A Tükörember

Esvy, 2012, július 13 - 22:51
„Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.”

Lágy szellő rezdült Mezenisz piacterén. Felszárította az izzadságcseppeket a tolongó vevők és a figyelmükért hadonászó árusok arcáról, a közeli füves területen labdázó fiúkat pedig új erővel töltötte el. Az ifjú Karkeon haját is megborzolta, aki egy kerítésnek dőlve figyelte az embereket. A környéken egyedül ő volt mozdulatlan. Biztosra vette, hogy kívülről úgy tűnik, mintha csak egykedvűen hunyorogna a napsütésben. Valójában fontos kísérletet végzett: láthatatlanná próbált válni.

Arra gondolt, ha elég ügyesen úgy tesz, mintha nem létezne, előbb-utóbb valaki nem veszi észre és nekimegy, vagy elesik kényelmesen kinyújtott lábában. Kitartóan ült, egy-egy pislogás kivételével meg sem rezzent, és várta, mikor olvad bele teljesen a környezetébe. Egyszer csak ott állt előtte valaki. Nem tudta, hogyan került oda. Összerezzent ijedtében. Úgy látszik, van, aki jobban ért a láthatatlanná válás tudományához, mint én – gondolta.

Szemügyre vette az előtte állót. A méltóságteljes, deres hajú férfi a várost kormányzó Navarisz-kör medálját viselte. Először arra gondolt, fel kellene állnia, hogy tisztelettudóan üdvözölje, de eszébe jutottak a szülei rémtörténetei erről a ködös bölcseleti társaságról, és úgy érezte, a filozófus felbukkanása baljós jel; végül ülve maradt.

A férfi így szólt hozzá:

 – Gyakran látlak itt, külön a tömegtől. Miért nem játszol a többi fiúval?

Karkeon bosszúsan nézett fel.

 – Nem értem őket, és ők sem engem. Miért mennék oda? Nem keresem a bajt.

 – Nem is szeretnél közéjük tartozni?

 – Próbáltam már velük szót érteni, és ez lett a vége – mutatott a fiú a szemöldökét átszelő sebhelyre. – Ismerem a céljaikat és a gondolkodásmódjukat, de mindez idegen számomra. Vagy talán én vagyok idegen?

A fiú dühösen hátracsapta a fejét. Belerezgett a kerítés.

 – Most még a nagy és dicső Navarisz-kör is felfigyelt rám, mert kilógok a sorból? Ez nem igazság!

 – Valóban – hagyta rá a férfi.

Karkeon egy pillanatra megütközött a váratlan egyetértésen, de aztán folytatta:

 – Szerintem nem is létezik igazság.

 – Dehogynem, csak még nem láttad.

A fiú gúnyosan hunyorgott.

 – Akkor mutassa meg!

A férfi felemelte a kezét a város határán magasodó, Menosz nevű hegy felé.

 – Arra kell menned.

Karkeon odanézett, és megpillantott egy apró, csillogó pontot a csúcs közelében.

 – Mi lehet az? Sohasem láttam még.

 – Mindig is ott volt, csak nem vetted észre. Érdemes lenne megnézned közelebbről.

A fiú összefonta a karjait.

 – Mondja el, mi az, és majd eldöntöm, megnézem-e.

A bölcs szelíd hangon felelt:

– Azt szeretném, hogy megtaláld a saját igazságodat, nem akarom rád erőltetni az enyémet. Csak annyit mondok, amennyit feltétlenül tudnod kell.

Karkeon csodálkozva fordult felé.

 – Maga aztán furcsa egy alak. Idejön hozzám, hogy másszam meg azt a hegyet, mert csillog valami a tetején. Miért tenném? Honnan tudjam, hogy nem akar csapdába csalni?

A férfi eltűnődött, és a Menoszra szegezte tekintetét.

 – Újra meg újra bebizonyosodik, hogy a hozzánk hasonló a saját fajtájában sem bízik.

Mielőtt Karkeon bármit is mondhatott volna a különös kijelentésre, a bölcs sarkon fordult, és elvegyült a sokaságban. A fiú talpra ugrott, kutatón cikázott a szeme, de sehol sem találta. Próbált visszaemlékezni, milyen arcot is keres, de elméje képtelen volt felidézni.

Visszagondolt a beszélgetésükre. Nyugtalanító kérdések fogalmazódtak meg benne: Megszólít egy öntelt filozófus, és arra buzdít, másszam meg a Menoszt – vajon miért? Észrevette, hogy kívülálló vagyok. Ezek azt szeretik, ha mindenki az ő normáik szerint viselkedik. Biztosan azért küld fel a hegyre, hogy tapasztalatlan mászóként a nyakamat törjem valamelyik szakadékban. Felvilágosultnak képzelik magukat, de valójában ugyanolyan korlátoltak, mint bárki más: amit nem ismernek, azt el akarják pusztítani.

Ám a legsötétebb gyanú árnyai mellett a remény is helyet követelt elméjében: Lehet, hogy mégsem csapda, és ha a legkisebb esély is van rá, hogy megtalálom azt, amire vágyom, érdemes vállalni a veszélyt. Amit most érzek, kibírhatatlan. Valójában az életemet is kockára tenném egy új célért, ami lelkesít, egy útért, ami formál, egy szellemiségért, amit igaznak hiszek.

Ahogy a vásár végén oszladozó tömegben állt, Karkeon rádöbbent, hogy életében először őszinte volt önmagához.

 

Másnap már kora reggel kinézett a hegyre. Most is ott kacsingatott a fény a tetején, ezúttal vörösen, mint a kelő nap. A szülei még aludtak, kiment hát a kertbe, és beszédbe elegyedett a palántáit gyomláló öreg szomszéddal.

 – Maga itt él gyermekkora óta, tudja esetleg, mi lehet az a fény a Menoszon?

 – Hol? – hunyorított az öreg.

 – A hegytetőn, abban a vájatban, két csipke között – mutatta Karkeon.

A szomszéd a fejét rázta.

 – Nem látok én ott mást, csak sötétséget.

 – Tegnap egy bölcs azt mondta, menjek fel oda.

Az öreg féltő tekintettel fordult felé.

 – Óvakodj attól a helytől! Sokakat láttam már elindulni, és nem tért vissza mind. Akik pedig visszajöttek, nem voltak ugyanolyanok többé – mondta, aztán otthagyta a fiút, és becammogott a házába.

Karkeon újra felnézett a hegycsúcsra, és azon gondolkodott, vajon az öreg tényleg nem látja a fényt, vagy csak nem akarja látni?

 

Nem szólt a szüleinek; tudta, hogy úgysem engednék el ilyen veszélyes útra, főleg, hogy a Navarisz-körnek is köze van hozzá. Gyorsan összepakolt egy zsákba mindent, amire szüksége lehet: kenyeret, egy nagy kulacs vizet, pokrócot, kötelet és csákányt. Hangtalanul indult el, még az öreg szomszéd sem vette észre.

Ahogy közeledett a hatalmas hegyhez, mind jobban vonzotta a rejtélyes csillogás, tele volt tettvággyal, a kihívás szinte megrészegítette. Azonban amikor a hegy lábához ért, borzongás futott végig rajta, mert a Menoszt ölelő öreg erdő hirtelen eltakarta a rá váró fényt. A göcsörtös fák közti csapás egyre meredekebb lett. A fölé boruló árnyak elcsüggesztették. Két napig taposta a tekergőző ösvényt. Nehezen tudott kitartani úgy, hogy nem látta maga előtt a célt, csak az erdő sötétjét.

Amikor végre kijutott a rengetegből, megkönnyebbült a napfényes, kopár sziklavidék láttán. Újult erővel vágott neki az útnak, ám hamarosan elfogyott az élelme és a vize. Aggodalom kerítette hatalmába. Kis híján visszafordult, de a szégyen, az elbukás gondolata elrettentette. Felnézett az előtte magasodó sziklafalra. Arra gondolt, hidegben nem szárad ki olyan hamar az ember, így ha egy napon belül eléri a hóhatárt, talán nem hal szomjan. Belevágta a csákányát a puha kőzetbe, és felhúzódzkodott rajta. Amint biztosan megtámaszkodott, újra lesújtott, és még feljebb kapaszkodott. Így haladt előre hosszú órákon keresztül.

Éjszaka megpróbált pihenni, de a szomjúság szinte megőrjítette, így inkább folytatta a mászást.  A legnagyobb óvatossággal tapogatta ki maga előtt a köveket, ám egyszer csak mégis megcsúszott, és gurulni kezdett a sziklákon. Végül egy kiugró szirt megállította. Kábán felemelte a fejét. Mindenütt sebek borították. Jéghideg szél csípte a horzsolásait. Fel akart kelni, de remegő tagjai nem engedelmeskedtek. Kimerültsége felülkerekedett szomjúságán, és hirtelen úgy érezte, el tudna aludni. Visszahanyatlott a kövekre, és már semmi sem érdekelte.

Reggel egy szélvédett mélyedésben ébredt, a pokróca alatt. Nem emlékezett rá, hogyan jutott el oda, és mikor takarózott be, de nem sokáig töprengett, ugyanis messze fent, a sziklák közt meglátta az első fehér foltokat. Úgy tört feléjük, mint egy megszállott, és amint odaért, a földre rogyva mohón nyelni kezdte a sárízű havat.

 

Karkeon csillapította a szomját, aztán dideregve továbbindult. Megkerült egy kiszögellést, és ekkor újra megjelent előtte a hegytetőn ragyogó fény. Most már nagyon közelinek tűnt, és ez új erőt adott neki az előrehaladáshoz. Nemsokára méteres hó ölelte körül, de ő rendíthetetlenül lépdelt a csillogás felé. Arra gondolt, ha ez az utolsó cselekedete a rideg, fehér tájon rá váró halál előtt, akkor is meg kell tudnia, miért jött ide. A végsőkig kimerült, mire a fény forrásához ért.

Egy tükör – hatalmas, acélkeretes tükör – állt előtte, és saját kétségbeesett arcát látta benne. Rájött, hogy becsapták; olcsó trükkel idecsalták, és most itt pusztul a Menosz tetején, de előbb még össze akarta törni a tükröt, hogy ne csábítson ide több szerencsétlent. Összeszedte maradék erejét, felemelte a csákányt, ám hirtelen megjelent egy alak a hóbuckák között – egy férfi, akinek nem lehetett megjegyezni az arcvonásait, de a hangja elárulta: ugyanaz a bölcs, akivel a piactéren találkozott.

 – Hát te is azt tennéd, amit veled tettek?

Nem létezett mondat, ami Karkeont jobban összezavarhatta volna.

 ­– A tükör mindig igazat mond, de törékeny. Ilyen vagy te is, amikor változtatni akarsz a világon, és végül az változtat meg téged.

Karkeon eldobta a csákányt. Térdre ereszkedett a tükör előtt, és nézte elkínzott arcát. Először nem értette, mi fáj neki ennyire, aztán jött egy sejtés, amit el akart fojtani, mert azzal fenyegetett, hogy mindent megváltoztat: Ugyanolyan gyarló, mint akiket megvet? Talán ez az igazság?

Legszívesebben ordított volna, de nem volt hozzá ereje.

Érezte, hogy a férfi gyengéden felemeli, a vállára veszi a karját, és elindul vele valahova.

 – Hogy került maga ide? – kérdezte Karkeon..

 – Felmásztam, ahogy te is. Miért, mit gondoltál? Ideröppentem a bölcsesség szárnyain? Végig mögötted voltam, és vigyáztam rád. Alábecsülted ezt a hegyet, túl kevés ennivalót és vizet hoztál. De ne aggódj, adok neked a visszaútra.

A filozófus becipelte egy sziklába vájt barlangba, ami védelmet nyújtott a csúcson süvítő fagyos szél ellen. Jóleső meleg fogadta őket. Karkeon ettől rögtön jobban érezte magát, és meg tudott állni a saját lábán. Odabent tűz égett, megvilágította az alacsony mennyezet súlyos köveit és a számtalan emberi csontvázat a falak tövében. A fiún váratlan félelem lett úrrá; a filozófus talán azért hozta ide, hogy megölje?

 – Maga és a társasága kegyetlen őrültek! – fakadt ki Karkeon. Nem tudta levenni a szemét a csontokról.

 – Azt hiszed, ezek itt hozzád hasonlóké? – kérdezte a bölcs szelíden. – Tévedsz, Karkeon. A mi fajtánk háromszor mássza meg a Menoszt. Először ébredésekor, ahogy te most. Másodszor, amikor tanítványát kíséri. Végül pedig, amikor nyugovóra tér – akiket holtukban itt látsz, már harmadszor tették meg ezt az utat. Még az alapítónk, Navarisz csontjai is itt nyugszanak valahol.

A fiúnak kellett néhány perc, mire felfogta a hallottakat, és egy szó különösen zavarba ejtette.

 – Megtisztelő, hogy tanítványának tekint, de nem hiszem, hogy alkalmas lennék a Navarisz-körbe.

 – Megvan a tehetséged, kár lenne elpazarolni.

 – Miről beszél? Nem értek én az egyensúlyhoz. Magukat lehetetlen kihozni a sodrukból, én meg mást sem teszek, csak dühöngök. Ha tényleg olyan bölcs, azt mondja meg, mit tegyek a haraggal, ami a lelkemben ég?

A férfi jellegtelen arcára harsány árnyakat vetett a tűz, amitől úgy tűnt, mintha valahol mélyen ő is dühös lenne.

 – Adj neki irányt, és hazavezet!

Karkeon értetlenül bámult rá. Hirtelen fogalma sem volt, mit keres ezen a helyen.

 – Jobb, ha most megyek – sóhajtotta. – Hosszú az út lefelé.

A barlang nyílásánál egy pillanatra visszafordult.

 – Ott a tükörnél… csalódott bennem?

 – Az nem számít. A lényeg, hogy te csalódtál-e magadban.

Karkeon dideregve indult el a hegyoldalon. A haragra és a kétségeire gondolt. Kijelölt egy irányt lefelé. Kevés reményt fűzött hozzá, hogy a filozófus tanácsa beválik, hiszen azt sem tudta, jól értelmezte-e, de egy nap menetelés után észrevette, hogy háborgó érzelmei csillapodnak útközben. A haragból lassan béke, a kétségekből bizonyosság lett, és amikor leért a hegyről, nem addigi otthona, hanem a Navarisz-kör csarnoka felé vette az irányt.

 

Két évvel később Karkeon egy ház kerítésének dőlve figyelte a vásárt, láthatatlanul. Ma ő vigyázott az egyensúlyra. Már majdnem teljes jogú tagnak számított, de az utolsó megmérettetés még hátra volt. A feladat majd megtalál téged – ismételte magában mestere szavait. Százlépésnyire tőle a leggazdagabb polgár lánya egy díszes hintón ült, aranyfésűvel fésülte csillogó fekete haját, és kihívóan nézte a tömeget. Reménykedő ifjak járultak a hintó elé drága ajándékokkal, de a lány csak nevetett rajtuk.

Karkeon rádöbbent, hogy itt lenne számára tennivaló. Kilépett a csend burkából, és a hintóhoz sétált. A lány megvetéssel vegyes csodálkozással fogadta.

 – Nahát, még egy filozófus is idejön udvarolni? Ajándékot is hoztál nekem?

Karkeon nyugodt mosollyal nyúlt a zsebébe.

 – Tessék, az egyetlen dolog, amit kapsz tőlem az életben.

Átnyújtott neki egy kicsiny, acélkeretes tükröt, majd hátat fordított, és eltűnt a tömegben.

 

Néhány hétig azt beszélte egész Mezenisz, hogy a gazdag Akmahon lánya követi Karkeont a városban, sőt erdőkön, mezőkön is, ám hiába, az ifjú bölcs szóra sem méltatja. Egy évvel később a lány lakodalmát ülték, és apja, a gazdag kereskedő odament Karkeonhoz.

 – Köszönettel tartozom neked – kezdte mondandóját. – Mielőtt felbukkantál, azt hittem, sohasem jön el ez a nap. A lányom mindenkit kikosarazott; az összes mezeniszi nemest és még a messzi földről érkezett hercegeket is. Aztán jöttél te, és azt hittem, beleőrül az irántad lobbant hiábavaló szerelembe. Akkor megtudta, mit éreztek a kérői. Bevallom, jó párszor átkoztam a neved abban az időben, de aztán elmúlt a lányom bánata, és talált egy jóravaló legényt, akivel úgy összeillenek, mintha az istenek egymásnak teremtették volna őket. Rejtélyes vagy te, Tükörember! Nem fér a fejembe, hogyan sikerült elérned mindezt.

 – Elárulok önnek egy titkot – mosolygott az ifjú bölcs. – Az igazán rejtélyes emberek önmaguk számára is rejtélyesek.

E szavakkal otthagyta a kereskedőt, és átsétált a Navarisz-kör asztalához, ahol a társai várták. Amint leült, mestere, akinek a neve éppolyan megjegyezhetetlen volt, mint az arca, szólásra emelkedett.

 – Igyunk Karkeonra, aki ma teljesítette első önálló küldetését! Éljen soká!

Mind ittak az ifjú bölcs sikerére Akmahon zamatos borából. Karkeon végignézett mosolygó társain és a ragyogó ünnepségen. A pillanatnyi harmónia, amit létrehozott, tökéletesen tükrözte lelke boldogságát.
Az írás hossza kb. 11 ezer karakter

köszönöm

Kedves HepeHuba!
Köszönöm a meglátásaidat és a dicséretet. Véleményed tükör számomra. :)

Fénylő kis apróságok

Szia Esvy!

Engem az „apróságok” nyűgöztek le a történetben. Ahogy átvillannak motívomok a sztorin. Ahogy Karkeon minden erejével láthatatlanná akar válni (micsoda ötlet!), és aztán később úgy indul el hazulról, hogy senki sem veszi észre… aztán az a finom vonal, ahogy a tükör hol így, hol úgy felbukkan. Ahogy a főhős őrzi a lényeget, de nem a formát. Magyarán nem küldi fel a leányzót a hegyre, hanem tudja, hogy neki mire „van szüksége”, hogy úrrá legyen a kevélységén. Ez olyan, mint egy láthatatlan színes háló a történetedben, talán eszembe jut, ha legközelebb tükör elé állok... ;) öröm volt olvasni!

Tetszik


Kedvelem ezt a történetet.
(A facebookot viszont nem...)

Off

Én is azokkal kezdtem, amelyekhez érkezett hozzászólás, aztán elkezdtem olvasni mindet, sorban egymás után... kb. a felénél tartok most...

A főnököd pedig érthetetlen :) No de, azt hiszem, ez már nem tartozik ehhez a novellához...

Én is a tavalyi videóból

Én is a tavalyi videóból ismertem meg. Utána elolvastam a tavalyi történetét és megfogott. A mostani története is. Igazán elolvastam, és csak utána ismertem fel, hogy Ő írta. Nekem még a 15-20 mű kiválasztásával is bajaim lennének. Igaz nem volt időm végig olvasni mindet. Főleg azokat olvasom el, amikhez érkezett hozzászólás. Az sokat segít, utána annak a környékén lévő 1-2-t. Sajnos a főnököm nehezen veszi, ha munkaidőben történeteket és novellákat olvasok :)

Előreszaladva...

Én nem ismertem a korábbi pályaműveket, így minden szerző ismeretlen volt számomra. Aztán tegnap a 2011-es díjkiosztóról készült videót látva pillantottam meg Esvy nevét, s igazán még az is meglepett, hogy egy női szerzőt takar a név :) Még nem értem végére az összes novellának, de nekem is van már több kedvencem. Azon gondolkodtam, hogy az első 15-20 művet talán könnyen ki tudnám választani, de ezek között sorrendet felállítani már nehezebb volna. Kíváncsi vagyok, hogy a zsűri hogy dönt majd, de sajna még sokat kell várni az eredményhirdetésig...

Teljesen egyetértek.

Teljesen egyetértek. Valahol Esvy írásában pont ezt éreztem, hogy egy csomó mindent ránk bíz, olvasókra. Már a tavalyi pályaműve is ilyen volt. Nagyon tetszett az is. Nekem most ez az egyik kedvencem. Elég sokat végig olvastam. És úgy olvastam ezeket, hogy nem néztem a szerzőt. Hogy ne leyek elfogult a tavalyi művekkel.

Válasz

Nem tudom... lehet igazad van abban, hogy ha még egyszer elolvasom, mielőtt felteszem a kérdést, számomra is egyértelmű lett volna... hiszen több más novellát olvastam el addigra, mire ehhez a novellához érkeztem... de emellett azt is gondolom, hogy minden értelmezés szubjektív... amikor olvasom, hozzáadódik a novellához a saját személyiségem is, a saját élményeim, így soha nem lehetek biztos abban, hogy tényleg a szerző fejében is úgy álltak össze az ok-okozati láncok, mint az én fejemben. És ez persze nem baj, így működik az olvasás, egy mű valamelyest mindig más, attól függően, ki olvassa... Én mint említettem, most éltem annak lehetőségével, hogy megkérdeztem a szerzőt. És nem veszem bántásnak. Remélem Esvy sem vette bántásnak a kérdésem, mert egyáltalán nem az volt a célom.

Szép napot!

A.

Ok. Tényleg ne bántásnak

Ok. Tényleg ne bántásnak vedd, de nekem eléggé átjött ez az érzés.

Re klrmsoe

Nem azért kérdeztem, mert nem értettem, miért az... egyszerűen csak nem voltam biztos abban, hogy azért, amiért én gondolom. És mivel itt van lehetőség magát a szerzőt is megkérdezni, megtettem...

Re: Asdef

Bocs nem bántásból, de szerintem olvasd el még egyszer.

:)

Kedves Esvy!

Köszönöm a választ! :) 

 

Sok sikert!

A.

:)

Kedves Asdef! Örülök, hogy tetszett! Karkeon nagy vonalakban három dolog miatt dühös: 1. próbált beilleszkedni kortársai közé, de nem sikerült, 2. egy számára gyanús ember csak úgy betoppan az életébe, és hegyet mászat vele, 3. a tükörnél csalódik önmagában, annál a résznél, a leírásban kifejtem, mi miatt. Remélem, a válaszom segít valamit.

Nagyon tetszett...

Nagyon tetszett a történet. Talán mindenki vágyik egy ilyen mesterre.

Nem tudom, hogy lehet-e kérdezni a művel kapcsolatban... Miért volt haragos a fiú?

:)

Köszönöm, kedves Borika, örülök, hogy tetszett!

Nagyon szép, jól

Nagyon szép, jól kidolgozott szori, a tőled megszokott erős szimbolizmussal, grats! :)

:)

Elsőre nem is láttam, hogy a tiéd. Már tavaly is nagyon tetszett amit írtál.

:)

Kedves klrmsoe! Örülök, hogy tetszett. Köszönöm a pozitív véleményt!

:)

Kedves Obb! Valóban nehéz volt belepréselni ezt a világot ekkora terjedelembe. Örülök, hogy tetszett, köszönöm, hogy olvastad! :)

Érdekes felvetés.

Érdekes felvetés. Érdekesen előadva. Az ünneplős résznekem is kicsit furcsa. De szerintem remekmű.

Érdekes világ

Érdekes világot teremtettél, amit egy ilyen rövidség mellett nem egyszerű összehozni, tetszett az is, hogy nem világmegváltó tettet kellett végrehajtania, hanem csak tükröt mutatni egy embernek, hogy az is megismerhesse önmagát.

 

Köszönöm az élményt. 

:)

Örülök, hogy tetszett, köszi a véleményt! :)

Remek tanmese

A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

 

Nekem nagyon tetszik, ügyesen bánsz a jelképekkel, és a főhős is egészen közel van az ember szívéhez. Gratulálok, kiváló kis tanmese lett! :)

:)

Köszönöm a véleményt! Örülök, hogy az írásom ilyen jó élményt adott. :)

Tükör


Élmény volt olvasni ezeket a meglátásokat, gondolatokat, párbeszédeket és leírásokat. A jelképek, analógiák többet is elmondanak, mint ami beszorítható a terjedelembe, és "interaktívabbá" teszik az olvasást.
Szubjektív dolog, hogy az ünneplős zárójelenet számomra kevéssé koronázta meg a történetet. A "tükrözte" ige viszont megfogott az utolsó mondatban: felidézte az írás talán legfontosabb jelképét.

Jó volt belenézni.