Úgy éjszaka, mint reggel soha

Évszám
2010
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány. Nagyon jóban voltak, talán még szerették is egymást. Ha a fiú azt mondta, egy, a lány azt mondta kettő. Ha a lány mondta, fény, a fiú mondta, sötétség. Kitalálták egymás gondolatait. Egy este azonban a fiú különös kéréssel fordult a lányhoz: „Jöjj velem titkos világba, ott, hol még a madár sem jár, s minden csupán egy éjszakáig tart." A lánynak felcsillant a szeme és azonnal beleegyezett, de a fiú figyelmeztette: „E helyre csakis egyedül jöhetsz. Semmit sem hozhatsz magaddal, csupán azt, ami velem köt össze." A lány egy pillanatig habozott, de végül is hátrahagyta mindenét: Emlékeit, kétségeit, félelmeit, s még árnyékát is, aki

mindig követte őt. Csak a fiúra gondolt, és a különös helyre. Megfogták egymás kezét, majd elindultak, bele a fiatal éjszakába.

Odakint sötét volt, és egyre hidegebb. Ahogy mentek, egyre jobban fáztak, talán már vacogtak is, de nem adták föl. Bejártak utcákat, kerületeket, városokat, országokat, kontinenseket, és egész világokat. Ballagtak perceken, órákon, napokon keresztül, mígnem egyszer csak odaértek. Egy hatalmas faajtó előtt álltak, körülöttük csakis a mély sötétség gomolygott, s mint köd a hegyet, beborítva egész lényüket. A fiú belenyúlt a zsebébe, majd egy hatalmas vérvörös kulcsot húzott elő onnan. „Ez az utolsó lehetőséged, hogy visszafordulj. De ha mégis belépsz, úgy csuda gyönyörű dolgok várnak bent reád. Azonban, holnap, mikor a nap felkel, minden visszaváltozik, s egyedül leszel. Cserébe visszakapod emlékeid, barátaid, s még árnyékodat is." A lány elképedve hallgatta a fiú szavait, közben pedig lassacskán bólintott. A fiú csodálta a lányt, amiért ennyire bátor. Egy valóságos kincs.

Lassan beledugta a kulcsot a zárba, majd kinyitotta a hatalmas faajtót. Ahogyan beléptek rajta, testükön meleg levegő suhant át, lelkükön pedig megkönnyebbülés. A lány tudta: jól döntött, és örült, hogy árnyéka nincs vele. Csodálatos órákat töltöttek itt el. Minden gyönyörük megvolt, mit halandó kívánhat, sőt még talán több is. Leírhatatlan érzések, melyek egész lényüket átjárták.

 

Aztán... egyszer csak vége lett.

 

Másnap otthonaikban ébredtek, távol egymástól. Sokkal távolabb, mint gondolták. Magányosan, szomorkásan, vágyakozva. A lány kicsit kiábrándultan érezte magát. Vissza akart menni a fiúval, hisz vele oly csodálatosan érzi magát. A fiúnak azonban kőből volt a szíve. Pár percig nézte az előtte elterülő csöndesen suttogó tájat, majd elhúzta deres ablakán éjfekete függönyét, és otthagyott mindent, még a lányt is. Hazatért... saját világába.