„- Milyennek képzeled a jövendőbelidet?
- Elsősorban aranyos legyen, kedves, de fontos az őszinteség, ártatlanság, tisztaság is…és…legyen igaz.”
Újra és újra visszhangzott a fejében: ártatlan és tiszta, tiszta és igaz. Kérdőjelek nélküli elmosódott kérdések formálódtak benne a másodperc tört része alatt. Mit is jelent, hogy tiszta, lehet-e még ő is az.
Fel se sikerült venniük a szavak testét, amikor hirtelen megtörtek.
- Kislányom rakd le az újságot, légy szíves segíts, holnap jönnek mamáék és még minden tiszta kosz.
- Máris megyek anyu, de egyébként szerintem rend van. - mondta Eszter, persze tudta, hogy a „rend van” része süket fülekre talál, így már fogta is össze szőke fürtjeit és vette elő a törlőkendőt és a portalanítót.
- Rend talán, de tisztaság nincs. Fel kell takarítani, porszívózz és töröld le a polcokat kérlek. – Olyan típusú nő volt, aki mindig csak kért, soha nem parancsolt.
A lány magába morgolódva ment az első célpolc felé. Gyorsan lekapkodta a könyveket, hogy minél gyorsabban túl legyen rajta és akkor szembesült vele, hogy még sincs ott akkora porcica-mentesség, ahogy ő gondolta. Letörölte a legnagyobb alapossággal, pedig ez nem volt az erőssége, de felébredt benne némi bűntudat duzzogása miatt.
- Amíg nem foglalkozol vele, addig minden semmisnek tűnik ugye?- kérdezte az anyja, mintha látná gondolatait.
- Jólvan, igen, igazad van-ismerte be. De anyu, hogy lehet minden „Tiszta Kosz” nem ellentmondásos ez egy kicsit?
- Nagyon koszos, teljesen vagy igazán koszos, vagy lehet, hogy a tiszta bekoszolódik. Szóval ott lapul alatta a tisztaság, csak az idő kosz formájában rátelepedett- már kezdett hozzászokni 20 év alatt lánya elvont kérdéseihez, és eszmefuttatás- kezdeményeihez.
- Tehát akkor a „tisztának” a „nagyon”, a „teljesen” vagy az „igazán” szinonímái?
- Gondolom, itt vehetjük annak is. – válaszolta érdektelenül.
- Szerinted ki számít tiszta embernek?
- Az újszülöttek- nevetett fel kilöttyentve a felmosó vizet.
- De most komolyan. – Eszter most nem nyugodott bele egy poénos válaszba.
- Az újszülöttek, de ahogy ráharapnak anyjuk csecsbimbójára már elmúlik az ártatlanság, fájdalmat okoztak, az életben maradás lesz az elsődleges, magukba szívják a világ a tisztátalanságát és a táplálékot, amivel majd részéve válnak. Rövidesen elfelejtik tisztaságukat, lehányja az idő, ráköpnek az emberek, mielőtt azonosulhatnának vele. – fogalmazta meg, miközben kinyújtóztatta a takarításba megfájduló hátát.
- Értem .- folytatta a portörlést beletörődve.
Esztert nem hagyták nyugodni a lelkében dübörgő betűláncok. Tisztaság és ártatlanság. Igaz, tiszta, ártatlan ismétlődött újra és újra.
Reggel korán jöttek a nagyszülők. A mama, ő alacsonyabb fehérszürke hajú, életvidám öregasszony volt, aki imádta a lányát és az unokáját. A papa, nem sokkal magasabb, minden vendégségbe elegánsan kiöltözött még a lányához menet is. Nehezen ment már neki a járás, az öltözködés, de felesége mindenben támasza volt.
- Ragyog minden a tisztaságtól. Kitettetek magatokért. - dicsérte őket az ősz hajú asszony. Soha nem szokott rumli lenni nehogy félreértsétek, de most, most tényleg nagyon szép minden.
Eszter próbálta kicsit mamáját félreterelni, hogy tudjon vele beszélgetni.
- Mama szerinted a tiszta emberek is ragyognak?
- Igen, minden lány ragyog, amíg érintetlen és ezt valami úton-módon a fiúk is meglátják és el akarják tőle venni… Azt hiszem ezért mondták a régiek, hogy várni kell a házasságig, hogy az igazi, a férj is megláthassa ezt a csodálatos fényt, hogy magába fogadhassa és még szebb ragyogássá tegye. – mintha egy könnycsepp csillant volna meg a szemében. Talán visszaemlékezett, talán annak a gyönyöre ragadta el, hogy átadhatott valami fontos gondolatot, nem lehet tudni. De a beszélgetés után még nagyobb odaadással és gyengédséggel vitt a papinak egy darab sütit.
Még lett volna kérdése az unokának, de látta a múltba merengés réveteg vágyát, így inkább hagyta megmártózni mamáját a múlt hullámpocsolyájába.
Minden elütött perc egyre mélyebbre nyomta a lányba a kérdésnek álcázott tőrt, ami már nemcsak kíváncsiságát támadta, hanem már fizikai fájdalmat okozott, ahogy újra és újra tudatosult benne a tisztaság és ártatlanság hiánya.
Tudnia kellett a választ, így úgy döntött elmegy szívni egy kis friss levegőt, hátha megnyugszik, vagy megjön a válasz vagy történik valami, ami eltereli a figyelmét. Ősz volt, a fák hanyag komolysággal dobálták minden színárnyalatba öltözött leveleiket. Nézte őket, minden egyes darabot külön-külön, aztán nézte a halálba beletörődött avarrá halványultakat, aztán a télre készülő nyír csupaszodó karjait. De nem lett jobban. Potyogtak a könnyei és egyre zaklatottabbá vált. Már nem látta a levelek színét csak fekete formájuk mutatta létük, a mélybe zuhanó nap előszobájában. A levegő egyre zajosabb lett, besűrűsítette a békák szerelemzsivaja.
A fasor végén békésen készült alvásra a tó, ahova Eszter mindig menekülni szokott. Már szinte futott, hogy elérje a partot, mielőtt menthetetlenül kitör belőle a zokogás. Odaért, lerogyott és a víztükör fölé hajolt, hogy nyoma se maradjon könnyzuhatagának. Nem is vette észre, hogy szinte teljesen besötétedett és csak néhány pislákoló lámpacsepp táncol a vízen. Talán egy óra telhetett el, amikor egy alak rajzolódott ki a sötétbe. Régóta figyelhette a lányt egy nem túl közeli fa tövéből, de csak most indult el felé. Leült a lány mellé néhány lépés távolságba. Az arca nem látszott, pedig Eszter minden hunyorgását bevetve próbálta kivenni, csak néhány fénytáncot látott sziluettje árnyékában.
- Nem kell olyan erősen nézni, ahhoz, hogy láss. – mondta barátságosan a férfi mindenféle bemutatkozás nélkül.
- Bocsánat. – mentegetőzött szipogva.
- Ne kérj bocsánatot, mindenki így csinálja én is ezt tettem sokáig. Ezért szeretem az éjszakát, nem látom a színeket, az árnyalatokat, amik elterelik a figyelmem az igazi szépségről. Ilyenkor minden olyan egységes, olyan egyszerű, és olyan igazi.
- Én szeretem a színeket. – ugrott ki mély bánatából.
- Ahogy én is , de sokszor könnyebb nélkülük. Tudom, hogy ott vannak, amikor felkel a nap látni fogom, de most mást akarok látni.
- Mit?
- Most téged. – mosolyodott el a homályban. Eszter nem láthatta, de érezte. – … szép vagy.
- Nem is látsz. – nevetett most már a szőke lány is, lassan kibogarászva a sírás alatt szájába szökött hajszálait.
- Miért sírtál?- kérdezte minden további kertelés nélkül.
- Én nem…- felesleges lett volna a tagadás- tiszta szeretnék lenni és ártatlan, de azt se tudom mit jelent. - szomorodott el megint.
- Miért akarsz egyáltalán az lenni?
Nézte magát a vízbe, de nem válaszolt semmit, nem fogalmazta még meg saját magának sem, hogy miért is csinálja az egészet.
- Olyan szép ilyenkor a víz, ahogy énekel minden egyes légvételre, nem gondolod? – kérdezte a sötét alak túllépve az előző kérdés választalanságát.
- Te is hallod?- lelkesedett a lány- És az a perc, amikor minden megáll egy pillanatra, és ahogy át tudja magát teljesen adni annak, aki belenéz és hogy otthont ad az érzéseknek, és hogy, hogy szép. – sorolta a lány összefüggéstelenül.
- Igen, a pillanatok. Téged nem zavar a szemét, ami belekerül a vízbe?
- De igen, de attól még a tó szép.
- Látod benned van még az ártatlanság, rá tudsz csodálkozni olyan dolgokra, amit sokan észre se vesznek és mindezt örömmel. Nem vagy menthetetlen. Tudod nem az a fontos valójában, hogy tisztának hidd magad vagy, hogy mindig az legyél, az csak egy állapot, amire nem tudsz búrával vigyázni, így bekoszolódik egy pillanat alatt, a lélekporral. De csak az igaz tisztaságát lehet beszennyezni, a mocskosnak ez saját természete. Csak az igaz ejt könnyeket tisztasága gyászába, csak az igaz képes eltemetni és megszülni önmagából, mint a főnixmadár még ha halála nem is ajándékozza meg a bűnök elfelejtésének csodájával. A tisztaság csak egy szín a forma mögött, a forma pedig te magad vagy, az igaz kereső ember, aki keresi önnönmaga tiszta formáját, de hogy ez a valóságos létező és mi magunk vagyunk az illúziók vagy a tökéletesség eszménye valóságtükör én se tudom…semmit se tudok biztosan.
Te igaz vagy és én most tisztának látlak. – közelebb húzódott hozzá és épp ez a néhány centi kellett, hogy kirajzolódjanak az ismeretlen ismerős vonalai.
Részlet a Perc c. bulvárlap interjújából I.T.-vel (2010.12.01.)
„- Milyennek képzeled a jövőbeli barátnőd?