Történetek - 2011

Az előző évi pályázatok történetei: 2009, 2010

Diós sütemény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Gyémánt falunak hívták, hiszen az összes házat arany és ezüst borította. Amikor a Nap rávetítette sugarait, gyönyörű színekben és fényekben pompáztak.
Ezen a vidéken mindig tavaszi és nyári idő honolt, itt soha nem esett se eső ,se hó. Jómódú emberek lakták a falut és mindenki arcán csak mosoly ült. Ha valaki örömkönnyeket hullajtott, ott nyomban egy aranytallér nőtt. A sok összegyűlt tallért megolvasztották és befestették vele a házak falait.

Virágeső

A szülészeten  sokan várakoztak. Az izgatott apukák és rokonok, mind várták, hogy felzendüljön végre az a bizonyos oá-oá, az új élet himnuszaként. Aztán valami megmagyarázhatatlan érzés kerítette őket hatalmába, amikor kezükbe vehették az új kis jövevényeket. Az az első pillanat, mindig az egyik legszebb találkozás, magában hordozza a jövő felismerhetetlen titkát, az életet.
Kornél is ott várakozott. Első gyermeküket várta Szandra, s most már csak percek voltak hátra a találkozásig. Amikor végre a kezébe adták a síró csöppséget, teljesen ellágyult a szíve. Amíg nézte a gyönyörű kislányarcot lelke oly olvataggá vált, mint a napon eldeformálódó csokoládé. Ő valóságosan nem ilyen volt, kérges, kemény jelleme mindig dacolt az emberi érzésekkel. Most azonban boldog volt, olyan boldog, mint még soha.

Kikko Kertésze

-A kettes sorszámmal várakozót várják a 141-es ablaknál.- recsegte a Rikkancs, aki vékonysága ellenére olyan hangorkánt kavart, hogy a háttal ülő várakozók önkéntelenül összerezzentek. - Az ablak 40 másodperc múlva érkezik meg a terem napsütötte foltjára, 2 percig fog itt tartózkodni. Az iratait, virágának lelógó hajtásait tartsa a testéhez közel az átkapcsoláskor. Kérem, húzódjon egyelőre az árnyékba! 10, 9, 8, 7... - számolt vissza váltóórájára szegezett tekintettel és teátrálisan magasra nőtt begóniájával. Az ablak mintha egy porfelhőből érkezett volna meg, mögötte az elmaradhatatlan okulálés hölggyel. Kedvesen köszöntötte a fiatalembert, miután elvette tőle a 2-es sorszámot. A férfi zavartan mosolygott, elrendezte a papírjait, törékenynek tűnő, burjánzó hajtásait finoman maga elé tartotta.

Békamese

Egyszer volt, régen volt, a láp mögötti réten túl a tó körüli nádasban élt egy béka, aminek Zöldi volt a neve. Róla szól az én mesém, és arról, hogy hogyan - és miért gondolták őt másnak azok a békák, amiktől ő különbözött, és amik tőle különböztek.

Nem sokat tudni arról, hogy Zöldi hogyan került a nádasba. Azt sem lehet tudni, hogy ki adta neki ezt a nevet, merthogy amikor rátaláltak még nagyon kicsike volt, és a nevét sem tudta megmondani, de az is lehet, hogy akkor még neve sem volt. Lényeg, hogy a környéken mindenki Zöldinek hívta, illetve csak hívta volna, de mivel nem nagyon járt ki a nádasából, nem is nagyon találkozott senkivel sem, aki megszólíthatta volna. Olykor áthallatszott keserves sírása, és ilyenkor összeszorult a szívem, és folyton csak azon gondolkodtam, hogyan lehetne segíteni rajta.

Repülő

Tábori Laura (4): Nézzétek! Egy széttárt, meg erős karú fiú angyal, aki néha, mint a nap színe úgy csillan egy rövidet, és két csíkot húz maga után! Szerintem az égnek rajzolja, hogy ne unatkozzon.

Tábori Bence (11): Az bizony egy vadonatúj Airbus 720-as, azé a lengyel légitársaságé. De kár, hogy nincs itt a Boti, hogy meg mondja, mennyivel tud menni!

Tábori Antal (17): Az a kár, hogy nem szaladhatok ki a világból, pedig repülnék, amerre a szél visz, el innen valami szabadabb és nyugisabb helyre!

Egy nagy ember

„Papa élete nem egy könyv. Az bizony egy egész könyvtár” – mormolta sokszor magának Gergő, ha új gyöngyszemre lelt az elregélt történetek közt. És ugyan más volt az összes, mind úgy zárult: „Gerikém, akarj nagy ember lenni!”. Amitől ő mindig is nagy ember akart lenni.
Már gyerekként kiugróan teljesített sok mindenben. Győztesnek vallotta magát, és ezzel sokan egyetértettek. Mert ugyan volt rá példa, hogy vesztett, mégis leginkább nyert. Ha tudással, ésszel, vagy leleménnyel sem járt sikerrel, hát habitusa vezette győzelemre, és ez magabiztossá tette. E magabiztosság egy új, és hatásos eszköz volt a sikerek eléréséhez, ellenben nem bővítette ki arzenálját. Mert túlzott jelenléte megmosolyogtató álmok dédelgetésére ösztönözte, amik annak ellenére, hogy potenciáljai révén Gergő bármivé válhatott volna, hamisan csalogató képet festettek az eljövendőről. És ettől ellustult, mert úgy érezte a jövője kész. Amit kellett megtett, és csak várta, hogy mit kezd vele az élet.

Az elveszett ember

Morgós, modortalan és magányos. Arcát borosta, sebhelyek, és a gyűlölet ráncai takarják. Apró, fekete szeme egy őrültével hasonlatos.
Valaha szép férfi lehetett. Göndör, rövidre nyírt, lassan őszbe hajló haja még mindig dús volt, arcának markáns vonásai és erős állkapcsa, orrának szabályos vonala, és erős, izmos testalkata egykor csinos nők figyelmének kereszttüzében állt… később pedig feketén ásító fegyverek célkeresztjében. A sötét torkok csak nevettek rá, de életét nem vették el. Kegyetlen sors. Barátai, társai sorban hullottak el mellőle, nem egynek megcsonkított földi maradványát saját kezében vitte vissza a táborba, hogy végső búcsút vegyen tőle. Az egykori szenvedélyes, vidám fiatalember lelkének darabjait társai emlékének fájdalma szorította, s fojtotta meg, hogy aztán a közöny pora békében telepedhessen rá. Szótlan, mosolytalan vénember lett; senkit nem viselt el maga mellett. Egyetlen társa egy girhes, öregedő kóbor eb volt.

Fidolin és Cincér a sárkánybarlangban


    Minden mesélőnek illik tisztában lennie egy történet kezdésével. Én itt kezdem el...
    Fidolin kétségbe volt esve. Nem, talán a kétség nem a legmegfelelőbb szó -legszivesebben felforgatott és darabokra tört volna minden a tündérpalota várótermében keze ügyébe kerülő tárgyat, ha nem félt volna hogy ezzel csak megnöveli büntetését.
Lehetséges úgyan hogy a királyi udvarban Fidolin nevéhez legtöbbeknek elsőként az ,,udvari bolond-kobóld” megnevezés társúlt, ám Fidolin, a rosszmájú hiresztelések ellenére, inkább tartotta magát kisérletező kedvű tudósnak, 's mint ilyet az ostoba eset (melynek most itéletére várt ) rögtön elkeseritette.  Szerencséjére azomban Fidolin egyben praktikus kobold hirében is állt,  ezért rövid időn belűl túl tette magát a bűntudaton és neki állt végig gondolni a személye elleni lehetséges összeesküvők névsorát.

Az álarc mögött

Gyakorló traumatulógus orvos vagyok; világéletemben racionálisan gondolkodtam, tanulmányaim alatt is szinte erőszakkal verték belém a test mindenhatóságát. Ha az egészséges, akkor minden jól van, a lélek értelmetlen bolondság… és már fásult is voltam ahhoz, hogy az érzelmekkel törődjek. Pedig még fiatal voltam…

Ezelőtt egypár évvel azonban minden megváltozott. Egy fiatalembert hoztak a mentők; húsz-huszonegy éves lehetett; a gátfalról zuhant le a folyóba, a jeges vízbe. Törött karral és hipotermiával hozták be, szinte kihűlt a vízben… Amikor bementem hozzá, már magához tért, fájdalomcsillapítókat is kapott, s a műtétre várt. Rosszkedvemben talált; aznap már volt részem részegen talált kamasszal, öngyilkosjelölt szőkeséggel; az emberi butaság és felelőtlenség már annyira feldühített, hogy hozzá sem volt türelmem. Nem tudtam, pontosan mi történt vele; - de nem is érdekelt; nekem bőven elég volt az, amit én gondoltam róla. Nekitámadtam.

Anna emlékei

Anna ráérősen kisétált a teraszra, kezében egy üres füzettel, egy tollal és egy csésze gőzölgő teával. Bele ült kedvenc hintaszékébe, magába szívta a tavasz és a kertjében pompázó virágok illatát. A friss illatú szellő belekapott őszes hajába, és egy pillanatig behunyta a szemét, hogy élvezhesse.  Maga mellé tette a teáját, és rászánta magát arra, amit már régen szeretett volna megtenni. Írni kezdett.

A szél aznap nem háborgatta a vidéket. Nem esett az eső sem, szakadatlanul, mint előző nap.

Sőt, kifejezetten kellemesen hatott a napsütés, amely felmelegítette az embereket, és behatolt fekete pulcsim szövete közé, hogy sápadt bőrömet melegítse. Melegsége felszárította a hanyagul lecsorduló könnyeket. A nyár illata már a levegőben illatozott.

Mit ér a népszerűség?

Régen népszerű voltam. Most pedig a képzeletbeli iskolai ranglétra legalján állok. Mindenki ugrat, és piszkál. Jobb esetben levegőnek néznek.

Másfél éve én voltam a legnépszerűbb lány az iskolában. És ahogy az ilyen esetben szokás, a suli legnépszerűbb pasijával jártam.

Népszerűség. Folyton ezt a szót ismételgetem. De mit ér vele az ember? Semmit. Ezt én tudom a legjobban. Régen mindenki szeretett, és felnézett rám. Most már az akkoriban legjobbnak hitt barátnőim is lenéznek.

A varázsszó

Éppen csak előtörtek az égen az első napsugarak, főhősünk egyike, Lotti, már lázasan készülődött a 10. osztály első iskolanapjára. Tanácstalanul állt a tükör előtt, azon töprengve, milyen hajat készítsen magának. Kivasalja? Vagy loknikat süssön bele? De mindig mikor elhatározásra jutott, eltöprengett, vajon divatos-e a választott forma. Persze a smink sem volt elhanyagolandó... Így hát jött egy kis alapozó, púder, jó vastag szemceruza és szájfény. Mikor készen lett, elégedetten sóhajtott, és tükörképére tekintve megjegyezte:

- Bizony,nem mindenki büszkélkedhet ilyen kinézettel!

Pár utcányira Lottiéktól, a konyhai csörömpölés zajára felriadt Viki, aggódva állapította meg, igencsak elaludt, mivel az óra, nem túl kedvező időt mutatott. Pontosan 33 perce volt az iskolakezdésig.

Az örök élet titka

Letérdeltem a sírkő tövébe. A kavicsok zsörtölődve csikargatták a nadrágomat, mintha bűn lenne rájuk ereszkedni. Dacosan fúrtam közéjük még mélyebbre a lábamat, mit sem törődve a ruha gyötrelmes recsegésével. Már meg sem éreztem a fájdalmat. Olyan semmiségnek tűnt a szenvedés, hisz nemsokára úgyis elmúlik, ahogy minden más is.

Sosem halt meg ezelőtt egyetlen ismerősöm sem. Szívszorító látvány volt most a temetőben figyelni, hogyan domborodik a nagyi sírja felett a sáros földkupac.

Lórisszeia

Első ének

Az istenek gyűlése

Férfiuról szólj nékem,Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott, hazaérvén szentfalu Csepelre.

Azistenek tanácskozának, hogy hazaengedjék-e a sokat megélt isteni férfiuLórisszeuszt a gyárteli szép Csepelre. A bagolyszemű Pallasz érvelése szerint ahetedik órától bölcsebb lesz a nebuló. Árész, a harcászat istene a hazaküldésmellett érvelt. Villámszóró Zeusz a vitát eldöntvén döntött: „Eleget szenvedettaz iskolában a sokat megélt isteni férfiu Lórisszeusz, már mehet haza édesotthon Csepelre."

  Második ének

A 4-6-os villamos

Last minute

Én a női parfümöt szeretem a férfiakon, közölte Nita és ezzel Ivan parfüm-sorsa megpecsételődött.

A kétszárnyú ajtó erkélyét belakta egy platánfa terebélyes lombja: levélmozaik.
Az egyetlenegy szoba bejárati ajtaja nyitva, kint, az előtér folyosójában valaki utazáshoz készülődik. A lakás annyira nem kicsi, de a helyiségek azért össze vannak nőve – a valaki (egy férfi) szinte hang nélkül pakol. A nyitva hagyott szobaajtó gyors és határozott mozdulatokra készteti.
A szedelőzködő Ivan szeme kék, szinte élettelenül világos. Korábban kegyetlennek tűntek - még indulatos korszaka idején. De már jó ideje türelmes fény ég bennük. Ma reggel pedig egyenesen szelídség sugárzik ezekből a kék szemekből.
Már csak a mosdóból hoz át néhány dolgot és akkor végzett is: úgy egy órahossza alatt minden helyre került – elégedett, nagyjából ennyi időt is szánt a készülődésre.

A megtalált nagypapa

A hold ezüstszürke fényét befedni látszott pár kósza felhő, de a hajnali szellő és a távolból derengő napsugarak diadalának köszönhetően némi fénysugár a holdról is tükröződött.
A szürke, dohos szagú szobában egy férfi ütemes, és néha hangsúlyos, de szomorkás szuszogását egy ódon falióra ritmikus tam-tamja próbálta szabályozni. Egy jóltartott házilégy elégelte meg e kimért kompozíciót, és szárnyát rezegtetve virtuóz nótába kezdett. Az ágyon – eddig békésen szuszogó ember – hosszú sóhajtás után csontos, sárgás kezével az éjjeliszekrényről megragadta a vastag barnakeretes szemüvegét, hogy tisztábban lássa e homályos világot. Elmosódott, szürke, fakó világ tárult elé, ezért villanyt kapcsolt, szemüveget törölt, majd krákogva-köhécselve kicsoszogott a fürdőszobába és megállt a tükör előtt.

Bapkop Levi egy napja

Szép tavaszi nap volt, a madarak csicseregtek, és lágy szellő fújt.  Levi éppen hazafelé ballagott az iskolából. Örülhetett, mert az utolsó 2 óráról elengedték, és így már 1-kor félúton volt hazafelé. Éppen a focipálya előtt haladt el, és kiabálást hallott. Fülelt, és egy csapat gyerek ott focizott. Látszott, hogy valamit nem tudnak eldönteni. Levi közelebb ment hozzájuk, amikor az egyik gyerek felkiáltott:
–Nézzétek! Mégiscsak küldött az edző valakit!
 –De én…
- Semmi, de barátocskám! Isten hozott a csapatban! Te új vagy, még nem találkoztunk. Én Karcsi vagyok a csapatkapitány. Ő ott Peti zöld pólóban, mellette jobbra meg Andris. A többieket nem fontos tudnod, mert ők cserejátékosok. Az „A” csapatba álljál be, mert ott eggyel kevesebben vannak. Figyelem játék in…
- Bocsánat Karcsi! Levinek nem kéne átöltöznie?- kérdezte Peti.

Az utazó és a kék szemű rém

A város távol eső részén, ahol már csak pár düledező viskó állt, hol a hegyek összeértek, és az utak meredekké váltak, egy férfi tűnt föl, ki már kissé fáradtan kapaszkodott fel az egyre csak emelkedő talajon. Amikor felért, az alak megállt, és a távolba révedt, előtte ugyanis egy várrom alakja kezdett kirajzolódni. Miután odaért, szemügyre vette a hatalmas, ám lélegzetelállító építményt. A rom belsejéből tökéletesen látszódott az égbolt, ezért lentről úgy tűnt, mintha a falak az égig érnének. A zord folyosókat a lemenő nap sugarai aranyszínbe öltöztették, melyek visszatükröződtek a tegnapi eső után ottmaradt tócsákban. A fényáradat a férfit valósággal megvakította, így hát, lassan, kezét előrenyújtva haladt előre. Ám hirtelen, furcsa zajra lett figyelmes, a padló, melyen állt, megtört alatta, a következő pillanatban pedig már köddé is vált.

Voltunk... vagyunk... leszünk...?

Hideg, fagyos téli nap volt, ha az ember akár egy pillanatra is előhúzta a kezét a zsebéből, már potyogtak is lefelé az ujjai, amik a kesztyűben is megdermedtek.

De az ilyen cudar téli napokon is van élet, és egy lány, ha elhatározza, hogy hazajut gyalog a városból ebben a hideg metsző szélben, akkor megy és kész. Főleg, ha egy olyan elszánt emberről van szó, mint az a lány.

Gesztenye cipőtalpai puhán értek a földhöz. Lila sáljából az orra sem látszott ki, manósapkáját jó mélyen a fejére húzta, a kabátjában, ha lehet, minél kisebbre zsugorodott. Tornazsákja minden lépésnél ütemesen hozzácsapódott a hátához.

Csend ült a városra, egyetlen ember sem dugta ki az orrát ilyen időben. Ez furcsa érzetet keltett a magányosan bandukoló lányban, mintha egy kísértetvárost szelt volna éppen keresztül.

A bánatos hegedű

Hogy mi mindent rejt egy ódon padlás? Sokszor el sem tudjuk képzelni, amíg részesei nem leszünk a csodának. Egy porosodó zenedoboz, egy félszemű bájos baba, vagy nagymama megfakult titkos naplója, mind-mind a régi idők szép emlékeit idézik.Elképzeljük a velük játszó gyermekek vidám nevetését, az együtt átélt boldog perceket, hogy aztán mindenről megfeledkezve, továbbra is éljük megszokott mindennapjainkat.

Kis mesénkben is felmászunk a padlásra vezető falétrán, hogy rátaláljunk valamire. Valamire, amiről eddig azt sem tudtuk, hogy létezik, pedig csak rá kellett bukkannunk. S mindezt Hegedülke, a padlás magányos lakója mutatta meg nekünk.
Hegedülke egy megkopott, törött kis hegedű volt, amelynek egyetlen épen maradt húrja, szomorúan meredt az ég felé. Magányosan tengedte napjait, az emlékeibe és a gondolataiba mélyedve. Egészen addig a különös napig… Az egész történet azzal kezdődött, hogy nagyanyó megkérte Danit, hogy hozzon le neki néhány befőttes üveget a padlásról. Dani nagyon félénk kisfiú volt, így cseppet sem örült a megbízatásnak. Próbált kibúvót találni, hogy mindig neki kell segítenie, bezzeg kisöccse, Gyurka ilyenkor meglapul. Valójában az igazság az volt, hogy félt felmenni a padlásra. Mivel hiába halmozta fel egymás után kifogásait, kénytelen volt engedelmeskedni nagyanyja kérésének. Alig tett meg a létrán két fokot, hirtelen megtorpant. Mintha hangokat hallott volna, így azonnal inába szállt a bátorsága, gyorsan vissza is fordult. Magához vette az első tárgyat, ami a kezébe akadt, ami esetünkben egy fakanál volt, - valamivel meg kell védenem magam – gondolta. Ahogy felért a padlásra, óvatosan körülnézett. Egyszer csak, mintha egy csillogó szempárt pillantott volna meg. Ijedtében leszaladt a létrán, még a padlásajtót is becsapta maga után. De bármennyire is félős kisfiú volt, foglalkoztatta, ki lehet a ragyogó szempár tulajdonosa. Óvatosan újra felmászott a padlásra, és ahogy felnézett, megakadt a tekintete Hegedülkén.

A virágoskert

1.

Mielőtt kilépett volna az utcára, Tivadar még egy utolsópillantást vetett magára az előszoba négyszögletes falitükrén. Mint mindenreggel, most is úgy találta, hogy megjelenése semmi kivetnivalót nem hagy magaután. Zellerszínű zakója alatt lila inget viselt, az alatt pedig mellszőrzetet,ami göndör és sötétbarna volt. Ezt kiegészítette még egy, az öltöny anyagábólszabott nadrág, egy kárminvörös csokornyakkendő, és egy pár, finom bivalybőrfélcipő. Állán kis, hegyes, gesztenyeszín szakállt, arcán öntelt ábrázatotviselt. Vitathatatlan, hogy Tivadar, aki most megnyugodott annak tudatában,hogy ruházata ma is kiválóan megfelel mindennemű elvárásoknak, rém egyszerűen,de mégis borzasztó elegánsan öltözködött, ahogy azt a hozzá hasonlóknak illikis. A be- és kijárati ajtó, melyen át Tivadar a házból távozott, egyenesen avirágoskertbe vezető kövezett ösvényre nyílt.

Emlékek

Dédimama emlékére

1930. január 8.

A nap már lemenőben járt, de az iskolában még javában folyt a tanítás, hiszen aznap a gyerekek délutánosok voltak. Csupán a tanyasiak mehettek el korábban, mert nekik legalább két óra kellett mire hazaérnek, januárban igen korán sötétedik.

„Jobb lesz, ha igyekszem, kezdek megéhezni" - gondolta magában Bözsike, amikor átlépte a falusi iskola kapuját. Édesanyja ugyan csomagolt neki az ebéd mellé uzsonnát is, de azt odaadta egyik leánypajtásának, mert az nem hozott semmit. Hát hogy néz az ki, hogy neki ott a két szelet zsíros kenyér, annak a szegénynek meg egy sincs! 

Zongoravirtuóz

Ezt a történetet még édesanyám mesélte nekem és neki is a nagyi mesélte. Ki tudja, hány generáció óta száll már a családunk női tagjaira ez a kis mese... De most én jövök. Elmesélem, hogy Tamás és Szandra élete miként vált nagyon szorossá, szinte már létezni se tudnak a másik nélkül - persze csak abban az időben, hiszen fiatal vagyok ahhoz, hogy velük élhessek -és ez egy mese, ami talán igaz, talán nem.

A történet az 1960-as évek körül játszódik, amikor Magyarország kezdett fellélegezni és úgy érezték a lakosok, hogy ennél rosszabb már nem lehet. A zene, a sport, a művészetek hódítani kezdtek, ahogy annyi helyen már a világban. Leginkább mégis a klasszikus zene volt a fontos, mert ifjú tehetségek százai bontakoztatták ki szárnyikat.

Egység a sokféleségben

I.

A friss tavaszi virágok mindennél szebben tündököltek ezen a délutánon. A lenyugvó nap fényében meg-megcsillant az olasz lányok selymes hajkoronája.  Olga, aki a hatalmas templom előtti téren üldögélt, szívesen időzött volna többet azzal, hogy csodálja kecsességüket, szépségüket, de ők mindig sietve tovatűntek - Olga szerint éppoly gyorsan jártak, ahogy beszéltek. Neki világéletében gondja volt a hajával. Szürkésbarna, fakó, vékony szálú. Esélye sem volt olyan frizurákra, amiket a divatmagazinokban látott. Azzal vigasztalta magát, hogy egy napon a legszebb haj is megőszül majd, és ezt ő nagyon könnyen fogja viselni - ellentétben azokkal, akik veszteségként élik meg, hogy elveszítik hajkoronájukat.

Olga húsz éves. Se nem gyerek, se nem felnőtt lengyel lány. Élete nagy kalandja két hónappal ezelőtt vette kezdetét, amikor megérkezett az olasz kikötővárosba, hogy cserediákként a helyi tudományegyetemen folytasson tanulmányokat.

Az angyalgyáros

Vajon mennyit bír ki egy ember idegrendszere? - tettem fel magamnak a kérdést újra és újra türelmetlenül.
Már megint ez a szörnyűséges rémálom- motyogtam magam elé a fejemet fogva. Akkor úgy érzetem, szétesik. Ellentétes erők húzták minden irányba és már a gyógyszer sem segített, amit addig is marék számra tömtem magamba. Ezért fohászkodtam a Jóistenhez is, bízva kegyelmében, hátha megkönyörülne rajtam és eltekintene a szörnyűséges büntetéstől, ami rám vár azon a bizonyos utolsó napon.

Érdemes volt ezért kitűnőre érettségizni? Ezért végeztem summa cum laude az orvosi egyetemen, hogy aztán így, ilyen nyomorúságos körülmények között éljem le az életem hátralévő részét? Mikor tudtam én egyáltalán őszintén, tiszta szívből hálát adni a Jóistennek azért a sok jóért? –méltatlankodtam.

Mirella

 Nem mondhatnám azt, hogy más volt, mint a többi korabeli fiatalasszony. Persze vannak szőkék, barnák, feketék, vörösek; kék, zöld, barna szeműek; alacsonyak és magasak. Hát, ő is egy volt ezek ötvözetéből. Barna hullámos haja volt, és mély, gesztenyebarna szeme. Magassága középszerű. Mindig nagyon egyszerűen, de kellemesen öltözött. Úgy értem, hogy kellemesen, hogy jó érzés volt ránézni. Nem volt szürke, tömegben elmosódó, de rikítóan feltűnő sem.

Persze a történet nem lenne történet, ha egy átlagos nő átlagos életét akarnám leírni. Így hát mégiscsak volt valami, amiben különlegesnek kellett lennie ahhoz, hogy idekerüljön, erre a fehér papírlapra. Mégpedig az, hogy volt egy hóbortja. Igen, így nevezték ezt az emberek, hóbortnak.

Farkas az égen

Kis Viktor 10 éves nagyfiú vagyok. Ma csak 3 óránk volt az iskolában. Hazafelé mentem. Kicsit távol
lakunk a falutól, a fenyveserdő szélén egy aranyos picike házban élünk szüleimmel,cicámmal, kutyu-
sommal,afrikai papagájommal. Nagy pelyhekben hullt a hó,dermesztően hideg lett, útközben letöltöt-
tem mobilomra a Tankcsapdától a Menyország turiszt-ot.
Egyszer csak farkasüvöltést hallottam!Farkasok törtek elő az erdőből,körülvettek és egyre kisebb
körökben köröztek körülöttem!Sóbálvánnyá dermedtem a rémülettől!Kifehéredett az ujjam, úgy szo-
rítottam a mobilomat! Pittyentett,véletlenül bekapcsoltam a zenét és totálhangerőn ordított a Tank-

Szárnypróbálók

- Ezt a gyönyörű vidéket, ahol Sárkányfölde elterül, egy hatalmas lávafolyam táplálja, mely földünk alatt buzog. Ez teszi olyan sárkánybaráttá a helyi klímát. Ezek a kis, mindenütt előtörő lávapatakok belőle erednek. A legismertebb látványosságunk a Központi Kráter szabályos időközönként visszatérő kitörése. Persze ezen kívül több kisebb működő vulkánnal is dicsekedhetünk. És nézd ott a távolban azt a tűzzuhatagot! Ilyenkor éjszaka még csodálatosabb! Rengeteg szalamandra él benne… - lelkendezett egy robosztus termetű ébenfekete sárkány, aki azóta a nyomában volt, hogy megérkezett a Központi Kráterbe. A megszólított azonban nem volt éppen sárkánybarát hangulatban, s cseppet sem érdekelte az idegenvezetés.

Utazásom a Holdra

A zene monoton üteme hangosan dobol fülemben. Az előttem elterülő tánctéren emberek sokasága rázza magát a basszus ütemére. A levegőben cigaretta és alkohol szag keveredik emberi izzadtsággal. A szórakozóhely eldugott sarkában ücsörgök egy koktél társaságában. Egy középerős gimnázium végzős diákja vagyok, és éppen az osztályprogramon tengetem időmet. Az osztálytársaim mind bulizni akartak menni. Ráadásul ez az egész kötelező volt, így otthon se maradhattam, és a húgomat is egyedül kellett hagynom.

Szóval így kerültem egy hangos, büdös és számomra unalmas szórakozóhelyre. Ami, nem mondom, ízlésesen van berendezve, a mosdó is tiszta, a biztonság is jó, tőlem is kértek személyit. Viszont az emberek, akik itt vannak, hát, elég vitathatóak, hogy szépen fejezzem ki magam. Az előző lány, aki szembe jött velem, lehetett vagy tizenhat, egy melltartóban és egy sokat nem takaró szoknyában volt csupán, elég ittas állapotban, három idősebb fiú kíséretében.

Egy falat nagylelkűség

Bizony mondom nektek,
amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek (Máté 25: 34-40).

Tolom a bevásárlókocsit az autóhoz. Unom az egészet, a „meg kell csinálni minden héten” rutinját. Ahogy az üzletben pakoltam, már azon járt az eszem, hogy ahogy kilépek, ott lézengnek majd a hajléktalan koldusok, akik a kocsimat szeretnék a helyére tolni. Persze, nem pusztán udvariasságból, segíteni akarásból, a százas kell nekik. Naná. Gyors fejszámolást végzek, ha egy óra alatt csak öten nem mondanak nemet, az ötszáz forint per óra, ha legalább 5 órát marad (és miért ne maradna, hiszen időnként bemegy a boltba, vesz egy kis kaját és bort) az kétezer ötszáz forint adómentesen. De marad tovább is, szépen eltelik a nap, a teljes nyitva tartás alatt szép kis summa összejöhet, még akkor is, ha óránként eszi-iszik valamit. És van képe ilyen toprongy módon kinézni!