A madár vörösen süvített, pedig a szél is ellene szólt. Nem az a fajta jószág ki hírnöki küldetésre teremtetett, mégis célirányosan mutatta az utat a lánynak ki a víz mélyéről csak egy piros foltot követett. Mindketten tudták, hogy sietniük kell az idő ellenük játszik. Sebesen haladtak felfelé a folyón ki-ki saját terében a madár a légben a sellő a vízben. A várost elnyelte az éjszaka. A királlyal történt eset ráült a város hangulatára, még az utcai lámpák is sírtak. A lány tudta nagy baj lehet, ha őt, a Tenger Hercegnőjét hívták.
A madár, mintha útirányt változtatna, apró szárnycsapással jelezvén. Megérkeztünk. A pompázó palota, most zord ruhába öltözött. Az állat leszállt a partra, s mire szárnyát kinyújthatta volna, a lányon már nyoma se volt hal mivolta. Izmosan, kecses lábaival lépkedett a parton. Határozott, magabiztos megjelenésű, arcán a félelem fikarcnyi jelét sem adta. A magány és a magának valóság tükrében szólott a madárhoz.
- Menjünk.
Besétáltak a palotába, ahol a Dzsinn már türelmetlenül várta őket. Fel-alá járkálva azonnal a lényegre tért.
- Hol voltatok idáig!? Mindegy. A lényeg, hogy itt vagytok. Aladdin erejét vesztette, haldoklik. A gonosz Krág elrabolta Jázmint. Vissza kell hozni.
- Engem nem arra szerződtetett az élet, hogy holmi románcra pocsékoljam az időm. – felelte a lány.
- Nem érted, ez nem erről szól. A tét a világ békéje, csak Aladdin tudja egybe kovácsolni a földet. A gonosz Krág az élre kíván törni, egyedül Aladdin volt az útjába és most, hogy szétválasztotta őket, tudod mióta azok a ro…
- Tisztába vagyok a helyzettel, engem akkor se érdekel a világ sorsa, a tengereket úgyse uralhatja, s a többi nem számít.
- Ha a világért és az igaz szerelemért nem is, legalább a felajánlott pénzösszegért tedd meg.
- Majd meglátom. Az bizonyos, hogy szükségem lesz egy hajóra s legénységre – majd szó nélkül kifordult, s elhagyta a palotát.
Az utcákat rótta. Régen nem járt a szárazföldön és szemmel tapasztalta a romlást, őrület s lázongás lett úrrá. Kétségbeeséstől és félelemtől bűzlött a világ. Hirtelen megpillantott egy öregembert, ahogy az a kocsmapadok között járkálgatott. Nem tudta levenni róla a szemét. Nem is értette miért, de valami belső indíttatásból utána eredt az öregnek, aki egy viskóba ment. A lány szinte be se csukta maga mögött az ajtót, nekivágódott a falnak, majd a szemköztinek. Így rángatta őt valami különleges erő. Míg ki nem tért a támadás alól egy szekrény mögött fedezéket találva. Így szólt:
- Tudtam, hogy te vagy, már sokat hallottam rólad. Nem is rossz egy egyszerű Bűvésztől.
- Ki vagy te!? Mit keresel a házamban!?
Azzal a lány előlépett, kecses fürgeséggel került egyre közelebb támadójához. Míg az egy lángfalat nem emelt kettejük közé. Lángok fénye világította meg mindkettejük arcát, s az öregembernek már nyoma se volt. Egy magas, csontos arcú fiatalember állt ott. Éles szemébe belelógott enyhén vörös haja.
- Ó, na lám. Csak nem a Vizek Hercegnőjével van dolgom, de bizonyára. Minek köszönhetem ezt a megtisztelhető látogatást?
- Feladatom van a számodra, Bűvész. Ki kell men…
- Tudom mi a küldetés, ettől hangos a város. Jázmint megmenteni, hogy Aladdin visszanyerje erejét, és egyben helyre állítsa a békét, mert ha Krág hatalomra lép, akkor a világnak lőttek. Sátánfattyaival rettegésben tart majd mindenkit. Ó ne haragudj, a lángom. Tudod, mostanában sokan törnek az életemre, attól tartanak, amit felajánlottál, hogy belépek Aladdin seregébe.
- Én semmiféle sereg tagja nem vagyok, nekem egyszerűen szükségem van valakire, aki többet tud a szárazföldről. Vállalod vagy sem?
Azzal az ifjú bólintott és már el is indultak. A palota felé haladtak, mikor a Bűvész megszólalt:
- Miért pont engem választottál?
- Azt hallottam sok helyen jártál, s nekem olyan személyre van szükségem, aki eljutott olyan helyekre is ahova mások nem. Meg egyébként sincs időm keresgélni, mint mondottam nem vagyok túl ismerős ezen a vidéken.
Közben megérkeztek a palotába, ahol a Dzsinn már előkészítette a hajót és a legénységet. Még aznap útnak eredtek az óceánon.
- Feszesebbre húzzátok a vitorlákat! Meg kell fognunk a szelet. –kiabálta a Hercegnő.
- Miért sietsz ennyire?- kérdezte a Bűvész.
- Nem pocsékolom a drága időmet.
- Nem értelek miért teszed, téged egyáltalán nem érdekel a világ sorsa vagy Jázminé. A kaland, nem téged az sem éltet.
- Tudod, vannak emberek, akik értenek valamihez, és jó pénzért megteszik. Olyan ez, mint egy megrendelés.
- Tisztába vagyok vele mi az a megrendelés. Azelőtt sok megrendelésem volt, mármint nem a Bűvésznek szóló megrendelésekre gondolok, hanem azelőtt festő voltam.
- Festő?
- Igen, az. Igazából ennek köszönhetem a mostani adottságaimat.
- Áh, adottság! Fertő!
- Nem, ezzel nagyon sok segítséget lehet adni az emberiségnek.
- S pont ugyanannyit elvenni is.
- Igen sokan rosszra használják.
- Mesélj inkább arról, hogy hogyan lettél ilyen?
- Mint mondottam a festészetnek köszönhetem, éppen festettem mikor történt… és nem tudom pontosan, mire feleszméltem festék borította a teljes kezem és a testem egyes részeit. Borzasztóan égette, míg egyik pillanatról a másikra fel nem szívódott, elnyelte a bőröm. Közben folyamatos durranásokat hallottam. Nem értettem a helyzetet, míg tudomást nem szereztem a robbanásról és az ellenrobbanásról. Aztán később furcsa dolgokat éreztem, tárgyakat mozgattam, meg ilyesmi. Aztán megtanultam teljesen uralni és fejleszteni az erőmet. Már sokat beszéltem magamról, mesélj te, miért lettél a Vizek Hercegnője?
Csak egy vállvonás volt a válasz. Így az ifjú folytatta tovább:
- Gondolj bele Andersen, Grimm és a többiek nem meseírók. Utópiákat írtak. Megjósolták a jövőt.
- Csodálatos, kinek kell ily nyomorult jövő, inkább halt volna ki a világ.
- Hogy mondhatsz ilyet! Az ellenrobbanás mentett meg minket.
- S hozott létre szörnyeket.
- Szerintem nem így van, mi sem vagyunk azok.
- S Krág kutyái?
- Ők rosszra használták képességeiket, de különben is…
- Csss!
- Mi van?
- Csss! Jönnek!
- Kik? Hallasz valamit?
- Vigyázz!
S azzal a Bűvészre kötelet vetett egy kígyóképű, sápadt arcú, bohócsipkás férfi. Hegyes sárga fogai megvillantak önelégült mosolyában. S mire a lány támadásba léphetett volna, már őt is kötelek ölelték. Egy sudár nő kapta el, kinek szemében pupillája helyett tűz lobogott, s egy robosztus testű férfi mely bambán bámult a vihogó nő mellett. Nyájasan szólott a gumimozgású sápadt pofa:
- Jajj, elnézésüket be se mutatkoztunk. A hölgy Tűzgyújtó, mellette az úriember Szikla, jómagam pedig, Játékos volnék. Krág üdvözletét küldi Aladdin szánalmas seregének.
Eközben a Bűvész erősen ficegett, mintha ellenállni próbálna.
- Varázsvisszaverő kötelek, ne próbálkozz Mutatványos – legyintette le a kígyópofa, közben figyelmét a Hercegnőre irányította. – No lám, ez itt a híres Hercegnőcske. Épp ugyanolyan semmirekellő, mint a vízi barátai…
- Miről beszélsz Bohóc? – indulattól fűtve, de hidegségét megőrizve kérdezte a lány.
- Az a hatalmas sellőkirály, hogy is hívják… Triton csak úgy könyörgött nyavalyás életéért.
- Hazugság!
- Nem hallod, hogy sírnak a sellők. Még erre se vagy képes. Nem is értem, hogy lettél te a Vizek…
Végig se mondhatta rágalmazásait, mert a lány vízként robbant ki a kötél szorítása alól. Végig folyt a fedélzeten, majd elkezdett valamiféle alakot ölteni, s pillanatok múltán már egy elkékült arcú valaki állt előttük, vonásai már nem igen őrizték emberi báját. Fagyos tekintetével meredt mindenkire, végtagjai mellé csápok nőttek, testét korallréteg borította. Meglepően borzasztó látványt nyújtott mindenki számára. Közben egy karcsapással az óceánba lökte a Sziklát és a Tűzgyújtót, az alatt egy másik karjával felszabadította a Bűvészt. Ki csettintésre mögé keveredett ellenfelének. A lány, aki egyre inkább volt már vízszörny, mintsem ember, fürgeségével és óriási erejével, míg a Bűvész tárgyak mozgatásával és trükkökkel táncoltatta a Játékost. Aki végtelenül erős volt. Az emberek gondolataiban túrkászott. Minden lépést tudott előre, s mentális csapásokat mért ellenfeleire. Kivetítette önmagát tízszeresen, s csak nevetett. A Bűvész és a Hercegnő nem adta meg magát, ki-ki saját tehetségével harcolt. Míg egy óriási pukkanást nem hallottak, melyet füstfelhő kísért s a Játékos már sehol sem volt. Csak a sátáni kacaja és egy mondat maradt utána: - Találkozunk még!
A lány összeesett. A férfi fejvesztve rohant oda hozzá.
- Megsebesültél?
- Nem, csak dobj be a vízbe!
- Dehogy doblak mindjárt helyrejössz!
- Nem, nem érted, dobj be túl sokáig voltam így, egyedül nem megy, nem tudok… Kérlek!
Az ifjú így cselekedett, nem értette a dolgot, de érezte, hogy ezt kell tennie. Bedobta és azzal a lányt elnyelték a habok.
Teltek-múltak a napok. A hajó közeledett a célhoz, az ifjú irányította. Semmi hírt sem hallott a Hercegnőről, de mélyen belül érezte, hogy életben van.
Három nap múlva előbújt a nap, sugarával bearanyozta az óceán tetejét. Magányában merengett a Bűvész a naplementét csodálva, mikor megpillantott egy sellőt. A szíve megdobbant, tudta. Visszajött. S a lány kiugrott a habok közül, egyenesen a hajóra, melyet már lábaival érintett.
- Visszajöttél!
- Amint látod… Köszönöm, hogy vitted a hajót!
- Természetes.
- Oh, és köszönöm…
- Örülök, hogy visszajöttél.
Azzal elmosolyodott a Hercegnő. A férfi viszonozta, nem kérdezősködött egészen hajnalig, szerette volna megőrizni ezt a meghitt állapotot, de választ is szeretett volna kapni kérdéseire.
- Azt hittem nem jössz vissza, mármint miért tetted volna, semmi érdeked nem fűződik ehhez az egészhez – óvatosan puhatolózott az ifjú.
- Több fűződik, mint gondolnád.
- Mi a pénz?
- Nem a pénz te ostoba. – felbőszítette a lányt. – Nem hallottad lemészárolták a vízi királyság nagy részét, s magát a királyt is. A sellők még most is sírnak. Hallod… S feldúlták és eltulajdonították a tenger kincseit, s még egy-két dolgot, melyet fegyverként fognak használni.
- Mit értesz fegyver alatt?
- A lényeg, hogy hatalmas erőket birtokol Krág.
- Értem, szóval most már a bosszú vezérel.
- Dehogy érted! Nekem, nekem ők a családom, szerinted ki rakott a legutóbbi incidens után rendbe, miért kellett bedobnod a vízbe, hát ők… S ők tanítottak mindenre, nekik köszönhetem, hogy ilyen vagyok, engem ők tanítottak meg arra, hogy éljek együtt ezzel, magammal…
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani.
- Nem, te ne haragudj, nem tehetsz semmiről. Mikor történt az a robbanás, én a tengeren vitorláztam a húgommal és felborult a hajónk, szóval nekik köszönhetem az életem…
- Sajnálom.
- Csak fáj, hogy a világ, hogy lehet ilyen romlott.
- Nem, a világ nem az! Az egyes emberek, lehet, de sokkal több a jóravaló.
Így teltek a napok, mígnem megérkeztek végcéljukhoz. Egy sötét világ ormótlan palotája magaslott eléjük. Elszántsággal, félelem nélkül, de gyanakvóan haladtak előre. Túl könnyen bejutottak a palotába. Gyanakvásuk nem volt alaptalan, a csarnokban már ott várt egy erőteljes arccsontú, sötét hajú és sötét szemű férfi fekete köpenyben. A híres, nevezetes Krág és körülötte fényes bandája. Mintha csak az ő érkezésüket várták volna. A két ifjú érezte, hogy valami nem stimmel. Lesből figyelték az eseményeket, és akkor egy ketrec hullott rájuk. Csapda volt. Krág pontosan tudta hol vannak.
- Hm… Megérkeztek vendégeink! Hozzátok őket ide! – parancsolta a vezér kopóinak. – Már vártuk a látogatásotokat.
- Azonnal add vissza Jázmint! – kiáltotta a Bűvész.
- Ó, de nagy a szád Mutatványos! Elhallgass! – kiabálta páholyából Krág. – Semmi hozzászólásod Hercegnő!? – fordult a lány irányába.
- Mit akarsz ezzel elérni, Krág.
- Ó, Szépségem! Gazdagságot, hatalmat s egyéb csodálatos dolgokat, de most először is Téged!
- Engem!?
- Ajánlatom van számodra. Felajánlom a világot, a Világ Hercegnőjévé teszlek. Együtt uralkodhatnánk a földön.
Megbolydult a tömeg, mindenkit meglepett a Nagyúr ajánlata.
- Ugyan miért állnék melléd?
- Én mindent megadhatok neked, amit szeretnél.
- Ne hallgass rá… Lyl. – üvöltött a Bűvész a lányhoz.
- Milyen romantikus, a Mutatványos beleszeretett a Hercegnőbe. – gúnyolódva szisszent fel Krág. – Mi a válaszod Hercegnő?
- Igazad van Krág, nekem hatalom és gazdagság kell, és melletted kiteljesedhetek. Engem nem érdekel Aladdin és a pórnép.
A Bűvész elképedve nézte a jelenetet, amint a lány a gonosz mellé pártolt, de mire ellen szólalhatott volna, már szabad volt a ketrecből. A lány cselt szőtt. Így szabadította ki mindkettőjüket, hogy felvehessék a harcot.
- Hát ti akartátok! Hozzátok be a húgát!- parancsolta a vezér.
A Bűvész viaskodott a csatlósokkal, de a Hercegnő megdermedt erre a mondatra. Egy hatalmas víziszörny termett előttük, végtagjai helyett csápokkal, karmokkal. Bőr helyett korallréteg borította testét, emberhez nem hasonlítható. Lyl hátrálni próbált, a szörny őt vette célzásba. Krág nevetve üvöltött:
- Mi a helyzet, ó, hogy is hívnak Lyl, nem bántod hugicát!? Akkor hamar elér a vég.
A Hercegnő már nem tudott kitérni húga ereje elől, elkezdett mutálódni. Viaskodtak. A lány folyamatosan szörnnyé formálódott,egyre kevésbé volt felismerhető, mígnem ő is elvesztette teljes emberi mivoltát. Ott állt egymással szemben két ugyanolyan szörny. A bűvész nem hitt a szemének. Krág örömittasan kacagott:
- Igen, most már két szörnyem van. Mutatványos ne vágj ilyen fancsalodott pofát! Á, avagy te nem is tudtad, ha a lány teljesen átváltozik sosem lesz többé ember. Ezzel a két ocsmánysággal legyőzhetetlen vagyok.
S akkor, mintha megfagyott volna az idő. A harc félbe maradt. A rémségek csak álltak egymással szemben, mintha egy pillanatra tudták volna ki is a másik. S akkor az egyik halálos csapást mért az ellenfelére, majd állati hangon felüvöltve eredt a tömegnek. A fájdalom s a harag hangja volt ez, majd erős csápjaival mindenkit összeroppantott, egyedül a Bűvész menekült el. Majd elé állt a szörnynek. Mély megkeseredettség sugárzott arcáról, elvesztette a szerelmét. Az egyetlent, ki valaha fontos volt neki. Nem tudta melyik szörny áll előtte, de már nem számított, Krág szavai csengtek fülében, „Sosem változik vissza”, elvesztette kedvesét. Készen állt a halálra, így már ő sem akart létezni tovább.
Az idő másodjára fagyott meg a teremben. Ott állt egymás szemébe meredve a szörny és az ifjú. Mélyen néztek egymás tekintetébe, mikor a szörny összeesett…
Madárcsicsergés szállott be az ablakon át a szobába, melyet már a nap meleg színűre festett. Az ágy körül ott sürgött-forgott a Dzsinn, s közben Aladdinnal és Jázminnal csacsogott, de ott ült az ágy túlsó végén még valaki. Egy férfi, enyhén vörös haja szemébe lógott, de tekintetét, így sem vette le a kézről, melyet szorongatott. Mintha a kéz rezzent volna, s erre a mozdulatra már mindenki felkapta a fejét. S felült az ágyon a Tenger Hercegnője.