Gondoltál már arra, hogy néha jó lenne elvonulni egy csendes helyre, kilépni egy kicsit a hétköznapokból? Hát nekem már sokszor eszembe jutott. Hova is szoktunk visszavonulni? Egy csendes zárt szobába? De vajon csak egy szoba lehet csendes? Vagy létezik egy hely, amely más? Csendes mint a szoba, mégis tele van élettel? Ismerek egy ilyen helyet.
Messze - Messze innen száz tengeren túl, a végeláthatatlan víz, hegy és mezők között, megbújik egy kis ország... Úgy hívják Adeodát. Nevének jelentése: Isten ajándéka. Dús, kövér füvű legelők, rengeteg folyó és patak, egy varázslatos vízesés melyet a Múlt Visszhangjának is neveznek, mind itt található. A vízesés minden itt történt eseményt, mondát, de még egy nyúlfarknyi történetet is megőriz... Csodálkozol ezen? Valójában megértelek. Elvégre ez a vidék nem közismert, nem könnyű manapság idetalálni. Na de hol is tartottam? Épp a vízesés mellett emelkedik egy hatalmas szikla. Ez a birodalom központja. Itt található az uralkodó fellegvára. Mint mindennek, ennek is megvan a maga története amit majd egy másik mesémben megismerhetsz.
Adeodátban már nagyon sok csoda történt. De mielőtt hozzáfognék az egyik elmeséléséhez, előbb még mondanék valamit: Néha lehet, hogy egy semmitmondó dolog, egy egyszerűnek tűnő mondat a legnagyobb csodára képes. Ezt ne felejtsd el!
Alig pirkadt még, az emberek éppen a másik oldalukra fordultak álmukban. Azonban valaki mégis talpon volt már. A vékony, fekete alak macskaügyességgel mászott fel a meredek sziklafalon. Kiszögellésről, kiszögellésre. Nem zavartatta magát azzal, hogy ha egy lépést is elvét, alatta a víz mélységében hegyes sziklák várják... Nem, ő csak mászott előre céltudatosan. A felkelő nap sugarai meg- megcsillantak az öböl fehér habjain. A vízesés által keletkezett pára lassan felemelkedett, és kibontakozott a szirt alatt elterülő táj képe ahol a lezúduló víz egy lassú folyású folyammá csendesedett és egy szoroson át távozott az öbölből. Közben a fekete alak felért céljához: a völgyre néző széles kiugráshoz. Lihegve felegyenesedett, és széttárta a karját. Ha hattyú lett volna biztos elrepül...
A kislány rövid, barna hajába belekapott a szél. Keskeny arcát, és pisze orrát megvilágította a napsugár. Két barna szeme örömtől csillogott, boldog mosollyal nézett szét. Susinak hívták. Származásának történetét csak a vízesés ismerte talán, így az emberek együtt nevelték a faluban. Minden nap másik családnál lakott, étkezett, a falubeliek szerették és közösen gondoskodtak róla. Ismerőse volt fűnek - fának, növénynek és állatnak egyaránt. Az emberek nem tudták a nevét, mivel egyik napon a vízesés mellett találta az egyik halász, és talán korához képest alacsonyabbnak és soványabbnak tűnt, hozzácsapták nevéhez A Kis jelzőt. Így lett belőle A Kis Susi.
A kislány a vele szemben elhelyezkedő sziklát vizsgálta. Ennek tetején állt az uralkodó kastélya. Susi egyvalakit várt: a barátnőjét. Fleuron Caystrius egyetlen lányát, az ezüsthajú Feleurt az egyetlen törvényes trónörököst.
A kastély igen egyszerű felépítésű volt, mégis gyönyörűen méltóságteljes. Pont mint a táj: mindenhonnan az a megfoghatatlan békesség árad. Varázslatosan vonja körbe ezt a helyet...
Hirtelen kinyílt a főkapu, és egy lány szaladt ki rajta, mögötte alaposan lemaradva egy bicegő öregúr. Feleur a szakadék széléhez futott és kézzel lábbal integetett Susinak, majdnem lecsúszott a peremről. Bizonyára valami fontos dolgot akart közölni. Susi azonnal megértette, hogy fel kell keresnie. Villámgyorsan leereszkedett a szikláról és futott a palota felé vezető úton. Néhány pillanat múlva a két lány boldog sikongatások közepette egymás nyakába borult.
Feleur külsőre teljesen máshogy nézett ki mint Susi. Hófehér keze, csillogó kék szeme és hosszú ezüstszínű hajkorona borult karcsú vállaira. Úgy 13 éves lehetett. A két lány lassan odasétált kedvenc fájukhoz. Mint jó nővérhez illik Feleur kezébe fogta Susi tenyerét, megigazította és leporolta a ruháját, majd komolyan a kislány szemébe nézett:
- Nagy nap a mai! - kezdte izgalomtól elcsukló hangon.
Susi nem bírta tovább, és barátnője arckifejezését látva felnevetett.
- Mi volt olyan fontos, hogy kis híján lezuhantál a szikláról úgy integettél, most meg jössz nekem itt ezzel az ünnepélyes szöveggel?
- Ez egyáltalán nem vicces! - csattant fel a lány - Idegen herceg látogat meg minket!
Az öbölben futótűzként terjedt a hír. Évszázadokkal ezelőtt járt kívülálló Adeodátban. Akkor is csak azért, hogy meghódítsa a birodalmat. A támadást szerencsésen visszaverték. Hanem most ismét jön egy idegen. Vajon mit hoz majd? Örömöt, vagy bánatot?
Az érkezőket délre várták, Feleur és Susi egész délelőtt azon töprengtek, vajon milyen lesz az idegen. Majd Feleur elszaladt átöltözni, hogy megfelelően fogadhassa a herceget apja oldalán.
Miközben Susi türelmetlenül várta Feleur visszaérkeztét, hirtelen kürtszó hallatszott. A kislány megdermedve állt a várfal előtt. Percek múltán egy aranyos hintó tűnt fel, melyet négy hatalmas fehér szárnyas ló húzott. A Pegazusok elkocogtak Susi mellett. A kocsis megrántotta a kantárt és álljt parancsolt. Egy fürge, kis emberke ugrott le a hintóról, majd a kocsi ajtajához szaladt, hogy kinyissa. Közben már nem csak Susi tátotta a száját. Az egész falu felsorakozott az út mellett. A herceg magas volt kurta bajusszal és göndör hajjal, fején tollas kalap ült, és állát úgy feltartotta, hogy ne kelljen ránéznie a vele nem egyenrangúakra. (Valószínűleg a két szolga azért ugrált folyton körülötte, hogy helyette is a lába elé nézzen). Vállán piros úti köpenyt viselt, ami valahogy nem illett alakjához.
Oldalra fordította a fejét, és ráförmedt az első emberre akit meglátott, vagyis Susira:
- Eredj taknyos, jelentsd, hogy megérkeztem!
Susinak ez nagyon nem tetszett. Őt sose ugráltatta így senki! Még Fleuron herceg is hozzátette azt, hogy ,,kérlek Susi" mielőtt bármit is parancsolt volna.
Így hát nem moccant, de a következőt mondta:
- Kihez tetszett szólni? Itt senki nem taknyos.
Feleur elrángatta Susit a herceg elől.
- Ilyet nem szabad mondanod! Ez illetlenség - suttogta.
- De hát nem hallottad hogy beszélt?
- De, de akkor se!
- Úgy fennhordja az orrát, mintha ő lenne itt a király. Gyűlölöm! - kiabálta a kislány magából kikelve.
- Szerintem ez a kis mondatod háborút robbanthat ki! - szidta össze sziszegve Feleur.
- Jó bújjatok csak el, legyetek a talpnyalója! De én ezt akkor sem hagyom!
Susi sértődötten elszaladt, Feleur pedig lehangoltan csatlakozott apjához, aki időközben az ebédlőbe vezette a herceget. Ilyen még nem fordult elő. El sem akarta hinni, hogy az imént Susival veszekedett.
*
A kislány a kiszögellésről összeszűkült szemekkel nézte a fényben úszó kastélyt. Először fordult elő, hogy valami közéjük állt, és ez nagyon bántotta Susit. Elvégre Feleur volt az idősebb és lehet, hogy neki volt igaza. Lehet, hogy bocsánatot kéne kérnie?
Épp elindult volna, hogy végrehajtsa tervét, amikor a szemközti szirten két fekete alakot pillantott meg. Ez egyik mintha rángatta volna a másik nagyobbat. Végül a nagy megcsúszott, és lezuhant a fekete víztükörbe. Azt a valakit perceken belül elnyelték a habok és nem látszódott belőle semmi.
Ez Susival egyből elfelejtette minden bocsánatkérési szándékát. Lekúszott a szirtfalon. Megkerülhette volna a tavat az erdőn keresztül, de a rövidebbik utat választotta: annak a valakinek segítségre volt szüksége, minél gyorsabban!
Amint a vízhez ért, fejest ugrott a kék habokba, és delfinként szelte a vizet. Perceken belül elérte a helyet, ahol a test vízbe merült. Nincs sehol! Már alkonyodott, mikor panaszos horkantás hallatszott a háta mögül.
- De jó, hogy megtaláltál, azt hittem, hogy itt pusztulok!
A kislány megfordult és elkerekedett a szeme. Az egyik Pegazus volt. Lábai és szárnyai össze kötözve, az volt a szerencséje, hogy fennakadt egy kiálló gyökérben...
*
Mire Susi visszaért a szárnyas lóval már este lett és fásult, szomorú arcokat látott maga körül. Egy fiatal lovászfiú közölte a tényeket:
- Ma délután az idegen herceg nem találta az egyik Pegazusát, és őrjítő patáliát csapott. Rablással vádolt minket, és mivel nem lett meg, de te látom megtaláltad...
- Szólni kell Feleurnak, hogy megvan... - mondta Susi izgatottan.
- Sok szerencsét... Nem tudom hogy csinálod majd...
- Ezt meg, hogy érted?
- Miután nem találta meg a Pegazust, egyszerűen közölte, hogy elveszi ami jár neki. Mi először nem értettük mire gondol, de hamar kiderült, mert a hercegnő nincs sehol.
- Micsoda?!
Susi elsápadt. Hirtelen mindent megértett. Amit a pegazussal tettek, az egy fondorlatosan kitervelt, előre megszervezett merénylet része. Elvégre, ha nincs hercegnő, nincs trónörökös, Feluron halála után az ország teljesen kiszolgáltatott lesz! Vagyis ezt az egészet azért szervezték, hogy valaki megszerezhesse magának a birodalmat. És mivel szép szóval nem fogják neki odaadni ezt a csodálatos világot, cselhez folyamodott. Hiszen ha egy kicsit jobban siettem volna, Feleurt is megmenthetem... - gondolta a kislány.
- Megkeresem! - mondta a Susi elszántan.
- Hogyan? Még a kiképzett katonák se tudtak a határon túl menni!
- Nem érdekel! Feleurról van szó. Ő a barátom. Merre mentek?
- Nyugatnak - mutatta a fiú.
- Mondd meg a hercegnek, hogy visszajövünk! - kiabálta vissza a kislány amint új barátja hátán a levegőbe emelkedett. A fiú addig nézte távolodó alakjukat, amíg egy kis ponttá nem zsugorodtak, majd eltűntek az égen.
- Sok szerencsét Kis Susi! Szükséged lesz rá!
*
Susi és hűséges paripája tűzhányók felett suhantak. Mióta elhagyták Adeodát határát, a kislány teljesen más világgal szembesült: Bármerre nézett csak sziklás, kihalt területeket látott. Sehol egy virág, vagy bokor, de még egy elszáradt árva fűszál sem... A rengeteg tűzhányó állandóan füstölt, így az ég nem is látszott a sok koromtól. Mintha valami folyamatosan gondoskodott volna róla, hogy nehogy abbahagyják a pöfékelést.
Útjukat egy magas és hosszú hegyvonulat keresztezte. Megkerülni túl sok időbe telt volna, átrepülni a sűrű felhőzet miatt nem lehetett. Egyetlen megoldás maradt: Susi átkel a keskeny, sötét, félelmetes szoroson...
A Pegazus leereszkedett és a lány leszállt a hátáról. Susi nyelt egyet és belebámult a sötétségbe. Nem tudta, hogy mi vár rá, de ő érezte, hogy Feleurért meg kell tennie az utat. Megsimogatta táltosa fejét, és elindult.
Hirtelen egy hang szólította meg:
- Biztos be akarsz oda menni? - az egyik szikla mögül egy csuklyás ember bújt elő - Csak figyelmeztetlek! Onnan ered minden amit itt látsz.
- Ott van a barátom. Nem hagyhatom cserben. Mi ez ami itt körülvesz minket? Én ilyet még sosem láttam és olyan borzasztó érzés... - a lány tanácstalanul körbemutatott.
- Ilyet csak egy tiszta szívű, ártatlan lélek mondhat.
A lány nem látta az ember arcát, mégis kihallotta hangjából, hogy mosolyog...
- De mi ez?
- Te úgy láthatod amilyen igazából, mert átlátsz az álcán. Ismered az igazi jót. A herceg becsapja az embereket, ők meg hagyják és beletörődnek az egészbe. Teljes szenvedésben élnek, de nem csinálnak semmit, bár tudják ki minden baj okozója. Valami hályog van a szemükön. Ami eddig csodálatos volt átváltozik, a sötétség lassan oszlik szét mint a méreg.
- Mindenki ilyennek látja?
- Nem. De sokan vannak akik már rájöttek. Hagyd itt a barátodat, innen egyedül mehetsz tovább.
Susi - átkelve a szoroson - belépett az árnyak birodalmába. Az ellenség várának egyik oldalán mély szakadék tátongott melynek alján vörös lávafolyam folydogált. A vár fekete gránitból volt, szögletes formáját csak még jobban kiemelte a lávafolyam fényétől vörösen izzó ablakok sorozata. A vaksötétben Susi egyenesen egy őr karjaiba sétált, aki a trónterembe ráncigálta. A trónon az idegen herceg ült, aki már nem is volt annyira idegen.
- Lám, lám, lám... Kit látnak szemeim... - vigyorodott el és hangjából gonoszság áradt. - A Kis... Taknyos... Gondolom könyörögni jöttél, hogy engedjem el a hercegnőt. Csodálkozom, hogy pont téged küldtek.
Susi felháborodva felhördült, amivel csak azt érte el, hogy az őr még jobban megszorította, de nem hagyta magát:
- Fleuron herceg kisujja is többet ér nálad! Magamtól jöttem, hogy elvigyem a lányát!
A herceg szeme összeszűkült, és felkiáltott.
- Ó igen? És hogy fogod csinálni? Jól rám kiabálsz? Vedd már észre! - sóhajtott színpadiasan - Itt Én uralkodom! Én vagyok a leghatalmasabb! Én döntök a sorsodról! És az Én kincsem és földem a legtöbb! Az emberek mind Engem szolgálnak. Te csupán egy hangya vagy! És ugye egy hangya egyedül nem megy semmire! - Majd az őrhöz fordult: - Tedd a másik mellé!
Susi az őrre nézett. Annak szeméből, rettegés és félelem sugárzott! Egyetlen Adeodátból való ember nem nézett így... Hosszú, sötét folyosókon haladtak végig, míg végül valahol a börtönöknél bedobták egy ajtón. Susi először semmit sem látott és hallott. Aztán hirtelen egy sikoly és egy kiáltás hangzott fel az ismerős hangon:
- Susi! Te vagy az?
- Feleur! - a kislány kiegyenesedett és átölelte barátnője nyakát.
- Nem hittem, hogy még valaha is látlak! De... - ráncolta szemöldökét a lány - Hogy kerülsz ide?
- Eljöttem, hogy megmentselek.
- Ezt jól kitaláltad! Nem csak, hogy nem mentettél meg, de még magadat is bajba sodortad! Hidd el, innen nem jutunk ki.
A kislány lehorgasztotta a fejét. Igazándiból bele sem gondolt mi lesz akkor ha már itt van.
- De jó lenne, ha legalább te kijutnál innen - sóhajtotta Feleur - Nem értem miért engedelmeskednek neki. Hiszen nem kapnak mást, csak kegyetlenkedést!
Susiban önkéntelenül is felrémlettek a szavak, melyek keveredtek Feleur gondolataival: ,,egyedül egy hangya nem mehet semmire". „Nem értem miért engedelmeskednek neki."
- Megvan! Tudom mit kell tennünk! - mondta a kislány és a rácsos ajtóhoz szaladt.
- Uram?
Az őr egy semmitmondó pillantással válaszolt. Susi rendíthetetlenül próbálkozott:
- Uram? Figyeljen rám, kérem!
- Fogd be a szádat!
Susi szelíden folytatta:
- Kérdezni szeretnék valamit.
- Nem beszélgethetek veled.
- De én beszélgethetek, nem igaz? Szeret ön itt élni?
Az ember meghökkent, de azért válaszolt:
- Ehhez semmi közöd.
- De mégis? Szereti ön ezt a feketeséget? Ezt a poros levegőt? Az állandó szürke felleget? A kopárságot? - a lány a következőt suttogva mondta - Ezt a sötétséggel telt helyet?
Az őr felvonta a szemöldökét majd sóhajtva megszólalt:
- Nem. De, itt születtem... Gyermekoromban még nem volt ilyen...
Feleur odaoldalgott a beszélőkhöz:
- És, miért lett ilyen?
Az őr társa válaszolt:
- Az egész akkor kezdődött mikor Ő idejött. Sokmindent ígért, de aztán minden szépet és jót elpusztított. Egyik nap arra ébredtünk, hogy... Hjaj! De rég nem láttam én a kék eget. Olyan rég nem esett az eső...Mintha az agyunkat is belepte volna valami.
- Nem értem, hogy miért engedelmeskedtek a gonoszságnak. - szólt Susi szelíden.
Az őr megdöbbent Susi mondatán. Miért is engedelmeskednek?
Ahogy az aprócska mondat futótűzként terjedt szét az országban, úgy változott meg a táj is: az eddig pöfékelő tűzhányók egyenként aludtak ki, és rogytak össze. A sötét felhők szétnyíltak, utat engedve a rég nem látott napsugárnak. Lágy eső kezdett permetezni, az élettelen sziklákon a növények friss hajtásai nyíltak. Minden életre kelt. Susi és Feleur észrevétlenül osont ki a várból. Amikor átkeltek a szoroson, már melegen sütött a nap, és a horizonton szivárvány húzódott végig. A hűséges pegazus várta a két lányt, és mikor a hátára pattantak, azonnal kibontotta hófehér szárnyait, hogy pillanatok alatt eltűnjenek az égen. Az emberek sohasem felejtették el Susi mondatát, még akkor is emlegették, amikor már régen hazaért.