Pályaművek - 2015

Az előző évi pályázatok történetei: 2009, 2010, 2011, 2012, 2013

Földöntúli ragyogás

Egy távoli ország felső határánál járunk. A falu neve Szikla. Ez egy olyan település, ahol nem lehet érezni… A vezetőség úgy gondolta, hogy az embereknek nem szabad az érzelmeikkel foglalkozni. Tilos szeretni, félni, örülni. Szerintük ezek veszélyeztetik a falu fennmaradását, boldog életét. Az emberek nem szerelemből házasodnak, hanem egy gép által kidobott eredmény alakítja életüket. Itt él Szalvia. Haja hosszú, selymes, akár a rózsa szirma. Szeme tiszta, mint a kristály. Még csak 12 éves, de már vágott, szúrt sebek díszítik sápadt, tiszta bőrét. Mindig pulóvert hord vagy betekeri karját, hogy ő magának se kelljen látnia azokat. Ezek ellenére nincs könny a szemében.
Szalvia más, mint a többiek. Nem csak kinézete, hanem felfogása is kiemeli őt a tömegből. Ezért már kiskora óta figyelik, és minden apró vétkéért büntetik. Egy rossz gondolat, és vére már a padlót tarkítja. Ő élni akar, mert tudja mit jelent ez. Érzi, különleges és ezt nem nézik jó szemmel.

Hogyan jártam én, Henry S. Derm az autóvásárlással?

Mottó: „Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne csak egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk.”

 

Ma, május hatodikán, családi ünnepet tartunk, mint minden év e napján. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy pont ezen a napon, ma már 20 évvel ezelőtt, az idősebbik unokám meglátta az asztalra helyezett újságkivágást, melyben egy cikk címe nagy fekete tintapacával lett körülvéve. Majd gyermekded kíváncsiságból kérdezgetni kezdett róla. Természetesen aznap elmeséltem neki a történetet, amely az óta hagyománnyá vált. Kérlek, engedd meg kedves olvasó, hogy most neked is elmeséljem, a 20 évvel ezelőtti verziót... Lássunk is hozzá.

Főnix

 „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg."

Vannak az ember életében időszakok, amikor keres. Bármit tesz, bármerre lép, keres. Induláskor a kulcsait, vásárláskor a bankkártyáját, tömegben ismerőst, ismerősök között ellenséget...gondjaiból a megoldást, szerencsében a rejtett bajt. Kérdésre a választ, a válaszra a következő kérdést.

Állandó elfoglaltsággá válik a keresés. Az élet egy nagy GOOgle-vá alakul, csak pötyögjük a keresőbe a címszavakat.

Aztán van, hogy találunk is. Nem mindig, de van.

Ha te változol, minden változik! - Nyíljunk meg a változás felé, és tegyünk meg érte mindent!

Pontosan, mi is a „változás felé való megnyílás”? Miért „tegyünk meg érte mindent”? Miféle változás ez? Hogyan tehetünk mi, érte? És miért van rá szükség, hogy mindannyian megnyíljunk felé? Sokféle kérdés merülhet fel a „változás”, „megnyílás” és „tett” szavakkal kapcsolatban. A változás az én javamra vagy másokéra fordul? Ezeket a kérdéseket, talán a mai világból szerzett példákból, a legegyszerűbb megvizsgálni. De talán csupán egy kérdés van. Kell, hogy egyénenként, mind hozzájáruljunk a változáshoz? Érdemes ezt boncolgatni.

Mit is jelent a változás? Ez a szó általában, valami pozitív új értéket jelent a mindennapjainkban használva. Valamilyen pozitív fordulatot várunk ennek a szónak a hallatán.

Válaszút

"Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani."

 

Csak álltam ott, súlytalannak éreztem magam, mintha már elhagytam volna a testem, a régről hordozott terheket, mindent, ami lefelé húz, a valóságba. Csak álltam a híd szélén, és közömbösen meredtem a messzi örvénylő vízfelszínre. Szánalmasnak éreztem magam, az egész helyzetet. Hogy lehet idáig eljutni? Kabátom alá bújt a hűvös szél, libabőr futott végig a tarkómon. Még mindig itt vagyok. Mire várok? Egy jó szóra? Egy lökésre? Nem. Ez az én döntésem, nekem kell lépnem. Előre vagy hátra.

Csak gondtalanul elsüllyedni, mindent elfelejteni, mindent hátrahagyni. Azt mondják gyávaság. Gyávaság lenne lemondani az életről? Dönteni? Gyávaság az, ha egyáltalán nem hozunk döntést. Ha csak megyünk a tömeggel. Én döntök, megyek vagy maradok.

A siker (apróbb) titkai

„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá vagy ha senki sem tartja fontosnak és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

Sok ember legjobban vágyott célja a siker. A hozzá vezető út kellően nehéz ahhoz, hogy egy időre elbénázzuk miatta az életünket.
Magam részéről egy ideig tanácstalan voltam a siker mivoltában. Ugyanis mások megítélése is befolyásolja ezt. Azon emberek többségéhez tartozom, aki sikert szeretne megélni, de helyzetemnél fogva mérsékelt lépéseket tudok tenni az ügy érdekében. Lelkiismereti problémát okozott, hogy a közfelfogásban a sikert a csillogással, nagy felhajtással, karrierrel, biznisszel, közismertséggel és tömött pénztárcával azonosítják. Vagy csak rosszkor voltam rossz helyen?
Mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen egy ember? Mit lehet sikernek nevezni?

Csontzene

Mottó: "„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

 

Ágnes arra ébredt, hogy testéről folyik az izzadtság. Bolond egy álom volt, félelmetes.

Mindig színeset álmodott, benne igazi kékekkel, pirosakkal, zöldekkel, lilákkal. Most azonban minden szürke volt. A ház, a kert ködbe burkolóztak. Kifejezetten félt. Az aprócska épület bejárati ajtajához kikövezett út vezetett, melyet egyenesre nyírt bokrok szegélyeztek.
Mint nyáron a tücskök, ahogy ciripelnek, úgy sziszegtek a sűrű ágak között a kígyók. Látni nem látta őket, de tudta, hogy azok. Érezte, hogy egyetlen marás is végzetes lehet.
Valami különös, negatív erő odaszegezte, és nem tudott elmenekülni.

Feltámadni a romokból

 

Mottó: „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.”

 

Meghalni jöttem ide, magamat sajnálva, másokat pedig hidegen kirekesztve. Többé nem érdekelnek sem a vélemények, sem pedig a zavaros, kifürkészhetetlen bölcsességek, amelyek folyamatosan ellentmondanak egymásnak. Nem akarom magamban keresni a hibákat, mivel sokkal jobban ismerem bárkinél minden zugát annak a világnak, amit úgy hívok: ÉN.

Leülök a vasúti sínek közé, ahogyan az a sablonos képeken szokott lenni. Senki sem lát, a vonalat két oldalt fák övezik. Hallgatom, ahogy fúj a szél. Először olyan érzésem támad, mintha ez valami temetés néma zenéje volna, amikor már leengedték a koporsót a mélybe és a föld is rákerült.

Út a boldogság felé

Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani."

Hajnalodott, az ég kissé felhős volt, de a nap sugarai megküzdöttek vele, és lassan színessé varázsolták. A fények boldogságot hirdettek, madarak dalolásztak a fákon, a füvön még harmatcseppek csillogtak. Minden szép volt. Egyszerű, természetes és szép. Úgy tűnt semmi sem törheti meg a harmóniát. A táj szinte nyújtózott egyet a reggeli gyönyörűségben. A távolban hegyek magasodtak, s a hegyekről egy kis út szaladt le rendíthetetlenül. Emberek építették, ez volt az egyetlenegy dolog, ami megtörte a természetességet. Egy út. De vajon hova tartott? Senki se tudta, akik építették már régen nem éltek. Akik pedig éltek, azok nem voltak rá kíváncsiak. Mindenkinek megvolt a maga gondja, baja, senki sem foglalkozott azzal mi lehet odaát. Egészen addig, amíg történt valami...

Jobb adni!

,,Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki nem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások amelyeket egyénileg, saját magunkkal öszhangban teszünk meg.”

Hosszabb betegség útán leszázalékoltak. Nem tudtam elviselni az elszigeteltséget, a tehetetlenséget.  Azért voltam feketebárány, mert mindig valami újjat akartam. Mindig ott motoszkált a fejemben éjjel-nappal, hogy tenni kéne valamit, amit még más nem csinált, ami a közösség érdekeit szolgálja. Így született az ötlet, hogy vércukorszintmérést kellene szervezni, mert egyre több a cukorbeteg, akik csak a szövődmények megjelenésével fordulnak orvoshoz.

 Közeledett a Pünkösdi ünnep.