Valamikor, réges-régen, mikor még a növények beszélgetni is tudtak, egy gyümölcsöskert közepén álló, öreg almafa, így szólt, az alatta szerényen meghúzódó pitypanghoz:
- Gondolkoztál már azon, hogy miért vagy a világon? Mert, hogy semmi hasznod nincs, azt észre kellett venned. Még a szárad is üres belül, te csak egy jelentéktelen kis semmi és senki vagy. Látod itt ezt a sok, hatalmas fát? Mi mind hasznosak vagyunk, mert almát, körtét, szilvát, barackot adunk az embereknek. Te pedig itt csak foglalod a helyet, elszívod előlünk a tápanyagot, levegőt és senkinek semmi haszna nincs belőled. A pitypang elszomorodott, sírdogált egy keveset és szégyenében összecsukta sárga szirmocskáit.
- Igaza van az almafának, szégyellhetem magam azért, hogy haszontalan vagyok. Pedig én olyan nagyon szeretnék hozzájuk hasonlóan hasznos növény lenni- sóhajtotta a kis pitypang.
A növények tündére épp akkor suhant át a gyümölcsös fölött és meghallotta a pitypang kesergését. Leszállt és gyöngéden megsimogatta a virág szomorú fejecskéjét. - Ne keseregj, kis pitypang. Hasznos növény lehetsz, ha három, okos kívánságot kiáltasz bele az esti szélbe. Estig még van időd, gondolkozzál! A mi kis pitypangunk pedig gondolkozni kezdett...
- Mit kívánjak? -töprengett. Gyümölcsöt nem teremhetek, illatom nincs, árnyékomat csak egy bogár élvezheti. Most kívánjam azt, hogy legyek terebélyes, illatos virágokban pompázó gyümölcsfa? Nem tehetem, ezek itt még jobban megharagudnának rám. Amint így töprengett, kesergett, egy szegény asszonyra lett figyelmes, aki a fák közt járkálva, így esedezett:
-Ó, ti fák! Terebélyes, tekintélyes fák! Esedezve kérlek benneteket, adjatok éhező gyermekeimnek egy kis gyümölcsöt!
- Majd ősszel, szegény asszony, majd ősszel. Most még csak rűgyezünk, - felelték a gyümölcsfák.
A szegény asszony, nagy szomorúan kiballagott a kertből.
Kis idő elteltével, egy kisgyerek szaladt be a kertbe, leheveredett a fűbe és így sóhajtott:
- Ó, ha egy olyan szépen szóló sípom lehetne, mint amilyen a szomszédunkban lakó gazdag ember fiának van! De mi szegények vagyunk, nem, hogy sípra, még a mindennapi kenyérre sem jut nekünk.
- Tőlünk ne várj segítséget, kisfiú!- mondták a gyümölcsfák- és a kis- fiú szomorúan kiballagott a kertből.
A pitypang elgondolkozott... Gondolkozott, gondolkozott, aztán mikor az esti szellő lengedezni kezdett a kert fölött, minden erejét összeszedve így kiáltott:
- Esti szellő, vidd hírül a növények tündérének az én három kívánságomat! Az első az, hogy sárga virágom, zöld levelekkel körülvéve, ott legyen minden kertben, erdőn, mezőn, réteken.
A második az, hogy táplálhassam az éhezőket.
A harmadik meg az, hogy minden gyerek játéka lehessek.
- Hallottátok testvéreim? - nevetett az almafa. Hallottátok a mi pitypangunk óhaját? Sokat akar a kicsi, azt hiszi, hogy valaki lesz belőle, hogy örülni fognak neki. Álmodozz hát te kis vakarcs, azt megteheted, - de most aztán hallgass, mert mi aludni akarunk! És mialatt a kert fái, növényei, éjjeli álmukat aludták, az esti szellő elröpítette a kis pitypang három kérését a növények tündérének.
Napok múltak el, a kis pitypang egyre szomorúbb lett, a gyümölcsfák meg egyre gyakrabban gúnyolódtak vele:
- Na, mire vársz? Indulj utadra, ha mindenütt ott akarsz lenni, vagy talán most növeszted a lábaidat?
A pitypang csak hallgatott... Egyik nap, aztán a gyümölcsfák igencsak elámultak, mert a pitypang sárga szirmai helyén, fehér, gömb alakú pihécskék jelentek meg. Zavarban volt a kis növény, nem tudta, hogy mi történhetett vele, de gyökere mélyén érezte, hogy valami csodálatos dolog történt vele. Enyhe szél lengedezett, megborzolta a pitypang fehér bóbitáját és csodák-csodája, a pihe - puha fehér gömböcskékből sok - sok ejtőernyőcske emelkedett a magasba és mindegyik végébe egy parányi magocska kapaszkodott.
Ujjongott a pitypang, ámultak a fák, az ernyőcskék pedig csak sodródtak - sodródtak, amíg a szellő le nem tette őket a fűbe.
Következő évben ott, ahol egy - egy ilyen magocska földet ért, pitypang zöld levélkéje dugta ki fejecskéjét a földből.
- Mennyi pitypang van alattam!- kiáltott fel egy szilvafa.
- Alattam is! Alattam is! - kiáltozták sorra a fák.
- Ez sikerült neki, mindenütt ott van- dörmögte rosszmájúan az öreg almafa - de meglátjuk mi lesz a többi kérésével!
Még mielőtt a fák bimbói kifeslettek volna, a kertben újra megjelent a szegény asszony.
- Mit adjak enni, éhező gyermekeimnek?- keseregte.
- Szedd a leveleinket, szegény asszony! - mondták a pitypangok. Látod, bőven van belőlünk és te levest főzhetsz azokból. A szegény asszony teleszedte kötényét, pitypang levelekkel.
Később, méhecskék lepték el a kertet. Ide- oda röpködtek, a fák virágbimbói körül zümmögtek.
- Még nem nyíltak ki, nincs virágpor- mondogattak egymásnak.
Akkor már a kert tele volt a pitypangok sárga virágával.
- Gyertek hozzánk - hívtak - hívogatták magukhoz a szorgos méhecskéket. Mi már mozdítani sem tudjuk fejünket a sok virágportól.
Kis idő múlva, egy kisfiú szaladt be sírva a kertbe.
- Nincs játékom - mondta és szemében könny csillogott.
- Gyere ide kisfiú - mondta egy pitypang. Szakíts le, tépjél üres száramból egy darabkát. Egyik végét óvatosan lapítsd meg, súrold a hajadhoz, aztán fújj bele. Meglátod, olyan szépen szóló sípod lesz, hogy még a gazdag szomszédotok gyereke is megirigyli. Ha ráunnál a sípolásra, virágainkból fonhatsz koszorút, szárainkból készíthetsz láncot.
A kisfiú sípot, koszorút, láncot készített és tapsolva ugrándozott.
A pitypangok gyökerét, ott, ahol a szívüknek kellett lennie, melegség járta át és büszkén néztek fel a hatalmas gyümölcsfákra.
- Látjátok, mi is jók vagyunk valamire!
Mire a fák hullatni kezdték virágaikat, a pitypangok bóbitáit újra megborzolta a szél és vitte - vitte a magocskákat szét, a nagyvilágba.
Azóta így ismétlődik minden évben. Egyre több es több pitypang dugja ki tavasszal, üde zöld fejecskéjét és mindannyian nagyon boldogak, hogy feladatuk van, hasznosak és már egy gyümölcsfa sem gúnyolódik velük.