Tölgyorom

Évszám
2009

Azon az estén Bétóék házának nappalija kevésbé volt zajos, mint más pénteken. Az asztalon szanaszét hevertek a játék alkatrészei: a tábla, kártyák, figurák, és rengeteg dobókocka. Szétszóródást játszottak, de nem a szokott lelkesedéssel. A szeme sarkából mindenki Gyotánt figyelte, aki a könyvespolc előtt téblábolt.
– Szóltatok neki egyáltalán? – kérdezte Gyotán.
A barátai megunták, hogy mindig velük lóg, és randit szerveztek neki. Eszternek régóta tetszett a fiú, de eddig nem volt alkalom az ismerkedésre, és úgy tűnt, ma sem lesz.

– Persze, már egy hete megbeszéltem vele – mondta Birs, egy gömbölyű, szemüveges lány.
– Biztos meggondolta magát. Nem is baj, én mentem.
– Várj még! – Gerce már vette is elő a telefonját. – Biztos készülődik. Tetszeni akar neked.
Az nehéz lesz, gondolta Gyotán. Esztert unalmasnak találta, de a barátai kedvéért belement a dologba.
– Hát… – kezdte Gerce – nem jön. Meggondolta magát, és lement a Tölgyoromba.
– Pont oda? Az egy nagyon beteg hely!
– Azt mondják.
– Volt már ott valaki? – kérdezte Gyotán a társaságot. Fejrázás.
– Akkor menjünk le mi is!
– Szerintem Eszter nem fog örülni – Bétó tűnődve játszott a kockákkal. – Ha mégsem érdekled, megharagszik, ha utánamész.
– Nem megyek utána, csak megnézem magamnak azt a helyet. Ha olyan furcsa, nem szerencsés, ha egy lány egyedül megy oda.

Némi hümmögés után a társaság szedelődzködni kezdett.
A Tölgyorom előtt jókora tömeg volt. A bejáratnál egy izmos férfi méregette az éppen elé kerülő vendégjelölteket. Gyotánnak úgy tűnt, találomra engedi be a fiatalokat. Ezt főként azok kifogásolták, akiket kirostált, de csak maguk elé mormogtak, mert a beengedő nagydarab volt, és ingerült.
A sor gyorsan fogyott, Gyotán hamar odaállhatott a ropogós, fehér öltöny elé.

– Mehettek.
A kint rekedt tömeg felhördült.
– Mind?
A fehér öltönyös a méltatlankodók felé fordult, amivel azonnal el is fojtotta a vérszegény lázadást. Közben Gyotánék lementek a Tölgyoromba.

Nem szokványos pincekocsma volt. Először is, a levezető lépcső végén három irányba vezetett folyosó, és mindnek a végén iszogató fiatalok álltak, de se pult, se ülőhely nem volt. A falakat pletyka és borostyán nőtte be. A társaság kisebb-nagyobb termeken bolyongott át, két szintet kellett lejjebb menniük, hogy egy üres asztalt találjanak. Alighogy elhelyezkedtek, Gyotán már fel is állt.

– Hová mész?
– Csak hozok magamnak inni. Meg szétnézek, merre lehet Eszter.
A társaság idegesnek látszott.
– És mi addig mit csináljunk? Te akartál idejönni.
– Jó, de főleg Eszter miatt. Együtt mégse kereshetjük. Idáig is úgy kellett áttörni a tömegen.
– Akkor hozz nekünk is inni!
– Nincs is jobb, mint öt söröskorsóval kerülgetni az embereket. Először megkeresem Esztert meg a pultot.

Mukki, egy kreol bőrű lány finoman megérintette Gyotán kezét.
– Ne maradj sokáig. Ha a pultig nem látod Esztert, ne keresd, különben teljesen elkeveredsz. Rengetegen vannak itt.
– Jó, nemsokára visszajövök.

Mit aggódnak ezek, tűnődött Gyotán. Nem a temetőben hagyom őket egyedül. Négy embernek nem kell egy ötödik, hogy szórakoztassa őket. És hol lehet Eszter?
Három szinttel az utca alatt csendesen folyt a kocsmaélet. Itt-ott lötyögtek a viszonylag halk zenére, de míg odafent pörgős rockzene szólt, itt, a mélységben szétáradó, merengős jazzhangokon megtört a mozgás minden szándéka.
Gyotán nem is tudta, merre menjen, bárkitől érdeklődött a pult felől, az illető csak rámutatott egy szobára, ahol ital csak az emberek kezében volt. A Tölgyorom termeinek kifejezetten fás jellege volt, az egyik szobát szabálytalan formájú fapadokkal zsúfolták tele, a másikban igazi fák álltak hatalmas cserépben, de volt olyan is, ahol a padlót borították elszáradt gallyak, és Gyotán megesküdött volna, hogy az egyik fán mókust látott.

Végül egy hosszú terem végében észrevette a pultot.
A társaság unottan ülte körbe az asztalt. Szívesen indultak volna, de Gyotán még mindig nem ért vissza. Bétó tűnődve cirógatta a barátnője kezét. Birs egy darabig mosolyogva nézte, aztán a tömegben feltűnő arcokat kezdte figyelni. Gerce és Mukki egy kupakot pöckölgettek egymáshoz.
Amikor a lány az asztalukhoz lépett, mindannyian felnéztek.

– Látom, nem csak én unatkozom. Leülhetek?
A fiúk, mintha rugó mozgatta volna őket, egyszerre ugrottak fel, hogy helyet csináljanak neki. A lányok kezdődő féltékenységgel nézték, ahogy a jövevény közéjük ül. A fiúk is visszaereszkedtek a helyükre, közben mindketten a lányt bámulták. Egyenes szálú, fekete haja a válláig sem ért, a tincsek közül kikandikáló fülei fehéren világítottak. Szájszeglete mosolyba rándult.

– Miért kucorogtok itt a sarokban?
Mukki gyorsan összefoglalta, hogy miért is jöttek a Tölgyoromba. Mesélt Gyotánról és Eszterről, de arról hallgatott, hogy mennyire nyugtalanítja őt ez a hely. Nem tetszett neki a lány, és nem csak azért, mert a fiúknak nyilvánvalóan igen. Birs viszont rögtön utána elfecsegte, hogy milyen furcsának találják ezt a kocsmát.

– Kusza egy kicsit, nem? Néha még én is eltévedek benne. Egyébként Aszkának hívnak.
– Egészen olyan, mint valami labirintus – helyeselt Gerce.  A mélybarna szempárból csak úgy sütött az érdeklődés. Gercének ez szokatlan volt, de éppen ezért lelkesen folytatta. – Nem voltam még ilyen helyen. A lányok félnek is, hogy visszafelé eltévedünk.

A lányok tapintatosan hallgattak arról, hogy először Gercében vetődött fel ez a lehetőség.
Aszka mosolygott.
– Vicces, eltévedni egy kocsmában. De előfordult már. A barátotok is keres valakit, ugye?
– De, csak nem azért, mert eltévedt. Legalábbis nem hiszem. És ez amúgy is csak egy kocsma – Mukki körbenézett – Azért jöhetne már. 
 – Lehet, hogy közben ráakadt arra a lányra, és most táncolnak, vagy ilyesmi. Elég régóta vártok, nem?

Erre nem szólt senki.
– Figyeljetek, én amúgy is át akartam menni egy másik helyre. Gyertek át velem, ott biztosan jobban érzitek majd magatokat. Jóval szellősebb és kényelmesebb is. Tetszeni fog.
A társaság tagjai egymásra néztek. Mind unták már a Tölgyormot.

– És mi lesz Gyotánnal? Ha visszajön, és mi nem vagyunk itt?
– Biztosan meg fogja oldani.
Gyotán még három lépésre sem jutott a pulttól, amikor az italának a fele a földre loccsant. Dühösen fordult hátra, hogy megnézze, ki lökte meg. Eszter.
– Te mit keresel itt?

Mivel Eszter egyáltalán nem tűnt elveszettnek a Tölgyorom forgatagában, Gyotán csak annyit mondott, hogy kíváncsiságból lejöttek ők is. A lány javasolta, hogy menjenek vissza a többiekhez. Eszter mögött haladva Gyotán azon tűnődött, szóba hozza-e a randit, de mire elhatározta magát, már meg is érkeztek. Az asztalnál egy idegen társaság ült.

– Biztos megunták és hazamentek.
Gyotán idegesen nézegetett körbe. – Nem láttátok, merre mentek, akik előttetek ültek itt? – fordult az asztaltársasághoz.
Azok elmondták, hogy egy pici, fekete hajú lánnyal indultak el. Gyotán zavartan pillantott Eszterre. A lány tűnődve nézte az asztalnál ülő fiatalokat.
– Sápadt, picike lány volt? Kábé ekkora? – bólogatás.
– Ismered? – kérdezte a fiú.
– Igen, hallottam róla. Baj van.
– Milyen baj?
Eszter idegesen rágta a szája szélét, majd a sarokba húzta Gyotánt.
– Már voltam itt máskor is, és összebarátkoztam egy-két itteni arccal. Meséltek pár dolgot a Tölgyoromról. Miért pont ilyenre építették, ilyesmi. Tőlük hallottam erről a lányról is. Akkor hülyeségnek tűnt, de most…
– Mi van ezzel a lánnyal?
– Azt mondják, eltűnt itt néhány ember. Azt mesélték, hogy ez a lány tűntette el őket.
– És te ezt elhiszed?
– Miért mentek volna el nélküled?

Gyotán elővette a telefonját. Először Birset hívta – nem kapcsolható. Gerce se. Se a többiek. Próbából megcsörgette Esztert, de ahogy a lány elkezdett a zsebében kotorászni, kinyomta a telefont.

– Tegyük fel, hogy átmentek valahová azzal a lánnyal. És akkor mi van?
– Vissza kell hoznod őket.
– Nekem?
– Miattad jöttek le ide, és te magukra hagytad őket.
Gyotán összeráncolta a homlokát.
– És hol kezdjem? Kérdezzek meg mindenkit, hogy nem láttak-e egy kislányt, ahogy éppen elrabol négy másik embert?
– Gyotán, ez nem vicces. A barátaid bajban vannak, és éppen miattad. Menj utánuk.
– Hová?
– Majd Gabróc megmondja. Talán még segíteni is fog.
– Nem érdekel. Húzz el innen!

Gabróc egy beugróban üldögélt, apró testét olyan mélyen szorítva a sarokba, amennyire csak lehet. Sötét színű ruhái egészen elrejtették, ha Eszter nem mondja meg, hol keresse, Gyotán észre sem veszi. És most mit csináljon? A fickó nem akar segíteni. De sovány és elég gyávának tűnik…
A fiú megragadta Gabróc ingét, és magához rántotta. A szövet recsegve szakadt szét a keze alatt, de Gabróc annyira vékony volt, hogy Gyotán a ruhával együtt a húsába is belemarkolt.

– Mondd meg, hol vannak!
– Hagyj békén! – visította Gabróc. – Semmi közöm Aszkához!
– Ha nem mondod meg, nagyon rosszul jársz!
Gabróc izgett-mozgott Gyotán kezében, közben kényszeredetten felvihogott.
–Oké, engem elverhetsz, de nem vagyok egyedül. Ha legyőzöd Kestét, talán elmondom, amit akarsz!

A vékony alak még rántott magán egy párat, mire Gyotán elengedte, és abba homályos szegletbe nézett, ahová Gabróc pálcikakeze mutatott. Valami kiegyenesedett a sötétben és előrelépett. Gyotán még sosem látott ekkora embert, de ilyen egyszínűt sem. Mintha az óriás bőrét szürkére festették volna.
Keste egy darabig Gabrócot bámulta, aztán vállat vont, és Gyotán felé indult. A fiú úgy érezte, hogy túlságosan belelovallta magát a megmentő szerepébe, sajnos, mert ebből a helyzetből nem fog egészben kikerülni. Keste már előtte tornyosult, képzelhetetlenül nagy öklét a teste mellett hátrahúzta, hogy agyonüsse a fiút…
Gyotán pedig beugrott a mellettük gomolygó tömegbe!

Keste dühösen morgott, és maga is az emberek közé préselte magát, de azok túl sokan voltak, lelassították. Közben Gyotán görnyedten furakodott át a tömegen, néha hátrapillantva, hogy Keste merre van. Közel volt, túl közel, még az embertenger sem fogta vissza annyira, hogy egy-két lépésnél jobban lemaradjon Gyotán mögött. A fiú most kanyarodni kezdett, hogy Keste hátába kerüljön. Az óriás lassított, mert elvesztette szem elől a fiút. Lépett ebbe az irányba, aztán kettőt a másikba, félrelökött egy csoportot, hogy jobban lásson, végül visszakeveredett a beugró elé, ahol Gabróc vihogva figyelte szerencsétlenkedését.

Keste megindult volna a röhögő Gabróc felé, amikor a háta mögött tömegből elővágódott Gyotán. Teljes erejéből nekifutott az óriás hátának, közben egyik lábát Kestéébe akasztotta. A hatalmas hústömeg még az emberek zajában is jól hallható döndüléssel zuhant a földre. Gyotán előrébb ugrott rajta, és minden erejével próbálta az óriás fejét a padlóhoz nyomni. Ebben a pillanatban Gabróc előreszökkent, és Gyotán hátán landolt. Vékony, hideg ujjai a fiú torkára szorultak. Olyanok voltak hárman ebben a pillanatban, mint valami bolondos szobor.

Keste törte meg a pillanatképet, és a padló mocskától prüszkölve felnyúlt, hogy leszedje magáról támadóját. De vakon tapogatódzó keze Gabrócra markolt rá, és már hajította is el magától a törékeny testet. Gyotán látta, ahogy Gabróc kiabálva száll a fal felé, majd egyenesen keresztülrepül rajta!
Ha a törpe elmenekül, sosem találja meg a barátait! Kestét maga mögött hagyva nekifutott a falnak. Koponyája reccsenve pattant le a nagyon is valóságos téglákról, Gyotán pedig aléltan csurgott le a padlóra.

Amikor kinyitotta a szemét, Gabróc fülig érő száját látta meg először.
– Fájt, mi? – Gabróc csak úgy rázkódott a röhögéstől.
Gyotán elfogadta a felé nyújtott kezet, és felült. Iszonyatosan hasogatott a feje, és szédült.
– Ezen az ajtón csak velem együtt tudsz átmenni. Nem szóltam róla, mert úgyse vittelek volna át, de most… változtak a dolgok. Szóval indulhatunk?

Gabróc kézen fogta Gyotánt, és maga után húzta a falon át. Egy kis erdei tisztásra jutottak. A kocsma mélyéből valódi erdőbe!
– Mi ez?
– Varázslat. Ne kérdezd, hogy működik, mert én sem tudom. Arra kell mennünk – mutatott Gabróc egy ösvényre a fák között –, addig elmondom, mi van.
Az ösvényt már elfedte az avar, de a felrugdalt levelekből látszott, hogy valaki nemrég járt arra. Ahogy egyre beljebb haladtak az erdőben, nyomukban a madarak elhallgattak.
– Aszka nagyon dühös. És a barátaidon áll bosszút.
– Ki miatt?
Gabróc büszkén elmosolyodott.
– Miattam. Valamikor nagyon csúnyán bántam vele.
– Halljuk.
– A kezdet homályos, de amúgy is mindig az. Itt éltünk az erdőben, csak ketten, fiatalok. Gyönyörű hely, békés, illatos. Aszka és én valamikor sokat beszélgettünk. Csupa játék volt az élet. Sétáltunk, fára másztunk, kergetőztünk. Gyönyörű volt. Csak ketten egy ekkora erdőben… hát, szóval… szerette volna, ha feleségül veszem. Ez nekem nem tetszett. Érted, amúgy sem volt itt más, kivel maradtam volna? Ráadásul örökké ugyanazzal…

Feldíszített egy lugast virágokkal, koszorút font a fejünkre… én meg leléptem. Nem hiányzott az egész. Úgy elfutottam, mint a nyúl. Aszka mégis megtalált. Azon a tisztáson, ahová a Tölgyorom átjárója nyílik. Heverészek, és a világ dolgairól elmélkedem, örülök, hogy megszabadultam ettől a marhaságtól. Gondoltam, majd megbeszéljük. Erre ott terem Aszka, és megátkoz.
– Megátkozott?
– Moccanni se tudtam, úgy maradtam a földhöz szögezve. Tudnod kell, hogy ebben az erdőben minden az övé. Én csak bentlakó voltam, neki viszont hatalma van minden felett. Szóval fekszem ott megátkozva, és azon tűnődöm, hogy dumálom ki magam ebből, amikor látom, hogy az egyik fával ügyeskedik. Életre kelti. Hatalmas monstrum lett.  Aszka azt mondja neki: vele maradsz, és nem hagyod, hogy elmenjen. Az az izé leült mellém és úgymaradt. Mint egy darab kő. Amikor elmúlt az átok, felkászálódtam, de egy lépést se mehettem, az az óriás visszarakott a helyemre.
– Óriás?
– Keste.
– Én!

A mély hangú kiáltás megrezgette a fák lombjait. Gyotán visszanézett, és látta, ahogy Keste feléjük csörtet az ösvényen.
– Gyere vissza! – kiabált Gabrócra.
– Mit akarsz? Nem látod, hogy dolgom van?
– Nekem is dolgom volt! Nem hagyni, hogy elmenj! Kijátszottál, úgy intézted, hogy elhajítsalak!
Gabróc dühösen fújt egyet.
– Akkor vigyél vissza!
Keste lehajtotta a fejét.
– Nem lehet. Megszegtem Aszka parancsát. A világ végéig őriztelek volna, de azzal, hogy magam engedtelek el… nem foghatlak vissza már.

– Akkor meg hagyj békén!
Az óriás felhüppögött.
– És velem mi lesz? Ki beszélget majd velem? Álljak vissza a többi fa közé? Örök időkre szóló munkám volt, és elszúrtam. Jó, én tehetek róla, de akkor se mehetsz el így. Te vagy az egyetlen barátom.
És olyan égzengető sírásra fakadt, hogy a fákon hallgatózó állatok mind szétrebbentek. Gabróc kínosan vigyorogva nézett Gyotánra.

– Nem tölthetsz el ilyen sok időt valakivel úgy, hogy ne alakulnának ki bizonyos érzelmi… Jól van, Keste, nekem is csak egy barátom van: te. Nem hagylak el, már el se tudom képzelni magamat nélküled. De segítenem kell a fiúnak, hiszen mégiscsak megszabadított. Na, nem tőled, csak attól a helyzettől. Majd kitaláljuk, mihez kezdünk ezután, de most el kell vinnem Aszkához, mielőtt elintézi a barátait. Ha akarsz, velünk jöhetsz.

Keste arcán gyerekes mosoly ömlött szét, és könnyeit törölgetve követte a másik kettőt.
A fák ritkulni kezdtek, és vízcsobogás hangja ütötte meg Gyotán fülét.
– Itt is volnánk – kezdte Gabróc, aztán hasra vágta magát az avaron.
Keste utánozta barátját, Gyotán pedig föléjük guggolt.
– Mi van?
– Aszka ott van a folyóparton. Ugye megérted, hogy nem szívesen találkoznék vele?
– És a barátaim?
– Ott lesznek mellette, ne aggódj, legalábbis emiatt ne.
– Akkor megyek, és… – Gyotán felegyenesedett, aztán visszakuporodott.
– És mit csináljak vele?

Gabróc őszinte értetlenséggel meredt rá.
– Mit tudom én? Te akarod visszakapni a barátaidat!
– Ötleted sincs?
– De nincs ám! Elhoztalak idáig, ennyit ígértem – A szokásos vigyor visszatért az arcára. – Te jössz.

Aszka Gyotánnak háttal üldögélt egy fehér kövön, keze a hajával játszott. Vele szemben álltak Gyotán barátai indákkal a fák törzséhez kötözve. Öntudatlanul lógtak a kötelékeken, fejük előrebukott. A rétet halk recsegés töltötte be, mintha valaki egy végtelenül vastag fadarabot próbált volna kettétörni.
A fiú közelebb lopózott, és pár lépésnyire a lánytól megállt.
– Aszka!
A lány hátrakapta a fejét, majd kényelmesen felállt a kőről.
– Hát te meg ki vagy?
– Gyotánnak hívnak. A barátaimért jöttem.
– Mondták, hogy otthagytad őket, ezért meghívtam magamhoz az egész csapatot, ne érezzék magukat egyedül. Te pedig magadtól jöttél ide. Talán csatlakozni szeretnél hozzájuk?

A lány félrebillentett fejjel várta a választ. Fehér ruhája szorosan követte teste vonalát. Haja a vállára lógott, szemében csak kíváncsiság látszott, izgalom nem. Gyotán nem egészen ilyen fogadtatásra számított, de azért folytatta.
– Engedd el őket!
– Nem.
– Márpedig én nem megyek el nélkülük!
– És miből gondoltad, hogy elmész?
Ez nem jött be, gondolta Gyotán. Övé az erdő, rendben van, de Gabróc egy szót sem szólt a lány hihetetlen testi erejéről…

A fiú hirtelen előreugrott. A lány vállát kapta meg, és a lendülettől hajtva a földre lökte. Aszka meglepetten kiáltott, de nem hagyta magát. Megpróbálta lelökni magáról a fiút, aki kétségbeesetten kapaszkodott a másik testébe. A lány pokoli erős volt. Máris félretaszította Gyotán karjait, és a hóna alatt átbújva felülre került. A pöttöm test súlyosan nyomta lefelé Gyotánt, aki csak annyit tudott elérni, hogy Aszka ne a hátára üljön, hanem a mellére.

A lány dühödten vicsorgott Gyotánra, az viszont ámulva nézte Aszka fekete szemeit. Bársonyos mélység húzódott a sötét szempárban, a körülmények ellenére is vonzó mélység. Kezében a lány két csuklója, a kicsi, hegyes körmök az arcától nem messze remegtek.
– Mit akarsz a barátaimtól? – lihegte Gyotán.
– A Tölgyorom elvette a fáimat, kihasította az erdőm darabját! És elvette a bosszúmat is. Gabróc már nem egy üres réten ücsörög, hanem emberek között.
Aszka megpróbált helyzetet váltani, de Gyotán nem engedte.
– Ezért ölöd meg őket?
– Nem halnak meg. A fáim szép lassan köréjük nőnek, ők pedig részei lesznek az erdőnek. Csak azt veszem vissza, ami az enyém.
Gyotán előrelökte a testét, és féltérdre küzdötte magát. Közben még mindig Aszka csuklóját markolta.

– Ha Gabróc visszamenne hozzád, elengednéd őket?
A lány a kezét rángatta, majd Gyotán gyomrába térdelt. Mindketten visszazuhantak a földre, Aszka megint fölül.
– Kell a fenének! Gyerekes bolondság volt… de akkor is cserbenhagyott. Bűnhődjön!
– Már nem bűnhődik. Ma este megszabadult az őrétől, illetve… szóval már nem bűnhődik. Talált magának egy társat is.
Aszka végre kirántotta a kezét Gyotán markából. Amikor a fiú a lány csuklója után kapott, Aszka beleharapott a felé lendülő kézbe. Gyotán a gyűrűsujja tövénél érezte a tűhegyes fogakat, a fájdalom csak úgy égette a kezét. Nagy nehezen sikerült kirángatnia ujjait a lány szájából, és odébb hengeredett.

Mindketten talpra ugrottak, és zihálva álltak egymással szemben. Gyotán fintorogva masszírozta sebzett kezét, és közben a lányt figyelte. Aszka is elfáradt, de azért ugrásra készen várta, hogy Gyotán mit tesz. Izzadtságtól csatakos haja a homlokára tapadt, ruhája végigszakadt a dereka mentén. Szomjasan nyalogatta rózsapiros szája fölül a verítéket. Most még szebb volt, mint az előbb.

– Nem unalmas ez? Egyedül egy erdőben, miközben ajtó nyílt az igazi életre? A Tölgyormot nem érdeklik az eltűnt fiatalok, talán még tetszik is nekik. Az embereknek van miről csámcsogni, különlegessé teszi a helyet.
A lányon látszott, hogy eltűnődik a hallottakon. Gyotán arra gondolt, mennyivel jobban tetszik neki ez a lány, mint Eszter. Bosszút áll, küzd magáért… és milyen szép!
– Gondolkodj, Aszka! Nem érdemes! Csak másoknak ártasz, akik nem is tehetnek semmiről. És ha fává is változtatod őket, attól még egyedül maradsz az erdőben. Jobbat érdemelnél.

Aszka szeme villant egyet, és nekirugaszkodott egy újabb támadásnak.
– Gyere hozzám feleségül!
Gyotán kiáltása betöltötte a rétet. Aszka megtorpant, és döbbenten nézett a fiúra. Még a száját is elfelejtette becsukni.
– Mi van?
– Vagyis… inkább együnk egy fagyit, vagy ilyesmi – Gyotán elvörösödött. – Én nem akarom… szóval ha van kedved… veled szívesen…
Aszka még mindig úgy állt ott, mintha lebetonozták volna a lábát. Micsoda ajánlat! Ez a fiú mennyire más, mint akiket eddig idehozott. Bejutott ide, eljött a barátaiért, megküzdött vele… jó, egy lánnyal, de akkor is. És nem csak bemegy az oroszlán barlangjába, de randira is hívja?
– Fogadd el!

A kiáltás a fák közül jött. Aszka oldalt pillantott. Egy fatörzs mögül két fej kukucskált ki, az egyik jóval magasabban. Keste hevesen bólogatott felé, Gabróc félénken integetett.
Aszka végignézett az erdején. Mindig egyedül a fák között. Szép hely, mégis… Érdemes?

Gyotán szíve hevesen kezdett verni, ahogy a lány rámosolyodott, és félrehajtotta a fejét.
– De ne a Tölgyoromba, jó?
A kocsmában nagy volt a zsivaj. Három ember átmegy a falon, és nyolc jön vissza?
– És majd engedd el a többieket is.
– Te meg engedd el a kezem. Ott még nem tartunk.
Gyotán mesterkélt sértettséggel elrántotta a kezét, és odébb ugrott a lánytól. Egyenesen egy hófehér öltöny közepébe.
– Balhézgatunk? Csináljuk a cirkuszt?
A kidobó morcosan nézett le Gyotánra, és előre indult, maga előtt tolva a fiút. Gyotán idegesen hátrált, és most is valaki hasába ütközött. Széles tenyér ereszkedett a fiú vállára, csak egyvalakié lehetett ilyen széles.

Keste láttán a fehéröltönyös nyugtalan lett, és amikor valaki megérintette a könyökét, ijedtében ugrott egyet. Eszter állt mellette. A kidobó szinte kiabálva förmedt rá a lányra.
– Mindjárt megkeresem őket, oké?
– Kiket kell megkeresni? – kérdezte Gyotán.

A fehéröltönyös kihúzta magát.
– Megígértem a kisasszonynak, hogy visszahozom a barátait. Úgy tűnik, komoly bajban vannak, de majd én intézkedem.
– Már nem kell intézkedni. A kisasszony barátai biztonságban vannak.
– És ki hozta vissza őket?
– Én – felelte szerényen Gyotán.

A fehéröltönyös végignézett a fiún.
– Te? Akkor nem is Aszka vitte el őket, csak elbóklásztak. Ő nem enged el senkit.
– Én meggyőztem, hogy így lenne helyes.
Ez már nem volt előnyös a kidobónak. Segítséget ígért egy csinos lánynak, de megfosztották a bizonyítás lehetőségétől, vagy legalábbis attól, hogy úgy tegyen, mint aki keresi az eltűnt fiatalokat, közben mesélhet magáról a lánynak…

– Hazudsz! Ha legyőzted Aszkát, engem is a földhöz tudnál vágni, igaz?
– Az a helyzet, hogy nem annyira legyőztem…
– Gyerünk akkor!
– …bár verekedtünk is…
– Gyerünk már!

A kidobó a vállánál fogva megemelte Gyotánt, de abban a pillanatban Keste őt is megemelte. A vállánál fogva. A fehéröltönyös arca megmerevedett, és óvatosan a földre tette Gyotánt.
– Vidd ki ezt a marhát a helyére – szólt Gabróc .
Az óriás úgy vitte át a kidobót a tömeg feje fölött, ahogy a menyasszonyt szokták.
Eszter Gyotánhoz lépett.
– Tényleg Aszka vitte el őket?
– Tényleg.
– És te tényleg legyőzted?

Gyotán Eszter elé tartotta megharapott kezét. A seb olyan volt, mintha apró, vörös gallyakból fontak volna gyűrűt az ujjára.
– Ki haraphat még ilyet?
Eszter csodálattal nézett a fiúra.
– Egyébként itt van ő maga is.

Aszka Gyotán mellé lépett, és a karjába fűzte a sajátját.
– Ki ez a lány?
– Aszka, ez itt Eszter. Randink lett volna…
Aszka szorítása a karján egy kicsit erősödött.
– Igazán?
– De nem jött össze. Vagyis esélytelen volt.

Eszter arcán csalódottság látszott. Már épp szólásra nyitotta a száját, amikor tekintete Aszkáéba kapcsolódott. Az távolról sem volt olyan barátságos, mint amikor Gyotánt nézte. Eszter hirtelen kevésbé érezte magát biztonságban. Úgyhogy sóhajtott egyet.
– Esélytelen – volt, tette hozzá magában.
– Akkor jó – Aszka elégedetten mosolygott. – Talán meg is ehetnénk azt a fagyit – mondta Gyotánnak.
Majd körbenézett a helyiség díszítésén.
– De ne valami parkba vigyél.
Gyotán visszamosolygott rá.
– Egy darabig nem is engedlek fák közelébe.