"Kettő meg kettő néha öt, ha a hatalom úgy kívánja."
Füstös kis kocsma ez, amit magaménak mondhatok. Sokszor betévedek ide, ha időm és kedvem engedi. Legszívesebben egyedül térek be és egy jó pofasör mellett elolvasgatom az éppen aktuális téveszmémhez illő kis könyvem. Sok mindennel megfordultam már itt, beszélgettem Hemingway mondataival, Orwell csavargóival, Vonnegut német őreivel. Felemelő érzés ilyen élő környezetben olvasgatni vagy gondolkozni. Igen, gondolkozni. Olyasmiken, amiket az itt üldögélők valószínűleg távolról elkerülnek.
Tekinthetjük ezt a megállapításomat nagyon sarkalatosnak, de tapasztalataim szerint a mai fiatal, sőt felnőtt sem olvas. Ha látnak nálad egy könyvet, akkor csak elképedve néznek, jobb esetben megkérdezik, hogy mi az és bólogatnak, hogy igen-igen nekem sajnos nincs időm, de jó látni hogy nem veszett ez még ki az emberekből.Ilyenkor megjelenik minden egyes emberben önönn utópiája, hogy mivé válhatna, egy felsőbbrendű ember eszményképe, az Übermensch, ha szabad Nietschét idéznem. Szikra serken egy pillanatra és paradoxonná válik az egyén, hisz levetkőzi emberi mivoltát és felemelkedik egy bensőségesebb síkra, amit elkerül a szenvedés és butaság. Nevezhetjük akár Istennek, egy olyannak, ami csak szellemi táplálékből él és képtelen a világi dolgokon történő aggódásra. Sajnos ez rövid életű állapot és általában pár pillanat alatt elfelejtődik és a homályba vész.(Furcsa dolog, hogy a pénz utópiáján kívül létezhet még ilyen). Paradoxon, mert ember embernek nem lehet tökéletesen elképzelt mása, hisz ha tartaná magát az utópia létrehozásához akkor megvalósulna és én se tudtam volna semmivel elkezdeni az írásomat.
Ezeket az embereket akár tekinthetjük saját valójuk árnyékképének és máris elérkezünk Platón barlang hasonlatához (melyet most nem a lélekvándorlás szempontjából elemzek), hanem a bezártság és elfojtottság szempontjából. Van egy érzés itt bent, ami lüktet és szorít, sugallni akar valamit de nem tudod eldönteni, hogy mégis mi lehet az. Csak érzed. A csontjaidban, a levegőben, a hangulatodban és a gondolataidban. Lehet, hogy körülöttem csak árnyak vannak? Árnyékvilágban lépkedem és élem életem. Ilyen ez. Egy barlangban, ha úgy tetszik, sok megfogalmazás van erre, sok név is: Mátrix, diktatúra, állandósult háború, hétköznapok. A hétköznapok a legnagyobb ellenségei az elvont elmének, a normális élet ami megveti és tiltja a dekadens viselkedést és a másságot. Dekadens és más, mint Csehov Trepljovja, vagy mint Eric Blair viselkedése családja szerint. Az előbbi máshogy szeretné értelmezni a művészetet, újítani szeretne rajta, mert elidegenedett, mint az avantgard vagy pusztán csak szeretné a magyar pusztai ugart felszámolni mint Ady. Természetesen hatalmas ellenállások között. A második megveti a társadalmi osztályok korlátozottságát és ezek tagjainak korlátoltságát. A művészetek minden időben megvetik a szűklátokörúséget, hacsak nem a hatalom szolgálatában állnak. Erre nagyon jó példa a háborús propaganda és annak népbutító teljessége. Ám ezt nem szabad lebecsülnünk, hisz a Göbbelsi filmművészet teljesen új dolgokat szabadított rá az emberiségre, mint a filmhíradó vagy a filmek politikai felhasználása. Korszakalkotó lépések voltak ezek kedves olvasó, mivel alapjaiban változtatta meg a mára legnagyobbra fejlődött média módszereit és céljait. Megköszönhetjük neki, hogy rászabadította kedves embertársainkra a nagy tudományát és kiteljesedhetett…Megköszönhetjük, hogy mára általánossá vált az általá elkezdett sugallmazási módszer és azt, hogy ma az emberek nem a könyvekről beszélgettnek hanem az ő módszereivel őket elérő megfelelő impulzusokról melyeket a tudatalattijuk beépített és ez lesz az, ami meghatározza hozzállásukat bizonyos dolgokhoz és az "egyigazsághoz" (Freudi pszichoanalízis: tudatalatti ,én, felettes én összefüggése). "Egyigazság" létezik csak számára, az amit bemondanak a tv-ben, amire a kormány rábólint és az amit a társadalom követendőnek tart. Ez a három szinte egy, mégis kölcsönhatásban vannak, gerjesztik és segítik egymást egy puha diktatúra fenntartásában és alkalmazásában. Kedves és szép világ ez, ha te is megfelelsz neki. Nem szeretnék a barlangok fajtáin és történelmükön lovagolni, közhelyekkel komunikálni, csak korunk "problémáját"(kinek mi?) szeretném körbejárni.
Van egy mókuskerék szintű önfentartásba szorított társadalmunk - ez lesz az alapanyag - veszünk egy csipetnyi rettegést és félelmet - háború, terrorizmus, pénz=bűnözés - megszórjuk vele, majd az egészet kisütjük egy nagy serpenyő manipulatív médiával. Tadámm megkaptuk korunk társadalmi berendezkedését, az elfajzott kapitalista diktatúrát. Természetesen a diktatúra csak szubjektív vélemény, bár a felső háromnak a létezését az irodalom, szociológia néha még a politika is elismeri és ezek azok az alapanyagok, amik egy diktatórikus uralkodás tartópillérei és alapjai. Félreértés ne essék, nem a hatalom a hibás, hisz Platón is megmondta, hogy aki belekóstólt az uralkodásba az nem fogja azt eldobni, hanem az ember aki hagyja magát. Én is, te is, a szüleim, a te szüleid stb. Nekünk kellenne ezen változtatni. Persze kényelmesebb így, hogy mindent megmondanak nekünk és birka módjára csak a pásztor által kiadott parancsok alapján, terelőkutyarendőrség és hasonló félfasiszta intézmények szavai szerint kell kérődznünk. Ilyen ez.
Ilyen ez a való világ ahol a Nagy Testvér figyel minket(NSA) és a gondolatbűn meg a 101-es szoba már csak karnyújtásnyira van. Itt, ahol előre megírják a műsort, meg van rendező. Ám bármily borús is a kép, már érezhető a forradalom szele, ami csapkodja fejünket. Sok felé és sok féle módon szerveződik a tömeg, legfőbb kép a cyber térben(Anonymus) és próbálkozik, hogy e klasszikus sor újra átvitt jelentéstartalommal bírjon: "Vigyázó szemetek Párizsra vessétek."
Csip-csirip?