Pályaművek - 2015

Az előző évi pályázatok történetei: 2009, 2010, 2011, 2012, 2013

A változás illúziója. /esszé/

Mottó: „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

Talán mindenki legalább egyszer már a saját életében elhatározta, hogy változtatni akar valamin. Legyen az egy párkapcsolat vagy egy függőségről való leszokás, esetleg valaminek a  megtanulása éppen. Sokan elhatároznak ilyesmiket, aztán idővel valahogy ezek elfelejtődnek. Lanyhul a kitartás, netán ellen indokok is születnek bennünk hogy miért is ne tegyük meg azt amit valaha meg akartunk tenni, míg végül győz az igazi akaratunk és ennek függvényében vagy tényleg bekövetkezik az áhított változás, vagy ami sokkal jellemzőbb, hagyjuk inkább a fenébe..

Hegymenetben, tudatosan

 

„Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.”

Amikor először elolvastam az alcímül választott idézetet, erős ellenállás ébredt bennem az üzenete iránt. Cáfolni támadt kedvem, érvelni vele szemben. Szinte veszekedtem magamban ezzel a mondattal. Az első reakcióim azok voltak, hogy ennek értelmében az alacsony, erősebb kötésű kislánynak a balettintézetbe kellene jelentkeznie, a félős, tudósforma, lámpalázas kisfiúnak színésznek állnia, a cserfes, divatlapokat bújó, bájos fiatal nőnek, aki tehetséges sminkes lehetne, inkább számvitelt tanulnia? Hiszen számukra ez a döntés az elképzelhető legnehezebb kihívást hozná – de valóban ez lenne a legmegfelelőbb cél a számukra? Tisztán a nehézség foka lenne az a tényező, ami meghatározza az irányt, amelyet követnünk kellene?

Felelsz vagy mersz?

„Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani."


Ismered a játékot? Hát persze, hogy ismered! Ez olyan, mint a piros-pacsi vagy a kő-papír-olló... mindenki ismeri!

Talán azért is olyan népszerű ez a játék, mert önmagunkon kívül nem kell hozzá semmi, csak egy grafittal bélelt fadarab. Ó, igen, a ceruza!

Az előző sorok olvasása közben biztosan neked is eszedbe jutott egy emlékkép, amint diáktársaiddal körbeülitek a padot, és szemeteket a ceruza hegyére szegezve, követitek annak mozgását. Azonban nem pöröghetett a végtelenségig, egyszer lassulni kezdett, s ezekben a pillanatokban már mindenki izgett-mozgott: voltak, akik izzadt tenyerüket törölgették nadrágjuk szárába, de akadtak olyanok is, akik annak reményében, hogy majd rájuk mutat, fújkálni kezdték az egyre csak lassuló plajbászt, míg megint mások azt csak a szemükkel szuggerálták.

Ha Te változol, minden megváltozik

„Változz, mint a víz,

Vagy ha tűz vagy,

Hát légy szabad."

 

A változásról lesz most szó, és nem lesz könnyű egy ilyen gigantikus, mindent átható dolgot 10.000 karakterbe gyömöszölni. Ezért a téma komolyságát, és nehézségét tekintve mellőzöm az irodalmi talányokat (már amennyire lehetséges a belső változást szigorú mederben tartani, az elme szárnyalása nélkül). Nem bújtatom sem novellába, sem regénybe. Csak hagyom, hogy a változás magától terüljön el ezeken az üres lapokon. Hagyom, had árasszák el, had változtassák meg ezek a mondatok a papír fehérségét, mint a tűz, ami eltolja magától a sötétet, hogy egy időre megváltoztassa az éjszakát, megvilágítva a köré gyűlő emberek arcát.

A legtöbb ember változtatni akar számukra fontos dolgokon. 

Ha lent vagy a legmélyén, mosolyogj!

Csak ült a park egy csendesebb részén eldugott padon. Meredt maga elé, erre volt kapacitása. Kattogtak a fogaskerekek, repkedtek a gondolatok időrendet, szereplőket nem válogatva. Nagy volt a kuszaság, ahogyan a mostani élete is. Akár a lavina, megindult az élete. A fiatal nő kapcsolatban, később házasságban töltött ideje alatt rotyogott a képzeletbeli fazék víz. Ahogy elérte a megfelelő hőfokot, az addig stabilnak és állandónak tűnő jégpáncélt olvasztani kezdte. Ha pedig a jégrengeteg elindul, az sodor magával mindent, jót és rosszat egyaránt.

Csak ült, agyalt. Egyedül volt, megtehette, senki nem zökkentette ki gondolatáradatából. Lepergett az egész addigi élete. Minden megváltozott. Nemrég még minden kerek volt. Olyan kerek, hogy már félő volt, elgurul. Csakhogy nem gurult az, hanem tüskére huppant, és a kidurrant.

Tűz és láz

„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg."

 

Írásunk a változást irányára figyelve vizsgálja, így beszél fejlődésről és romlásról, majd kísérletet tesz e szavak hétköznapi és magasabb értelmének kifejtésére. Kitér a társadalmi változásokra, forradalmakra és ellenforradalmakra, elemzi a magyar történelem kapcsolódó eseményeit. Megállapítja a forradalmi befolyást az egyén életében, végül minden szinten az ellenforradalom mellett dönt.

  Hérakleitosz lobogó tüze óta az ellentétek között változó világ fogalma közismert. Legalábbis azok előtt, akik képesek hérakleitoszi szemmel nézni a világot.

Az esély

Mottó: „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

Elfáradtam. Feladom. Még sosem hagytam abba a futást a táv felénél, de most egyszerűen nem bírom tovább. Nem megy.
Most zenét sincs kedvem hallgatni. Csöndre vágyik a lelkem.
Egy férfi bámulja a folyót. Az az érzésem támad, hogyha leülnék mellé, akkor teljesen együtt tudnék vele érezni, ugyanazt gondolnánk, az egyikünk talán megveregetné a másik vállát. Pedig nem beszélek olaszul, és valószínűleg ő sem magyarul. Olyan lenne, mint amikor Esti Kornél a bolgár kalauzzal beszélgetett.
De nem ülök le. Megyek tovább. Hagyom, hadd bámulja a folyót. Zubog. Este van. 

Zip-zár

'Legyen erős az ideg-zeted, mert az az agyad virágzata,

ha önmagadat kivetkezed, az a lelked a világ maga.' 

 

...Zuhanok. Egy... Kettő... Három... Négy... Öt... Hat... Hét... Hirtelen, rövid fájdalom és vége. Végre. De mi van? Nem tudok mozogni. Nem tudok másfele nézni. Nem tudom, hogy tudok gondolkodni. Agyam már nincs, vagyis itt van előttem, azt még látom. Elég megviselt állapotban, inkább darabokban. Mindenhol vörös vér. A kezeimet látom, szanaszét törve, a könyököm visszafele hajlott, csont áll ki belőle, a fogaim egy része kitörött, érzem, mintha kalapáccsal verték volna ki és... ÁÁÁ! FÁÁÁÁÁÁÁÁÁJ! MOST ÉRZEM CSAK, HOGY FÁÁÁÁJ! ÁÁÁÁÁ!

-          Úristen. Vajon él még?

-          Basszus, ember.

-          Valaki hívja már a mentőket! Vagy valakit! Hívják már!

OKÉ. Enyhült a fájdalom, csak ne mozogjak. De mi ez az íz? 

Szavak

„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

A gyerta lángja meg-meg remegett az egész szobát beborító sötétség elleni fárasztó hadakozásban. Nem siette el a kanóc felemésztését, a megolvadt viasz is iszonyatos lassúsággal folyt le az oldalán, sőt, Ő is hasonló tempóban sétált a falhoz. Homlokát nekitámasztva, lehunyt szemekkel hagyta, hogy egy nagyobb sóhaj felszakadjon belőle. Fejét lassan oldalra fordította, s ujjbegyét lehelletnyit a hófehér falhoz érintette. A szoba csendjével ellentétben gondolatai igencsak hangosak voltak. Ujjával alig érintve a sima felületet, láthatatlanul írta fel a szót: VÁLTOZÁS.

Ember a siker mögött

Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, hiszen létezik egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.”   

A csoda kétféleképpen történik. Van, akit egyszerűen megtalál a szikra, amiből később hatalmas tűz gyullad a szívében. A másikút ennél göröngyösebb, de az emberek, akik rátévednek nem akármilyenek. Az ő utazásuk nem a fellegekben kezdődik, amikor minden tökéletes, mikor bátran néznek a jövő elébe. Nekik az első lépés felállni a padlóról. Akkor még nem látják, csak a sötétséget, a reménytelen jelent és a pusztító múltat. Csak a fájdalmat érzik, szertefoszlott álmok szilánkjain térdepelnek.