A gőzölgő kávé felett Titi mosolyogva nézte, ahogy Noel széles mozdulatokkal magyarázza legújabb elméletét a világ természetéről. Más talán túlzásnak tartotta volna ezt a vehemenciát, de Titi művész lévén hozzá volt szokva a hasonló extremitásokhoz. De hát nem erről szól a művészet? Hogy kiutat mutasson a világ szürkeségéből? - gondolta és elnyomta a cigijét.
Kissé fáradt volt a másnapi performansz miatt, mivel a főpróba nem sikerült tökéletesen. De úgysem fogják érteni, vagyis tökmindegy... Minden nap győzködnie kellett magát, hogy nem hiábavaló, amit csinál és legalább pár embert sikerül kiragadni a hétköznapok taposómalmából. Talán néhányan kinyitják az évezredes csipától összeragadt szemüket és elkezdenek nézni...
Egyedül az bosszantotta, hogy Noel nem jön el, mert a haverja, Devil pont most tartja a nagy diplomaosztó bulijukat, ahol megünnepli, hogy nyolc év alatt sikerült elvégeznie a jogot.
- Akkor biztos, hogy nem jössz? Szerintem neked is tetszene - tett még egy utolsó próbát.
- Tudod, hogy nem érek rá - mondta Noel, bár az igazat megvallva nem is volt sok kedve hozzá. Nagyon bírta Titit, igazán belevaló és érdekes csaj, de sose értette a „művészetét" - Mennem kell, a Marius megöl, ha ma is elkések.
- Ha esetleg mégis meggondolnád magad, 7-kor a Zion Cafe különtermében...
Noel kifordult a kávézóból és az órájára tekintett. Késésben volt, ezért felgyorsította lépteit. A főnöke, Marius jó fej és biztosan nem is szólna az újabb mulasztásért, de nem akarta kísérteni a sorsot. Hat másik kollégájával együtt egy olyan programon dolgozott, melyről nem tudta, hogy valójában mit fog szolgálni. A megrendelő nyilván biztonsági okokból szabdalta fel a fejlesztést, hogy senki számára ne derülhessen ki, hogy mire lesz használható a teljes program, de Noel érezte, hogy fontos dologról van szó, mert Marius kiemelt figyelmet fordított a haladásukra.
Gyorsan elröpül a nap, ha van mit csinálni és ez most is így volt. Érdekes módon, amikor a kódot írta nemhogy elfáradt volna, hanem pont ellenkezőleg, feltöltődött. Mintha az algoritmusok, melyeket leprogramozott, a saját gondolatait is stimulálták volna. A fejében lévő ellentmondások feloldódtak és minden a helyére került.
A munka végeztével mégis inkább a Zion felé vette az irányt. Az előadás már láthatóan véget ért, Titi épp egy fiatal házaspártól fogadta a gratulációkat. Amikor észrevette Noelt, arca felragyogott.
- Hát eljöttél? A műsor sajnos már véget ért - ennek ellenére a lánynak láthatóan jól esett, hogy szakított rá időt - De semmi gond, összepakolunk és beülhetünk dumálni. Ennyire gáz volt a buli?
Noel csak nézte kábán a kipirult lányt, aki tele volt lelkesedéssel, élettel. Volt benne valami megfoghatatlan, egyedi, nem leírható. Ahogy a szemébe nézett, bevillant egy korábbi beszélgetésük, amikor a lány azt taglalta, hogy visszavezeti az embereket az igazsághoz. Olyan formákat tár eléjük, melyek fokozatosan ráébresztik és visszavezetik őket a lényeghez.
A hirtelen emléktől és a fájó fejétől sokkosan inkább gyorsan elköszönt a lánytól és hazafelé vette az irányt.
A Zion neonja fáradtan villódzott a sötét utcában.
- Szerintem tudnak rólunk - mondta Titi maga elé meredve.
- Ne törődj vele. Legfeljebb néhány hét szükséges még a kód befejezéséig, addig kell csak kitartanunk. De ezt ők szerencsére nem tudják - Marius hangja nyugodt volt, mint mindig.
- Noel jár a fejemben, igazán jó srác, csak egy kis idő kellene még neki.
- Meglátjuk. - Marius és Titi lassan lesétáltak az utcán, hazafelé.