A staféta

Évszám
2015
Beküldő
kata

„Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.”

 

A világ mára enyészetnek indult. Az ápolt lelkek kora lejárt. Eltűnt az arany-ezüst-drágakő borítás a paloták faláról. Csak a puszta, sivár falak állnak, sejtetve, volt élet itt. A szél viszi a száraz kórót, a por lassan mindent belep. 

Brutális gyilkosság történt egy kaposvári dohányboltban!
http://www.kiskegyed.hu/aktualis/drama/gyilkossag-kaposvar-dohanybolt-135162

21 kopt keresztényt fejezett le az Iszlám Állam
http://www.atv.hu/kulfold/20150216-21-kopt-keresztenyt-fejezett-le-az-iszlam-allam

„Húsz településen 20 iskolát zárnának be, és 34 intézményt érintene valamilyen módon az összevonás”
http://index.hu/belfold/2011/05/20/iskolabezarasok/

Vérükért tartottak fogva embereket Indiában
http://www.origo.hu/nagyvilag/20080318-india-veradasra-kenyszeritette-aldozatait-egy-bunbanda.html

„A 2002. május 9-i móri bankrablásnak nyolc halálos áldozata volt, akiket az elkövetők szinte egyszerűen kivégeztek.”
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ri_bankrabl%C3%A1s

Évi 600 papi pedofíliáról értesült a Vatikán
http://www.origo.hu/nagyvilag/..

 

̶          Mit tudok én itt tenni? Ez a világ nem nekem való. Nézzél körül! Kiugrik egy ember az ablakon és a kíváncsi tömeg fényképez, mert ilyet még nem láttak. Joguknak érzik, hogy megfoghassák az utolsó pillanatot, amíg a lélek még bent van. Mintha a középkorban volnánk és az ártatlan ember széttépése mutatvány lenne a szürke, kibírhatatlan életükben. Nézz csak rájuk! A tesze-tosza, munkába járó örök csüggedők! Aréna kell nekik és máris közönyös acsarkodók lesznek. Minden pillanatnyi lesz. Mindössze annyit tudnak tenni, hogy befele nézve a megállóhoz mennek. A sima úton is megbotlanak. Nektek nem elég boldogság egy sárga virág az útszélén. Azt hiszem élni felejtettetek el. Azért dolgoztok, hogy egyetek, hogy túléljetek. A pénztelen azért hal meg, mert nincs ennivaló, a gazdag meg azért, mert nem tud élni, nincs ideje.
Megkülönböztetitek magatokat, akárhogyan és nem jut eszetekbe hogy minden ember egyenlő: meztelenül a kádban, ha leesik egy méter hó, öregen, kiterítve.

̶          Nekem mondod vagy csak magadban beszélsz? Mert ha nekem mondod, nem mondasz újat.
Örültem, hogy megszülettünk. Nem kellene elrontanunk. Ezt mondom. Előttünk egy nemzedék sem taposta e Földet. Ha visszanézünk, nem látunk mást, csak a levegőt, a lélegzetvételnyit. Csak az időt érezzük, azt az egy másodpercet.
Én is látom azt a nagy változást, ami miatt így beszéltél. Azt érzem, kellene valamit tenni, de nem vagyok erős.

És te ki vagy?

̶          Én meg azt kérdezem, hogy tudod-e, miért vagyunk itt?

̶          Azt mondta a nővér: én azért, mert elütött egy autó és gondolom csak ez a kórterem volt még szabad.

̶          Tudom, hogy ki vagy Tamás és sürgős volt találkoznunk. Láttam, amikor kicsi gyerekként a szemüveged nagyítójával a hangyákat ölted meg, puszta kíváncsiságból. És azt is láttam, hogy végtelen szomorúság fogott el, amikor észrevetted, hogy mennyire rosszat tettél.

̶          Te ki vagy?

̶          Megmondom, csak előbb mondd meg, hogy miért lettél szomorú akkor?

̶          Ott álltam és bámultam az útnak azt a bizonyos részét. Most nem vonultak a hangyák, mozdulatlan volt minden. Sütött a nap, kiszáradt a torkom. Mint az elnéptelenedett falu némasága, a betört ablakú ház ajtajának nyikorgó hangja, úgy idézte fel az üresség érzését.

̶          De aztán történt valami. Életet visszaadni, azt hittem csak én tudok.

̶          Az nagyon szomorú, kétségbeesett állapot volt. Jóvátenni a hibát bármi áron. Nem baj, ha nem tudja meg más. Sőt.
Az a sok kicsi megdermedt pont, a szellő rezegtette, esetlen lábak!

Ha lenne élet, zsibongás... de jó lenne! Az a valami visszatérne! Nem jó látni a mozdulatlanba meredt lépést.
Úgy szeretném, ha amit csináltam, az nem történt volna meg!
Bánom, hogy így lett... induljon el a vér... nyíljanak meg az utak... szemem előtt látom a sejtek rendeződését... a kiadott parancsot, hogy menj! A hiányos tag kipótlódjék... megvan a feladat: élj! … ez az erős érzés volt bennem, a szívemig hatolt …,hogy elmondhassam, minden rendben van …élnek.

̶          És aztán éltek. Én pedig ezért vagyok itt. Nagy utat tettem meg. Úgy érzem, elfogyott az erőm a hibák helyrehozására. Nincs már hitem a változásra. Egyedül nincs.
Legyél a barátom!

̶          Haragos vagyok, mert a hibák sorra jönnek. Nem szabadna elrontani! Az út kezdetén vagyunk. Az eszünkkel fel sem fogunk, csak vadászunk, gyűjtögetünk.
Rájövünk, hatalmunk van, ha kőből van a házunk, h
a a kezünkben korbácsot tartunk.
Megyünk tovább az úton.
Már régen egyenesen járunk, de a fejünket magasabbra tartjuk és azt hisszük különbek vagyunk mindennél. Kitaláljuk Istent, hogy Istenek lehessünk. Beszélünk, ítélünk a nevében. Megmondjuk, mi a jó és a rossz. Ölünk. Testet és lelket. Saját vérünket máglyára vetjük. Templomokat építünk, de a fiaink sátorban laknak …és ezt hagyjuk. Áldozatokat mutatunk fel, vérünk vérét folyatjuk az oltáron, de mi magunk élünk.

Így is akarsz lenni a barátom?!

̶          Igen, nagyon is.

̶          És ez miből áll? …Kérésre tudok lenni?

̶          Legyél ott velem, amikor más nem!

̶          Ennyi?

̶          Mit még? Ez nagy dolog és sok. Voltál már valahol jelen, amikor máshol szeretettél volna lenni … és mégis ott maradtál, ahol igazán szükség van rád? Kérve vagy kéretlenül.

̶          Jól van, de kérésre tudok a barátod lenni?

̶          Igazad van.

̶          Nem is ismerlek. Lehet, hogy olyan vagy belül, amit nem becsülök.

̶          Én a Fiú vagyok.

̶          Tehát?

̶          Semmit sem hallottál rólam?

̶          De nagyon is. És pont ez a lényeg. Hallottam. Csak hallottam.

̶          Azért kérlek, hogy legyél a barátom, mert egyedül vagyok.

̶          Nem kell az együtt töltött idő? Csak úgy hirtelen? Nem kell az alkalom, hogy veszekedjünk, hogy aggódjunk… együtt, bármi miatt?

̶          Ezt akarom. Már mióta ezt akarom! Senki sem vesz komolyan, amikor pedig élek. Nem hisznek nekem. Valahányszor szomorú emberrel találkozom, elutasít, pedig az a segítség, amit adnék, az nekem semmiség. Életemnek egy másodperce.

̶          Nekem tudnál segíteni?
Valahányszor visszagondolok az útra, amit jártunk, elfog a szégyen és a keserűség. Mindig csak továbbmegyünk. Továbbmegyünk az úton. Erősek vagyunk és sokan. Az agyunk térfogata 1300 cm3. Kitaláljuk a dolgokat, hogy könnyebb legyen az életünk. Kitaláljuk a békét, mert elfáradtunk saját magunkkal harcolni, de nem bírjuk sokáig, mert eladtuk a lelkünket és csak az ösztönünk maradt. Határokat húzunk, már így élünk. Kitöltjük a Földet. Kutatunk, feltalálunk, gyógyítunk, tanulunk, tanítunk, alkotunk …és ölünk. Nagyban. Háborúzunk, halálgyárakat csinálunk, tömegsírokat ásunk.
Ez olyan sok helyrehozni való …és olyan sok erő kellene!
Segítesz?

̶          Láttam azt a kést, ami a szíved felé ment. És láttam azt az életet is, ami az előtt volt. Nagyon akartam, hogy élj, mert igazságtalannak tartottam, hogy esélytelenül halj meg. Tapasztalás, tudás nélkül. Öröm nélkül.

̶          Láttad azt a pillanatot? ... ha engem hagytál volna! ..., csak a többiekért tettél volna! Hogyan tudtad kibírni tettek nélkül? Azt a sok sikolyt, jajgatást, könnyet ... ha láttad, miért álltál?

̶          Én menni akartam, igenis kevesebb sötétséget akartam! De Ő nem engedte! Ha beleavatkozok, gyengék lesztek és mind meghaltok! – ezt mondta. Fogta a kezem, visszatartott, hogy menni nem tudtam..., befogtam a fülem, hogy ne halljam a bántottak sírását, a gonosz üvöltözését ...
De én menni akarok!- kiáltottam neki. Nem nézem tétlen, érted!?
Nos, jó. - mondta Ő. Ha ezt teszed, többé nem vagy a fiam.

Hát itt vagyok.

̶          Hogyan tudsz segíteni?

̶          Minden erőmmel és figyelmemmel. Csak kérned kell és együtt megéljük, hogy jóra fordul.

̶          Mit akarsz?

̶          Szeretném, hogy engem is szeressenek és hogy utáljanak, ha olyat teszek. Nem akarok példa lenni! Sem áldozat. Szeretnék hibázni, a bűneimet megbánni.
És sírni… hosszú percekig…, mert ilyet soha nem tehettem.

Egyszóval, hogy csak ember legyek.

̶          Szóval segítesz?

̶          Segítek, ha te is segítesz.
Én, ahogy most vagyok, nem sokat érek el. Hiába van bennem a legtöbb, ha azt nem használhatom. Feltűnő lenne és észrevennék. Ha felismernek, engem elpusztítanak, még mielőtt … a sarkamban vannak …tudom, hogy mindjárt elérkezik az idő. Amim van, ez csak az akaratom, a maradék földi erőm, a gyógyító-romboló hatalmam neked adom. Muszáj tovább vinned legalább a reményt! Te most még kis képességekkel, egy ember vagy. Azért akartam, hogy megtaláljuk egymást, mert az örökös kérdéseiddel, kétkedéseddel, bosszantóan állhatatos akarásoddal, sokkal előrébb fogsz jutni, mint én.
Nem mindig tudsz a helyes úton járni, de nem fog kihalni belőled az érték.
Nehéz lesz különlegesként élned. De ha minden jól megy, nem leszel egyedül.
Most nézz ki az ablakon! Érzem, hogy jönnek.
Mit látsz?

̶          Sötét fellegek jönnek. A sötétség úgy gomolyog felénk, mint a tinta, ahogy szétárad a vízben. Súlyos tömegétől elmúlnak a fények. Kíméletlenül kavarog, terjed, súrlódik.

̶          Akkor gyorsan mondom, mit tegyél! Akik jönnek, hatalmasok és nem emberek …meg ne szólalj! Feléd közönyösek, mert nem jelentesz számukra veszélyt. Tűrnöd kell! A látványt, a szagokat. Tarts vissza minden érzést! Ha elmentek, gyorsnak kell lenned. Amit lehet, tedd meg!

̶          De mit, Fiú?! Gyorsan mondd …lépések dübörögnek!!

 

Az ajtó kicsapódik. A vaslények bejönnek, és egyből a Fiúhoz törnek. A legnagyobb ott tornyosul a kezében egy különös alakú késsel. Körbe élezett szív-alak, nagyon díszes, vaskos markolat. Csak rövid ideig áll tétlen.

Baljós, dörgő hangon kérdez.

 

̶          Ha választanod lehetne az élet és a halál között, miért választanád az életet?

̶           Nem tudom …talán, ha meghaltam változatlan maradok …nem szólhatok senkihez …és hozzám sem szól senki.

̶          Miért nem gondoltál erre, amikor ellenkeztél?! Ugye tudod, a sorsod a halál?

̶          Ezzel számoltam …elbúcsúzhatok?

̶          Búcsúzz, de nem hoz megkönnyebbülést, ne remélj változást!

̶           Tamás! –fordult a Fiú az emberhez.
Eljött az idő. Jusson eszedbe, hogy jóvá kell tenni a hibát bármi áron. Nem baj, ha nem tudja meg más. Sőt.
Emlékezz erre az esetre!

A vaslény kése lassan haladt előre a Fiú nyaka felé. Riadt arccal nézte a Fiú. Minden sejtje menekülni akart, de mozdulatlan maradt …csak becsukta a szemét.
A kés útja nem tartott soká. A fej lassan lecsúszott a párna ívén.
Az ítéletvégrehajtók vártak és egy pillanat alatt eltűntek a semmibe. A dermedt csendben Tamás szíve hangosan kalapált. A kétségbeesés, rosszullét környékezte …a mellkasa vadul járt.
Most mi legyen? – kérdezte tompán a világba.
Tenni kellene valamit …gyorsan Tamás –mondta magának. Csinálj már valamit!
Azt mondta: Emlékezzek az esetre! Emlékezz! …jóvá tenni …bármi áron… 

Megvan!! Ne haragudj, de ez nekem nagyon nehéz … így fogni külön az arcodat ...visszateszem, jó? …Fiú, ez iszonyat … ha lenne élet, zsibongás... de jó lenne! Az a valami visszatérne! Nem jó látni a mozdulatlanba meredt életet.
Úgy szeretném, ha ez itt, ami volt, az nem történt volna meg!
Bánom, hogy így lett... induljon el a vér... nyíljanak meg az utak... szemem előtt látom a sejtek rendeződését... a kiadott parancsot, hogy menj! A hiányos tag kipótlódjék... megvan a feladat: élj! … ez az erős érzés van  bennem, a szívemig hatolt …,hogy elmondhassam, minden rendben van …élsz Fiú. 

Tamás most már tudja, hogy végigmegy az úton. Minden tervezhető lett és minden kérdés megválaszolt.
A Fiú kinyitotta a szemét és elmondta, hogy mintha évmilliókat utazott volna. Álmában szép világokat látott. Mindenki békében élt és szabadon. A felhők fölött repült …városokat látott, ahol éjszaka kevesebb a sötétség.
Az emberekbe visszatért a lélek.