A Tanítvány nem volt különleges fiú. Egy egyszerű lélek volt, akit a társadalom kivetett magából, mert teljesen másképp nézett a világra, mint ahogy azt elvárták tőle. Tele volt kérdésekkel, de a válaszok örökké várattak magukra. Nem tudta, helyes-e amit ő, vagy bárki más cselekszik, nem tudta, helyes-e amit gondol. Valami hiányzott, vagy elveszett. Ő csakis ezt érezte, hát hallgatott a szívére és elindult megkeresni a válaszait.
Ösztönösen önmagához hasonló embereket keresett barátnak, szeretőnek, vagy csak egyszerű beszélgetőtársnak, akivel eltársaloghat néhanapján bármiről, ami nem sport, politika, vagy üzleti érdek. Az élet viszont ezt is megtagadta, mint oly sok mindent.
Két dolog közül választhatott: vagy belefekszik Prokrusztész ágyába, és akkor hiába volt minden eddigi küzdelem; vagy továbbra is megpróbál a feje felett átcsapó hullámok fölé kerekedni, és végül győzelemre vezetni lelkét. Ezt a döntést éppen egy borús, szombati nap estéjén hozta meg. Karácsony volt. A napja ugyanolyan búskomoran telt, mint bármelyik eddigi, de miután elaludt, elméjét fény töltötte meg.
Álmában egy erdős sziget partján találta magát, a homokban feküdve. Ahogy feltápászkodott a földről, észrevette, hogy a sziget belsejébe egy ösvényen át visz út. Jobb ötlete nem lévén, elindult a fák között. Addig gyalogolt, ameddig el nem ért egy tisztáshoz, ami egy ősöreg és hatalmas fa lombja alatt terült el. A fa tövében egy fehér köpenybe öltözött vén ült. Meditált.
A Tanítvány nem tudta mitévő legyen, így közelebb lépett a földön ülő alakhoz. A férfi ebben a pillanatban felemelte fejét, és a fiúra nézett. Nagy, pupillátlan szemeiből megmagyarázhatatlan nyugalom, derű és bölcsesség áradt.
- Ne haragudj, hogy megzavartalak a gondolkodásban. Ki vagy te? - kérdezte a fiú.
- Nem haragszom, nem tudhattad, hogy itt vagyok, és mit csinálok - válaszolt nyugodtan a vén aszkéta - én csak egy, az elméd által megalkotott árnyék vagyok, hogy segítsek választ találni a miértjeidre, de lehetséges, hogy ezt csak te mondatod velem, és nem is az vagyok, akinek hiszel.
- Miért lehetsz ilyen éteri és megfoghatatlan? Biztosan megvan az oka... Segíts, kérlek megoldást találnom. Oly rég kutatom már az életem, oly rég foglalkoztat a kérdés, hogy a világnak, mint komplett organizmusnak miben kéne változnia, hogy tartalmazhassa egy jobb és szebb jövő létrehozásának a lehetőségét. Mit lehetne tenni, hol kellene elkezdeni ezt? És még egy, igaz kevésbé fontos kérdés: hogy szólíthatlak, nyugodt szívű Bölcs?
- Mivel az útmutatásomat kérted, és rám bíztad világnézeted formálását, csak egy megszólítást látok megfelelőnek: hívj Mesterednek. Azt pedig tudnod kell, hogy nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa. Az ember, és legkülönlegesebb adottsága: a gondolkozás. A legfőbb gond az, hogy az embereknek csak igen kis hányada használja ezt az egyedi képességet, és ez nem elég ahhoz, hogy megállítsátok azokat, akik már régóta hatalmas előnnyel rendelkeznek, és gondolkodnak helyettetek is. Ezt annak érdekében művelik, hogy még látványosabban igába hajtsátok a fejetek. Gondolkodó és tanítvány lévén, ami tudást a Kollektív Tudat Szelleme - mert ez vagyok én - megoszt veled, azt neked ezentúl kötelességed lesz eljuttatni, akihez csak tudod.
Meg kell tanulnotok gondolkodni, hogy lássátok, mit művelnek veletek. A gondolat megnyitja az utat az elme fokozottabb kihasználtságához, és ha ez a lakat lehullott, onnantól azt visszatenni a helyére már nem lehet. Ezt kell megértenie mindenkinek. Aki átlátja az élethelyzeteket, a manipulációkat, vagy bármi mást, az úgy fog élni, ahogy ő akar és nem úgy, ahogy mások azt neki megmondják. Sajnálatos, de az életetek, a civilizációtok már szinte a kezdetétől fogva az átverésen alapszik. Mindig is volt és lesz egy vezetői réteg, akik mögött ott áll az elit, a tényleges irányító erő, az akarnokok gyülekezete, akik csakis magukra gondolnak. Az általuk birtokolt tudás és ősi leszármazásuk miatt feljogosítva érzik magukat arra, hogy bármit megtehessenek, holott erre nincs joguk. Önkényesen teszik, amit tesznek, soha nem választotta őket senki sem arra a posztra, amit betöltenek. Évezredes játékaik során annyira beleégett az elmétekbe egy uralkodó megléte, hogy természetesnek veszitek a fejetek felett folyó játékokat, és a burkolt zsarnokoskodást. Lázadni senkinek sem jut eszébe, vagy ha mégis, akkor azt ti magatok fojtjátok meg a félelmeitekből szőtt béklyóval. Eszetekbe juthatna már, hogy a kutya összedolgozik az emberrel. Nem számít, hogy viszonylag keveset vakkant, és fél napokat tölt hempergőzéssel: együtt vannak.
Addig kell kitörni a karámból, amíg még megtehetitek, ameddig még együtt vagytok, ameddig még Önmagatok vagytok. Már az utolsó védvonalaitokat ostromolják. Nincsen már a szuverén nemzetállamok védelme; nincs már a falvak, városok oltalma; lassanként a család is megszűnik létezni; ezután már csak az egyént kell eltüntetni és összedolgozni az alapanyagokat egyetlen hatalmas masszává.
Egyetlen egy feladat van hozzárendelve minden egyes emberhez: a gazdasági körforgás fenntartása. A mindennapos mókuskerék alatt van idő mindenkit hipnotizálni kisebb vagy nagyobb mértékben a reklámok által, és vásárlásra buzdítani. Mit buzdítani... kényszeríteni! Rafinált pszichológiai módszerekkel megtervezett információáradat vesz körbe titeket a nap huszonnégy órájában. Ezt teszi a végtelen önzés, amely csak annál nagyobb mértékű, minél feljebb helyezkedik el valaki a ranglétrán. A mámorító érzés, hogy uralkodhatsz másokon, játszhatsz velük, azt tehetsz, amit csak akarsz, eltöröl mindenfajta könyörületet.
A tudást, ami mindenkié lehetne, mindenki javát szolgálhatná, megtartják maguknak és ellenetek használják fel. Tudod, mik azok a szubliminális üzenetek? A szubliminális olyan észlelés, amikor az inger olyan rövid ideig, vagy olyan kis intenzitással jelenik meg, hogy az a tudatosság küszöbe alatt marad.1 Ebből következik, hogy bárhol megjelenhetnek a tudat számára érzékelhetetlen információk, amik azonban hatással vannak a viselkedésre.2 A szemen keresztül másodpercenként egy gigabájtnyi adat érkezik be az agyba. Ezt a hatalmas adatmennyiséget csak a tudatalatti képes kezelni, és feldolgozni. Így már adott a válasz arra, hogy lehetséges egész embertömegeket nagyon egyszerűen kihasználni.
Mire képes a már említett önzés és a hatalomvágy? Ez csak a jéghegy csúcsa. Nem kismértékű erőszakról van szó sajnos. Ha eleget akartok tenni vágyaitoknak, amik nem is bennetek gyökereznek, szét kell szakadnotok. „Még ezt is meg kell venni, még azt is, meg amazt is! Jaj, mit találtam, gyertek, ez volt a reklámban!" Az esetek nagy részében az indok a reklám. Nagyon körmönfont módon folyik a gondolatok mederben tartása, és mindenki bedől. Nincs kivétel. Egytől egyig mindenki!
Már akár az is elég, ha az eladni kívánt terméket, termékeket alaposan megvilágítva, erőteljes színekkel ellátva jelenítik meg a plakátokon, képernyőkön. Ez szupernormális ingerként hat az agyra, olyan folyamatokat indítva be, amik a pénznek a pénztárcából való kivándorlását okozzák. A felnőttek még néhanapján meg tudják állni, hogy ne költsenek olyanra, amire nem is akarnak. Ennek a kis döccenőnek a kiküszöbölésére veszik célba a gyerekeket. A gyerek még igazi ösztönlény, de azt is mondhatjuk, hogy szívből él. A neki kellő dolgot mindenáron meg akarja szerezni, nem ismer se istent sem embert. Megpukkadhatsz, akkor sem fogod tudni neki megmagyarázni, hogy neki semmi szüksége az önműködő műanyag kínai robotkutyára.
Minden korosztály számára megtalálták a csábító ajánlatot. Elég csak megnézni, mennyi gyógyszert fogyasztotok, sokszor feleslegesen. Meg kéne tanulnotok végre, hogy nem tüneti kezelésre van szükség, hanem magát a betegség okát kell kiiktatni. Ez nagyon gyakran lelki tényező, de hát ki törődik a világotokban ma már a lélekkel?
Mindig a gazdaság fejlődését, a termelés növelését helyezik minden elé. Ha az eladás csökken, vagy az is elég, ha stagnál, máris hatalmas katasztrófaként állítják be. Tönkre fog menni mindenki: a gyárak, a boltok, a családok, vége lesz mindennek. Persze ez nem igaz, de a ciklus fenntartásához erre van szükség.
Ez a hatalmas gazdasági zsongás a bolygót viseli meg a legjobban. A növekvő igények a természeti kincsek egyre fokozottabb kihasználását vonják maguk után, ami szépen lassan lebetegíti a Földet. A bioszférát az által akarjátok megóvni, hogy különböző környezetetikusabb technológiákat fejlesztetek ki, de szigorúan folyamatos piaci növekedés mellett. Ez olyan, mint ha a tüzet azzal akarnátok eloltani, hogy még locsoltok rá egy kis benzint! Azt pedig már egy ötéves is belátja akár, hogy ez őrültség, és nem igazán fog működni.
- Rendben van, Mester - szólalt meg a Tanítvány hosszú hallgatása után - már látom a bajt, de miként tehetek én ez ellen? Egyedül vagyok. Nem hallgatna rám senki sem, mert jobban félnek, mint amennyi tettrekészség van bennük.
- Sosem vagy egyedül - mondta a vörös hajú, magas lány, aki előlépett az ősfa törzse mögül.
- Ki vagy te? - kérdezte a Tanítvány.
- Én vagyok a másik Segítőd. Én fogom elmondani neked, mi a teendő. Elég, ha elmondod Nekik, amit te tudsz. Juttasd el mindenkihez a tudást, hogy bárki felhasználhassa azt.
Tudnod kell, hogy a vezetőitek olyanok, mint egy Tumor a beteg testen. Nincs semmi hasznuk, csak vannak és élősködnek a bolygón. A pénz, mint beteg testben a vér, csak áramlik a daganatba, hogy fenntartsa, de a daganat semmi célt sem szolgál. Ők veszik el a legtöbbet, de nem adnak cserébe semmit. Ők a betegség, ami minden bajnak az okozója. Zavarja őket a növekvő népesség, mert így csak egyre fogynak a megvásárolhatatlan természeti kincsek, mint a levegő és az édesvíz. Minden ember csak kolonc a számukra, pedig ők azok, akik nélkül szebb lenne az élet. Ha csak ők maradnának, akkor sem lenne béke, mert a lelkük romlott. Hatalmas féltékenységük közepette egymást tennék tönkre.
A megoldás, őszintén mondom, az emberek átformálása, a világnézet megújítása. Ameddig ilyen mértékű pazarlás, tudat alatti manipuláció és a különböző kemikáliák ilyen szintű szervezetbe vitele folyik, addig semmi nem fog változni. Amerikában van pénz és idő komplett farmokat fél kilométerrel arrébb költöztetni, városi házakat négyfelé vágni és elszállítani, a fejlődő országokban pedig nincs költségvetés a minimális élelmiszerekre sem. A Nyugat hatalmas mennyiségű pénzraktárakkal rendelkezik, de nem ad belőle. Csak egy kis összefogásra lenne szükség, és szebb lenne az életetek. Meg kell tanulnotok mértéket tartani. Ha mindannyian otthon maradnátok; nem járnátok moziba; termelnétek mind valami kis élelmiszert, ha nem is nagy mennyiséget, de így kevesebbet kéne vásárolni; ha a gyerekek a szomszédban játszanának és egymással beszélgetnétek tévénézés helyett, máris csökkenne a hatalmuk. Csak egy kicsivel több emberség kéne mindenkitől és kivirágoznának a rétek, az erdők, még az ég is szivárványtengerben úszna. Ha az összefogás világszintűvé válik egyszer, a fizetőeszközt is eltörölhetitek nyugodt szívvel. Képzelj el egy világot pénz nélkül: megszűnne a kapzsiság, a fukarság, a nincstelenségből adódó bűnözés. Minek kéne lopni bármit is, ha azt viszel el a boltból, amit csak akarsz? Persze ehhez kell, hogy mindenki csak azt vegye el, amire szüksége van, és tudja is, mire van szüksége. Az emberiség egy csodálatos faj. Ez sem megvalósíthatatlan! Itt az ideje, hogy Világháború helyett végre Világbékét teremtsetek! Ha képesek vagytok pusztítani a természetet és egymást, akkor az ellenkezőjére is. Sőt: jót tenni mindig könnyebb, mert nincs a bűntudat és a lelkiismeret-furdalás.
Ezzel búcsúzom tőled, bátor gondolkodó. Tanítsd társaidat, mondd el nekik, amit itt hallottál, amit az Univerzum átadott neked tudásából. Mutasd meg nekik, hogy kerülhetik el a tömeges átverést. Mondd el, hogy nem szabad mindent elhinni, csak mert olyan ember tárja eléd az információt, akiben bízol. Éljetek okosan, gondolkodjatok, fogjatok össze és mentsétek meg a reményt, Magatokat!
Források:
1,2.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szublimin%C3%A1lis_%C3%BCzenetek
2012.07.22.