Évszám
2011
Beküldő
harmatpatak
(Legújabbkori történelmi mese gyermekeknek és felnőtteknek, mondai háttérrel)
Mottó: „Kilenc Baba babana, / tátosokval utána, / érkeznek a nagy hegyhez, / szenti ős gyülekezethez." (Duma-István András)
Dél-Baranyában, a Villányi hegység legmagasabb pontjaként emelkedik az ég felé Szársomlyó. Különös hegy ez a 442 méternyi képződmény, mert ha nyugatról szemléljük, akkor egy tökéletes kúp tárul elénk, délről pedig éles gerincű hegycsúcsot látunk, délkeletről egy meredek falba, az Ördögszántotta hegybe botlik a tekintetünk, melyet a helyiek még Ördögszántásnak is mondanak. Mesék bölcsője ez a hely. Messzire el lehet látni innen a hegy tetejéről, ahol valamikor egy gyönyörűséges tündérlány élt itt magányosan, kedves Táltos Kecskéjével, kacsalábon forgó, aranyozott Fergettyűvárában. A Napra lehetett nézni, de rá nem. Szépségének, eszességének és gazdagságának híre elterjedt a Kárpát-medencében, mondhatnám az egész Földkerekségen... Ennek ellenére az udvarlók nem törték le a várkastély vasazott bejárati kapuját. Hja, pedig bizony - a pécsi, no meg a pécsváradi szent fazekak hamiskodó csacsogásai szerint - még a kisbojtárhoz is hozzáment volna szívesen, csakhogy még a hegy közelébe sem merészkedhettek a daliák, mert a közelben ólálkodó Böször Boszorkány mindeniküket elűzte... Szüleit, akik az ómagyar Horka méltóságnév viselői voltak, hiába várta haza, mert réges-régen Sout Afrikába mentek, hogy onnan, a Szársomlyó hegyére nemes Brandvlei Chenin Blanc borszőlő töveket hozzanak telepítésre.
Ám egyszer - pontosan, hogy mikor, azt megmondani már nem tudnám! - mégiscsak kérő érkezett. Nem fehér lovon, hanem csak úgy, gyalogosan, patásan. Hamvas Horka-Harka, mert így hívták a szépséges tündérlányt, nagy örömében, s boldogságában észre sem vette, hogy kérőjének lólába van, aki Böször Boszorkány tanácsára érkezett Szársomlyóra.
Hogy mindent össze ne zavarjak, Böször Boszorkány már régóta ette a fejét az Ostoba Ördögnek, hogy próbálkozzon a templomi vásárral, hamvas Horka-Harka tündérlány fejének bekötésével, mert így.., meg amúgy..., s nem fogja soha megbánni, mert lesz, amit a tejbe aprítania élete végéig, csak dolgoztatni kell keményen a tündérleányt! Az Ostoba Ördög még a nevét is elfelejtette, amikor szóba került hamvas Horka-Harka. Csak akkor állott kötélnek, amikor Böször Boszorkány eskü terhe alatt megígérte, hogy melléje adja tanácsadónak, a Czyrmossházy-Kendermagossy nemzetségből származó Macskássy Macskáját. A minden hájjal megkent. doromboló Macskássy Macskának egyszeriben rossz előérzete támadt, s nem akaródzott az Ostoba Ördöggel leánykérőbe menni, de Böször Boszorkány szigorúan feltette a szónoki kérdést: A tudós Macskájának a sorsára akarsz-e jutni engedetlenséged miatt?
Megérkezésük után Ostoba Ördög a szerelemről tartott egy rövidecske, de cikornyás prédikációt, mely szövegben ékesszólóan ecsetelgette a rózsaszínű jövőt - Macskássy Macska sűrű bólogatása közepette -, amit hamvas Horka-Harka csendes belenyugvással hallgatott. A lakodalmat hamarosan nyélbe is ütötték, s a mézeshetek legelső reggelén azt mondja Ostoba Ördög hamvas Horka-Harkájának: „Nosza, igyekezzünk és menjünk, szántsuk fel a Szársomlyó hegyét, s ültessünk bele szőlőt!" Hamvas Horka-Harka ekkor pillantotta meg újdonsült férjének a lólábát, s ezért, a biztonság kedvéért magához vette varázsvesszőjét, amit még az apja adott neki, elmenetele előtt. Odaértek a mai Dobogó dűlőnek nevezett helyre, s miután kiszusszanták magukat, Ostoba Ördög ezt rikácsolta rekedtes ravaszsággal hamvas Horka-Harkájának: „Asszony, te beállsz a járomba, Macskássy Macska megragadja az egyágú ekeszarvat, én meg az ostorral diktálom az iramot!" - Jaj..., jaj..., drágalátos jó férjecském, gyöngyszem férjem, uram és parancsolóm - esedezve könyörgött hamvas Horka Harka -, csak éppen mutasd meg, hogyan kell ezt csinálni, tanuljam én is meg, s majd tovább én mindent úgy cselekszem, ahogyan te parancsolod! Az Ostoba Ördög nagy kínok közepette begyúrta magát a járomba, s kezdték volna a szántást, ha.... Most fogózzatok meg! Hamvas Horka-Harka megsuhintotta varázsvesszőjével az Ostoba Ördögöt oly módon, hogy a varázsvessző szele Macskássy Macskát is, meg a közelben téblábaló és a láthatatlanságba burkolózó Böször Boszorkányt is érintette. Uram, láss csodát! Az egész hegy megremegett, rengett és imbolygott mint földingáskor, sárgás színű, sáros felhő, meg hamueső kerekedett, mely lassan leereszkedett a mészkőre, ahol löszös, agyagos talajréteget hagyott maga után! Az Ostoba Ördög még egy darabig körömszakadtáig kapaszkodott a mészkőbe, de a lecsöpögő sártenger egy kis idő elteltével őt is elragadta, s a következő pillanatban el is temette, ám kapaszkodó körmeinek nyomát még manapság is láthatjuk. Nagy volt az öröme hamvas Horka-Harkának, de ebbe az örömbe sajna, üröm is vegyült: szomorúan állapította meg, hogy drágalátos és egyetlen Táltos Kecskéje a dobogó-dübörgés keltette ijedelem közepette, szarva közé kapta a Napkorongot, és kelet felé hanyat-homlok, csillagösvényen elvágtatott... Ezt a nem mindennapi eseményt látta néhány földi halandó, akik e földrajzi térszínformát azonnal elnevezték Ördögszántásnak, amit azóta is így ismerünk, s így is nevezünk a Kárpát-medence eme szépséges táján.
Az ország keleti végein, a gyergyói havasok lábánál, pontosan Gyergyószárhegyen, a középkori várkastély pazarul berendezett lovagtermében, Szár László magyar és erdélyi vérvonalú Csórényakú Kakasát babusgatta, tollait rendezgette, amikor égi tüneményként lábuk elé pottyant a holtfáradt és elcsigázott Táltos Kecske, a Napkoronggal szarva között. Táltos Kecske, a felocsúdás után - ,de a kimerítő fáradságtól még mindig a levegő után kapkodva - töredelmesen elmesélte a vele történteket, melyet Szár László figyelmesen még most is hallgatna, ha villámló üstökösként a következő pillanatban be ne toppant volna vitéz Vylyan, I. István király küldötteként. Parancsot hozott rettenetest, ékes latin nyelven írottat. Nézegették a kutyabőrre írt latin szöveget, majd Táltos Kecskénk bevallotta a jelenlevők óriási bámulatára, hogy ő valamennyicskét tud olvasni deákul, s ha nincs senkinek ellenvetése, akkor fel is olvasná a szöveget... . Mindenki egyetértett, s a tanult Táltos Kecske kezdte is a felolvasást: „Ego, Stephanus Rex Hungariae..." Hoppá! - Kukorékolt bele Csórényakú Kakasunk a nyekergés további menetébe -, itt mindannyian csak magyarul értünk, következésképpen édes anyanyelvünkön olvasd. Megpróbálom - szabadkozott a világlátott Táltos Kecskénk -, de meglehet, hogy a szabad fordításban egy kissé akadozni fogok, s ezért elnézéseteket kérem! Pár pillanat múlva kezdte: „Én,.., Ist-ván, ... az ma-gya-rok-nak ... leg-el-ső ..., ki-rá-lya, ... a-dom ... tud-tá-ra ... min-de-nek-nek, ... kik-nek ... il-lik, s ... egy-ben ... meg-pa-ran-cso-lom ... Zaar La-dis-la-um ... u-no-ka-test-vé-rem-nek ..., hogy mel-lőz-zön ... min-de-fé-le ... ha-laszt-ga-tást ..., és ... sza-kad-jon ... ki ... a ... szé-ke-lyek ... csa-va-ros-e-szű ... bűv-kö-ré-ből ... (itt két szót nem tudott magyarra fordítani a mester), ... s ... men-ten ... in-dul-jon ... új ... bir-to-ká-ra ...Szár-som-lyó-ra ..., ne-ve-ze-te-sen ... Kis-har-sány ... fa-lu-ba, ... mely ... te-le-pü-lést ... ez ... ma-i ... na-pon ... ne-ki ... a-do-má-nyo-zom ... ö-rök-kön - ö-rök-ké ..., kelt ... Stry-go-ni-um-ban, ... Anno ... Domini ... (a dátum következett, de Táltos Kecskénk végleg megakadt, s a következőképpen értelmezte az évszámot): ... az ... nagy ... po-gány-lá-za-dás ... le-ve-ré-sét ... kö-ve-tő ... esz-ten-dő-ben ... etc."
Vesztegetni való idejük nem maradt, így nyakukba vették a bizonytalanságot: Szár László, hamvas Horka-Harka jövendőbelije, vitéz villám Vylyan, akit fegyverhordozójául fogadott fel Szár László, a Táltos Kecske, aki szarva között fogta a Napkorongot és Csórényakú Kakasunk, kinek ereiben magyar és erdélyi vér csörgedezett. Útjuk távolról sem volt veszélytelen, ám a kis csapat minden akadályt leküzdött. Útjuk első állomása a sepsiszéki Szármánytetőre vezetett, ahonnan körülnézhettek és kijelölhették további haladásuk útvonalát. Ahol elmentek minden verőfényben kezdett úszni, mivelhogy velük volt a Napkorong. Táltos Kecske időnként Pegazussá változott, s hátán átrepülték a Királyhágót, meg a mocsaras pusztaságokat. Csörsz-árkánál bokrosodtak meg, mert Böször Boszorkány lelke ide visszajárt, s minduntalan az útjukba fordította a vizes árkot, és égig érő szökőárrá korbácsolta a vizet. Ezt a gordiuszi csomót Csórényakú Kakasunk kis latolgatás után pofonegyszerűen oldotta meg: felszippantotta begyébe a vizet...
Kisharsányon ezalatt hamvas Horka-Harka teljes sötétségben tengette napjait. Titkon azért remélte, hogy Táltos Kecskéje nem fogja őt cserben hagyni, és vissza fog jönni a Napkoronggal együtt. Úgy is történt. A kis csapat észrevétlenül érkezett meg Kisharsányra, azaz, ... mit is beszélek? ... mindenki észrevette, hogy gyökerestől minden megváltozott, mert kisütött a Nap. Hamvas Horka-Harka, amikor megpillantotta a vakító napsugárban Szár Lászlót, a daliás ifjú lovagot, érezte, hogy a löszös talaj csúszik ki a lába alól, megtántorodott, mert ájulás környékezte. Annyit még hallott a leendőbelije ajkáról - aki eközben finoman, de határozott mozdulattal derékon kapta -, hogy: „... ásó, kapa, s a nagyharang sem választ el minket többé egymástól". A véletlen játéka, vagy nem, de ez a záróakkord a varázslatos és varázserejű Mandolás dűlőben zajlott le. A jelenlevők egymás nyakába borultak, örömkönnyet hullattak, minekutána Táltos Kecske hivatalosan is összeadta a fiatalokat. Mindvégig latinul beszélt, s érdekes módon senki nem kornyikált bele szónoklatába, hogy „..ezt lehetne magyarul is ...!" Szövegét e helyen - helyszűke miatt - nem írom le!
Bizony szükség volt ezután itt mindenre és mindenkire! Kezdetben dolgoztak vaspapucsos ásóval, kapával, telepítették a szőlőtöveket szép sorjában. Táltos Kecske állandó rágcsálással pusztította és irtotta a dudvát, a muhart, az égig érő vad indákat, a giz-gazokat, a tövises bokrokat, a bábakalács családjába tartozó szúrós miegymásokat. Csak a fehérvirágú magyar kikericsnek kegyelmezett. Mézelő, fásrostú növényeket ültettek, présházakat építettek. A Csórényakú Kakas hosszú évszázadokon keresztül egyetlen reggelen sem feledkezett meg az emberek korai felébresztéséről, bár a magyar embert nem is nagyon kellett ébreszteni, hiszen szorgalmas embernek ismerik fajtánkat az egész földkerekségen. Meg is lett az eredmény, egymás után születtek gyermekeik, a magyar nemzet örök dicsőségére. Csak: jött a tatár, majd érkezett a török, s berendezkedett több mint százötven évre, s az őshonos magyarok száma egyre fogyott. Több évszázadon keresztül szinte minden tízedik évben pusztított a „dögletes nyavalya", melynek eredményeképpen sokuk lelke a mennybe szállt. Az élet azért nem halt ki, az Élet mindig lappangott búvópatakként, az Élet a hamu alatt pislákolt, amíg egyik szőlőnemesítő elődünknek köszönhetően aztán ismét benépesült a tájegység. A szépunokák felzárkóztak: Rosé és Bogyólé. Munkájuk gyümölcsének nedűjét talpas kristálypoharakban sirítgetik, szimmogtatják, - közben koccintanak - majd csókolgatják, végül apró kortyokban nyelvük mellé öntik milliók, s ha „... többecskét ittanak... tánczokra perdülének..., vígságukban énekelének..." - jegyzé meg egyik borissza krónikásunk. A Szár és a Harka nemzetség utódaiban ötvöződött népünk majdnem minden jeles szellemi (Élénk, Kiegyensúlyozott, Forró) és alkati (Húsos, Markáns, Nagytestű, Fehér, Vörös), tulajdonsága, melyek mind a mai napig megmaradtak.
Ezek után akár írhatnám azt, hogy: „Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed járj a mesém végére!" Nem teszem ezt, mert szólnom kell még mesehőseim sorsáról, miként alakultak, változtak neveik az évszázadok során:
- Horka meg Harka, Szár és Hárs földrajzi neveinkben él tovább, jelentésüket kevesen értik, kevesen ismerik.
- Pogány kori vitézünk, villám Vylyam, Villányra magyarosította nevét a koraközépkorban. Feketehegyi Élénket vett feleségül, de sajnálatos módon e házasságból csak egyetlen gyermek született. Nemes ágacskájukat Villánykövesdnek keresztelték, Urunk 1290. évében.
- A Rizling borcímkén szereplő mesebeli hősünk Pegazus, kinek igazi neve: Táltos Kecske. Jelenünkben azt érzékelteti, hogy a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet terméke szárnyas lovak hátán már réges-régen elindult világhódító útjára. Táltos Kecskénkre legyünk büszkék, mesebeli cselekedete mára szimbólummá nemesedett: a Bogyólé címke középpontjában értésünkre adja, hogy Napsugár nélkül nincs Élet, és az Élet egyik nélkülözhetetlen sava-borsa a Bor. A Napkorong előterében tálcán kínálnak egy pohár Bogyólevet, mely kandeláberként is felfogható, értelmezhető, vagyis megvilágítja szürke hétköznapjainkat, vagy felvidíthat nehézségeink közepette, talán feledtetni akar megbocsájthatatlannak tűnő XIX. századi vélt, vagy valós sérelmeket.
- Seprűnyélen száguldozó Böször Boszorkányainkat farsangfarkán bábu formában sikerül elégetni.
- magyar és erdélyi vérvonalú Csórényakú Kakasunk (bár mindkét vérvonalát a kihalás veszélye fenyegeti!), előrelátásának bizonyítéka legyen az, hogy ha még árvízveszély fenyegeti a Kárpát-medence településeit, akkor begyébe szippantsa fel a vizet, pontosan úgy, ahogyan tette a Csörsz-árkának a vizével.
Papírra vetette Isten segedelmével, és jó hegyes pennája segédletével Nemes és Nemzetes (foglalkozását tekintve: szőlőmetsző mester), senior Ördöngösfüzesi Franciscus (alias: Sikókert), de Kanthafalwa, farsangkor, nem unalmában, hanem tengermély keserűségében, melynek oka: az jó Vylyan Rosé és Bogyólé helyett ihatott csak Kászon-széki rozslét, s azt is csak - egészségi okok miatt - mértékkel...
SZÓMAGYARÁZAT:
Baba babana: jóindulatú varázsló a moldvai csángó nyelvjárásban,
Szár: eredetileg személynév, elavult szó, ma csak helynevekben fordul elő, melynek jelentése: növényzet nélküli, kopár tar hegy vagy mező, mely sárgás színű,
Duma-István András: jelenkori, moldvai csángó költő,
szent fazekak: álszent életű emberek,
templomi vásár: a legény oltár elé vezeti szíve választottját,
böször: a középkorban így nevezték a mohamedán vallású népcsoportokat a Kárpát-medencében,
„dögletes nyavalya": eredeti jelentése pestis, vagy kolera, értelme jelen esetben filoxéravész,
bábakalács: tüskés, szórós gyomnövény, a Kárpát-medence minden tájegységén előfordul,
szőlőmetsző mester: tanító,
rozslé: rozsból párolt kisüsti.
Mottó: „Kilenc Baba babana, / tátosokval utána, / érkeznek a nagy hegyhez, / szenti ős gyülekezethez." (Duma-István András)
Dél-Baranyában, a Villányi hegység legmagasabb pontjaként emelkedik az ég felé Szársomlyó. Különös hegy ez a 442 méternyi képződmény, mert ha nyugatról szemléljük, akkor egy tökéletes kúp tárul elénk, délről pedig éles gerincű hegycsúcsot látunk, délkeletről egy meredek falba, az Ördögszántotta hegybe botlik a tekintetünk, melyet a helyiek még Ördögszántásnak is mondanak. Mesék bölcsője ez a hely. Messzire el lehet látni innen a hegy tetejéről, ahol valamikor egy gyönyörűséges tündérlány élt itt magányosan, kedves Táltos Kecskéjével, kacsalábon forgó, aranyozott Fergettyűvárában. A Napra lehetett nézni, de rá nem. Szépségének, eszességének és gazdagságának híre elterjedt a Kárpát-medencében, mondhatnám az egész Földkerekségen... Ennek ellenére az udvarlók nem törték le a várkastély vasazott bejárati kapuját. Hja, pedig bizony - a pécsi, no meg a pécsváradi szent fazekak hamiskodó csacsogásai szerint - még a kisbojtárhoz is hozzáment volna szívesen, csakhogy még a hegy közelébe sem merészkedhettek a daliák, mert a közelben ólálkodó Böször Boszorkány mindeniküket elűzte... Szüleit, akik az ómagyar Horka méltóságnév viselői voltak, hiába várta haza, mert réges-régen Sout Afrikába mentek, hogy onnan, a Szársomlyó hegyére nemes Brandvlei Chenin Blanc borszőlő töveket hozzanak telepítésre.
Ám egyszer - pontosan, hogy mikor, azt megmondani már nem tudnám! - mégiscsak kérő érkezett. Nem fehér lovon, hanem csak úgy, gyalogosan, patásan. Hamvas Horka-Harka, mert így hívták a szépséges tündérlányt, nagy örömében, s boldogságában észre sem vette, hogy kérőjének lólába van, aki Böször Boszorkány tanácsára érkezett Szársomlyóra.
Hogy mindent össze ne zavarjak, Böször Boszorkány már régóta ette a fejét az Ostoba Ördögnek, hogy próbálkozzon a templomi vásárral, hamvas Horka-Harka tündérlány fejének bekötésével, mert így.., meg amúgy..., s nem fogja soha megbánni, mert lesz, amit a tejbe aprítania élete végéig, csak dolgoztatni kell keményen a tündérleányt! Az Ostoba Ördög még a nevét is elfelejtette, amikor szóba került hamvas Horka-Harka. Csak akkor állott kötélnek, amikor Böször Boszorkány eskü terhe alatt megígérte, hogy melléje adja tanácsadónak, a Czyrmossházy-Kendermagossy nemzetségből származó Macskássy Macskáját. A minden hájjal megkent. doromboló Macskássy Macskának egyszeriben rossz előérzete támadt, s nem akaródzott az Ostoba Ördöggel leánykérőbe menni, de Böször Boszorkány szigorúan feltette a szónoki kérdést: A tudós Macskájának a sorsára akarsz-e jutni engedetlenséged miatt?
Megérkezésük után Ostoba Ördög a szerelemről tartott egy rövidecske, de cikornyás prédikációt, mely szövegben ékesszólóan ecsetelgette a rózsaszínű jövőt - Macskássy Macska sűrű bólogatása közepette -, amit hamvas Horka-Harka csendes belenyugvással hallgatott. A lakodalmat hamarosan nyélbe is ütötték, s a mézeshetek legelső reggelén azt mondja Ostoba Ördög hamvas Horka-Harkájának: „Nosza, igyekezzünk és menjünk, szántsuk fel a Szársomlyó hegyét, s ültessünk bele szőlőt!" Hamvas Horka-Harka ekkor pillantotta meg újdonsült férjének a lólábát, s ezért, a biztonság kedvéért magához vette varázsvesszőjét, amit még az apja adott neki, elmenetele előtt. Odaértek a mai Dobogó dűlőnek nevezett helyre, s miután kiszusszanták magukat, Ostoba Ördög ezt rikácsolta rekedtes ravaszsággal hamvas Horka-Harkájának: „Asszony, te beállsz a járomba, Macskássy Macska megragadja az egyágú ekeszarvat, én meg az ostorral diktálom az iramot!" - Jaj..., jaj..., drágalátos jó férjecském, gyöngyszem férjem, uram és parancsolóm - esedezve könyörgött hamvas Horka Harka -, csak éppen mutasd meg, hogyan kell ezt csinálni, tanuljam én is meg, s majd tovább én mindent úgy cselekszem, ahogyan te parancsolod! Az Ostoba Ördög nagy kínok közepette begyúrta magát a járomba, s kezdték volna a szántást, ha.... Most fogózzatok meg! Hamvas Horka-Harka megsuhintotta varázsvesszőjével az Ostoba Ördögöt oly módon, hogy a varázsvessző szele Macskássy Macskát is, meg a közelben téblábaló és a láthatatlanságba burkolózó Böször Boszorkányt is érintette. Uram, láss csodát! Az egész hegy megremegett, rengett és imbolygott mint földingáskor, sárgás színű, sáros felhő, meg hamueső kerekedett, mely lassan leereszkedett a mészkőre, ahol löszös, agyagos talajréteget hagyott maga után! Az Ostoba Ördög még egy darabig körömszakadtáig kapaszkodott a mészkőbe, de a lecsöpögő sártenger egy kis idő elteltével őt is elragadta, s a következő pillanatban el is temette, ám kapaszkodó körmeinek nyomát még manapság is láthatjuk. Nagy volt az öröme hamvas Horka-Harkának, de ebbe az örömbe sajna, üröm is vegyült: szomorúan állapította meg, hogy drágalátos és egyetlen Táltos Kecskéje a dobogó-dübörgés keltette ijedelem közepette, szarva közé kapta a Napkorongot, és kelet felé hanyat-homlok, csillagösvényen elvágtatott... Ezt a nem mindennapi eseményt látta néhány földi halandó, akik e földrajzi térszínformát azonnal elnevezték Ördögszántásnak, amit azóta is így ismerünk, s így is nevezünk a Kárpát-medence eme szépséges táján.
Az ország keleti végein, a gyergyói havasok lábánál, pontosan Gyergyószárhegyen, a középkori várkastély pazarul berendezett lovagtermében, Szár László magyar és erdélyi vérvonalú Csórényakú Kakasát babusgatta, tollait rendezgette, amikor égi tüneményként lábuk elé pottyant a holtfáradt és elcsigázott Táltos Kecske, a Napkoronggal szarva között. Táltos Kecske, a felocsúdás után - ,de a kimerítő fáradságtól még mindig a levegő után kapkodva - töredelmesen elmesélte a vele történteket, melyet Szár László figyelmesen még most is hallgatna, ha villámló üstökösként a következő pillanatban be ne toppant volna vitéz Vylyan, I. István király küldötteként. Parancsot hozott rettenetest, ékes latin nyelven írottat. Nézegették a kutyabőrre írt latin szöveget, majd Táltos Kecskénk bevallotta a jelenlevők óriási bámulatára, hogy ő valamennyicskét tud olvasni deákul, s ha nincs senkinek ellenvetése, akkor fel is olvasná a szöveget... . Mindenki egyetértett, s a tanult Táltos Kecske kezdte is a felolvasást: „Ego, Stephanus Rex Hungariae..." Hoppá! - Kukorékolt bele Csórényakú Kakasunk a nyekergés további menetébe -, itt mindannyian csak magyarul értünk, következésképpen édes anyanyelvünkön olvasd. Megpróbálom - szabadkozott a világlátott Táltos Kecskénk -, de meglehet, hogy a szabad fordításban egy kissé akadozni fogok, s ezért elnézéseteket kérem! Pár pillanat múlva kezdte: „Én,.., Ist-ván, ... az ma-gya-rok-nak ... leg-el-ső ..., ki-rá-lya, ... a-dom ... tud-tá-ra ... min-de-nek-nek, ... kik-nek ... il-lik, s ... egy-ben ... meg-pa-ran-cso-lom ... Zaar La-dis-la-um ... u-no-ka-test-vé-rem-nek ..., hogy mel-lőz-zön ... min-de-fé-le ... ha-laszt-ga-tást ..., és ... sza-kad-jon ... ki ... a ... szé-ke-lyek ... csa-va-ros-e-szű ... bűv-kö-ré-ből ... (itt két szót nem tudott magyarra fordítani a mester), ... s ... men-ten ... in-dul-jon ... új ... bir-to-ká-ra ...Szár-som-lyó-ra ..., ne-ve-ze-te-sen ... Kis-har-sány ... fa-lu-ba, ... mely ... te-le-pü-lést ... ez ... ma-i ... na-pon ... ne-ki ... a-do-má-nyo-zom ... ö-rök-kön - ö-rök-ké ..., kelt ... Stry-go-ni-um-ban, ... Anno ... Domini ... (a dátum következett, de Táltos Kecskénk végleg megakadt, s a következőképpen értelmezte az évszámot): ... az ... nagy ... po-gány-lá-za-dás ... le-ve-ré-sét ... kö-ve-tő ... esz-ten-dő-ben ... etc."
Vesztegetni való idejük nem maradt, így nyakukba vették a bizonytalanságot: Szár László, hamvas Horka-Harka jövendőbelije, vitéz villám Vylyan, akit fegyverhordozójául fogadott fel Szár László, a Táltos Kecske, aki szarva között fogta a Napkorongot és Csórényakú Kakasunk, kinek ereiben magyar és erdélyi vér csörgedezett. Útjuk távolról sem volt veszélytelen, ám a kis csapat minden akadályt leküzdött. Útjuk első állomása a sepsiszéki Szármánytetőre vezetett, ahonnan körülnézhettek és kijelölhették további haladásuk útvonalát. Ahol elmentek minden verőfényben kezdett úszni, mivelhogy velük volt a Napkorong. Táltos Kecske időnként Pegazussá változott, s hátán átrepülték a Királyhágót, meg a mocsaras pusztaságokat. Csörsz-árkánál bokrosodtak meg, mert Böször Boszorkány lelke ide visszajárt, s minduntalan az útjukba fordította a vizes árkot, és égig érő szökőárrá korbácsolta a vizet. Ezt a gordiuszi csomót Csórényakú Kakasunk kis latolgatás után pofonegyszerűen oldotta meg: felszippantotta begyébe a vizet...
Kisharsányon ezalatt hamvas Horka-Harka teljes sötétségben tengette napjait. Titkon azért remélte, hogy Táltos Kecskéje nem fogja őt cserben hagyni, és vissza fog jönni a Napkoronggal együtt. Úgy is történt. A kis csapat észrevétlenül érkezett meg Kisharsányra, azaz, ... mit is beszélek? ... mindenki észrevette, hogy gyökerestől minden megváltozott, mert kisütött a Nap. Hamvas Horka-Harka, amikor megpillantotta a vakító napsugárban Szár Lászlót, a daliás ifjú lovagot, érezte, hogy a löszös talaj csúszik ki a lába alól, megtántorodott, mert ájulás környékezte. Annyit még hallott a leendőbelije ajkáról - aki eközben finoman, de határozott mozdulattal derékon kapta -, hogy: „... ásó, kapa, s a nagyharang sem választ el minket többé egymástól". A véletlen játéka, vagy nem, de ez a záróakkord a varázslatos és varázserejű Mandolás dűlőben zajlott le. A jelenlevők egymás nyakába borultak, örömkönnyet hullattak, minekutána Táltos Kecske hivatalosan is összeadta a fiatalokat. Mindvégig latinul beszélt, s érdekes módon senki nem kornyikált bele szónoklatába, hogy „..ezt lehetne magyarul is ...!" Szövegét e helyen - helyszűke miatt - nem írom le!
Bizony szükség volt ezután itt mindenre és mindenkire! Kezdetben dolgoztak vaspapucsos ásóval, kapával, telepítették a szőlőtöveket szép sorjában. Táltos Kecske állandó rágcsálással pusztította és irtotta a dudvát, a muhart, az égig érő vad indákat, a giz-gazokat, a tövises bokrokat, a bábakalács családjába tartozó szúrós miegymásokat. Csak a fehérvirágú magyar kikericsnek kegyelmezett. Mézelő, fásrostú növényeket ültettek, présházakat építettek. A Csórényakú Kakas hosszú évszázadokon keresztül egyetlen reggelen sem feledkezett meg az emberek korai felébresztéséről, bár a magyar embert nem is nagyon kellett ébreszteni, hiszen szorgalmas embernek ismerik fajtánkat az egész földkerekségen. Meg is lett az eredmény, egymás után születtek gyermekeik, a magyar nemzet örök dicsőségére. Csak: jött a tatár, majd érkezett a török, s berendezkedett több mint százötven évre, s az őshonos magyarok száma egyre fogyott. Több évszázadon keresztül szinte minden tízedik évben pusztított a „dögletes nyavalya", melynek eredményeképpen sokuk lelke a mennybe szállt. Az élet azért nem halt ki, az Élet mindig lappangott búvópatakként, az Élet a hamu alatt pislákolt, amíg egyik szőlőnemesítő elődünknek köszönhetően aztán ismét benépesült a tájegység. A szépunokák felzárkóztak: Rosé és Bogyólé. Munkájuk gyümölcsének nedűjét talpas kristálypoharakban sirítgetik, szimmogtatják, - közben koccintanak - majd csókolgatják, végül apró kortyokban nyelvük mellé öntik milliók, s ha „... többecskét ittanak... tánczokra perdülének..., vígságukban énekelének..." - jegyzé meg egyik borissza krónikásunk. A Szár és a Harka nemzetség utódaiban ötvöződött népünk majdnem minden jeles szellemi (Élénk, Kiegyensúlyozott, Forró) és alkati (Húsos, Markáns, Nagytestű, Fehér, Vörös), tulajdonsága, melyek mind a mai napig megmaradtak.
Ezek után akár írhatnám azt, hogy: „Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed járj a mesém végére!" Nem teszem ezt, mert szólnom kell még mesehőseim sorsáról, miként alakultak, változtak neveik az évszázadok során:
- Horka meg Harka, Szár és Hárs földrajzi neveinkben él tovább, jelentésüket kevesen értik, kevesen ismerik.
- Pogány kori vitézünk, villám Vylyam, Villányra magyarosította nevét a koraközépkorban. Feketehegyi Élénket vett feleségül, de sajnálatos módon e házasságból csak egyetlen gyermek született. Nemes ágacskájukat Villánykövesdnek keresztelték, Urunk 1290. évében.
- A Rizling borcímkén szereplő mesebeli hősünk Pegazus, kinek igazi neve: Táltos Kecske. Jelenünkben azt érzékelteti, hogy a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet terméke szárnyas lovak hátán már réges-régen elindult világhódító útjára. Táltos Kecskénkre legyünk büszkék, mesebeli cselekedete mára szimbólummá nemesedett: a Bogyólé címke középpontjában értésünkre adja, hogy Napsugár nélkül nincs Élet, és az Élet egyik nélkülözhetetlen sava-borsa a Bor. A Napkorong előterében tálcán kínálnak egy pohár Bogyólevet, mely kandeláberként is felfogható, értelmezhető, vagyis megvilágítja szürke hétköznapjainkat, vagy felvidíthat nehézségeink közepette, talán feledtetni akar megbocsájthatatlannak tűnő XIX. századi vélt, vagy valós sérelmeket.
- Seprűnyélen száguldozó Böször Boszorkányainkat farsangfarkán bábu formában sikerül elégetni.
- magyar és erdélyi vérvonalú Csórényakú Kakasunk (bár mindkét vérvonalát a kihalás veszélye fenyegeti!), előrelátásának bizonyítéka legyen az, hogy ha még árvízveszély fenyegeti a Kárpát-medence településeit, akkor begyébe szippantsa fel a vizet, pontosan úgy, ahogyan tette a Csörsz-árkának a vizével.
Papírra vetette Isten segedelmével, és jó hegyes pennája segédletével Nemes és Nemzetes (foglalkozását tekintve: szőlőmetsző mester), senior Ördöngösfüzesi Franciscus (alias: Sikókert), de Kanthafalwa, farsangkor, nem unalmában, hanem tengermély keserűségében, melynek oka: az jó Vylyan Rosé és Bogyólé helyett ihatott csak Kászon-széki rozslét, s azt is csak - egészségi okok miatt - mértékkel...
SZÓMAGYARÁZAT:
Baba babana: jóindulatú varázsló a moldvai csángó nyelvjárásban,
Szár: eredetileg személynév, elavult szó, ma csak helynevekben fordul elő, melynek jelentése: növényzet nélküli, kopár tar hegy vagy mező, mely sárgás színű,
Duma-István András: jelenkori, moldvai csángó költő,
szent fazekak: álszent életű emberek,
templomi vásár: a legény oltár elé vezeti szíve választottját,
böször: a középkorban így nevezték a mohamedán vallású népcsoportokat a Kárpát-medencében,
„dögletes nyavalya": eredeti jelentése pestis, vagy kolera, értelme jelen esetben filoxéravész,
bábakalács: tüskés, szórós gyomnövény, a Kárpát-medence minden tájegységén előfordul,
szőlőmetsző mester: tanító,
rozslé: rozsból párolt kisüsti.