Messze, messze még Tesz-vesz városon is túl, hol a folt a nagyúr, van egy település, ami a Pöttyfalva névre hallgat. Itt laknak a pettyek, pontok, pacák és egyéb csöppségek. A helyi krónikákban gyakran tesznek említést egy bizonyos Kis Pont nevű egyén jócselekedeteiről, rendeleteiről, de a mi történetünk nem arról szól, amit réges-rég megírtak a bölcsek, hanem arról hogyan lett egy kis pontból NAGY PONT.
Hősünk itt született, Punktum után 132-ben. Nevét, a Kis Pontot apró termetéről kapta, mivel mikor édesanyja először tartotta kezében, s olyan icurka-picurka volt, hogy a szerencsétlenségéről elhíresült mama azt hitte, máris elhagyta gyermekét. Pontunk eleinte nem örvendett túl nagy népszerűségnek, de reménykedett, hogy ez volt az utolsó megaláztatása ezen a világon.
Hiába, mert ezt sorra követte a többi. Nem sokkal később, a Szeplő oviban beleszeretett Pöttyös Pannába, aki viszont elhagyta őt Pettyes Petiért, azzal az indokkal, hogy Peti jele a pettyes labda, nagyobb, mint Kis Ponté, a Pöttyös gomba. El sem tudom mondani, mekkora csapás ez egy négyéves óvodás számára.
Aztán még itt van az az eset, amikor a Központi suliban Csomópont azért nem akart vele barátkozni, mert az ő szempontjából Kis Pont csak egy jelentéktelen apró pont volt. Ezek után naponta ő lett a csúfolódások célpontja, míg végül be nem sokallt.
Amikor már a többiek szemében nem volt más, csak egy egyre halványuló, távolodó pont, amikor már szinte észre se vették, akkor felpattant Pontatlan nevű lovára, és elindult a világ vége felé. Úgy gondolta, ott végre pontot tehet az életére. De nem így lett, mivel Pontatlan pontatlan volt, és pont a másik irányba ment. Így vágtattak a pacni mezőkön és a fagypont hegyeken is keresztül, napokig, amíg meg nem érkeztek az írásjelek városába. Hősünk úgy gondolta, hogy ideje is megpihenniük, mert már mindketten a holtponton voltak.
Ahogy mentek az utcán, az írásjeleknek tátva maradt a szája, sose láttak még a Kis Pontnál szebbet. És mikor Vessző királykisasszony megpillantotta, ő sem sokat tétovázott, a menet elé ugrott, és felajánlotta Pontunknak a kezét és birodalmát.
Hogy miért? Az írásjelek - mióta csak az eszüket tudták -, nem bírtak befejezni egy mondatot sem, és ki tudja már, mióta várták a megváltót. Pont ő hiányzott, őt keresték, nem kellett volna nekik se nagyobb se kisebb. Így, vele együtt lett teljes az életük. Hatalmas lakodalmat csaptak, és nemsokára egy gyerekük is született, Pontos Vessző, aki később az írásjel-himnusz megalkotásáról lett híres („Pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske…”). Boldogan éltek teljes családi körben, amíg Kis Pont egyszer csak úgy, spontán meghalt, de az utódjai a máig is uralják a világot. Pont pont pont…