„A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel - nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal.”
- Hé fiú, mondasz nekem egy mesét?- Tessék?- Szeretném, ha mondanál nekem egy mesét, ha már úgyis itt ücsörögsz a padon- Ne haragudj, de nem ismerlek. Hagyjál.-. Nem kell, hogy ismerj, csak meghallgatnám a pormesédet, vagy találj ki egy szép történetet!- Nem értem miről beszélsz, és különben is, nincsenek szép történetek.- Azt hittem te gyerek vagy, csak kicsivel idősebb, mint én…- Nem vagyok gyerek, már nem, nagyon nem.- Akkor felnőtt vagy?- Igazából már az sem….-sóhaj- , akkor nem is hallottam volna meg, hogy hozzám beszélsz.- És aki félig gyerek és félig felnőtt, vagy talán egészen az, az már semmilyen szép történetre nem emlékszik?- Sajnos nem, az az idő elmúlt.- De ki is találhatsz egyet, amilyet te szeretnél.- Minek?- Miért kérdezed, hogy minek?- Minek találjak ki egy történetet, hisz az csak egy mese, nem valóság.- De hisz pont ezt kértem tőled.- Mi a jó abban, ha bugyutaságokat összehordok?- -nevetés- hát akkor olyat, mondj, ami nem bugyutaság, vagy mesélj olyat, ami veled történt…- Miért akarsz mesét hallani tőlem?- Mert, amikor elmentem melletted, szomorúnak láttam a szemedet. -Csönd, meglepett hallgatás.- És arra gondoltam, hogy ettől felvidulsz.-Mitől, attól, hogy egy idegen mesét kér tőlem? -Nem, … mosoly…attól, hogy a pormesédet is mondhatod, mert kíváncsi vagyok rá- Mi az a pormese?- Ami a földön volt, amit néztél?- Tessék, csak lefelé bambultam a földre.- Hát ez az, a porba írtad a mesédet, és én most csak azt kérem, olvasd fel. - Ott nincsen mese, csak föld, és por, és néhány fűszál. Ott nincs semmit.- Hisz ezek mind valamik, nem semmik, és akkor élnek is. Ha pedig él, akkor mozog, lélegzik, gondolkodik, érez. Lehet, hogy nekik is fáj a hasuk, mint neked.- Nekem nem fáj a hasam.- Akkor a fogad fáj?- Az sem, miért hiszed, hogy valamim fáj?- Mert akkor szokott az ember olyan görnyedten, a karjával a térdére támaszkodva ülni.- mosolygás-… nem, ezek nem fájnak, csak…. Csak…a lelkem…- A meséd tudja mi a baj?- Minek jössz megint a mesével?- Mert minden gond tud mesélni, a tiéd is írt saját mesét, ott van a földön, csak fel kell venned.- Honnan, a porból? Ezért hívod pormesének?- fintorgó szeretetteljes mosolygás- Igen. Amit érzel, amikor lefelé bámulsz a földre, az a gond leesik, bele a porba. Ott felveszik a porszemek, a fűszál, az arra járó hangyák, és elhordják a széllel együtt, szóval minden ami él, segít neked megoldani. Így, amikor már nem fáj a fogad, hasad, vagy legalábbis nem bambulsz magad elé, és tovább akarsz menni és el akarod vinni, akkor nem lehet, mert már megszűnt, elvitték, vagy hogy a felnőttek mondják, megoldódott. Megrökönyödött és döbbent csönd-aha, még valami ?- én például fadarabbal is szoktam belerajzolni a porba, ha nem akarom, hogy a hangyák és a szél gyorsan elvigyék, és jól esik nézegetni, de tudom, hogy ez butaság, mert mindenképpen elviszik, és ez így van jól. Így legalább lesz hely az új pormesémnek. – az elmélázásból visszatér a párbeszédbe- Na, most már fogsz nekem mesélni?- Tudod mit, igen, ezek után fogok. És a történet elkezdődött, és eközben a hangyák is megálltak egy pillanatra, aztán az élet rendje szerint iparkodtak tovább. A játszótéren nagy volt a zsivaj, így bármennyire füleltem, nem értettem kristály tisztán minden részletet. Amit tudok, hogy a történet úgy bontakozik ki, hogy a legkisebb fiú elmegy szerencsét próbálni, mert nagyon fájt neki, hogy az édesapja megharagudott rá, amiért nem lett olyan nagy és daliás, mint ő maga és a bátyjai. Elment hát a fiú, sok próbát kiállt a sötét erdőben, ahová lakni kényszerült, és új barátokra is szert tett, akik sok olyan dolgot csináltak, amit ő addig nem ismert, de hát hiányzott neki a családhoz tartozás érzése, ezért megszerette őket és csatlakozott hozzájuk. Új barátai ismerték személyesen az ördögöt, aki varázsfüvet etetett vele, és azt mondta neki, hogy ettől olyan ereje lesz, amivel bármit elpusztíthat. Hazaindult a fiú, hogy bosszút álljon az apján - ekkor tisztán hallottam, hogy a kisgyerek közbeszólt, hogy legyen a történetben angyal is, mert milyen mese az, amiben nincs jelen valaki, aki jó, tisztán hallottam, hogy a fiú ki akarta kerülni az angyalt, de a kicsi ragaszkodott ahhoz is, hogy az angyal valami jót csináljon, mert az minden mesében úgy van, és bizonygatta, hogy még ha igazi is a bánat és a pormese, valami jónak akkor is kell történnie. Lelkiismeret furdalása lett a mesélőnek, és rémült csodálattal nézte a kicsit, aki ezzel egy szempillantás alatt újraírta a fiú gondját és életét. A történet szerint tehát a mesehős nem ment haza, hanem újra útnak ered. Itt elment egy kukásautó mellettük, így bárhogy füleltem, lemaradtam néhány epizódról. Annyit azonban elcsíptem a végén, hogy a hős megjárta az Óperenciás-tengert és az Üveghegyet, ahová végül is csak ő tudott felmászni, mert ő volt hozzá elég kicsi és vékony. Ott, a hegynél találkozott testvéreivel, akiken kifogott a hegy, így a tetejéről ifjú hősünk hozta ez a kincses ládát, és az örökké nyíló virágot. ..- Köszönöm, köszönöm, nagyon tetszett a meséd. –gyermeki őszinte tekintettel lelkendezett a kicsi.- Igazán nincs mit.- Mondta a nagy, aki egészen furcsán érezte magát, mert a történet amit elmesélt, valódi portörténet volt, és bár átírva, de saját családi problémáját tárta a kicsi elé, és ahogyan új kis barátja megmondta, valóban megkönnyebbült ezzel a lelke, és az eddig megoldhatatlannak tűnő fájdalmas apai elutasítást már könnyebbnek érezte, hisz a történetből maga is rájött, hogy nagy dolgokra lesz képes, csak meg kell találnia önmagát és azokat a dolgokat, melyekben valóban kiteljesedhet. Összemosolyogtak, megköszönték egymásnak a figyelmet és az együtt eltöltött időt, és a nagy felállt, hogy hazamenjen.
- Vigyázz magadra, most mennem kell. – És ahogyan elindult és körbenézett akkor látta meg, hogy körülötte az egész tér minden poros felülete tele van rajzolva a kisgyerekkel és annak családjával. A nagy ugyan furcsállotta, ezért még egyszer visszapillantott és kacsintott, azzal saját Üveghegye felé vette az irányt. Azzal a kicsi is felállt és nemsokára megszólalt a síp is, így igyekezett vissza a helyére. Azt csak mi tudjuk, hogy ezt a kisgyermeket a nevelőnők hozták ki az intézetből játszani egy kicsit, mert a szülei átmenetileg nem tudják őt ellátni, és az élelmezését biztosítani, ezért oda adták be. Ennek már 6 hónapja. A szülők csak jót akartak, és a kicsi rendületlenül és feltétel nélkül hisz ebben, ez az oka annak, hogy mindenhova a családját rajzolja, ez pedig az ő pormeséje, amit már hónapok óta nap, mint nap figyelünk az ágról. Közben lelkiismeret furdalásunk támad néha, hogy mi pedig a kényelmes fészkünkben alhatunk, mégis milyen sokszor elégedetlenkedünk apró kis semmiségek miatt. Azt beszéltük meg a fákkal, hogy velük együtt visszük ennek a szeretetteljes kicsinek a hírét a világba és terjesztjük, hogy szeretettel, hittel és nyitottsággal a legnagyobb nehézségek is legyőzhetők. Hé, ember, Amikor úgy érzed, hogy túl nehezek a gondjaid, ülj le a padra és miközben a földet pásztázod, lásd meg a saját pormesédet… Ki tudja, még az is lehet, hogy a kicsi épp arra jár, és mesét kér Tőled is. Jusson eszedbe, hogy minden gondod meg tudod oldani, ha egy picivel másként folytatod a mesét....