és akkortól a jókedv beköltözik az otthonodba, amit gondosan őrizz meg.
-  Hihetetlen! Hogy mik vannak? - ámuldozott Pampogi Otronka - ha nem találkozom veled, én...
-  Lehet, hogy most éppen a szobádban gubbasztanál, dünnyörögve - vágott közbe pajkosan a citromló
-  Hát éppenséggel megeshet - szégyellte el magát Pampogi Otronka
-  Még egy feladat azonban hátra maradt - mondta neki titokzatosan a citromló - Meg kell keresnünk a szerencsediódat!
-  Szerecsendió? - legyintett Pampogi Otronka - Az van otthon, a fűszeres polcomon. Szenvedélyesen gyűlölöm.
-  Nem szerecsen! - javította ki a citromló - Szerencse.
-  És mennyiért adják? - tudakolta Pampogi Otronka
-  Nem kerül az semmibe - nyugtázta a citromló - csak követnünk kell az egyagyarú vadkant, és amikor a kiszáradt százéves tölgynél elkezdi túrni annak gyökerét, csak rá kell kiáltanod:
Szerencse fogadom! Többet vissza nem adom!

-  Ennyi az egész? - csodálkozott Pampogi Otronka - És mi van, ha ránk támad?
-  Az egyagyarú vadkan sosem támadna citromlóra - nyugtatta meg a citromló - Ő kifejezetten tisztel engem. Na meg aztán - tette hozzá a citromló - miután az egyagyarú vadkan megijedt, és elfutott, azonnal rohanj oda a kiszáradt százéves tölgy gyökeréhez, mert a szerencsedió csak egy egész percig jelenik meg. Utána már tovatűnik, és nem jön elő többet.

Pampogi Otronka egy halk és megelégedett morgással nyugtázta, hogy tényleg megértette, majd nekiindultak. Ezúttal a gyökérerdő egy harmadik csücskétől távolodtak el nem messze, és Pampogi Otronka ismét elálmélkodott, hogy a nyírfa tisztás, a Tündér-tavi mocsár mellett egy újabb gyöngyszem, a kiszáradt százéves tölgyfa leledzett a lakhelyének közvetlen közelében. És mindezekről azért nem tudott, mert holmi méhek meg hangyák kibabráltak vele annak idején!

Éppen akkor értek oda, mikor az egyagyarú vadkan, de a másik irányból, és szerencsére a szellő a vadkan felől fújdogált, így az nem érezhette meg őket.

A vadkan körülnézett, majd egyszer-kétszer a levegőbe szimatolt, aztán kedvére elkezdte túrni a földet, s közben vígan töfögött hozzá.

A citromló izgatottan odasúgta Pampogi Otronkának:

-  Nosza, hát - bíztatta Pampogi Otronkát - kiálts!

Pampogi Otronka jó mélyen beszívta a levegőt, mellét kidüllesztette, hasát behúzta, majd teli torokból elkurjantotta magát:

Szerencse fogadom! Többet vissza nem adom!

Erre az egyagyarú vadkan nagyot ugrott a levegőbe, Pampogi Otronka felé fordult, de Pampogi Otronka mögött megbújt citromlót észrevéve, inkább hátrálva eloldalgott.

-  Siker! - fordult oda a citromlóhoz Pampogi Otronka - Na, milyen voltam?
-  Nagyszerű! - summázta a citromló - De siess hamar, mert már nincs sok időd!
Pampogi Otronka szélsebesen odaloholt a kiszáradt százéves tölgyfához, majd a gyökereinél keresgetni kezdett, aztán meglátta. A Hold fényében megcsillant a szerencsedió, amit éppen az utolsó pillanatban ragadott meg, mert elkezdett halványulni, ami a szerencsediók esetében az eltűnés előtti momentum.
Fülig érő szájjal ment vissza a citromlóhoz.

-  Ezzel is megvónánk! - repesett az örömtől Pampogi Otronka - Mit tartogatsz még a számomra?
-  Mára már legyen ennyi elég - mondta - most pihennünk kell. Heveredjünk le ide!

Ezzel lehuppant a kiszáradt százéves tölgyfa mellett a puha fűben. Pampogi Otronka lefeküdt mellé.
Sokáig beszélgettek, s közben bámulták a csillagokat, melyek a szokásosnál mintha kétszer fényesebbek lettek volna, mintha együtt örültek volna a két jó barát jókedvének és sikereinek.

Pampogi Otronka egyre hosszabbakat pislogott, és a citromló lágy hangjától kísérve szép lassan elnyomta az álom. Egész éjjel nem ébredt fel, ami szintén a napi izgalmak, és kellemes fáradtság hozadéka volt.

Reggel, miután a friss harmat apró buborékokat hintett a pelyhedző szakállára, szemhéjait lassan felemelve, óriásikat ásítozva kelt fel:

-   Nyamvadt, vacak, ósdi ágy - kezdett bele szokásos mondókájába, azonban itt elakadt.
Mindamellett, hogy most valahogy nem ízlettek neki ezek a szavak, rá kellett jönnie, hogy nem is a nyikorgó-nyekergő tölgyfa ágyikójában van.
Hirtelen eszébe jutott, hogy valami egészen furcsát álmodott, valami különleges illatú lóról, aki - életében elsőként - barátjának tekintette.

-  Különös álom volt - gondolkodott el, majd ránézett a kiszáradt százéves tölgyfára - Furcsa. Úgy tűnik, alva jártam az éjszaka. Biztosan ezért kötöttem ki emitt.

Aztán egyszer csak észrevett valamit a fűben. Hát, ahogy közelebb hajolt, látja, hogy három tárgy van ott. Elkerekedett szemmel állapította meg, hogy az egyik, selyemszalagba kötött napsugár-csokor, a másik egy kis mosoly alakú dobozka, a harmadik pedig egy picinke diócska volt.
-  Tehát, akkor nem álom volt - suttogta Pampogi Otronka.
-  NEM ÁLOM VOLT! - kiabálta most már az ég felé.
A három tárgy mellett egy apró levélpapíros is volt, „Pampogi Otronka saját keze közé!" felirattal.
Pampogi Otronka óvatosan széthajtotta, és elolvasta a levelet.

„Kedves BARÁTOM!

Remélem, nem bánod, hogy csak így szótlanul, és búcsú nélkül hagytalak itt, de egyszerűen olyan ennivalóan alukáltál, hogy nem volt szívem felébreszteni. Másrészt pedig, megígértem apukámnak, hogy kora reggel meglátogatom, és hát a szüleinknek megtartjuk az adott ígéretet, nemde?

A megszerzett kincsekről pedig emlékezz, mit tanítottam, használd őket jókedvvel. Hamarosan találkozunk!

Hű pajtásod,

A citromló"

Pampogi Otronka többször is átolvasta a levelet, aztán a biztonság kedvéért meg-megcsipkedte magát, hogy tényleg nem álmodik, majd értékes szerzeményeit a hóna alá csapva, légiesen és könnyedén, de ugyanakkor kimérten szökdelve indult hazafelé.

Vége

Az írás hossza kb. 19 ezer karakter



Tyűha (2.)


Gubának:
Hmmm... Otthon.
(Tévednék? Nekem - egy nagyon szimpatikus - házaspárnak tűntetek az eredményhirdetésen.)

kettőre sikeredett, de

kettőre sikeredett, de sebaj, nem sok így se. :)

gratulálok,

és további eredményes, leleményes, (szenvedélyes) és kedélyes írást kívánok, mert:
Írni jó!:)

gratulálok,

és további eredményes, leleményes, (szenvedélyes) és kedélyes írást kívánok, mert:
Írni jó!:)

most már nem kell citrompótló

Zseniális ez a mese! Jó példája annak, hogyan lehet egy békát megcsókolni, aki mocsárszagú, renyhe, és dülledő – és a végén királyfi lesz. Remek jók a nevek, és ez a csoda, ahogy valaki elhiszi magáról, hogy szerethető és ő is szerethet!!! Köszönöm ezt a sziporkázó, mulattató és igen tanulságos történetet!

tyűha

Hát ez igen (még akkor is, ha háttal nem kezdünk mondatot)! lenyűgöződtem! Nálam eddig Karmazsin és Lóca volt a befutó, de Pampogi Otronka és zseniális citromló is méltó vetélytárs. Hajrá! és hol olvashatunk még?

Gratulálok!

Ha én is benne lettem volna a zsűriben, nálam is díjazott lettél volna. Én is szívesen olvasnám a többi művedet, ez a meséd pl.lehangoltság ellen tökéletes orvosság.

Pamp 3

Hello,

Köszi a pozitív jelzőket. Arról már értesítést kaptam, hogy a 15 legjobb között vagyok, azt meg senkinek sem mondták meg (jogosan), hogy hanyadik. Ez így izgalmas.

Lázár Ervint nagyon szeretem, de nagyon régen olvastam a Rézbányai Győző történetét, így el is olvastam otthon a családnak. Hát azzal már csak nagyon alig értek egyet, hogy hasonlít rá. Persze, ha az hasonlóság, hogy valaki mogorva és végül szerethető lesz az nagyjából annyi hasonlóság, mint hogy a Mercin meg a Trabanton is van visszapillantó tükör. Így hasonlíthatna a Shrekre, vagy a Notre-Dame-i toronyőrre is. Persze az most nem jön át az írásomon, hogy nem vagyok megorrolva emiatt, tényleg :-)

Van még amúgy egy csomó művem, nyeregettem is már pályázatokat, meg remélem, a jövőben még hallani lehet majd felőlem...

SzeretetteL.

Milán

Pamp 2.


Szóval Nálad is a Lázár Ervin-féle vonulatot, hagyományt lehet felfedezni. Pampogi Otronka figurája kicsit Rézbányai Győzőre emlékeztet (a Szegény Dzsoni és Árnikából). Ugyanakkor semmi művi utánzatot nem érzek, a nagyszerű ötletparádét  hasonlóan parádés írástechnikával, szerkesztéssel tartod egyben. Helyén van itt minden - tartalom és forma, arányok -, s gyerektől felnőttig bárki megtalálja benne, ami "szórakoztatja", építi.
A verzállal kiemelt szövegeket a gyermekkönyveknél ma oly divatos módon "lóbetűkkel", más típussal, színnel stb. ki lehetne emelni - mintha ez is be lenne kalkulálva. Abszolút piacképes, jó értelemben profi írásmű, számos nyomtatásban megjelent mesét magasan lekörözne.

Pamp


Hát akkor fogd el :)
Nem lesz nehéz, rokon lelkeknek hagyja magát...

Hát a Karmazsin és Lóca

Hát a Karmazsin és Lóca mesét még nem olvastam, de ígérem, elfogom.

:)

"Nem hasznos a futás, de ráadásul szégyen is" - ez már önmagában is tapsot érdemel :D Történeted pedig egy önálló mesekönyvet, színes illusztrációkkal :D Valamiért legalábbis úgy érzem, hogy az agyonolvasott Micimackó és Kis herceg után felüdülés lenne a gyerekeknek Pampogi Otronkáról olvasni!

Talán azért szerette a citrom illatát, mert az is olyan savanyú, mint ő volt, hála a citromlónak, már nem az, és én is csak mosolygok! :D

Gratulálok!

Csak pampogok...


A Karmazsin és Lóca szerzőjét véltem itt felfedezni.
(Vagy csak álmodtam? Végül is: mind egy :)

Ez tündéri!

Mosolyt csaltál az arcomra ezzel a bájos mesével. Külön tetszettek  a mókás nevek és szófordulatok. Nekem is kéne most néhány napsugár, de az esőnek is örülni kell , mert a növények szomjasak.