Sehol sincs ország hétpróbás királya

Évszám
2015
Beküldő
Annapoorma

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.”   

Egyszer volt, hol nem volt, egy ország, ott, hol nincs, se fent, se lent, se kint, se bent, mégis mindenhol ott volt, és van. Ez az ország, a híres, Sehol sincs ország.

Sokan indultak keresésére, és bizony még most is úton vannak.

Ennek az országnak is van királya, mint bármelyik más rendes országnak. Ő a hétpróbás király, mert bizony ő, mind a hét próbát kiállta, ezért a koronáján hét gyémánt díszelgett: Igazság, béke, becsület, erőszak nélküliség, szeretet, mind ezt a türelem és megértés rózsája koszorúzta.

Ha kíváncsi vagy, elmesélem neked a hétpróbás király történetét. Egy csodálatos nap hajnalán, egy anya életet adott egy gyermeknek. Megirigyelte őt egy fekete démon, mert ő csak sötét árnyékot tud szülni, ezért elhatározta, hogy a gyermeket megszerzi magának. Amint, a gyermek növekedett, a démon álruhába öltözött. Csinos kislány képében Hétpróbás mellé szegődött, mikor ő éppen a játékával foglalatoskodott. Kissé ferdére csúsztatott szájjal a fiúra mosolygott, és kikapta a játékot a kezéből, és egy bokorba bújt vele. Hétpróbás először csak állt, nem értette mi történt vele. Aztán legyintet: hagy játsszon vele, majd megunja és visszaadja, de a lány csak ült a bokorban, és szorongatta a játékot.

-          Kislány! Most már kérem vissza a játékomat, vagy ha akarsz még vele játszani, adjál nekem cserébe egy másik játékot, hogy én is játszhassak.

-          Nincs nekem játékom, nekem te vagy a játékom!- vigyorodott el a lány, most másik oldalra biggyesztve mosolyát.

A fiú türelmesen újra kérlelte a lányt:

-          Kislány! Haza kell mennem, édesanyám vár. Gyere el holnap is, és akkor játsszunk együtt a játékommal!

Az álruhás démon, nem erre számított, dühöt, veszekedést, marakodást remélt, de a fiú nem vesztette el a türelmét, kedvesen beszélt vele. A démonnak elszállt az ereje, és visszaadta a játékot. Még integettek is egymásnak.

Perdült, fordult az idő kereke, de a démon Hétpróbást nem felejtette el, most tízéves forma legénynek öltözött, még az iskolába is eljárt, így próbált zsiványságba lépni Hétpróbással.

-          Hé, haver! Van egy jó ötletem! Szerezzük meg a Rozi néni macskájának a farkát!

-          Aztán, miért kell neked a Rozi néni macskájának a farka?

-          Mert, jól fityegne a kulcstartómon. Beleöntünk a tálkájába egy kis tejet, és egy kis altatót, majd amikor elalszik, sutty, levágjuk a farkát! Tiéd lehet a fele!

-          Valóban? De az a macskának fáj!

-          Fáj, fáj, na és...

Az a fontos, nekünk legyen olyan kulcstartónk, amilyen senkinek sincs. Majd meglátod, a lányok is hogy fognak csodálni, amikor az övedre akasztod.

-          Engem inkább másért csodáljanak!

-          Ne félj, nem tudja meg senki! Vagy, gyáva vagy?

-          Mit szólnál, ha a te tejedbe rakna valaki altatót, és amíg alszol, a füledet vágná le?

-          Én ember vagyok, a macska csak egy állat!

-          Neki ugyanúgy fáj, és amikor magasra ugrik, nem tudna egyensúlyozni farok nélkül.

-          Na, jó, jó, már megint te győztél.

Sehol sincs ország mezőjén, zakatol az idővonat, már vagy ötször, hatszor a fecskék délre repültek, azóta, mióta Rozi néni macskája megmenekült. Hétpróbásnak, csinos kis bajusza serkent. Démon Diamond is hasonló alakot öltött.

-          Hétpróbás! Most megmutathatod, férfi vagy-e a talpadon! Elmegyünk a kocsmába, jól berúgunk, hogy legyen bátorságunk berúgni az öreganyó ablakát, aztán elvisszük a pénzét, utána akkorát mulatunk, hogy még az ég is zengeni fog.

-          Diamond öcsém! Bizonyára rosszul aludtál az éjszaka, ha ilyen gondolataid vannak. Ha unatkozol, gyere inkább velem az öreganyóhoz, és vágjuk össze a téli tüzelőjét, és rakjuk fel glédába!

-          Hogy ÉN dolgozzak? És mit fizet érte?

-          Nem rendelt munkát, de én látom, hogy már nehezen megy neki. Én megyek segíteni. Jössz velem?

-          Hát, hm... Először elmegyek egy favágó tanfolyamra. Talán, majd utánad megyek.

Hallottam már róla, hogy jót is lehet cselekedni, de az olyan unalmas. - gondolta magában.

Sehol sincs ország, sehányadik utcájában, él egy szépség, apjával és anyjával. Hétpróbás, csak egy pillanatra látta, amikor a lány a függönyt elhúzta ablakából. Oly gyönyörű a lány, mint az álom, a szíve tiszta, mint a fehér liliom. Gondolja a démon:

-          Na, Hétpróbás most elkaplak!

Fiatal, tökéletes megjelenésű, herceg képét ölti magára. Oly tökéletes a maszk, hogy csak az a lány nem fog a csapdájába sétálni, aki a szívével lát. Hogy elcsábítsa a lányt, aranyat, és gyémántot küld neki ajándékba.

Hétpróbás szíve, erősen zakatol a lányért. A házukhoz merészkedik, és egy szál vörös rózsát csúsztat a kapu alá. Nevet magában a hercegruhás démon:

-          Haha! Egy szál rózsa? Már elkéstél barátom! Az aranynak és gyémántnak nem tud majd ellenállni a szerelmed!

Már élezte is a kardját, olyan biztos volt benne, hogy Hétpróbás párbajozni fog vele.

A gyönyörű lány eddig még csak a herceggel találkozott. Valóban elbűvölő volt tökéletes szépsége, elegáns, megjelenése és pazar ajándéka, mégis amikor a rózsát megtalálta, megérezte a gyémánt hideg szelét, és az arany karperec is megmattult, mintha csak egy olcsó rézkarika lenne. A rózsa viszont virult, mint a legvadabb szerelem tüze. Két melle közé, a szíve fölé tűzte, így lépett ki a házból. A két szempár rögtön egybeolvadt. Hétpróbás azt hitte, itt a tökéletes boldogság órája, mikor is, egy viaszpecsétes levelet hozott számára a futár.

-          Hétpróbás Uram! Fekete ország király nélkül maradt. Kerek e világon csak egy ember alkalmas a királyságra, és ez Ön! Fekete ország királya lehet, ha teljesíti a feketék kívánságát. A népet igába kell hajtani, és az utolsó gabonaszemet is adóba be kell fizettetni. Így minden hatalom az Öné lehet. Ha nem vállalja el, akkor örök életére, igavonó barom lesz.

Válasz:

-          Köszönöm megtisztelő ajánlatukat! A királyság elfogadásának egyetlen feltétele van: Ha Fekete ország minden lénye megfürdik a fényben!

Fényfürdő után, így lett Hétpróbás Sehol sincs ország királya. Azóta ebben az országban, az igazság, béke, erőszak nélküliség, erkölcs és szeretet honol.