Szavak

Cheebys, 2015, május 10 - 21:11
„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

A gyerta lángja meg-meg remegett az egész szobát beborító sötétség elleni fárasztó hadakozásban. Nem siette el a kanóc felemésztését, a megolvadt viasz is iszonyatos lassúsággal folyt le az oldalán, sőt, Ő is hasonló tempóban sétált a falhoz. Homlokát nekitámasztva, lehunyt szemekkel hagyta, hogy egy nagyobb sóhaj felszakadjon belőle. Fejét lassan oldalra fordította, s ujjbegyét lehelletnyit a hófehér falhoz érintette. A szoba csendjével ellentétben gondolatai igencsak hangosak voltak. Ujjával alig érintve a sima felületet, láthatatlanul írta fel a szót: VÁLTOZÁS.

Hiszen az örökkévalóságban minden és mindenki folyamatosan változik. A magból fa nő ki, a tojásból madár lesz, a csecsemő férfivá cseperedik. Akárcsak egy folytonos vonal a papíron... Csak halad előre,  és nem állíthatja meg semmi. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy az egyenes vonalból nem lehet görbe, cikk-cakkos, vagy hullámos. A változás maga is képes a változásra.
Ujjai újra megmozdultak a falon, és halvány mosollyal az arcán a következő szót írta fel: POZITÍV. Mikor az 1000 éves fa elszórt magjai erdővé nőnek körülötte, mikor a madár erős szárnycsapásai először viszik a felhőkön át délre telelni, s mikor a férfi feleségül kérve a nőt családot alapít.
A mosoly eltűnt az arcáról, és ökölbe szorított kézzel állt, miután a következő szó is felkerült a láthatatlan listára: NEGATÍV. Az erdő porig égetve, vagy teljesen kivágva, ahelyett, hogy fáinak vastag törzsei az életerőt hirdetnék. A madarak fészkei üresek, hisz őket vagy a vihar örvényei nyelték el, vagy vadászok puskacsövei taszították a mélybe. A családok gyászolják a férfiakat, akik vagy a munkába roskadnak bele, vagy egy háború közepén szűnik meg a szívük dobogni.
A változás mérlegét pozitív és negatív irányba talán éppen a legapróbb dolgok képesek átbillenteni. Sok-sok apró dolog, melyek együttesen talán egy egész világot tudnának kiforgatni önmagából. Ahhoz, hogy az a bizonyos mérleg ténylegesen a pozitív oldalra billenjen, és még csak véletlen folytán se kerüljön vissza a negatív állapotba, újra csak néhány apróbb dologra lenne szükség. De mégis mikre?
A válasz sehogy sem jutott eszébe. Ellépett a faltól. Tekintete visszavándorolt az asztalkán lévő gyertyára. Míg nem figyelt a tűz már lassacskán végzett a gyertya nagy részével, de a lángja még mindig ugyanolyan erőteljesen égett. Elmélázva nézte a narancsszín táncot a fekete kanóc körül. 
A gyertya lassan elfogy, a tűz mégis fáradhatatlanul küzd a sötétség ellen. Erre a gondolatra jutott eszébe az első válasz. 
BÁTORSÁG - jelent meg a falon láthatatlanul. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy változtassunk, hogy kilépjünk a megszokottból, hogy szembenézzünk a nálunk hatalmasabb erőkkel is. Merészség kell a nagy dolgok végrehajtásához, de az apró dolgokat sem képes megtenni az, aki gyáva. Mindig az első lépés a legijesztőbb, a többi viszont már jön magától, és a végén annyira megszaporázzuk a lépteinket, hogy tárt karokkal rohanhatunk az új dolgok felé.
Újra a gyertyához fordult, és lassan az asztalhoz sétált. Apró kezét közel emelte a tűzhöz, tekintetében erőteljesen tükröződött a láng körvonala. Ajkán egy apróbb félmosoly jelent meg, miközben vékony ujjait felmelegítette a narancsszín forróság. 
- SZERETET... - suttogta a második választ. A szeretet melege képes a legnegatívabb dolgokat is megváltoztatni, akárcsak a láng, ami lehet akármilyen apró, de elűzi a szobát uraló feketeséget. Talán ha az emberek legalább csak annyira árasztanák szét a szeretetüket, mint a tűz a fényét, akkor elsöpörhetnék a világot beborító sötétséget. A gonosz és önző tetteket, a szegénység és nyomor látványától elforduló arcokat, a kapzsiságtól és telhetetlenségtől izzó tekinteteket. 
A másnak átutalt szeretet értékét nem is veszítjük el, nem marad bennünk a hiánya, sőt, ha adunk belőle, akkor csak gyarapszik. Nem csak a környezetünk változik meg, hanem mi magunk is.
Elhúzta a kezét a tűztől, majd maga mellé engedte. A gyertya egyre nagyobb része olvadt meg a forróságtól, ahogy a következő szón gondolkodott. Minél tovább nézett a tüzbe, annál több viaszcsepp csorgott le az aranyszín gyertyatartó oldalán. A harmadik válasz is eszébe jutott. 
Újra a falhoz fordult, és pár lépés után mutatóujjával halványan érintve a falat írta fel: IDŐ. A negatív változásokhoz elég akár egy pillanat is, ellentétben a pozitívakkal, amikhez idő kell. Vegyük a magot, aminek évek kellenek, hogy erős törzsű fává nőjön, ám a favágó fűrésze pár pillanat alatt képes azt kivágni. Vagy a madár, ami hosszú időn keresztül vigyáz a tojásaira, saját testének melegével életben tartva őket, ám egy másik állat pár perc hadakozás után kifoszhatja a fészket, elpusztítva a még ki sem kelt fiókákat. Vagy a férfi, aki verejtéket és erőt nem sajnálva építi fel a biztonságot jelentő otthont a családjának, amit egy hurrikán pillanatok alatt porig rombolhat. 
Ezeken kívül mi kellhet még? Halk sóhajjal írta fel az utolsó választ: HIT.
Hit abban, hogy lehet máshogy, hogy minden képes a változásra. Hit egy új, és sokkal jobb világban. Egy olyan világban, ahol a pozitív végre legyűri a negatívat. Ahol nem az számít, hogy néz ki valaki, hanem a belső értékek a fontosak. Ahol ha valaki gazdag, az nem jelenti azt, hogy 1000 másiknak szegénynek kell lennie. Ahol akkor sem vagy egyedül, amikor úgy érzed mégis. Ahol minden kéz azért nyúl, hogy segítsen,  nem pedig azért, hogy elvegyen vagy eltaszítson. Ahol a 'mi' számít, nem pedig az 'én'.
Elégedetten ült le a fallal szemben a padlóra. Az összes szót megtalálta, a listája csaknem teljes. Egyetlen egy szó hiányzott csupán, amire időközben már rájött.

Ki az, aki képes elültetni a magot, hogy új erdő nőjön a kivágott fák helyére? Ki az, aki képes szabadon engedni a ketrecbe zárt madarat, hogy újra boldogan dalolhasson a felhők között repülve? Ki akadályozhat meg egy háborút, ezer férfiéletet megmentve a haláltól? Ki az, aki elég bátor ahhoz, hogy időt nem sajnálva változtasson? Ki az, aki rendületlen szeretetével és hitével képes az egész világot kiforgatni önmagából?
Mosollyal az arcán ujja utoljára mozdult a hófehér falon, hogy felírja az utolsó szót: TE.
Az írás hossza kb. 5 ezer karakter

láthatatlan

Hangulatos, jól szerkesztett írás. A láthatatlan szavak alkalmazása sejtelmes paradoxon. Erős képekkel dolgozol, jó kis rövidfilm lenne belőle. A mondanivaló szép és igaz, az egyetlen szereplő inkognitóban marad, alig tudunk róla valamit. A háttérben fény és sötétség örök harcát láthatjuk. Összességében nagyon jól sikerült, gratulálok! :)