Magindu egy átlagos Közép-amerikai város. Minden nap estik az eső, pálmafák szegélyezik az utcákat és magát a várost egy sűrű, titokzatos trópusi esőerdő veszi körbe, melyen csak a 23-as főút vág át a Panamai vasútvonallal, mely a várost összeköti a külvilággal. A belvárosban több emeletes modern üvegfalú épületek találhatóak, kifelé haladva megjelennek a jellegzetes házat, és a város szélén a nyomornegyedben a pálmalevél-tetős házak. A város közelében lévő hegy értékes kincseket rejtett, mely felszínre hozásából akartak egyesek meggazdagodni. Fred apja ezen emberek közé tartozik, bányamérnök. St. Louisból költöztek ide.
Fred nem akart elköltözni, hiszen a legjobb barátait, szerelmét, az ismerős, békés környéket kellett otthagynia. Mégis mennie kellett, mert a szülei ezt mondták neki. Sosem szerette a szüleit. Bátyja halála után szinte egyáltalán nem törődtek Freddel, inkább magukba burkolóztak. Az új környék egyáltalán nem volt olyan békés. Sokféle ember élt itt együtt, és nem nagyon szerették egymást. Mindenkinek megvolt a helye, és ha onnan kijött, a vad és kemény világgal kellett szembenéznie. Fredet minden nap egy nagy, fekete autó vitte iskolába. Minőségi felszerelése volt, ám az iskola, amibe járt, siralmas. Már az első nap gondjai akadtak, senki nem akarta befogadni, hirtelen egyedül érezte magát a nagy tömegben. A táskája elszakadt, a kedvenc tollát ellopták, és még valaki meg is ütötte. Pillangónak becézték, egy olyas valakinek, aki más volt, és egyáltalán nem odaillő. Segítségre nem számíthatott, senkit nem ismert. Nem is ebédelt, inkább gyorsan összecsomagolt és hazasietett, csak hogy hamar biztonságban, békében érezhesse magát. Már az első nap pokol volt számára és még legalább egy pár évig biztos itt kell laknia.
Este kimászott a villájuk tetejére és a csillagokat nézte. Meleg, fülledt levegő volt a szobában, jól esett egy kis felfrissülés a hűvös kinti levegőn. Felnézett az égre. Otthon is számtalan csillag volt, de itt olyan sok, hogy míg az St. Louisban alig láthatta őket, mert az utca, a város fényei tompították csillogásuk, itt, Maginduban maguk a csillagok adták a város fényeit. Fred rájött, hogy tennie kell valamit. Tudta, hogy ez a hely, ha nem is a pokol, de nagyon hasonlít rá. Elhatározta, hogy nem fog beilleszkedni. Nem, hagyja, hogy őt, mint messzi földről érkezett hódítót, a hely kannibálok megegyék. Ám ehhez egy társra, egy kulcsra volt szüksége, akire számíthat, aki megmutatja neki, hogy mi szokás erre felé.
Másnap reggel meg is látta a megfelelő ember. Boben kettővel balra ült tőle, hátul. Emlékezett az arcára tegnapról, tudta, hogy ő sincs nagyon a kedvelt emberek között. Beszélni akart vele a szünetben, a diákok tömege magával ragadta. Valami történt. A folyosón szóváltás alakult ki két diák között. A tülekedés közepette mégis Boben közelébe került.
- Szia Boben. Fred vagyok, és szeretném, ha segítenél.
- Pszt. Hallgass pillangó. Az ott Genzo, a menő. Ismét fitogtatja az erejét. Az áldozatát nem látom, de gondolom érdekel, hogy nálunk hogy oldják meg a problémát. Csak figyelj, és ebből szerintem sokat fogsz tanulni.
Genzo ingénél megragadta a zöldpólós, nála jóval kisebb srácot, a felhoz nyomta, és fenyegetően üvöltözött vele. Valami más nyelven beszélt, nemértette Fred. Azt sem, hogy hol itt a rend? Miért nincs valaki, aki rendet tenne? Gondolatát hirtelen egy csattanás szakította félbe. Genzo ökle lépett működésbe, és kíméletlenül lecsapott a fiúra, aki a földön terült el. Látszott, hogy már az első csapás szinte kiütötte, de még nem volt vége. A menő folytatta, és belerúgott a földön fekvő áldozatába, aki már vért köpött a száján. Szívszorító látvány volt. Fred nem ehhez volt szokva. Miután Genzo elégedetten szippantott bele a levegőbe, leköpte a fiú immár véres pólóját, majd odébb állt. A tömeg nem tátotta a száját, nem hívott mentőt, vagy rohant oda segíteni. Röhögött. Mindenki, akinek arra volt dolga, átment a földön fekvő fiún, és rúgott bele még egyet.
- Ezt hívják nálunk igazságos vitának. Vigyázz pillangó. Ha egy ilyen menő rádtalálna, inkább lépj odébb, ha nem akarsz az ő sorsára jutni.
- Meghalt?
- Nemtudom, de inkább nem foglalkozom vele. Jobb távol maradni az ilyentől. Ő a hónapban a 3. Kár volt érte…
Fred becsöngetés után sem ocsúdott fel. Az órát faarccal nézte végig és gondolkodott.
- Ennek semmi értelme… Miért? Miért jó ez?... De választ nem kapott.
Bobennel egyre jobb lett a kapcsolata. Kezdte magát otthon érezni Meginduban. Már tudta, hogy mi merre van, mit hol talál meg. Ha fűre van szüksége hol tudja beszerezni. Ha tequila kell, hol lehet kiskorúként venni.
Eltelt két hét és végre kezdte magát otthon érezni. Péntekenként buliba járt, ahogy otthon is. A zene is ugyanolyan volt, csak a szokások mások. Ő mégis, szándékához híven, kiállt táncolni. Legnagyobb meglepetésére mindenkit lenyűgözött. Kezdett a középpontba kerülni és tetszett neki az érzés. Jól érezte magát. Bobennel egyre több időt töltött, szinte otthon egyáltalán nem járt. Esténként bárokban, vagy kisebb zug-klubbokban töltötték az időt. A pillangó kezdett végre meghonosodni.
Ám pénteken fura dolog történt. Szokásához híven ment iskolába, de valahogy aznap jókedve volt. Túlságosan is. A bejáratnál előreengedte a lányokat, akik kuncogva, összesúgva mentek tovább. A folyosó közepén ment, mint egy kiskirály. Úgy érezte, végre béke van. Aztán valami szemből megcsillant. Először nem hitt a szemének. Egy egyszerű, mégis határtalanul bájos lányt látott meg maga előtt. Mosolya széles volt, haja dús, hosszú. Valahogy más volt, mint a többi lány. Míg másokra hazai szóhasználattal bátran használhatta volna a kurva kifejezést, ő nagyon más volt. Jól öltözött, mégis kiemelte szépségét. Topja csakúgy feszült melleitől, és a hosszú, lágy libbenő szoknya egyszerűen megbabonázta. A lány kezdett a közelébe érni, mikor hirtelen elesett. Egy barátnője szólította meg, félrenézett és nem vette észre a szemből jövő srácot, aki kíméletlenül nekiment. Nem kellett sokat várni a balhéra. A menők rögtön megjelentek és kiemelték a tömegből a srácot, kinek nem volt túl sok esélye. A lány viszont egyedül maradt. Fred odament, és a lány legnagyobb meglepetésére segített neki felkelni.
- Hagyj, ha élni akarsz Pillangó. Ha Genzo meglát velem, véged.
- Hiszem, hogy nem arra lettél teremtve, hogy az ő kalitkájában élj. Pillangóként szállni meseszép dolog. Remélem este látlak, és szánsz rám egy táncot.
Maga sem tudta, honnan jutott eszébe pont ez, de úgy érezte, hogy ennél jobban senki nem tudott volna fogalmazni. A lány csodálkozott a válaszon, ám az idilli pillanatot egy láb szakította félbe. Oldalról, bordán találta el Fredet, aki fájdalmas arccal csúszott végig a padlón. Várta a folytatást, de nem jött több ütés. Kinyitotta szemét, felnézett és Genzo fenyegető arcát látta maga előtt.
- Ha még egyszer hozzáérsz a nőmhöz, kiskanállal fogom levágni a kezed.
Fred elszánt volt, semmi sem tántoríthatta el, hogy most bosszút állhasson azokért a fiúkért, akikben Genzo egy életreszóló nyomot hagyott.
- Tettem a kötelességem, Felsegítettem a hölgyet.
- Ez nem a te dolgod Pillangó!
- De te mégsem tetted meg…
Fred szavait hideg csend követte. Mindenki tudta, hogy a bálvány, az igazi menő tekintélyén hatalmas csorbát ütött és ezt Genzo nem hagyhatta annyiban, de mire feleszmélt, Fred már diadalmasan elsétált. Amerre lépett, mindenki elállt elöle. Kiharcolta a csendet, elsőként jött ki győztesen egy olyan csatából, ahonnan mindenkit csak kihozni szoktak…
Este a buliban többen gratuláltak a Pillangónak a nagy tettéért, de ő elhárította a gratulációkat. Két pohár tequila után volt már, jó hangulatban. Boben már javában falta a nőket a parketten, mosolyogva nézte barátját, amint az ő táncát próbálja utánozni. Falábú volt, de így is sokan körülrajongták. Tekintete a bejárat felé tévedt, a legjobbkor. Boben elmondta neki, hogy Széliának hívják. Nem várt sokáig, odament a hölgyhöz, és felkérte egy táncra. Szélia nem gondolta volna, hogy Fred ennyire bátor és kitartó, de belevágott a kalandba, és bement vele a parkett közepére. Fred örömmel tapasztata, hogy Szélia tud táncolni, méghozzá nem is rosszul. Megforgatta a lányt, majd újra karjába csavarva folytatta ezt az eszeveszett táncot. Egyre többen nézték őket. A parkett kezdett kiürülni és ők kerültek a középpontba. Repültek, mint a pillangó, táncuk oly heves és vad volt. Libben a szoknya és a haj, majd a táncnak vége lett, és ott álltak egymással szemben, a két izzadt, mosolygó arc. Fred illendően meghajolt, és megköszönte a táncot, miközben mindenki ujjongva tapsolt. Ám a taps hirtelen csöndesedni kezdett és rövidesen elült. Fred hátán végigfutott a hideg.
- Feltételezem nem voltam elég világos, így most nyomatékosítom szavam.
Fred felismerte a hangot. Genzo volt. Megfordult, és lemerevedett a látványtól. Egyik gorillája késsel a nyakánál fogta Bobent aki betépett állapotában mit sem érzékelt a dolgokból. Fred határozott lépésekkel elindult Genzo felé, aki szintén elindult felé.
- Ereszd e…
Mikor testük összeért, hangos durranás hallatszott, Genzo elégedett és vad volt. Arcára kegyetlen vigyor ült ki. Ám Fred arca hirtelen elkeseredettre váltott át. Genzo enyhén ellökte magától és ökle ismét csattant. Fred teste magatehetetlenül terült el a földön. A pillangó arcal lefelé feküdt, nem mozdult. Inge alól elkezdett folyni a vér, de ekkor már senki nem állt földbe meredt lábakkal. Mindenki érezte a pillanat súlyát, és nekiestek a Menőknek.
Egyszerű emberek. A vadság ismét mindenki arcán ott ült. Mindenkit a bosszúvágy, a gonoszság hajtott, mint mindig. Ugyanúgy, ahogy a zöldpólós fiú utolsó napján is. Csak most Fred feküdt a földön és rajta ugyanúgy átléptek…