Sodrás

Potonyecz Fanny, 2015, április 12 - 15:05

Elindul egy kevéske hó a hegy tetejéről, ami lavinává nő mire leér az aljáig, csak amiatt, mert mozgásba hozta az összes többi havat, ami az útjába került.

- Gyerekek, majd ha kiléptek a rideg, felnőtt életbe megtapasztaljátok a nagy dolgokat. mint például: munkába állás, kirúgás, házasság, bevándorlók, válás, stressz.

Nem telt el sok idő, míg a következő órán, arról tanultunk miszerint:

- Az amerikaiak hittek abban, hogy minden álmuk valóra válhat, ha tesznek érte, aztán szépen lassan rájöttek, hogy ez nem így van, ezért csalódniuk kellett. Észrevettem ám, hogy az iskolában bombáznak minket az ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal, hogy az élet csalódások sorozata, ahol az ember hiába küzd az álmaiért, úgy is csak a rideg világ fog szembejönni vele. Lehetséges, hogy nem gondolnak bele tanáraink milyen üzenetet közvetítenek nekünk kis diákoknak, nekem azonban  mindenképp szemet szúrt. Nem fogadhatom el, főként nem élhetek egy ilyen rosszul felfestett világban. Csakhogy én nem is olyanban élek, jelentettem ki megmakacsolva magam. Délután miután hazaértem alig vártam, hogy megosszam édesanyámmal az észrevételeimet az iskolával kapcsolatban. Türelmesen végighallgatott, szokása szerint, s csak azután szólalt meg:

- Ezek az emberek olyan világot alakítottak ki maguknak, amelyben nem érzik jól magukat. De azzal nyugtatják magukat, hogy ez nem az ő hibájuk. Ezzel elveszik magukról a felelősséget és a világra hárítják. Így a világ lesz a felelős. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk is el kell fogadnunk ezt a hazugságot, amit egyébként már rengetegen elhittek. Nagyon ügyes vagy picuri, hogy te észrevetted és nem hagytad magad becsapni. Sokan már természetesnek veszik, ha a világunk elé a rideg jelző kerül. Lassacskán össze is mosódik ez a két szó és így ivódik be a köztudatba. Örülök, hogy a tiédbe nem sikerült befészkelnie magát.- Lezárásként megcsókolta a homlokomat és továbbállt végezni a ház körüli teendőit, egyedül hagyva engem a gondolataimmal.

Én gondolkoztam is. Eszembe jutott sok szörnyűség, sok gonosz ember, de próbáltam hinni anyámnak, miszerint a világ: szép. Akaratlanul eszembe jutottak nénik és bácsik, akik elválltak. Sok kisgyerek, akiket vertek otthon, az én osztályomba is jár egy ilyen kislány. És emlékszem egy másik nénire is, akit kirúgtak a munkahelyéről, amit annyira nem tudott elviselni, hogy megbolondult szegény és korházba került. Gyógyszereken él még ma is, a férje pedig sokat sír miatta. Sajnálom őket, ráadásul azt hallottam a néni nem is érdemelte meg, hogy kirúgják, csak" leépítés" volt. Erre szokták mondani tudtom szerint, hogy az" Élet nem habos torta". De az anyukám ezzel nem értene egyet, tudtam. Ezért mentem és kérdeztem meg vajon erre mit tud mondani.

A válasz a következő volt:

- Az élet kihívások elé állít minket, hogy fejlődni tudjunk. Jeleket, jelzéseket küld nekünk. Hallottál már arról, hogy ha Isten bezár egy ajtót kinyit egy ablakot? - Hevesen bólogattam jelezvén, persze hogy hallottam - De az ablak lehet, hogy a másik szobában van, amit meg kell keresni, mert nem látjuk rögtön. Tudod kicsi fiam a szokás nagy úr, és ha az emberek a nyitott ajtó helyett csukottal találják szembe magukat, megijednek, mert eddig megszokták, hogy nyitva van, érted? Ez félelemmel tölti el őket és csapdában érzik magukat, holott ott van helyette egy ablak, vagy lehet, hogy nem is egy, hanem több, csak keresni kellene. Egy ilyen kihívás elé állította az élet azt a nőt, egy próba elé, aminek a végén fejlődhetett volna, viszont ő annyira félt, hogy nem mert elmozdulni a zárt ajtó elől, ami viszont már nem nyílt ki többet. Ebbe belebolondult. Pedig csak küzdenie kellett volna, és küzdeni érdemes. Lehet, hogy nem könnyű, hiszen neked is egyszerűbb egyhelyben állni, mint mozogni. Igaz? Viszont tudd, hogy van egy rejtélyes kapcsolat nehéz és értékes között.

- Értem anyukám. De a néni nem így állt hozzá.

- Ezért fontos, hogy honnan szemléljük a világot szívem." A világ csak hangulat" mondja Reviczky Gyula. Kiegészíteném azzal, hogy a világ csak hangulat és hozzáállás. - mosolygott és én imádtam mindent tudó mosolyát-

Mindennek két oldala van és te döntöd el, hogy melyikkel szemléled a világot. De menj kicsim gyorsan és feküdj le, igazán későre jár. Dobj egy csókot édesapádnak is, aztán alvás, hogy holnap a suliba friss kipihent fejjel tudj menni.

Anyám szavára mindig hallgatva engedelmesen álomra hajtottam a fejem.

 

 

 

Iskola után, szokásosan villamossal igyekeztem hazafelé. Aznap azonban meghökkentő dolgot tapasztaltam.

Még be se értem a házba, máris édesanyám kedves hangját hallottam.

- Milyen volt az iskola drágám?

Nem vártam semmit, elkezdtem mesélni a történetet, ami erősen feldúlt engem néhány perccel ezelőtt.

- Én szörnyű dolgot láttam ma anya. - érdeklődő és aggódó tekintetét magamon érezve belekezdtem - A villamoson utaztam vissza, hazafelé. Az ellenőr bácsi és néni jöttek ellenőrizni. Ne aggódj nekem rendben volt mindenem, volt egy fiú és két lány és tőlük is kérték a jegyet, de nekik nem volt. Kiabáltak az ellenőrökkel. Én nem értettem miért, mert hisz ők voltak a szabálytalanok, de úgy csináltak mintha az ellenőrök tévedtek volna. A néni és a bácsi azt mondták, keressék meg a jegyeiket, ha azt állítják, hogy van, mindjárt visszatérnek hozzájuk. Előttem ült két idősebb fiú és elkezdtek arról beszélgetni, hogy azt hitték verekedés lesz- én ekkor ezt túlzásnak tartottam, mert miért verekedett volna bárki is- és már el is képzelték, hogy mennének oda és vernék szét a kiabálókat, hogy rugdosnák őket meg ilyenek, ha ilyenre kerülne a sor. Kicsit megijedtem tőlük. Az ellenőr bácsi és néni visszament azokhoz akiknek nem volt jegyük és ekkor, anya az a fiú meglökte azt az ellenőr bácsit, utána meg is ütötte és azt is láttam, hogy a vele lévő két lány pedig a nénit cibálta, aki már le is került a földre. És én gyorsan ránéztem a két fiúra előttem, mert előbb mesélték, hallottam, hogyan  mennének segíteni, de akkor azt láttam, hogy az egyikük az ablakon át nézelődik, a másik a cipőjét vizslatja. Én kétségbeesetten megkérdeztem tőlük, hogy: na nem mentek megverni őket? De ők erre azt kérdezték, hogy milyen verekedésről beszélek, aztán mind a kettő nézett ahova eddig néztek. Láttam én rajtuk, hogy feszültek csak nem értettem. Nem értettem, hogy csak én látom a bajt? A villamoson nem sokan voltak, de mindenki a helyén maradt anya, pedig a néni már sírt. A bácsi pedig csak nyögött. Ekkor a villamos megállt a verekedők elfutottak én pedig sírva fakadtam. - elfúlt a hangom és nem tudtam folytatni a történetet. De szégyelltem is volna bevallani anyukámnak, hogy nem mentem utána se oda a nénihez, aki még sokáig sírt, hanem belesüppedtem én is a székembe és csak arra gondoltam, hogy leszállhassak végre a villamosról.

- Miért sírtál?- csak ennyit kérdezett

- Mert tehetetlen voltam anya, és mert féltem, és mert dühös voltam az emberekre is, és magamra is. - nyögtem ki az utolsó pár szót földig süllyedve szégyenemben. Ő rám nézett, de szemében nem a megvetést láttam, mint ahogy hittem, hogy fogom.

- Ők is féltek. Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell cselekedni, de amikor elérkezik az idő úgy csinálnak, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet tanuljunk, hanem éljünk, amint tudunk. Jegyezd meg ezt fiam.

- Anya ha erősebb és nagyobb volnék én megvédtem volna a bácsit és a nénit, de olyan kicsike vagyok. - mentegetőztem

- Tudom kicsim, de csak akkor, ha megtanulod leküzdeni a félelmedet. Amihez viszont erő kell. Te erős vagy fiam?

- Igen anya. - aztán mégis elbizonytalanodtam egy kicsit. Mi lesz, ha mégsem sikerül majd? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Akkor olyan leszel, mint ők.

- Ezt nem akarom anya. Erős leszek, ígérem. - olyannyira, mint te, tettem hozzá magamban. Nincs ember, akire jobban felnéznék, mint anyámra.

- Gyere, mutatok valamit. - Megfogta a kezem én pedig követtem fel a fürdőszobába, ahol megengedte a vizet, hogy megteljen a kád. Nem értettem még mire készül, de tudtam hamarosan úgyis kiderül, ezért türelemmel vártam. Miközben folyt a víz anyám belekezdett, nagyon lassan beszélt.

- Láttad már, ahogy a madarak, ha megijednek valamitől egyszerre egy irányba szállnak el? Mintha parancsra tennék, tényleges parancs viszont nem hangzott el. Mégis egyszerre jelent meg ugyan az a gondolat az agyukba és összehangoltan cselekedtek. Röviden, ezt nevezzük kollektív tudatnak. Olyat viszont nem láttál még, én viszont igen, amikor a bárányok körbe- körbe futnak egyik a másik után. Ők maguk nem veszik észre, hogy körbe- körbe mennek, csak az ösztöneik által követik az előttük lévőt. Az egyik elkezdett futni, mert veszély volt, de aztán ő is elkezdte követni azt a birkát, aki már bekapcsolódott a körbe és ha a végtelenségig futnának is, akkor sem vennék észre mit tesznek. - Ezen kuncognom kellett, milyen buták ezek a birkák.

- Na most az emberek is hasonlóak, és az emberiségnek, az egész emberiségnek van egy kollektív tudata. - elhallgatott mintha nem tudná, hogyan folytassa. Éreztem, hogy amit most mondani akar az nagyon fontos lesz ezért teljes erőmmel figyeltem, hogy mindent megértsek édesanyám szavaiból.

Rövid hallgatása után már meg is telt a kád. Ezt ő is észrevette s mindketten a kád fölé hajoltunk, figyelmünket a víznek szentelve.

- Szívecském mostanában egyre többet mondod, hogy azt hallod mindenütt, hogy az emberek szerint rossz az élet. Igaz?

- Igaz.

- És te mit gondolsz? - Nem kellett sokat töprengenem, hogy válaszolni tudjak.

- Szerintem rosszul gondolják anyukám, de olyan fárasztó mindig ezt hallgatni. És én... néha elhiszem.  - vallottam be elkeseredetten.

- Megértem angyalom, ne aggódj, te jó úton jársz. - nyugtatott - Az emberi kollektív tudatot, amit az előbb már elmagyaráztam neked, hasonlítsuk egy folyóhoz jó? A folyó most rossz irányba folyik, és sajnos egyre gyorsabban. A tagadás, a hazugság a gonoszság felé folyik. - elkezdte egy irányba kavarni a vizet, egy örvényt létrehozva ezzel. - De vannak, akik megállnak a folyóban, és szembefordulnak az áramlattal. - ekkor visszafelé próbálta meg kavarni a vizet, ami nagy loccsanással, és láttam rajta, hogy nagy erőfeszítéssel is járt. De aztán azt is láttam, hogy az örvény elkezdett szépen lassan a másik irányba forogni. Ezután kivette a kezét a vízből, rám nézett és szigorú arccal így folytatta tovább - Viszont tudod te is, hogy ha nagy a sodrás és nem tudnak eléggé stabilan állni a vízben, akkor az elviszi őket. Aztán ha nincs erejük újra nemet mondani az áramlásnak, akkor csak hagyják, hogy sodorja őket a víz életük végéig.Próbáld meg te is. Gyerünk.

Utánoztam édesanyám kar mozdulatait a víz pedig megindult forogni. Sebesen forgattam, és amikor hallottam, hogy ideje visszaforgatni a vizet, én megpróbáltam, de aprócska kezem megadta magát a víz erejének. Nem vallhattam kudarcot ezért újra megpróbáltam. Összeszedtem minden erőmet, nem hajtottam meg annyira így sikerült elérnem, hogy végre akaratom szerint megadja magát és a jó irányba forogjon az örvény. Hihetetlen boldog voltam és megértettem mit szeretett volna velem megtanítani az édesanyám.

- Most megtanultad, hogy változtathatsz, s ha elkezded te és még sokan mások, a folyó jó irányba is haladhat.

- Ez így működik. És ez a lényeg. Édes kisfiam most már lefekvés. Sokat tanultál ma is.

- Mesélj egy utolsót édesanyám.

- Mesélek, de csukd le szépen már a szemed. Képzeld azt, hogy a világ, amin életet kaptunk egy nagy üst, amiben mindig fortyog valami, folyamatosan. Elképzelted?

Bólogattam félig az álomok mezejére lépve már.

-Az élőlények, talán még az élettelenek is hozzáadnak, beleraknak valamit ebbe a nagy üstbe. Nem direkt, csak úgy természetesen. Aztán ha sok benne a keserű, a nedű rossz ízű lesz, de máris kedvre valóbb, ha raknak hozzá édeset. Minden édes és minden keserű változtat egy picit az ízen. Egy hangyányit, egy csipetnyit, de a hozzáértő íz szakértő azonnal észreveszi a változást. Jó éjszakát édes kicsi fiam!

 

Az írás hossza kb. 9 ezer karakter

ár ellen

Megkapó történet, amely egy gyermek szemszögéből láttatja ezt az önmagából kifordult, teljesen rossz irányba haladó világot. Igazán szép az édesanya tanítása, nem csoda, hogy a kisfiú csodálattal hallgatja. Szerencsés gyermek. :)