Hajnaltájt minden csendes és mozdulatlan. Még a legforgalmasabb belvárosi utca is kihalt. Mintha elnémult volna a világ. De nem tart már soká – az ég alján látszik némi derengés.
A távolban léptek hallatszanak, melyek időközönként megtorpannak, mielőtt ismét felhangzana szabályos ritmusuk. Tapp-tapp. Tapp-tapp.
Egyre közelebb.
Tapp-tapp.
A gyér fényben felsejlik egy kabátba burkolózó, fiatal alak. Vállán átvetve újságos táska.
Talán, talán…
Az ifjú nem torpan meg. Megszaporázza lépteit és behúzott nyakkal tűnik el.
Tapp-tapp-tapp, majd a hang elhal.
Múlik az idő. Az utcai lámpák lassan kialszanak, de a környék már nem merül sötétségbe. A reggel meghozza a járókelőket. Munkába induló, dolguk után siető, névtelen, arctalan emberek sokasága.
Kérem, valaki...
Amott egy öltönyös férfi, kezében aktatáska. Elegáns bőr félcipője egyenletes ritmust ver. A lámpa zöldre, a férfi pedig gyorsabb tempóra vált. Előreszegezett tekintettel halad el az árnyékokat rejtő sikátor előtt.
Az ellenkező irányba idős nénike igyekszik. A korai óra ellenére ősz kontya makulátlanul keretezi redős arcát. A néni pillantása akarva-akaratlan arra vándorol, mire ő rögvest szorosabban markolja meg retiküljét és méltatlankodó ciccegéssel iszkol tovább.
Az aszfalton szemetes autó robog el. Nyomában kosztümös hölgy tűnik fel, pontosan a sikátorral szemközt. Óvatosan körülnéz, csak azután szeli át az úttestet. Tűsarkú topánjában sebesen tipeg.
Kipp-kopp. Kipp-kopp.
A hangot nem lehet nem észrevenni.
Kérem!
A hölgy félrekapja pillantását, hogy ne kelljen látnia, úgy távolodik el.
Akárki…
A járdán agyonhajszolt tekintetű anyuka lépdel, gyermeke mellette annál lelkesebben szökell. A sikátorhoz érve az édesanya oldalpillantás nélkül sietne tova, de a kisfiú megtorpan.
- Nézd, anyu! – mondja, és a sikátor felé mutat.
- Biztosan részeg – jegyzi meg amaz, majd az anyák óvó sietségével ragadja karon és vonja maga után gyermekét.
Nincs remény.
Egy alak válik ki a korai nyüzsgésből. Célirányosan megy, határozott léptekkel. Habozás nélkül közelíti meg a földön fekvőt.
- Segíthetek? – kérdi, és kinyújtja kezét.
Egy apró gesztus. Egy mindennapi kérdés.
Igazán semmiség.
De életet menthet.
„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”
Csak tegyél!