Évszám
2010
Élt egyszer a földkerekségen egy szegény ember. Minden vágya az volt, hogy gazdag legyen. Kis jövedelmét kuporgatta, rakosgatta, még a falatot is megvonta magától.Teltek az évek. Tán 40- 50 év is. A haja egyre deresebb lett, a dereka fájt a hajlongástól, napcserzette bőre, száraz ráncokba rendeződött.Végre összegyűlt annyi pénze, hogy úri ruhát varratot magának. Legnagyobb vágya egy hatfogatú hintó volt.Ugyanezen a földkerekségen élt egy gazdag ember. Arany pénze annyi, hogy már meg sem tudta számolni, mert 3 nap, 3 éjjelen keresztül egyfolytában kellett volna számolni, de a gazdag ember ennyi ideig nem tudott ébren maradni.Imádta az arany színét, szagát.
Kéjesen fogdosta, csak úgy simogatta a markát. Egyetlen gondja az volt, hogy félt, hogy ellopják tőle. Ezért úgy döntött, tele tömi a párnákat vele. Hogy még a gyanú árnyéka se vetődjön az ő gazdagságára, elköltözött egy távoli tanyára, ahol őt senki sem ismeri. Finom kelméből készült ruháját 3 aranyért eladta és egy ócska kopott lenvászon nadrágot és inget vett, a falu legszegényebb legényétől. Úri csizmáját is ócska sarura cserélte. A hatfogatú hintóját, pedig kivitte a vásárra.Jött a szegény ember, immár úri ruhában és meglátta ezt a parádés hintót. Egyből beleszeretett. Alku nélkül az egész pénzét odaadta érte. Hű!!! Volt nagy boldogság.
- Gyönyörű lovak! Jól tápláltak, dagadnak az izmaik.S a hintó? Álmodni se lehet gyönyörűbbet. Csodálatos faragás, festés. Értette a mesterségét, aki ezt készítette. Mámoros boldogsággal ült bele. Simogatta a bársony kárpitot. Szeméből az örömkönnyek gyémántcseppjei gördültek le.
- Emberek! Ide nézzetek!
Jöttek is a koldusok sorra.
- Jó Uram! Nincs mit ennem! Szánj meg egy garassal!
- Szegény asszony vagyok, három gyermekem sír otthon. Gazdag úr! Én is kérek egy garast!
- Uram! Elvesztettem az egyik lábam a csatában. Nehezen élek. Kérlek, adj!- nyújtotta a kezét könyörgően egy mankóra támaszkodó eltorzult arcú férfi.
A szegény, de gazdagnak látszó ember, ahogy ott állt a hintóval, szinte szétszedték. A gyönyörű hintóhoz pillanatok alatt szenny és mocsok tapadt.A szegény ember rémületében odasuhintott a lovaknak és elmenekült a helyszínről.Közben a gazdag ember, aki szegény ruhát öltött, elindult gyalog a tanyasi viskójába. Finom talpa nem volt hozzászokva a saru viselethez, na meg a gyalogláshoz sem.A durva bőrpántok véresre dörzsölték a lábát. Szomjas is volt, éhes is, de nem mert betérni az egyik fogadóba se, mert nála volt a hintóért kapott összes pénz. Félt a zsiványoktól. Na, meg különben is, szegény gúnyában nem költhet, mert még gyanút fognak. Zsebében markolta a pénzt, fogát összeszorította a fájdalomtól, úgy vonszolta magát hazáig.A nyirkos szobában csak egy gyertyafény pislákolt, amikor zsebéből az asztalra rakta a hintó árát. Arcát az aranyra fektette, úgy aludt el, ültében. A szegény ember is hazaérkezett vadonatúj ruhájában és a kissé mocskosra fogdosott, de még így is páratlan szépségű hintójával.
- Na ide nézz asszony!
- Édes jó Uram! Drága Istenem! Mit tettél? Honnan van ez a hintó? És ez a puccos ruha rajtad?
- Asszony! Ez az életem munkája! Egész életemben ezért dolgoztam! Adj inni a lovaknak!
Közben a szomszédok a hintó köré gyűltek.
- Hé, te Jóska! De fölvitte az Isten a dolgodat. Honnan van ez a hintó?
- Azt a ruhát nézd meg rajta!
- Hm! Hát biztos lopta – sutyorogta egy vénasszony.
- Biztos megölt érte valakit!
- Mindig sejtettem, hogy görbe utakon jár.
- Mit akar itt az ilyen…
- Szégyent hozol a családra! Nézd meg, hogy néznek ránk! És mit adjunk enni a lovaknak?
A szegény ember csak áll és nem tud megszólalni. Belenyúl a zsebébe és üres. Semmi pénze nem maradt, abból, amit egész életén át spórolt.- Mit adunk enni a lovaknak? - visszhangzik a felesége kérdése a fülében. Zúg a feje. Semmit nem lát, csak valami fény cikázik. Összeesik és elvágódik a porban.Reggel a dunnás ágyban ébredt, arca vörös a láztól. Eszébe jut a hintó. Már nem tud neki örülni.Reggel van a gazdag ember házában is.Gyönyörű álma volt. Semmi más nem volt, csak arany. Még a bőre is arany volt. Olyan káprázatos volt ez az álom, hogy alig tudott belőle felébredni. Lassan emelte fel a fejét az asztalról. Az ajtó tárva- nyitva! Mikor ezt meglátta, visszatért teljes éberségi állapota. Fölkapta a fejét.
- Teremtő Atyám! Fel volt dúlva az egész viskó. Minden csupa tyúk toll.
- A párnáim! Az aranykáim!Felpattant az asztaltól. Már a fájdalmat sem érezte véresre tört lábán.
- Hol a pénzem? Hol vannak az aranyaim?Még az asztalon sincs egy darab se.
- Mit fogok most csinálni? Én gazdag ember vagyok! – üvöltötte bele a félig megvakult tükörbe.Kitámolygott a házból és a kocsmáig meg sem állt. Hitelbe jól leitta magát.
Ez idő tájt, a szegény ember felesége megfejte egyetlen tehénkéjüket. Friss tejet és egy karéj, ropogósra sült kenyeret vitt gyengélkedő urának. Megsimogatta fejét és megfogta kezét. Hosszan ültek így, kéz a kézben.
- Tudod asszony, mindig egy ilyen hintóra vágytam. Azt hittem, ettől leszek boldog. Ahogy most itt ülsz az ágyamnál és fogod a kezem, már tudom, hogy nincs szükségem erre a látszat gazdagságra, mert nekem mindenem meg van.Az asszony, férje ölébe hajtotta fejét és elsírta magát.
- Holnap eladom a hintót és a puccos ruhát is.
Így is lett. Amikor megkapta a pénzt, oda ment a koldusokhoz és ételt vitt nekik. A három gyerekes anyának, a féllábú katonának és volt ott még egy ember. Ismerősnek tűnt az arca. Látszott rajta, valamikor jobb napokat láthatott…
- Emberek! Ide nézzetek!
Jöttek is a koldusok sorra.
- Jó Uram! Nincs mit ennem! Szánj meg egy garassal!
- Szegény asszony vagyok, három gyermekem sír otthon. Gazdag úr! Én is kérek egy garast!
- Uram! Elvesztettem az egyik lábam a csatában. Nehezen élek. Kérlek, adj!- nyújtotta a kezét könyörgően egy mankóra támaszkodó eltorzult arcú férfi.
A szegény, de gazdagnak látszó ember, ahogy ott állt a hintóval, szinte szétszedték. A gyönyörű hintóhoz pillanatok alatt szenny és mocsok tapadt.A szegény ember rémületében odasuhintott a lovaknak és elmenekült a helyszínről.Közben a gazdag ember, aki szegény ruhát öltött, elindult gyalog a tanyasi viskójába. Finom talpa nem volt hozzászokva a saru viselethez, na meg a gyalogláshoz sem.A durva bőrpántok véresre dörzsölték a lábát. Szomjas is volt, éhes is, de nem mert betérni az egyik fogadóba se, mert nála volt a hintóért kapott összes pénz. Félt a zsiványoktól. Na, meg különben is, szegény gúnyában nem költhet, mert még gyanút fognak. Zsebében markolta a pénzt, fogát összeszorította a fájdalomtól, úgy vonszolta magát hazáig.A nyirkos szobában csak egy gyertyafény pislákolt, amikor zsebéből az asztalra rakta a hintó árát. Arcát az aranyra fektette, úgy aludt el, ültében. A szegény ember is hazaérkezett vadonatúj ruhájában és a kissé mocskosra fogdosott, de még így is páratlan szépségű hintójával.
- Na ide nézz asszony!
- Édes jó Uram! Drága Istenem! Mit tettél? Honnan van ez a hintó? És ez a puccos ruha rajtad?
- Asszony! Ez az életem munkája! Egész életemben ezért dolgoztam! Adj inni a lovaknak!
Közben a szomszédok a hintó köré gyűltek.
- Hé, te Jóska! De fölvitte az Isten a dolgodat. Honnan van ez a hintó?
- Azt a ruhát nézd meg rajta!
- Hm! Hát biztos lopta – sutyorogta egy vénasszony.
- Biztos megölt érte valakit!
- Mindig sejtettem, hogy görbe utakon jár.
- Mit akar itt az ilyen…
- Szégyent hozol a családra! Nézd meg, hogy néznek ránk! És mit adjunk enni a lovaknak?
A szegény ember csak áll és nem tud megszólalni. Belenyúl a zsebébe és üres. Semmi pénze nem maradt, abból, amit egész életén át spórolt.- Mit adunk enni a lovaknak? - visszhangzik a felesége kérdése a fülében. Zúg a feje. Semmit nem lát, csak valami fény cikázik. Összeesik és elvágódik a porban.Reggel a dunnás ágyban ébredt, arca vörös a láztól. Eszébe jut a hintó. Már nem tud neki örülni.Reggel van a gazdag ember házában is.Gyönyörű álma volt. Semmi más nem volt, csak arany. Még a bőre is arany volt. Olyan káprázatos volt ez az álom, hogy alig tudott belőle felébredni. Lassan emelte fel a fejét az asztalról. Az ajtó tárva- nyitva! Mikor ezt meglátta, visszatért teljes éberségi állapota. Fölkapta a fejét.
- Teremtő Atyám! Fel volt dúlva az egész viskó. Minden csupa tyúk toll.
- A párnáim! Az aranykáim!Felpattant az asztaltól. Már a fájdalmat sem érezte véresre tört lábán.
- Hol a pénzem? Hol vannak az aranyaim?Még az asztalon sincs egy darab se.
- Mit fogok most csinálni? Én gazdag ember vagyok! – üvöltötte bele a félig megvakult tükörbe.Kitámolygott a házból és a kocsmáig meg sem állt. Hitelbe jól leitta magát.
Ez idő tájt, a szegény ember felesége megfejte egyetlen tehénkéjüket. Friss tejet és egy karéj, ropogósra sült kenyeret vitt gyengélkedő urának. Megsimogatta fejét és megfogta kezét. Hosszan ültek így, kéz a kézben.
- Tudod asszony, mindig egy ilyen hintóra vágytam. Azt hittem, ettől leszek boldog. Ahogy most itt ülsz az ágyamnál és fogod a kezem, már tudom, hogy nincs szükségem erre a látszat gazdagságra, mert nekem mindenem meg van.Az asszony, férje ölébe hajtotta fejét és elsírta magát.
- Holnap eladom a hintót és a puccos ruhát is.
Így is lett. Amikor megkapta a pénzt, oda ment a koldusokhoz és ételt vitt nekik. A három gyerekes anyának, a féllábú katonának és volt ott még egy ember. Ismerősnek tűnt az arca. Látszott rajta, valamikor jobb napokat láthatott…